A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-31 / 52. szám

••• parbjólt Nemsokára megtanulta azt, hogy a színház lakásnak nagyon hideg s a babér olyan ostoba fa, amin semmi ennivaló gyümölcs nem terem. Később tréfásan beszélgeti el akkori napjairól; „rózsa lugasokon háltam és felhőkkel takarózém", értve alattuk a színfalt limlomokat, mik párnáját és paplanját képviselték, mikor egyéb szállás hiányában a színpadon aludt. A nyomor, a kétségbeesés végre nem hagyott más utat számára, mint katonává lenni. „Zöldhajtókás, sárga pltykés közlegény." Soha sem vitte tovább a közlegénységnél. Furcsa katona ls lehetett a jámbor: Horátlusszal a tölténytartóban, és Schillerrel a csákójában. Ez a kettó volt akkori tanulmánya. Az őrállomáson, hol az ember olyan egyedül 611, hamar megunhatja magát. Sándor Ilyenkor előszedegető kedvenc poétáit, s a puskát vállára vetve, deklamálva járkált alá s fel az őrhelyen. Bizodalmas óráiban sokat elbeszélgetett katonai éveiről, legkevesebb panasz nélkül; csak egy kellemetlen emléke volt belőlük: mikor télen a havat kellett kihordani a kaszárnya udvaráról; ezt szívesen átengedte volna másnak. Náhány adomát feljegyzők utána, azon furcsán szomorú dolgok közül, amik szegény közkatona fejében megragadnak, aki ezer Ismeretlen pajtás közül egylket-máslkat minden ok nélkül megszereti... ... Egy szelíd jámbor lakótársa volt Sándornak, ktt valami vétség miatt a hadbíróság elé Idéztek. A jó fiú mikor az első emeletből a másikba kellett felmennie, olyan érzékenyen búcsúzott el minden szobatársétól, mintha soha sem látnák többet. Azok kacagtak rajta. Hiszen legfeljebb egy pár napi Ismeretség lesz belőle a porkolábbal, abba csak nem hal bele. Petőfi azután kikönyökölt az udvarra nyíló ablakon s ott pipázott a világba; egyszerre a fölötte levő emelet ablakából egy katonai egyenruha forma bukfencezik le előtte, majd kiverte szájából a pipát; utána néz, csakugyan egyenruha volt, de benne volt maga a katona ls, ott a kövezeten még egyet fordult és azután meghalt. Az ő jámbor szobatársa volt az. Félnapi kurta vasra Ítélték, s ő kivetette magát az ablakon ... Száz Ilyen apró jellemzetes kalandot regélt Petőfi katonaéletéből; kár hogy azokat maga fel nem Jegyezte. Egy kellemes emléke maradt fenn ez Időkből: egy jó, hű pajtás emléke, kl érzelmét s kenyerét megosztó vele; ezt énekli meg későbbi verseiben annyiszor; ezt halmozza el legőszintébb áldásaival, ezt dlcsőlté legtöbbször, midőn az ő nevét mér bel- és külföld ellsmeré, amazét, nem emllté senki. E név Kuppls Vilmos. Hova lett, mivé lett? nem tudom. Reménylem, hogy Petőfi áldásai legalább ő rajta foganatosak voltak. Kát év mülva kiszabadult a katonaságból Petőfi. Egyik Jő szellem a máslkat segíti, öt a betegság és elgyöngülés seglté kl Innen. Ekkor még alig volt tizenhét éves — és már obsitos katona. Késő évek után történt, midőn Petőfi mér hírhedett költő volt, hogy egy este belép hozzá egy bakancsos őrmester, s Illő tisztelgés után kérdi tőle, ha tetszlk-e még rá emlékezni. Hogy ne emlékezett volnál 0 volt egykori kópiára Petőfinek. Csak azért kívánta öt most meglátogatni, ezen Jártában, hogy tlsztelkedjék nála, s ha talán megbántotta volna egykoron, ezért tőle bocsánatot kérjen. Petőfi nagy örömmel fogadta a derék hadfit, de még csak arra sem bírta rávenni, hogy nála leüljön; tudta ő úgymond, hogy ámbár Petőfi sem kapitány, sem tábornok, azért mégis olyan nagy ember, akit neki tisztelni kell. Ezt tartotta Petőfi mindig a legnagyobb hódításnak, melyet versel az emberi sziveken műveltek. 