A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-17 / 11. szám

szóra, amely zavart, megsemmisülést jelentett. S a fogságba hurcolt zsidók a leigázóik elleni gúnyból nem min­den káröröm nélkül azonosították a két hasonló hangzású szót, bizonyára a kényszermunkára odahurcolt kü­lönféle népek nyelvzavarát is ironi­zálva. Innen eredhet a bibliai nyelv­zavarról szóló történet. Egy jelkép története A babiloni zikkurat egyébként egy 89 méter magas, alapjainál 90X90 m kiterjedésű építmény volt, amelynek alsó lépcsőzete 33, a második 18, a következő négy egyenként 6, a leg­felső 15 méter magas és már csak 24X21 méter alapterületű. (Lásd fényképünket a zikkurat makettjé­ről.) Ott állt a fehér és rózsaszín kő­lapokkal burkolt szent út mellett, amely Marduk isten élete párjának, az Istar istennőnek szentelt kaputól indult ki. A torony szó persze más formát idéz a képzeletünkbe, mint a maket­ten látható. Így voltak ezzel a régeb­bi korok művészei is, akik gyakran ábrázolták a jelképes tornyot. Ábrá­zolásukat, képzeletüket egyrészt a korukbeli építészet határozta meg, másrészt koruk műveltsége, amely­ben a jelkép jellemző jelentésárnya­latot kapott. Érdemes ezt a változást néhány példán nyomon követni. A korai időkre jellemző a német Reichenau miniatúrája 1020-ból Já­nos apostol „Jelenései“-hez. Maga az apostol ugyan az ótestamentum, a régi zsidó próféták hagyományaiból merítette világvégei látomásainak nyersanyagát, de már távol esett tőle mindaz, mi a prófétáknál még törté­nelmi élmény volt. Számára Babilont a világon uralkodó Róma jelentette. Ezt egy fenevadon ülő nőben szemé­lyesíti meg, aki — kezében arany serleggel — nemcsak a hatalmasko­dásnak, hanem a pompának és álta­lában a jólétnek, a földi élvezetek­nek a pusztulásra ítélt jelképévé válik. A korai keresztény miniatúrafes­­tőknél ez a Babilon jelenik meg. Így Reichenau miniatúráján is a pusztuló Babilont jelképezi a lefordított to­rony. De még a nagy Dürernél (1471 —1528) is találkozunk vele: a János Jelenéseihez készített metszetsoroza­tának egyik képén megjelenik a hét­fejű szörny hátán lovagló nő, kezé­ben a serleggel, s háttérben a lán­gokban álló városban látszik a le­­omló torony is. De csakhamar meg­jelenik az ábrázolásokon a bibliai „nyelvzavar“ is. Egy XV. századi francia illuminátornak a korabeli templomtornyokra emlékeztető Bábel tornyán már azt a jelenetet látjuk, amikor az égre törő építőket megle­pik és megzavarják az angyalok. Az elvilágiasodó szellem még inkább nyomon követhető az idősebb Pieter Brueghel (1525—1569) képein. Két i festménye is fönnmaradt Bábel tor­nyáról. Az építmény mindkét képen ■ Brueghel itáliai emlékeit idézi: a ró­mai Colosseumra emlékeztet, mellet­te a tengerparti részlet a német­­-alföldi kikötők mása. Míg az 1563- ban készült festmény előterében egy uralkodó és kísérete áll. Ennél sokkal lényegesebb azonban, hogy ez a to­rony nem a bibliai „nyelvzavart“ és az ember égre törő merészségének büntetéseként bekövetkező pusztulá­sát jelképezi már. Építés és romlás, helyreállítás és hangyaszorgalom, magasabbra törés dialektikus egység­be forr a képen, érzékeltetve, hogy az az a kor, amelyben a természet­­tudományos gondolkodást megalapo­zó angol filozófus, Roger Bacon (1561 —1626) megszületett, s amely majd Németalföldnek e gondolkodást to­vábbfejlesztő filozófust ad a követ­kező században Baruch Spinoza (1632 —1677) személyében. Már az utóbbi életében keletkezett az amszterdami Athanasius Kircher (1601—1686) rézmetszete. Ezen az 1679-ben — az angolok Hollandia elleni háborújának kudarca után — keletkezett képen a klasszikus, római építészet nyugodt magabiztosságot I fejez ki a minden pusztulás nyoma nélkül égre törő tornyon, amelynek a háttérben — mintegy más tarto­mányban, demokratikus egyenlőség­ben — egy befejezett mása is látható. Ez a befejezettség