A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-11 / 6. szám

Aki megnyerte a tombola fönyere menyét

zenekar játszott. Legtöbbször az a helyzet, hogy hiába húzza a legszebb magyar nótákat a cigány, ritkán tud több száz embert (főképp a feleségeket) egy hosszú éjszakán keresztül asztalhoz láncolni a bor és a nótázás.

Nos a hangulatra nem lehetett panasz. Nem kímélték sem Vontszemű János népi zenekarának tagjai a vonójukat, sem a vendégek a torkukat. Először ugyan csak egy-két asztalnál harsant fel a nóta, később azonban úgy belejött a nép, hogy az egész terem együtt dalolta a „Kék nefelejcs" -et, a „Nótás kedvű volt az apám“-at, meg a többi „boritató“ nótát!

Én azonban mégiscsak aggodalmaskodtam. És mielőtt felmentem volna az emeletre körülnézni a bugibugi világában is, megkérdeztem Csák Istvántól, a Csemadok járási titkárától:

— Mondja, Csák elvtárs, lesz-e itt hangulat ki világos kivirradtig?

— Hogy lesz-e? — kacagot a bál fő szervezője. — Nem ismerik maguk bratislavaiak a losonciakat! Hát ide nézzen, mi lesz itt egy perc múlva! — S azzal átkarolva egyik ba-Kivilágos kivirradtig

is. «Pampuska-bálnak nevezik. Ez annyit jelent, hogy a menyecskék farsang szombatján minél ízletesebb fánkot (pampuskát) igyekeznek sütni. Ezt aztán magukkal viszik a bálba. Ott ezekkel a pampuskákkal kínálgatják asszonytársaikat. Maguk a világ minden kincséért sem ennének a saját fánkjukból. Ehelyett nyakrafőre dicsérik az „idegen“ fánkot. Hanem ha keletien, vagy egyéb hibája van valamelyik asszony pampuskájának, az isten irgalmazzon készítőjének. Az egész falu erről tereferél másnap.

Sose halunk meg

Említettem már, hogy a Csillag kávéházban rendezte meg farsangi bálját a Csemadok járási szervezete. Mivel engem a földszinti terembe ültetett be a rendezőség, hadd kezdjem hát innen tudósításomat. Annál is inkább, mert tulajdonképpen e helyiségben kellett eldőlnie, hogy a farsang legsikerültebb báljai közé „avanzsál“-e a rendezvény. Mégpedig azért, mert a teremben népi

rátja feleségének derekát, annyit kiáltott a zenészek felé csak, hogy csárdást! S a következő percben már olyan bokázást vitt végbe minden épkézláb férfi, és asszony, hogy majd szétrúgták a terem oldalát.

De nemcsak az „épkézláb“ vendégek csárdásoztak reggelig. Az egyik tanár ismerősöm, dr. Lóska Lajos még este haza akart menni, annyira hasogatta arcát a fájdalom (háborús szerzemény). S a lám, amikor hajnalban újból viszontláttam, ő is ott ropta a „gyorsat“ a többi polgár között.

S amikor odasúgtam mosolyogva, hogy „Nono! Nem fáj már a fájás?“ — jókedvűen kiáltotta:

— Hadd fájjon a kutya! Az a lényeg ma, hogy sose halunk meg!

Csa-csa-csa

Odafönt az első emeleten perszehogy még jobban a feje tetejére állt a világ. Hullott a konfetti, röpködtek a szerpentin-szalagok — és még a mamák is „guggolósan“ táncolták a bugi-bugit, a csa-csa-csát meg a

többi kimondhatatlan nevű modern táncot. A legboldogabbak azonban a tizenéves elsőbálos lánykák voltak. Különösen azok, akik percekig sem nyughattak a táncba kérő ifjú „arszlánok“ miatt. Ilyen volt a kis Sólyom Mártuska is, a füleki felsőfokú közgazdasági iskola diákja, akinek szintén ez a Csemadok-mulatság volt az első „igazi“ bálja.