3. Az elsó vers! az elsó nyomtatott versi Ah: ezen szó értelméről nincs másnak fogalma, mint a költőnek. Ami a szerelmesnek az első „Igen" sző, az ügyvédnek az első kedvező Ítélet, az: — de hogy az! száz annyi a költőnek az első nyomtatott vers. Minket ls megragadott ez a szent őrültség, mit az udvarias vllég költészetnek nevez; Pépén voltunk, diákok voltunk, ml ls alkottunk magunknak tudóstársaségot. Hát ml rossz volt abban? Lám az Igazi tudóstársaság sem árt senkinek; ml kárt tehetett volna hét a mienk? Neveztük ml azt Illő szerénységgel kápzőtársulatnak. Választottunk elnökül egy derék tanárt, aztán alelnököt, jegyzőket, választmányi tagokat, tartottunk gyűléseket, amikben szónokoltunk, úgy mintha országgyűlésen volnánk, szavaltunk, mint a színpadon, s vitatkoztunk apróságok fölött, mintha Igazi tudósok volnánk. Olvastunk fel verseket és novellákat, megbíráltuk, s ami Jó volt, azt beírtuk egy nagy könyvbe, melyet hittak érdemkönyvnek. Ebben máig írók A XX. század elején élt Pesten egy Sztojanovlcs Viktor nevfi huszárkapitány, aki Ivott, mint a gödény és úgy látogatta a mulatóhelyeket, mintha parancsra tette volna. Szerencsés csillagzat alatt született ez a Sztojanovlcs: családi örökségként annyi volt a pénze, mint a pelyva, ráadásul a természet olyan külsővel ajándékozta meg, hogy Heskulesnek Is belllett volna, s ha még azt Is hozzátesszük, nogy a hadsereg egyik legkiválóbb kardvívója volt, akkor igazin nem csodálkozhatunk azon, hogy Sztojanovlcs egy-egy kiruccanása a pesti éjszakába — felért egy kisebbfajta égibáborúval: dörögtek a pofonok, villámként röpködtek a pezsgőspoharak, és — mindennek a betetőzésére — másnap reggel megjelentek a merev arcú segédek, hogy Sztojanovlcs nevében pfirbajra kényszerítsék a vakmerő férjet, aki rossznéven merte venni a mulatóban, hogy a részeg kapitány flzfrozza a feleségét. Pökhendi párbajhös, közismert krakéler volt ez a bölömbika hangú, elevátor termetű huszárkapitány, akit — ereje, ügyessége és az istenek jóvoltából — soha nem győzött le senki párbajban. Amíg nem találkozott Krúdy Gyulával, a kiváló magyar Íróval. Az eset egy budapesti mulatóhelyen történt. Sztojanovlcs kapitány egy este itt mulatott a barátaival, amikor a társasághoz csatlakozott Krúdy Gyula, akit mindnyájan ismerősként üdvözöltek. Kivéve Sztojanovlcsot, aki nem ismerte az Irút, akkor mutatkoztak be egymásnak. Pergett a műsor, a szén táncoslányok mutogatták a bokáikat (hol volt még akkor a sztriptíz?!), durrogtak a pezsgőspalackok, s a társaság tagjai egyre fényesebben látták a vllégo'. Sztojanovlcs kapitánynak azonban valabogy nem tetszett az Író, mert az éjszaka folyamán több Ízben is bele akart kötni, de a barátai mindannyiszor Iecsendesftetták. A mnlatság olyan pazarul sikerült, hogy a 'ársaság csak másnap délfelé kezdett asz'adoznl. Sztojanovlcs kaoltány a búcsúzáskor mindenkivel kezet fogott, csak Krúdyval nem. — Az íróval — jegyezte meg gúnyosan — nem fogok kezet! Krúdy — a sértő megiegyzésért — felelősségre von'a a kanltányt, aki erre a kardiához kapott, kirántani azonban már nem volt ideié, mert Krúdy torkon ragadta, és a falnak lökte. Ezután kicsavarta kezéből a kardot, s amikar a kapitány a nisz'olyához nyúlt, Krúdy úgy vágta fejbe a kard markolatéval, hnsv Sztojanovlcs el'erült a fö'dön. Mindez olyan gyorsan zajlott le, hogy a társaság tagjai csak ezután tudtak beleavatkozni a küzdelembe. Az esetnek — írja a lovagias ügyek történetének hazai krónikása — párbaj lett a vége. A segédek kardban ezyeztek meg, súlvos feltételekkel, nehéz lovassági