egyben a fejlődés elégedetten lehatárolt távlatának ér­zetét kelti a nézőben. Amennyiben mai kultúránk a gö­rög-római és az arab közvetítés, illetőleg a zsidó-keresztény vallás hagyományi hagyaték révén a mezo­potámiai csírából nőtt ki, Bábel tor­nya ennek az örökségnek egyik leg­ősibb jelképe. A korai kereszténység minden pompa és „világi hiúság“ pusztulásra ítélt voltát fejezte ki benne, a ké- | sőbbi keresztény szemlélet a túlvilági bűnhődés jelképévé tette. Az ókori forrásokból megújhodó humanista műveltség, kora filozofikus gondola­tait jelenítette meg vele. így lett a torony az ember korlátainak jelké­péből az emberi fejlődés beláthatat­lan távlatainak jelképévé. Bábel valódi tornya: az Eterni múzeumban ■ mm i nevű zikkurat gipszmodellje a babiloni Í3PX FÉKMEI.LÉNY SÍZÖK SZÁMARA Svájcban biztonsági mellényt hoz­tak forgalomba sízők számára. Ez a mellény valójában egy „páncéling“, amelynek láncszemei bukás esetén belekapaszkodnak a hóba, és leféke­zik a síző csúszását. UTAZIK A RAKÉTA Az amerikai Thor-Delta típusú ra­kétákat előállító üzem a kontinens csendes-óceáni partján fekvő Santa Monicában (Kalifornia) van, felbocsá­tásuk viszont 4500 kilométerre, az atlanti-óceáni parton fekvő Kennedy­­fokról történik. A rakétákat száraz-Gépeink ősei a víz OSZLOPGÉP A XVIII. században a bányákban feltörő vizet lovakkal hajtott járgá­nyokkal, vízikerekes szivattyúkkal, vagy nagyon érdekes működésű víz­­oszlopgépekkel emelték fel. Ilyen gépeket szerkesztett Hell József Ká­roly, a Štiavnica! (selmeci) bányák részére a XVIII. század közepén. A vízoszlopgép a közlekedő edé­nyek törvényén alapszik. Voltaképpen a gőzgéphez hasonlít, csak gőz helyett magasból leereszkedő vízoszlop mű­ködteti. Ügy képzeljük el, hogy egy közlekedő edény egyik szárába víz ömlik, s ekkor a másik szárában is emelkedik a víz. Ha az emelkedő víz útjába dugattyút helyeznek, az a du­gattyút és a hozzá csatlakozó rudaza­adomány ec földi úton, speciálisan erre a célra készített 25 méter hosszú alumínium „dobozokban“ szállítják egyik helyről a másikra. A nyergesvontató négy nap alatt teszi meg szállítmányával a tekintélyes távolságot. A rakétát ma­gában rejtő kocsiszekrény hőszigetelt és jól tömített, kondicionáló berende­zés gondoskodik az egyenletes hőfokú és páratartalmú belső klímáról. Ké­pünkön a Thor-Delta rakétának csak az első — de legnagyobb méretű — fokozata látható, amelyet természete­sen csak a kilövőhelyre való felállí­tás után töltenek fel üzemanyaggal. TÚL SOK A BÖLÉNY? Az európai bölényt nemzetközi együttműködéssel sikerült a teljes kipusztulástól megóvni, s ma a világon több ezerre tehető a száma. Egy har­mada Lengyelországban és a Szovjet­unióban, a szovjet—lengyel határon elterülő őserdőben él. A bölények a fiatal faállományt pusztítják, és egyéb károkat is okoz­nak. Ezért lehetséges, hogy bizonyos számú bölény lelövését engedélyezik. Olyan terv is felmerült, hogy a fölös állatokat befogják és a Beszkidek erdeibe telepítik át. tot felemeli. Ha a vízoszlop felemelte a dugattyút, a közlekedő edény előbbi szárából a vizet hirtelen leengedik, s ekkor a dugattyú alatt levő víz­oszlop is lezuhan, vele a dugattyú és a hozzá szerelt rudazat is. Megfelelő szelepekkel meg lehet oldani a mű­ködtetést, úgyhogy a víz állandó in­­gásban legyen, a szivattyú tehát mű­ködjék. Képünk egy Freibergben (NDK) 1823—24-ben készült vízoszlopgépet mutat. Az ilyen gépek jóformán el­­pusztíthatatlanok voltak, akárhány másfél száz évig is működött. Rein­­bach — híres műszerkészítő volt, a gellérthegyi csillagda műszereit is részben ő készítette — 1817-ben épí­tett egy vízoszlopgépet, amely 1927-ig megszakítás nélkül működött, ma Münchenben, a nagy technikatörténeti múzeumban látható. Naponként 230 köbméter vizet emelt 356 méter ma­gasba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom