A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-23 / 29. szám

Antonio Vivaldi neves zenetörténész professzora tudott arról, hogy a város hajdani híres udvari zenekara a napóleoni háborúk idején Szardíniába menekült, de a tulajdonukban lévő hatalmas kottatárat nem vihették magukkal, hanem azt elrejtették — olyan jól, hogy visszatérésük után többé már meg sem lelték. Gentili tudományos működésének fő célja az volt, hogy nyomára jusson ennek az elveszett kincsnek, és ezért tervszerűen régi zenei kéziratok után kutatott. 1926 őszén egy kis szaléziánus apátság rektora azzal a kéréssel fordult a torinói Nemzeti Könyvtárhoz, hogy becsüljön föl egy régi kéziratgyűjteményt, melyet áruba akarnak bocsátani, hogy kolostorukat tatarozhassák. A gyűjtemény megbírálásának feladata természetesen Gentili professzorra hárult, aki ugyancsak meglepődve ismerte föl, hogy Vivaldi műveit tartja kezei között. A felfedezést persze titokban tartották mindaddig, amíg találtak egy gazdag magánszemélyt, aki megvásárolva a kottákat — korán elhunyt gyermeke emlékére a torinói Nemzeti Könyvtárnak ajándékozta. Gentili munkája azonban ezzel még nem ért véget, sőt a nagy haj tóvadászat csak most kezdődött igazán. Tanulmányozás közben rájött ugyanis arra, hogy a vastag disznóbőrbe kötött Vivaldi-partitúrák műfajok szerint vannak csoportosítva és számozva. A számozásból azonban — a páratlan számú művek hiányoztak. Kézenfekvő volt tehát, hogy a gyűjtemény fele még mindig ismeretlen helyen, illetve a kottagyüjtő Durazzo gróf leszármazottjainak birtokában van. A gyűjtemény másik feléért fel kellett tehát kutatni a Durazzo-nemzetség családfájának összes leszármazottját, aki a húszas évek végén még életben volt. Sok fáradozás után meg is találták Giuseppe Maria Durazzót, a család utolsó oldalági leszármazottját, aki unokaöccse volt annak a Durazzónak, akitől a szaléziánusok örökségüket kapták. Ez az utolsó grófi sarj nem is sejtette, hogy az apjától örökölt áttekinthetetlen könyvtár mekkora kincseket tartalmaz. Különös, emberkerülő aggastyán lévén és a tolvajoktól való félelmében még a ház alkalmazottait sem engedte könyveihez hozzányúlni, s így nem csoda, hogy eladásról hallani sem akart. Ezek után ugyancsak diplomatikus manőverezésekre és a jezsuita gyóntatóatya közvetítésére volt szükség, míg végre az agg márki beleegyezését adta könyvtára áttanulmányozásához. És ezzel virradt fel Gentili diadalának legfényesebb napja. Feltételezése igaznak bizonyult, mert a féltve őrzött könyvtár rejtette magában a Vivaldi-életmű hiányzó felét. Működése azonban csak akkor fejeződött be, mikor egy újabb műpártoló magánszemélyt, egy gazdag textilgyárost talált, aki kifizette a kért összeget és ugyancsak gyermeke emlékének hódolva a gyűjteményt szintén a torinói Nemzeti Könyvtárnak ajándékozta. De a rigolyás öreg Durazzo még halála után is harcolt kézirataiért. Az eladás egyik feltétele ugyanis az volt, hogy a művek közlése és előadása örökre tilos. Csak hosszú állam- és egyházjogi eljárással sikerült ezt az értelmetlen rendelkezést hatálytalanítani, és így csak 1939 szeptemberében rendeződhetett meg az a szienai fesztivál, ahol Vivaldi művei, csipkerózsika álmukból ébredve újra megszólalhattak. VARGA JÓZSEF ról tudósít bennünket Alexandroszról (Nagy Sándorról) szóló híres művében. „Miután Alexandrosz az Eiphráteszen belüli területeket leigázta, Dareiosz ellen készült, aki a birodalom belsejéből egymillió főnyi hadsereggel vonult fel ellene. Közben egyik bizalmas híve mint mulatságos dolgot jelentette neki, hogy a tábort kísérők két részre váltak, mindkét félnek külön-külön vezére van, és az egyiket Alexandrosznak, a másikat pedig Dareiosznak nevezték el. Az ütközet a két csapat között göröngyök dobálásával kezdődött, majd ökölre mentek, s a végén úgy nekitüzesedtek a verekedésnek, hogy kővel-bottal harcoltak egymás ellen, s alig lehetett őket szétválasztani. Midőn Alexandrosz ezt meghallotta, megparancsolta, hogy a vezérek vívjanak párviadalt. Alexandroszt ő u. mm ^ M Ä -A SZOJUZ 11 HŐSEI VÍZSZINTES: 1. A Szojuz 11 űrhajó parancsnoka volt. 14. Szócsata. 15. Illatozik. 16. Állam Közel-Keleten. 17. Nemzetközi műnyelv. 19. Év Párizsban. 20. Háziállat. 22. Török férfinév. 23. Kicsinyítő képző. 24. Ö-betűvel a végén: tolvaj nyelv. 26. Ékezettel: kerti szerszám. 