kardokkal, bandázs nélkül, harcképtelenségig. Az ellenfelek kétszer csaptak össze. A második összecsapásnál Krúdy Gyula heves támadással szorította vissza ellenfelét, és a homlokán súlya san megvágta. Sztojanovlcs huszárkapitány szemét elöntötte a vér, úgyhovv a segédek kénytelenek voltak a párbajt megszüntetni. A XX. századi magyar próza egyik legnagyobb mes'ere — Krúdy Gyula — így adott leckét „párbajtanból" a századforduló egvík legnagyobb magyar krakélerének, Sztojanovlcs Viktor huszárkapitánynak. Négyszáz évvel korábban hasonló leckében részesített egv hetyke katonatisztet Cyrano de Bereerac, francia szatirikus Irú és szabadgondolkodó, akinek kalandos életéről és legendás orráról oly szép verses darabot Irt, Cyrano de Berls találni olyan verselt Petőfinek, amik nem láttak napvilágot (értsd napvilág alatt nyomdal festéket]. Ez aktív mulatság a könyvolvasás passiv élvezetével levén összekötve, kicsiny társaságunk közvetlen előmozdítója volt az Irodalomnak az által, hogy a megjelent jobb műveket megvette és bámulta. Es mégis akadtak pártosok, kik ez ártatlan mulatságunkat kigúnyolták, s elnevezték szép társulatunkat képzelődő társaságnak. Hogy sértett bennünket ez a gúnynév! Pedig pecsétje Is volt már társaságunknak, melyre nagyszerű genlust metszett egy pápai mérnök, nagyobb volt a feje, mint az egész alak; ezzel pecsételtük meg a diplomákat, miket tiszteletbeli tagoknak osztottunk. És mégis kigúnyoltak bennünket. gerac címen Edmond Rostand, a híres francia költő és drámalrú, aki az újromantikus drámaköltészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Az (ró Cyrano — akárcsak darabbéll mása — rettenetesen csúnya férfi volt, akkora orral, mint egy vlzesköcsög. Egyszer az egyik párizsi kávéházban — olvassuk a Bölcsek mosolya című gyűjteményben — egy biliárdjátszmát nézett végig. Egy katonatiszt a játékban állandóan vesztett, mlg végöl is Cyrano de Bergeracra mutatva, mérgesen Így kiáltott fel: — Azt hiszem, ez az űr az én rossz csillagami -— Uram, a játékban változó a szerencse. A tiszt tovább kötekedett: — Nem tetszik nekem az ön arca. játékomat befolyásolja az ön jelenléte. Nagyon lekötelezne, ha eltávozna a teremből. Cyrano de Bergerac türelemmel volt, de a tiszt addig piszkálódott rút arca miatt, mlg végül kénytelen volt a jelenlevők kárörvendő nevetése közben elmenni. Másnap a tiszt ajtaján Illedelmesen kopogtattak. A rút arcú irú jelent meg. Meghajtotta magát az illem szerint, és udvariasan Igy beszélt: — Uram, valószínűleg emlékszik rá, hogy tegnap megsértett. Minden veszekedést szívből gyűlölök, de mos! mások miatt, kénytelen vagyak önt elégtételadásra felkérni. A tiszt feszes vigyázzba vágta magát: — Állok szolgálatira, uram! Nem telt bele ké< óra sem, s a Bols de Boulogne felé vitte őket egy hintó. Ott nyugodtan kimérték a párbaj helyét, majd a párbaj során a tiszt egy kardvágást kapott. Hat hétig gyógyítgatták a tisztet, s mikor felépülve végigsétált a párizsi boulevard-okon, másnap ismét halkan kopogtattak ajtaján. A rút arcú Irú jelent meg ú|ra. Szerényen közölte, hogy a sértés nagyságával nem áll arányban a kapott elégtétel, és bármennyire gyűlöli is a párbajt, kénytelen másodszor is kihívni a katonatisztet, mert az távozáskor megvető mozdulatot tett irányában. A tiszt ismét meghajtotta magát és igy szólt: — Uram, ahogy tetszik. Tehát holnap ugyanazon a helyent Megtörtént a második párbaj ls. Most a változatosság kedvéért a tiszt combján hatolt át az Íré »őre. Ismét hazaszállították, és most két hónapig nyomta az ágyat, amig