A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-11-12 / 45. szám
Jogi tanácsadó K. D. imeli olvasónk levelében azt írja, hogy 3 kataszteri hold földjét a helyi efsz használja minden ellenszolgáltatás nélkül. Sem ó, sem családtagjai nem voltak soha a szövetkezet tagjai. Azt kérdezi, létezik-e nálunk magántulajdon. Alkotmányunk és a Polgári Törvénykönyv is elismeri s védi a magántulajdont harmadik személy jogtalan beavatkozásával szemben. A mezőgazdasági földtulajdont és ingatlanokat illetően azonban számos jogszabály, törvény és rendelet van érvényben, amelyek szabályozzák a föld használatát s a vele összefüggő jogi kérdéseket, minthogy termelő eszközökről van szó. Ilyen jogszabályok az egységes földművesszövetkezetekről a földek gazdasági-műszaki megműveléséről szóló törvények, továbbá a mezőgazdasági termelés biztosítására irányuló néhány rendelkezést tartalmazó 50/1955 számú rendelet. Az ön esetében tehát elsősorban tudni kellene, hogy miként került a föld a szövetkezet használatába? Kié volt eredetileg, ki használta? Volt-e valamilyen általános rendezés (tagosítás) a községben, kiadtak-e valamilyen közigazgatási határozatot a kérdéses földről (önnek vagy jogelődjének)? Csak ezeknek a tényeknek az ismeretében lehetne megállapítani, hogy tulajdonképpen volna-e és milyen igénye a földtulajdonból kifolyólag. Bérleti díjat azonban a szövetkezet nem köteles fizetni, mert hiszen ön sem állapíthatja meg, hogy a földeket bérbe adta, Illetve hogy a szövetkezettel valamilyen szerződést kötött. dr. Bertha Géza A/lotorosoknak A szívató használatáról Hideg időben, mivel a lehűlt motor csak dúsabb keverékkel indul, fokozatosabban szükséges a szívató használata. Kérdés: meddig kívánatos vagy meddig szabad a szívatót a motor beindulása után kihúzva, azaz működésben tartani, és kisegítésként szabad-e kihúzni menet közben, ha rendetlenkedik a motor, hogy ismét erőre kapjon, „feltúrázzon". Sokan attól félnek, hogy a szívató használata lemossa az olajat a hengerfalról és az olajba kerülve fel ls hígítja azt. A lehűlt motor Indításakor minden alkalommal használjuk a szívatót. Indítás után azonban, mihelyt lehetséges, azaz ha a motor nem áll le, igyekezzünk viszszatolni a szívatógombot, megszüntetni a szívatást. Az indítócsappantyús, de a külön indítórendszerű szívatók egyes típusánál a szívatógomb fokozati visszatolásánál nemcsak megszüntethető, hanem szabályozható is a szivatós, illetve a dúsítás. A motor beindulása után minél előbb igyekezzünk fokozatosan visszatolnia szívatógombot addig, hogy a motor szabályosan működjön, ne hagyjon ki. Az elindulás után né-20 hét hány pillanatra ki lehet húzni a szívatót anélkül, hogy az károsítaná a motort, Lényeges különbség, hogy kétütemű vagy négyütemű motorról van-e szó. A kétütemű motoroknak még a hosszú ideig tartó szívatás sem árt, mivel a kétütemű motor keverékkel üzemel és minél több benzint kap, annál több olaj is kerül a motorba. A négyütemű motoroknál is hosszú idő kell ahhoz, hogy a szívatás hatása a kenésben zavarokat okozzon, valamint az olaj felhígításához vezessen. A dús keverék tünetei már a károsodást megelőzően jelentkeznek. A motor erős kihagyással üzemel, nem adja le a szokásos teljesítményt. Ha ilyen tüneteket észlelünk, toljuk vissza a szívatógombot. A kétütemű motoroknál hidegben ajánlatos leállításkor kihúzni a szívatót, és így járatva a motort, csak néhány másodperc után leállítani. A beszívott keverékmennyiség hosszabb leállás utón nagymértékben megkönnyíti az indítást. Egészség - betegség Porbelégzésl betegség (szilikózis) Porbelégzés következtében létrejött betegség. Okozhatja szén, mész, vas, de mindenekelőtt kova, kvarc, homokkő és gránit pora. Ahhoz, hogy a por megbetegedést okozhasson, a belélegzett részecskéknek 10 mikronnál kisebbeknek kell lenniök és 1 m3 -ben 15 milliónál több porszemcsének kell lennie. Ha mindezek a feltételek megvannak, akkor is legalább 5 év kell, hogy a tüdő kötőszövetébe jutott kovasav szilikózist okozzon. A tüdő kötőszövetének túlburjánzása csökkenti a légzőfelületet, száraz köhögést és nehéz légzést vált ki. Rontja a helyzetet, ha másodlagosan tbc-s fertőzés is társul hozzá. Tekintettel arra, hogy ezt a betegséget nem lehet meggyógyítani akkor sem, ha a beteg a bányát elhagyja, a szénbányászatban bevezették a kötelező porcsökkentő eljárásokat, ami a jövőben gyakorlatilag kiküszöböli a szilikózist. Dr. Sz. A. Mit ajándékozzunk névnapra? Katalin Katalin népszerűségét bizonyítja, hogy több száz éve a legdivatosabb név, úgy is mondhatnánk, a nevek királynője. Hírességek légiója viselte e nevet (nem hiányoztak közülük a királynők, cárnők sem); sőt növényeknek, állatoknak ls adományozták. A katicabogarat mindenki ismeri; azt viszont már kevesebben tudják, hogy van katicavirág (Nigella) is. Egyes helyeken katalinrózsának hívják a krizantén egyik fajtáját; s a dunántúli kertekben nyíló katalinvirégot őszi koszorúba kötötték régente. Milyen kedves lenne felújítani azt a szokást, hogy katalinvirággal köszöntsük a Katalinokat, mondva a régi rigmust is: Azért küldött szent Katalin anyja holnap leszen szent Katalin napja. Hordójuknak csikorogjon csapja. jp v / • vw \ Köszöntőnknek félre áll a hantja. Ám a katalinvirágot csak kalendáriumunk lapjai őrzik, s egyelőre mást kell választanunk a virágüzletekben. A Katalinokat, Katókat vörös virágokkal köszöntsük: szegfűvel, rózsával, egy szál flamingóvirággal vagy az érdekes orchideával. A Kittiknek, Kätiknek skarlátvörös ciklámeneket; A Katóknak szép sárga virágokat: néhány szál aranysárga krizantémot halványsárga rózsával; A Katiknak, Katikáknak tarka gerberákat vigyünk. Az ábrándos nevű Katinkáknak csipkefinom páfrányból és hófehér szegfűből készítsünk ünnepi virágot. Vásároljunk lapos virágtálat. A kenzántőre tűzött szegfűket helyezzük középre. Ültessünk mellé, nedves tőzegbe páfrányt, s leveleit úgy rendezzük el, hogy a szegfűvirágok szépségét kiemeljék. Sulyok—Tímár Gyógynövények Kökény A rózsafélék családjába tartozó, erdők szélén, bozótos, cserjés helyeken, legelőkön sokfelé előforduló. 1—2 m magas, ágtövises cserje. Levelel nyelesek; lemezük 2— 3 cm hosszú, elliptikus vagy fordított tojásdad, csipkésen fűrészes. Virágai rendszerint a lombfejlődés előtt egyenként vagy többesével jelennek meg. A szirmok 5—8 mm hosszúak, fehérek. Termése kb. 10 mm átmérőjű, gömbölyű, húsos burkó, kékeshamvas fekete, fanyar izű, bogyószerű csontár. Március végétől április végéig virágzik. Kinyílt virágait és érett terméseit kell gyűjteni. A virágdrog glikozidákat, a termődrog pedig cukrot és cseranyagot tartalmaz. A termes főzetét bélhurut ellen fogyasztják. Dísznövények védelmére Tápanyaghiány A különböző elemek hiánya más-más tünetet okoz a dísznövényeken. Nitrogénhiány: apró, világoszöld levelek, amelyek később elszáradnak, de nem hullanak le, félbemaradt növekedés. Káliumhiány: levélszél-fakulás. Az alsó leveleken érközötti fakulás. Szövetbarnulés és elhalás a levélhegy táján. A levéllemez gyakran legörbül. A szár hajlékony. Foszforhiány: e levelek intenzív zöldre, vörösre, lilára vagy barnára színeződnek, a virág apró marad, a szár rövid és vékony. Gátolt a növekedés, a levelek korán elhalnak, lehullanak. Magnéziumhiány: Az alsó levelek megsárgulnak és elhalnak, a levélerek zölden maradnak. A levélszélek besodródnak, a levélerek között barna színeződés tapasztalható. A gyökerek megnyúlnak, kevés oldalgyökér fejlődik. Mangánhiány: A fiatal levelek hálószerűen fakulnak és foltosodnak. A virág színe halványabb a normálisénál. Vashiány: gyakran nem tényleges ' vashiányról, hanem mészfelesleg következtében elégtelen vasfelvételről van szó. A levelek sárgulnak, a levélerek zölden maradnak (klorózis). Különösen az azaleák, a papucsvirág, az orgona, a hortenzia, a primula, a rododendron és a rózsa levelein gyakori. Mészhiány: a gyökerek és csúcsrügyek elhalnak. Elhalási tünetek láthatók a fiatal levelek hegyén és szélein. A levél hegye gyakran begörbült. Harmonikus trágyázással, talajvizsgálattal megelőzhetők. Vashiány esetén vastartalmú oldattal (vaskeláttal) permetezünk. Bélyegsarok Mai számunkban egy osztrák újdonságot mutatunk be. Ezt a bélyeget a bécsi tőzsde kétszázéves fennállásának emlékére adta ki az Osztrák Posta. Mint a magyar filatelista központ már korábban jelentette, a magyar bélyeg centenáriuma alkalmából kibocsátott sor és blokk iránt olyan nagy volt a belföldi kereslet, hogy a Magyar Filatelia Vállalat teljes készletét eladta és export kötelezettségeit sem tudta teljesíteni. Ezért most a vágott blokkokat 150 forintért hajlandó a gyűjtőktől visszavásárolni. Az újdonságok közül a következőket említjük meg: Ausztria: Bécsi Nemzetközi Vásár, 2,50 s. — Belgium: kultúrfesztivál, bélyegpár. — Bulgária: a szocialista országok postaügyi minisztereinek konferenciája, 20 st. — Ceylon: Lenin arcképét ábrázoló 40 c bélyeg. — Románia: festmények, négy érték.