A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-12-31 / 52. szám
támlásul 21 Hist JOGI TANÁCSADÓ Válasz „örökbefogadás" jeligére Az örökbefogadást meg lehet semmisíteni, az indítványt mind az örökbefogadó, mind az örökbefogadott beadhatja. Erről az illetékes járásbíróság dönt. Az örökbefogadást azonban csak fontos okokból lehet megsemmisíteni, amiket esetleg bizonyítani kell s amelyeket a bíróság ítél meg. Ha azonban ún. meg nem semmisíthető örökbefogadásról van szó, amit csak az eredeti örökbefogadási határozatból lehet megállapítani, akkor ezt a bíróság sem semmisítheti meg, amint az ennek az intézménynek fogalmából és megnevezéséből is kiderül. Tanácsért fordulhatnak az illetékes járásbírósághoz, vagy valamelyik Ügyvédi Tanácsadóhoz. Dr. Bertha Géza Egészség - betegség Gyermekbénulás A fertőző vírus az orr, a garatűr váladéka és a bélsár útján terjed. A fertőzött ember akár 4 hétnél is tovább üríthet fertőzőképes vírust anélkül, hogy betegségtünetei lennének. A székletről a legyek is továbbvihetik. A fertőzés terjedhet csepp útján, de ennél is lényegesebb az élelmiszer okozta fertőzés. Viszonylag igen kevés ember betegedett és betegszik meg, annak ellenére, hogy sokan érintkeznek a vírussal. A betegség kiállása életre szóló védettséget hagy hátra. Tünetek: A lappangási idő 7—14 nap. Ezután az első szakaszban láz, légúti hurut, hasmenés támad. A második szakaszra az agyhártyaizgalom jellemző, izomrángásokkal, a bőr túlérzékenységével, pirult, petyhüdt arccal, bágyadt tekintettel. Ezt követi harmadik szakaszban a nagyfokú izomgyengeség, amelyet hosszabbrövidebb izombénulás követ. Az izombénulás általában elmúlik. (A bénulás javulása még hónapok múlva is várható.) A láz elmúltával az átmeneti bénulások fokozatosan megszűnnek. A bénulás a legkülönbözőbb izomcsoportokra terjedhet és néha a légközpontot is érinti. Gyógyítás: A bénulás megakadályozására — ha a betegség már bekövetkezett — semmilyen hatásos szerrel nem rendelkezünk. Egyedül a teljes nyugalom, fektetés és tüneti gyógykezelés jön szóba. Megelőzés: A Sabin-féle cseppoltással a megbetegedés gyakorlatilag teljes biztonsággal kivédhető. Dr. Sz. A. Motorosoknak Kerékcsere — útközben A hibás kerék leszerelése és kicserélése viszonylag egyszerű művelet, mégis bizonyos szakértelmet igényel. Teljesen új gumiknál is előfordul hiba, s ezt az autósnak gyakran egyedül kell kijavítania. Régebben úgyszólván az összes gyártmányok kerekét azonos módon kellett cserélni. A tengely alá tették a hagyományos autóemelőt, s megemelés után leszerelték a kereket. A korszerű autókhoz a gyártmánynak megfelelő emelőt alkalmaznak, és ezt megfelelő helyen és az előírt módon lehet használni, Ajánlatos tehát az új kocsi emelésének módját és a kerékcsere fogásait megismerni, hogy defekt esetén ne álljunk tanácstalanul az országúton. Általános tudnivalók a kerékcseréhez: a legfontosabb, hogy jól rögzítsük a kocsit. Ha gyenge a kézifék, vagy a kardánra hat, akkor ékeljük ki a földön maradó kereket, nehogy leessen a kocsi az emelőről. Az ékelés különösen lejtős úton ajánlatos. A kerékcsavarokat még a földön álló vagy kismértékben megemelt kocsin lazítsuk meg. Ezzel elkerüljük, hogy a felemelt kereket fékezni kelljen és megelőzzük azt a veszélyt, hogy lefordul a kocsi az emelőről. Kellemetlen dolog, ha a kerékcserénél nem tudjuk meglazítani a keréktartó csavarokat. Megkönnyíthetjük a csavar meglazítását, ha a kerékkulcsra egy csillagkulcsot helyezünk, s ezzel meghosszabbítjuk a kulcs karját. Ha nincs csillagkulcs, a kerékkulcsra helyezett csődarab is megfelelő. A felemelt kocsiba ne szálljunk be és ne mozgassuk. Ezért a szerszámokat, pótkerekeket stb. még a felemelés előtt ki kell rakni a kocsiból. A defektes kerék leemelése — különösen sáros úton — kellemetlen művelet. Célszerű az egyszerű, zsák alakú kézvédő használata, amely hulladékanyagból házilag is könnyen elkészíthető. A két kis zsákba egyébként belecsomagolhatjuk a kerékszereléshez szükséges szerszámok egy részét, kerékkulcsot, csavarhúzót, kombináltfogót, esetleg a melegragasztó-foltokat is. A kerék kicserélése után a kerékcsavarokat átlósan egymással szemben húzzuk meg, de csak olyan erővel, hogy a kerék felfeküdjön a helyére. A végső meghúzást a kocsi leengedése után végezzük, s ügyeljünk arra, hogy minden csavar egyformán legyen meghúzva. A kerékcsavarokat, ha szükséges, olajozzuk meg. Ez vonatkozik a kocsiemelőre is. A menetirány szerinti baloldali kerekek csavarjait erősebben húzzuk meg, mert ezek hajlamosabbak a lelazulásra. Körültekintően tegyük helyére a dísztárcsát — ami legtöbbször kerékcsere után vész el —, csak kézzel és ne kalapáccsal üssük a helyére, és ne a közepét üssük, hanem a peremét, különben könnyen behorpad. Végül a kerékcsere sikeres elvégzésének örömében ne feledkezzünk meg a helyszínen kirakott szerszámokról — esetleg a csomagok egy részéről sem. Surányi Gyógynövények Szurokfű Vad majoránna. Az ajakosvirágúak családjába tartozó, napos, füves, cserjés helyeken, erdei vágásokban termő, illatos, évelő növény. Szára egyenes, 40—60 cm magas, a virágzatban elágazó, barnásvörös színű. Levelei keresztben átellenesen állnak, a szár alján 3—5 cm hosszúak, felfelé kisebbedők, tojásdadok, hegyesek, ép szélűek, mirigyesek. Virágzata sokágú bog. A virágok kicsinyek, pártájuk pirosas színű; egész nyáron át nyílnak. A növény virágos hajtásának felső, legfeljebb 40 cm hosszú részét kell gyűjteni. A friss anyag beszáradási aránya kb. 3:1. A drog illó olajat, cseranyagot, keserűanyagot, gyantát tartalmaz. Teája köhögéscsillapító, étvágygerjesztő és idegnyugtató hatású. A kerti majoránna helyett fűszerként is használják. Mit ajándékozzunk névnapra ? Nem női név a Szilveszter, a latin „erdei ember", mégis megemlékezünk róla, mert nem múlhat el az év utolsó napja sem virágdíszek nélkül. Vigyünk be szobánkba néhány kora tavasszal virágzó erdei ágat: somot, mogyorót, fűz-, éger-, és nyárbarkákat, a kertekből aranyfát, babarózsát, japánbirset, s helyezzük el ablak közelében, vízzel telt vázában. Már a változatos formájú virág-és hajtásrügyekben is sokat gyönyörködhetünk. Hát még ha kivirágoznak! Ezzel díszítjük a va-1 / csoraasztalt. Ha vendégségbe hívnak bennünket, ne csak a pezsgőre gondoljunk, négylevelű lóherével kedveskedjünk a háziaknak. Hátha valamennyiünknek szerencsét hoz az új esztendő. Kert Madáretetés Az etetés módját különféleképpen oldhatjuk meg. Készíthetünk vagy vehetünk kertben felállítható, vagy ablakra szerelhető madáretetőt, de leegyszerűsíthetjük a dolgot úgy is, hogy pl. néhány napraforgó tányért egy földbe vert, felül kihegyezett karóra húzunk, vagy pl. az olvasztott fagygyút a beleszórt olajos magvakkal valamelyik fa ágára felkötjük. Ugyanígy felköthetjük a szalonnát vagy szalonnabőrkét is. Ha pedig nincs kedvünk faggyúolvasztással foglalkozni, készen ls megvehetjük a felfüggeszthető „madárkalácsot" bármelyik magüzletben. A gyommagokkal élő kis barátaink számára a kerten kívül, valami védett helyet magunk is készíthetünk 45 fokban feltámasztott fedélféléből. Ez alá a földre szórjuk a rostaaljából kikerült ocsút vagy a nyár folyamán gyűjtött gyommagot. A lósóska, a paraj és a csalán terméséből egy nap alatt egész télre elegendő mennyiséget gyűjthetünk. A kertben gyommagot ne etessünk, mert ha a madarak vagy a szél szétszórja, a következő nyáron nem győzzük a gyomlálást Téli gondoskodásunkat kis segítőtársaink tavasztól ezerszeres kamattal fizetik vissza! Bélyegsarok bélyeget mutatunk be, melyet a poznarti nemzetközi vásár alkalmából adtak kl. Fogazási rendellenességek is teremtenek világritkaságot. Ezt bizonyítja, hogy a New York-i Siegel-aukción 14 500 dollárért kelt el az Egyesült Államok 1923. évi, Harding elnököt ábrázoló, 2 centes, fekete színű bélyegének használatlan példánya, amelynek 10-es helyett 11-es fogazata volt. A használt példányt ezzel a fogazatrendellenességgel a Scott világkatalógus ötezer dollárral jegyzi, a használatlan azonban olyan nagy ritkaság, hogy kereskedelmi árát sem közlik. Magyarországnak is van világhírnévnek örvendő fogazatritkasága, az úgynevezett tokaji fogazatátütéses bélyeg, de klasszikus kiadványai között is sok a nagy értékű ritkaság. • 20 hét