meggyógyult. Amikor először jelent meg törzskávéházában, nagy örömmel fogadták. Oe másnap ismét zörgettek ajtaján. A belépő zavartan hebegte: — Magamon kívül vagyok, hogy a kérlelhetetlen előítélet még most sem elégszik meg az öntől kapott elégtétellel. Bár nehezemre esik, kénytelen vagyok önt egy harmadik találkozásra ls esedezve felkárnl. A gavallérok és a betyárok, ez a két öröklött ellenséges osztálya minden Irodalom-félének, kik jobbnak tartották kávéházban és korcsmában dözsölnl, mlg ml szönokolunk és verseket deklamálunk. Pápán Iskolai törvény szerint a korcsmázás bírsága volt tíz garas, a 'kávéházjárásé pedig öt forint, minélfogva a gavallérok még jobban lenéztek bennünket, mint a betyárok. De ki lett viva nemsokára a társulat becsülete. Minden megelőző hír nélkül, senkitől elő nem segítve, nem híresztelve, egyszerre, mint az üstökös, megjelenik az Athaneum hasábjain egy vers Petrovlcs Sándor aláírással (ez volt Petőfi családi neve). Az pedig nem volt jelentéktelen dolog; akorlban nem létezett hét szépirodalmi lap, csupán csak egy, és az is nagyon KRÚDY GYULA — föl van, uram, azonnal szolgálatára állok. Ismét kikocsiztak. A tiszt mérgében nagyobb erővel rohant ellenfelére, ez azonban halálos nyugalommal vágott súlyos sebet annak altestén. Bár a tiszt életveszélyben forgott, gondos orvosi ápolással csekély negyedév alatt újból lábra állt. Első sétáját követő reggelen a tiszt magához kérette barátait, és izgatottan várta a rút arcú (ró látogatását. Ez csakhamar meg ls jelent. Halkan kopogott, majd belépve, állandó mentegetőzések után, pokolra kívánta a párbajt, Ismét — Immár a negyedik — párbajra blvta ki ellenfelét, mivel mint mondotta, barátai szerint a sértés az egyik fél halálát követeli. A tiszt Idegesen ugrott fel: — Ott leszek, uram, most is, de hadd fejezzem ki csodálkozásomat engesztelhetetlensége miatt, mely egy pillanatnyi bosszúság és meggondolatlanság folytán kiejtett sértéssel szemben ... — Hogyan, uram, ön engem pillanatnyi bosszúsága miatt és meggondolatlanul sértett meg? — Ügy vanl — 0, hiszen ha ezt azonnal, tanúk előtt mondta volna, nem lett volna bárom párbajra szükségem. Miután ezt ez urak hallották — fordult a tiszt barátaihoz —, megelégedve tudomásul veszem, és alázatosan megköszönöm szíves jőságát. A tiszt arca felderült. Meghívták Cyrano de Bergeracot reggelire, majd az Irő udvariasan hajlongva távozni készült. Búcsúzás közben, amikor kesztyűjél búzta fel, megemlítette, hogy rút arca miatt számosan kigúnyolták, és bármennyire gyűlöli is a párbajt, több ellenfelét kénytelen volt már a másvilágra küldeni. — De hát mondják meg nekem, csakugyan olyan feltűnően csúnya vagyak? — kérdezte a jelenlevőktől. — Olyan nagy az orrom? A vendégek szinte egyizerre nyugtatták meg a kitűnő férfiút: — 0, nem, éppenséggel nem . .. válogatós volt; szerkesztője Bajza és Vörösmarty. Ez korszakot képezett társulatunkban. E vers _ kivívta számunkra az egri nevet. Hogyan? Az Athaneumban jött ki a vers? Lehetetlenl Pedig Igy van, suttogták mindenfelé s kezdtek ránk valamit tartani. — Most már te se nyugodjál addig, szőlt hozzám Petőfi, büszke öntudattal, mlg tőled ls meg nem jelenik valami. És aztán én sem nyugodtam addig. És azután adtunk kl egy egész könyvet, aminek a neve volt Tavasz. Szentmihályl Sándor viselte a költségeit; és ha valaki olvasná azokat a furcsa verseket és novellákat, amik azokban vannak, hogy elmosolyodnék rajtok; én pedig, valahányszor azokat előveszem, mindig valami olyan könnyféle jelen meg a szemeimben; milyen boldogok voltunk akkori