A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-17 / 11. szám

Bábel tornya. Brueghel 1663-ban készült festménye Babilon tornyainak restaurá­lására hozott határozatot az iraki kormányzat — olvashattuk' nemrég a la­pokban. A figyelmet fel­keltő hír szerint egyelőre harmincmillió dollárnyi költségvetés­sel újjáépítik az ország fővárosától 92 kilométerre, az Eufrátesz partján álló Bábel tornyát és az i. e. IX. szá­zad végén élt Semiramis királyné függőkertjeit. A döntésben bizonyára szerepet játszott, hogy az újjáépített Bábel tornya sok idegent vonz majd, óm az idegenforgalmi haszonnál felmérhe­tetlenül nagyobb az iraki áldozat­­vállalás erkölcsi jelentősége. A ro­mok nagy történelmi idők tanúi, és Bábel tornya a mezopotámiai bölcső­ből kifejlődött európai kultúra egyik több évezredes nagy jelképe. Bábeli zűrzavar A Bábel szó annak is ismeretes, aki a történelemben tájékozatlan, hiszen manapság is használjuk a „bábeli nyelvzavar“ kifejezést. Ez a bibliá­ból ered. Az ókori zsidó hit egyik — a hagyomány szerint Mózestól szár­mazó — iratából ered a Babilonhoz vagy Bábelhez fűződő történet: „Az Ür pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építe­nek vele az emberek fiai. És mondd az Ür: Imé a nép egy s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete, és bizony semmi sem gátol­ja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egy­más beszédét. És elszéleszté őket on­nan az Űr az egész földnek színére, és megszünének építeni a várost. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek: mert ott zavard össze az Űr az egész földnek nyelvét...“ Ne feledjük az idézet utolsó mon­datát, amelyik kulcsot jelent a „nyelvzavar“ eredetének megfejtésé­hez, de mielőtt erre sort kerítenénk, kíséreljük meg fölfejteni a törté­nelmi alapját a bibliai soroknak. Ehhez a biblia egyébként további segítséget nyújt. Egy másik prófétá­nak, Jeremiásnak az iratai — ame­lyekről alább még szólunk — részle­tesebben beszélnek a zsidók babiloni fogságáról, s már úgy állítják be a város pusztulását, mint isteni bün­tetést hatalmaskodásaiért. Ez a babi­loni fogság pedig történelmi tény. Olyannyira az, hogy a bibliában sze­replő Nabukodonozor babiloni ural­kodó volt, aki i. e. 586-ban elfoglalta Jeruzsálemet, s a várost lerombolva ennek és a judeai királyságnak lakóit — amelynek Jeruzsálem a székhelye volt — áttelepítette Babilóniába. Így kerültek a zsidók is a babiloni kirá­lyok országába, és vettek részt az ő nagy építkezéseikben, helyreállító munkáikban. A várost ugyanis az előző évszázadban az asszír hódítók lerombolták, főistenének, Marduknak a szobrát elvitték. S éppen e főisten­nel kapcsolatos Bábel tornya. Ennek története azonban még korábbra nyúlik, ezért magyarázatul ismét egy kis kitérőt kell tennünk, hogy a vé­gén időbelileg is rendet teremthes­sünk a „bábeli zűrzavar“-ban. Marduk tisztelete ugyanis vissza­nyúlik az i. e. II. évezredi babiloni királyoknak a korára. Sőt még ko­rábbra: a sumér birodalomba. A tu­dósok a sumér hiedelemvilág hagyo­mányából származtatják a babiloniak hitét. A három és hét volt a „bűvös számuk“, mert egyrészt a ég, a föld és a föld alatti víz isteneinek hár­masságát tisztelték (ez is előzménye a keresztény „szentháromság“-nak), másrészt a hét általuk ismert égitest — Nap, Hold, Vénusz, Mars, Merkur, Szaturnusz és Jupiter — isteneit. Ezek közül az utóbbit azonosították Merkúrral, akit a babiloniak az iste­nek királyának tartottak, a meghaló és feltámadó istennek (ilyenképpen mintegy Jézus előképe volt). Mármost a babiloniak — miként sumér elődeik — lépcsőzetes szenté­lyeket is emeltek isteneiknek, még­pedig — a három, illetve a hét isten­nek megfelelően — három vagy hét lépcsőszerűen egymásra épülő eme­lettel. (Mellesleg, ha már a számok­nál tartunk, itt jegyezzük meg: fej­lett, de hatvanas számrendszerben számoltak. Ennek is nyoma van mai kultúránkban: az óra és a perc hat­vanas fölosztása csakúgy, mint a kör ívének hatszor hatvan percre osztása.) Ilyen lépcsőzetes, mégpedig hét eme­­letű, toronyszerű templom, vagy amint nevezték, zikkurat volt az Ete­­menankinak, azaz „ég és föld alapja“ - nak „keresztelt“ babiloni is. Ez a zik­kurat volt Bábel tornya. S ha már az elnevezéseknél tar­tunk, itt térünk ki arra, hogy a város neve akkád eredetű. Az akkádok nyelvén — akik korábban, még az i. e. III. évezred végéig uralták e vidéket — Babilu azt jelentette, hogy „az istenség kapuja“. Ám ez a név nagyon hasonlított az óhéber balal

Next

/
Oldalképek
Tartalom