— Tudja, nagyon drukkoltam, amikor apukámmal meg a „gardámmal“, Somogyi Alfrédnéval megérkeztem a bálba — mesélte a kislány csillogó szemmel. — Azt hittem, petrezselymet árulok, legfeljebb csak apu valamelyik jóbarátja visz el egy-két keringőre. De hálistennek olyan jól érzem magamat, annyira kedvesek a fiúk, hogy most meg azon drukkolok, bár minél későbben virradna ránk a hajnal.

Nem volt panaszra oka azonban a „felnőtt“ korosztálynak sem. Márius „gardedámja“, a szép szőke Somogyi tanárnő például szintén annyit táncolt, hogy csupán a szünetekben találkozhatott védencével.

— Felejthetetlen szép volt ez az

este — mondta hajnal felé. — Olyan híre lesz ennek a bálnak, hogy jövőre még a hetedik járásból is ide jönnek a táncolni szeretők!

NEUMANN JANOS

Benes Ildikó a magyar nótát is szereti

I

zésükről, a szolgáltatások korszerűsítéséről, és specializálásáról. De ezek a kérdések ma még koraiak, hisz — mint már említettem — az új kórházat a tervek szerint 1975 végén adják át rendeltetésének.

Az építés kezdetétől az elmúlt év végéig 35 millió 88 ezer korona beruházási összeget merítettek ki. Elkészült a fő pavilon, az adminisztrációs épület, s jelenleg a további pavilonok építése folyik.

Az új kórház a legkorszerűbb igényekkel épül, s meglesz benne mindaz, ami a korszerű gyógyításhoz szükséges. A négy főosztály — belgyógyászat, sebészet stb. — mellett szeretnék megoldani az adott körülmények között még a fül- és gége-, valamint az idegosztály kérdését is, mivel ezek létrehozása is fontos.

Az építkezésen járva a szemlélő előtt már nagy vonalakban kirajzolódnak az új kórház körvonalai. Persze, most még minden magán viseli a folyamatban lévő építkezés minden jelét. De az építkezésen a tél ellenére sem szünetel a munka. Dolgoznak a villanyszerelők, arrébb az egyik mellékpavilon alapozása folyik, s az építkezés vezetője, Ziaran mérnök elégedett a munkálatok menetével.

S a kórház igazgatója?

— Egy kórházat felépíteni nem lehet máról holnapra. Különösen akkor nem, ha ilyen nagy és költséges létesítményről van szó. A kórház

összberuházása 223 millió korona, természetesen ebben benne foglaltatik a teljes felszerelés is. Ez ideig az építkezési vállalat minden évben teljesítette az építkezési tervet. Ennek ellenére az építkezés lassan halad, de ez ellen vajmi keveset tehetünk, a beruházásra szánt összeg éves tervekre oszlik, s csak azt az összeget használhatjuk fel, amely az adott évre elő van irányozva, még akkor is, ha az építkezési vállalat többet is vállalna. Más kérdés az, hogy már szeretnénk aj új kórházban dolgozni. Ez mindenképpen megkönnyítené a munkánkat, s eredményesebben láthatnánk el a reánk háruló feladatokat.

Nyilvánvaló, hogy a kórház igazgatója, de nemcsak ő, azt szeretné, ha az új kórház minél hamarabb elkészülne. De ezért nem türelmetlenek. Elvégre egy új kórházat máról-holnapra nem is lehet felépíteni. Mindenesetre az egésznek a lényege, hogy az építkezés a megszabott tervek szerint folyik, s 1975 végén, ha valami nem jön közbe, átadják az új kórházat rendeltetésének. Ezzel természetesen még nem oldódik meg minden probléma az egészségügyi gondoskodás területén a trebišovi (tőketerebesi) járásban, de legalább az ezer lakosra eső kórházi ágyak száma eléri a kerületi átlagot. S az is természetes, hogy az új kórházban a korszerű berendezések segítségével hatékonyabb és eredményesebb munkát végezhetnek az egészségügyi dolgozók. — gs—