A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-30 / 30. szám

emberek- képek - események A képen látható Taunus nem kíván­csi amerikai turista kocsija. Bizonyí­téka annak, hogy „Megy a juhász szamáron" már csak a nótában ma­rad meg, ott is a viccelődök majd be­helyettesítik a szót: „Megy a juhász Taunuson". A híres bugaci pusztáé Gubán József számadó juhász már J -zony saját Ford Taunuson jár, a kep tehát nem délibáb csalfa játéka. rr^t Az utászok szeretnek szórakozni. Ezt bizonyítja képünk is, mely a toszká­nai Viareggioban rendezett karneváli ménéiről készült. A Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaság múzeumában láthatjuk ezt a ha­talmas csontvázat, egy három-négy millió évvel ezelőtt élt dinosaurus ma­radványait. Négy évtizeden át szórakoztatta a dzsesz koronázatlan királya Louis Armstrong a szórakoztató zene ked­velőinek millióit. Igen, múlt időben kell szólni róla, mert Satchmo — nincs többé. Hetvenéves volt. mikor az orvosok megmentették életét, de tudták, hogy hangszerét már nem fog­ja használni, sajátos rekedt fyangja már befejezte karrierjét. Es hetven­egy éves korában az orvosok megen­gedték neki, hogy naponta fél órát gyakoroljon, hiszen a remény az örök. És Satchmo még egyszer elindult. .. Elindult, hogy elérjen útjának végál­lomására. Louis Armstrong nem volt csupán a dzsessz királya, hanem né­pének, a színes bőrüknek barátja, se­gítője, támogatója. Ezért szerették va­lamennyien. •M 4 ben * ! Pfeifer f-JB Itt a nyár — teljes irammal folyik az aratás. De nemcsak nálunk, hanem Grúziában is. Ott különleges kombájnokkal aratják — a teát. Egyelőre még csak álmodunk arról, hogy a lakásproblémát megoldjuk. A képen is egy ilyen álmot látunk: H. U. Haldemann svájci építész ilyen egyszerűen képzeli el a probléma megoldását — három alkatrészt csa­tolt össze a vizén és a lakás — kész! Janine Reynaud a párizsi Sorbonne filozófiai karán végzi tanulmányait, de már filmben is fellép, sőt fősze­repben, még hozzá egészen „komoly" szerelmi jelenetekben. ' Természetesen nyugaton nagy közönség-sikere van. Romában az ágyjeleneteket kivágták, pedig a filmet — Rómában készítet­tek ... • Délszlovákia vizenyős rétéin virít a nyári hónapokban a nyári tőzike. El­térően a tavaszi tözikétől 60 centi­méter magasra is megnő és egy szá­ron több virág van. Az utóbbi évek­ben nagyon megritkult, ezért most a védett növények sorába tartozik. AFRIKAI SZOCIALIZMUS: az afrikai társadalmak modern érte­lemben fejletlen társadalmi struk­túrájából, sajátos társadalmi-gazda­sági felépítéséből és fejlődési igé­nyeiből fakadó eklektikus, követ­kezetlen és illuzórikus, de haladó ideológia, mozgalom és politika, amennyiben antifeudális és anti­ímperialista a tartalma. Különböző irányzatokra tagolódik. Legelter­jedtebb nézete szerint az afrikai társadalmak osztálynélküli társa­dalmak és azoknak is kell marad­niuk. Ebből a szempontból anti­kapitalista, antiimperialista és anti­feudális. Ügy véli, hogy az ősi afri­kai társadalom magában hordja a szocializmust és ezért meg kell akadályozni minden jelentősebb társadalmi-gazdasági rétegeződést. Ily módon tagadja az osztályharcot, és megkísérli a burzsoázia kialaku­lását megakadályozni. A valóság és a fejlődés azonban egyre inkább arra kényszeríti, hogy osztályállás­pontra helyezkedjék, mind többet foglalkozzon a belső társadalmi rendszer átalakításának kérdései­vel és közeledjen a tudományos szocializmushoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom