A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-11 / 6. szám
Egy rendőrtiszt naplójából Pontosan két óra 30 perc volt. A vasúti szolgálattevő a mikrofonhoz lépett, tagoltan olvasta fel a közleményt: „Figyelem! Figyelem! Értesítjük az utazóközönséget, hogy a Budapest Keleti pályaudvarról érkező, Mezőtúr—Murony—Békéscsaba felé induló személyvonat 60 percet késik!“ Pontosan két óra harminc perc volt! Halkan nyílt ki a gyermekváróterem ajtaja. Egy férfi álmosságtól szédelgő, 11 év körüli kisfiút támogatott az egyik pádhoz. A gyerek azonnal lefeküdt. A férfi gyors léptekkel elhagyta a várótermet. A gondozónő — aki addig bóbiskolt a csendességben — egy pillanatra még szólni akart a férfi után, aztán meggondolta: majd visszajön a gyerekért. Pontosan két óra harminc perc volt! A Vörös Csillag szálló portása bezárta fülkéje ajtaját, aztán bicegve, sántikálva feltornászta magát az emeletre. Költenie kellett egy vendéget, aki a hajnali vonattal utazott. Félúton megállt: a szálloda étterméből az üzletvezető lépett a hallba, kezében egy kis zöld vaskazettával. A napi bevétel — gondolta a portás — be kell zárnom a páncélszekrénybe. No jó, akkor visszamegyek, elzárni a pénzt. — Te Pista, hány óra van? — Három óra múlt öt perccel. — No, ma később kerülünk ágyba, korábban kellett volna hazajönnünk. A két fiatal férfi sietős léptekkel tartott a szállodához. Megdöbbenésükre ott a bejárati ajtó nyitva volt. — Ügy látszik a portás nyitva felejtette — mondta az idősebbik. — Kérd el tőle a szobakulcsunkat. — Beléptek a szálló halijába. Ebben a pillanatban feltűnően sápadt, magas, szőke, zöld ballonkabátos férfi, kezében kis barna bőrönddel, elsietett mellettük, majd fellökte a két érkezőt. Domonkos Feri megcsóválta a fejét: — No, ennek aztán sietős. A testvére Pista legyintett: Hagyd, biztosan vonathoz megy. Menj előre, majd én elkérem a kulcsot... — azzal a portásfülkéhez lépett. Egy pillanat múlva testvére után kiáltott: Feri! Feri! — Mi van? — állt meg Domonkos Feri a lépcsőn. — Valaki leütötte a portást. Szólj a szobaasszonynak. Azonnal jöjjön. Én telefonálok a mentőkért. Néhány perccel később a mentős odafordult a megdöbbent férfiakhoz és a síró szobaaszonyhoz: — Itt már nincs segítség. Meghalt! Valamivel fejbeütötték. Hívják a rendőrséget. ■ A házaspár az igazak álmát aludta. Hirtelen megcsörrent a telefon. Az asszony ébredt fel, gyorsan felvette a kagylót: — Halló! Itt Szitányi lakás. Az ügyeletes volt a vonat túlsó végén. — Kezét csókolom. Elnézést kérek a korai zavarásért. Az alezredes elvtársat keresem. Négy óra volt, amikor az autó az alezredessel a Vörös Csillag elé érkezett. A nyomozók, a bűnügyi technikus, az orvos már dolgozott. Készítették — mint más alkalommal is — a helyszín pontos leírását, térképét. — Alezredes elvtárs, jelentem ... — Pacsai János százados lépett dr. Szitányi elé. — Hagyd! Mit találtatok? — A szokásosat, ismét egy hullát. A változatosság kedvéért most a szálloda portását ölték meg. Valami nehéz tárggyal ütötték le, de előzőleg a nyomok szerint dulakodtak a kis helyiségben. — És? — A fülkében levő páncélszekrény üres. — Rendszerint mit tartanak abban? — Azt mondják, hogy az éjjel záró vendéglátóipari egységek ide