27. Mázsál. 29. Fegyver. 30. Európai nép. 32. Állítólag nem jó tanácsadó. 34. Párizs repülőtere. 35. Magyarország tengere. 36 Eyre, Bronté ismert regénye. 38. Kevert tabló. 40. Leng. 42. Gyermek köszöntés (é. h.). 44. ík! 45. Becézett férfinév. 47. Idegen tagadás. 48. Megszólítás. 49 ... pasa, 1553-ban Eger várát ostromolta. 51. Gyula, a Színdbád regények írója. 53. Iratkapocs. 54. Kis macska. 55. Gy-betűvel a végén: ismert tájegység Észak-Tiszántúlon. 56. Szaglószerv. 57. Török katonai rang. 59. Indulatszó. 60. R. L. 62. Fohász. 64 Én — szlovákul. 65. Elektromos töltéssel rendelkező atom. 68. Magot hint. 70. Mássalhangzó kiejtve. 71. A Szojuz 11 fedélzeti mérnöke volt. FÜGGŐLEGES: 1. Fiatal kecske. 2. Győri ..., labdarúgó csapat. 3. Csecsemőhang. 4. Géza, Sándor. 5. Becézett női név. 6. Szlovák női név becézve. 7. D. G. 8. Vágószerszám. 9. Élet görögül. 10. Vallás rövidítés. 11. Római hat. 12. Kronométer. 13. Becézett férfinév. 14. A Szojuz 11 kísérleti mérnöke volt. 18. A munka és az energia egysége. 21. Tágas közlekedési hely. 24. Szülői. 25 .Hilda, kedvelt magyar színésznő. 26a. Az automatikus űrállomás neve. 27. Lescaut. 28. Kerület. 30. Női hangnem. 31. Laoszi néptörzs. 32. Melyik helyen. 33. Tréfás ötlet. 37. Battéria. 39. Folyó Jugoszláviában. 41. Dickens írói álneve. 43. Balatoni üdülőhely. 45. Nem erre. 46. Szag, illat — latinul. 48. Nagyobb szobák. 50. Női becenév. 51. .. .-Tiki, Thor Heyerdahl első vízijárműve. 52. ... Miklós, a budapesti operaház építője. 53. Hiányos grimasz. 58. Lök. 61. Idegen oroszlán. 63. Kevert savó. 65. Papírmérték. 66. Natrium vegyjele. 67. Ütőkártya. 68. Római öt-öt. 69. Állóvíz. Beküldendő a vízszintes 1, 71, függőleges 14. és 26a. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „A munka az emberi érték fő mércéje, ezért meg kell adni a legnagyobb tiszteletet a becsületes munkának." Könyvet nyertek: — a zárójelben megjelölt számú rejtvények helyes megfejtéséért — Tóth Gizella, Pózba (20); Kecskés József, Hronskamikula (21); Vörös Zsuzsanna, Gbelce (22); Bartalos Miklós, Izap (23); Klempa Ilona, Dun. Streda (24); Erdélyi László, Sverdlovová (25). Alexandrosz csatája Dareiosszal (Pompeiben talált mozaik-kép. Jelenleg a nápolyi múzeumban látható) fegyverezte fel, Dareioszt pedig Philótász. A hadsereg úgy nézte a párviadalt, mint az elkövetkezendő események előjelét. Erős küzdelem folyt le, amelyben az Alexandrosznak nevezett vezér győzött, s ajándékul tizenkét falut s azt a jogot kapta, hogy perzsa öltözetet viseljen." A perdöntő bajvívást — okiratok bizonyítják! — ismerték és kedvelték már a gótok, a longobárdok és a régi szlávok is. Az angolhoni perdöntő viadalok egyikét mesteri tollal írta le Walter Scott, a romantikus történelmi regények egyik legnagyobb mestere, Ivanhoe című világhírű regényében. Rebeka, a yorki Izsák leánya, abba a gyanúba keveredik, hogy varázslattal és boszorkánysággal hatalmába kerítette Brian de Bois-Guilbert, templomos lovagot. A szép Rebeka tagadja a vádat, és ártatlanságának bizonyítására, istenítéleti próbát kér maga ellen, fegyveres bajvívás formájában. De mivel nő létére nem állhat ki a viadalra, a régi jog alapján engedélyt kér arra, hogy bajvívót állíthasson maga helyett. A Nagymester megadja az engedélyt, de akad-e olyan bajvívó, aki idegen, s hozzá más vallású leányért ki mer állni a félelmetes Bois-Guilbert lovag ellen? Scott könyvével a kezemben, hadd nyugtassam meg gyorsan a kedves olvasót, hogy akad ilyen férfi, a 43. fejezetben, a hős Ivanhoe személyében, aki — ha súlyos betegen is — bevágtat kölcsönkét lován a bajvívótérre. Rivalg a nép, szólnak a fanfárok — s a nagy küzdelem elkezdődik. Nem tart sokáig. A sötét lelkű templomos lovag holtan marad a porondon, a szép Rebeka meg boldogan mosolyog bátor megmentöjére, a lábán alig álló, hős Ivanhoera. A pazar jelenetnek csak egy hibája van: a gonosz templomos lovagot nem Ivanhoe ölte meg, hanem a saját gonoszsága, vagy ahogy Walter Scott írja: „... saját indulatainak heves tusakodása", ami magyarul annyit tesz, hogy a jó lovagot megütötte a guta. A skót származású, nagy angol írónak minden esetre van humorérzéke, mert a drámai gutaütés után ezt mondatja a Nagymesterrel: „Ez valóban istenítélet volt!" Higgyük el neki. (Következő számunkban: Még valami a perdöntő bajvívásról...) h^te 17