szokták leadni kis kasszákban a napi bevételt a portás őrzi a páncélszekrényben reggelig, amikoris befizetik a portára a pénzeket. — Mikor hozzák az utolsó kasszát? — Éjjel 2 óra után, illetve a bárból hajnali ötkör... de még csak négy óra van. Kasza László főhadnagy lépett most a két tiszthez: — Alezredes elvtárs. A hulla közelében két klóretiles fiolát találtunk és gézbe csomagolt vattát. Tetszik tudni, melyik portást ölték meg? Azt a szerencsétlen hadirok— Maga mit hallott? Megvan már a gyilkos? A sofőr értelmetlenül nézett rá: — Milyen gyilkos? — Nem tudja? — csodálkozott most az asszony. — Az éjszaka megölték a Vörös Csillag Szálló portását. Azt mondták, valami magas, zöld ballonkabátos férfi tette. Most a rendőrség azt keresi... — Ez igaz lenne? — kérdezte a sofőr. — Csak nem gondolja, hogy viccelek? Most hallottam én is. Ott lakunk a szálloda mellett. No, de induljunk már mert lekéssük a vonatot! A sofőr energikus mozdulattal nyitotta ki a taxi ajtaját: — Sajnos nem vihetem el magukat. Szánjanak ki. — No, de mit gondol... — Szánjanak ki, kérem ... — Vegye tudomásul, hogy panaszt — Magas volt, szőke, zöld ballonkabátban. — Táska vagy bőrönd volt nála? — Egy világosbarna bőröndöt láttam a kezében. Amíg a menetlevelet állítottam ki, jól megnéztem magamnak: elég széles arccsontú, hegyes állú férfi volt. Unszolt, hogy induljunk már ... Kivittem az állomásra ... a számlát kifizette ... Ennyit tudok mondani. — Nagyon köszönjük a bejelentést Tassi elvtárs ... ■ Papp Imre MÁV jegypénztáros, éppen befejezte az elszámolást, amikor az irodába, egy fiatal barna férfi lépett be. — Mit óhajt? — kérdezte az érkezőtől. — ön volt szolgálatban az éjjel? — Igen. Mit óhajt? — Kasza László rendőrfőhadnagy vagyok. Szeretnék beszélni önnel. — Tessék, foglaljon helyet. A nyomozó leült a pénztárossal szemben. — Mondja kérem maga állandóan itt ül az irodában? — Természetesen, bár ... néha kimegyek a peronra is. Ez a kis állomás nem nagy forgalmú ... — Nem tűnt fel önnek az éjjel itt egy zöld ballonkabátos férfi? — De igen ... itt haladt el a pénztár előtt, de nem váltott jegyet. Egyenesen a peronra ment. Később láttam, hogy felszállt a Pest felé menő személyvonatra ... ■ A két osztályvezető alezredes ismét együtt beszélte meg a tapasztalatokat. — Kérlek itt a helyszínelés jegyzőkönyve — mondta dr. Szitányi. A talált bűnjelek . . . természetes mi a vizsgálati osztály veletek bűnügyiekkel tovább folytatjuk a nyomozást. — Nagyon köszönjük, hogy segítségünkre lesztek — szólt Almási. — A talált anyagok egyébként már laboratóriumi vizsgálaton vannak. — Elég sok ujjlenyomatot találtunk. — Nem sejtitek, hogy ki ez az ismeretlen férfi? — A személyleírás egy régi „páciensünkre“ is ráillik ... Nádas Bélára. Mit szólnál hozzá, ha az országos körözés kiadása mellett, Budapestre is menesztenénk egy távmondatot. — Egyetértek. Várj Zoli. Mindjárt szólok, hogy mindkét anyagot adja le telexen. A csinos szőke asszony fürge kezekkel továbbította: „Országos Rendőr-főkapitányság, Budapest. Kérjük az alábbi szöveget géptávírón és rádión az egész ország területére leadni és a határmenti állomásoknak is. 1960 május 30-án hajnalban 2 óra 30 perc és 3 óra 20 perc között Sz-on a Vörös Csillag szálló portását, Faragó Illést, aki 1924-ben született, ismeretlen tettes, vagy tettesek megölték. Az ismeretlen személyleírása: 180—185 centiméter magas, körülbelül 30—35 év körüli szőke hajú, elöl kissé kopaszodó férfi. Ruházata: zöldszínű ballonkabát, valószínűleg sárga félcipőt viselt. Egy barnaszínű bőrönddel utazik. Az ismeretlen hajnalban Sz-ról Budapest felé menekült a 4 óra 10 perces vonattal...... „Budapest II. kerületi kapitányság. Kérem ellenőrizni, hogy Nádas Béla Zivatar utca 9 szám alatti lakos otthon tartózkodik-e? Van-e nála nagyobb összegű pénz ...“ Közben a két rendőrtisztnek újabb, szomorú kötelességnek kellett eleget tenni. Egy síró, zokogó asszonynak néhány apróságot adtak át: Faragó Illés nevére kiállított igazolványt, párttagsági igazolványt, katonai alkalmatlansági igazolást, egy lottó-cédulát, 13 tízforintost, egy reklámcédulát és egy ócska szarufésűt ... (Befejezése a következő számban.) kantat, Faragó Illést. Rendes, becsületes ember volt szegény, mi lesz a családjával, a gyerekeivel? ■ — Nos, hogyan fedezték fel a gyilkosságot? — Már elmondtuk alezredes elvtárs. Jöttünk haza, itt dolgoztunk. Sz.-on az V. építkezésen. Nyitva találtuk a bejárati ajtót, már az is furcsa volt. Aztán szembe jött velünk az a férfi... még félre kellett ugranom, majdnem nekem jött. Mondtam is, milyen sietős neki... — vallotta Domonkos Ferenc. — Hogyan nézett ki az a férfi? — Magas, körülbelül 180—185 centi magas lehetett, szőke, hosszúkás arcú. Zöld ballonkabát volt rajta, és a kezében egy kisebb barna bőröndöt vitt... — Ráismernének, ha ismét látnák? A két fiatalember szinte egyszerre válaszolt. — Természetesen. A város központjában levő taxiállomáson egyetlen kocsi árválkodott. Két termetes asszony, hatalmas csomagokkal megállt az autó mellett: — Szabad a kocsi? A sofőr bólintott. A két asszony bekászálódott a kocsiba. A vezető megkérdezte: „Hová megyünk kérem?“ — A vasútállomásra. Az egyik asszony érdeklődve fordult a vezetőhöz: teszünk.... morgolódott a két asszony, míg kikászálódtak a kocsiból. Még jóformán be sem csukták a kocsi ajtaját, a sofőr már indított is. Mint egy őrült rohant el. A két asszony összenézett: — Még ilyet! Érted te ezt? ■ Kasza főhadnagy lépett a szobába. — Alezredes elvtárs, jelentem, hogy egy taxisofőr van itt, azt mondja sürgős bejelenteni valója van. — Küldje be — szólt Almási. Alacsony, zömök fiatalember lépett be a szobába. — Jó reggelt kívánok. Tassi Imre gépkocsivezető vagyok. Kérem én szeretném bejelenteni, hogy hajnalban egy zöld ballonkabátos férfit vittem ki az állomásra. Aztán hallottam, hogy önök a gyilkost keresik. — Foglaljon helyet... Nos, az lenne a legjobb, ha elölről mondaná el mindazt, amit tud... — mondta halvány kis mosollyal Szitányi. — Tegnap este, azaz május 29-én 19 órakor vettem fel a szolgálatot, a főtéri taxiállomáson. Több fuvart csináltam, de mégis csendes éjszaka volt. Hajnal felé járt, bent álltam a taxiállomáson. Ráborultam a volánra, úgy szundítottam egy kicsit. Egyszer valaki kinyitotta a kocsim ajtaját és beült. Előzőleg bóbiskolásomban mintha szaladást hallottam volna. A férfi ideges volt, azt mondta vigyem a kisállomáshoz ... — Hogy nézett ki az a férfi?
