A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-23 / 29. szám

kell dobni. Persze már fel is jegyeztem, erre az összegyűrt papírra rá is van írva, hogy a spárgára semmi szükség, azt majd el kell dobni alkalomadtán; itt is van egy darab papír, erre felírtam, hogy minek hordok mindenféle vacakot a zsebemben. De most nem erről van szó, mindent a maga idejében, most én keresek valamit — mi ez itt a jobb külső-alsóba? Levelek? Felbontatlan levelek? Né, hisz még el se olvastam, tyű, hisz ezeket én írtam, bélyeg is van rajtuk — sssz! Hát azért nem felel nekem három hónapja a Kulcsár, mert én nem adtam fel a levelet? Én meg hogy haragudtam rá, mindenfelé szidtam, hogy milyen gazember. Gyorsan vissza a zsebembe, ezt még ma feladom. Ez az órám, ez meg a másik kés, ez meg az öngyújtó, ami nem működik fél éve, mert nem tudok kapni tűzkövet sehol, ez meg két rozsdás toll, ez meg három összetört cigaretta, ez meg egy üres tok, mi lehetett benne? Ez meg egy villamosjegy. ez meg egy színházjegy 1905-ből ez meg egy névjegy, ez meg egy kis stanicli, tíz darab kis kövecske van benne mire való ez? Ahá, ez biztosan tűzkő lesz, ezt vettem valamikor, de mire kellett nekem a tűzkő? Már nem jut eszembe, régen volt, ez meg egy skatula gyufa. Ez meg az erszényem, ez a zsebkendőm, ez egy szipka, meg még egy szipka, mért nem használom? Ez meg egy darab üveg, ez meg egy csomó ... Egy csomó vacak ... tyű, ezt* nem bontom fel, itt ezer dolog van, amit el kell intézni, meg kell nézni, erre most nem érek rá, vissza a zsebbe ... különben most úgyis más dolgom van, keresek valamit, mit is keresek? Ja, azt a izét, azt a noteszt, vagy papírt vagy mit már nem tudom, mi volt az, csak arra emlékszem, hogy valami volt, amire felírtam... mit is? ... tudom már, amire felírtam ... mit is? ... tudom már, amire felírtam tegnap, hogy ,a jövőben ne írjak mindenféle jelentéktelen szamárságról és személyes dolgokról, ami nem érdekli az embereket, csak rám tartozik, hanem inkább gondolkodjam és valami közérdekű és komoly témát keressek magamnak. Na, rendben van, akkor nem keresgélek tovább. kát. Remegett minden ízében. — Miért félsz tőlem? — kérdezte halkan és felnézett Lacira. Előbb csak leheletszerűen érintette meg ajkóval az ajkát, aztán már vadul, hosszan csókolta. Mintha szédítő körforgásba fogott volna a szoba, mintha perzselő lángnyelvek csaptak volna ki a falakból. A heverőre szédültek ... Laci soha életében nem érzett akkora forróságot és annyi szenvedélyességet nőben, mint Tamarában. Kocsis Laci vacsora után végigdűlt a priccsén, karját a tarkója alá vetette és szótlanul bámulta a mennyezetet. Vérében még benne zúgott a délutáni élmény gyönyörűsége. Balázs Jani hiába faggatta, hogy mi történt vele, ő csak hallgatott és mosolygott. Jani már-már azt hitte, hogy eszét vesztette a barátja, mellé térdelt, fölibe hajolt, s rémülten fürkészte az arcát. — Szólalj már meg, mert leharapom a füled! — Harapd! Jani a priccs szélére ült, némileg megnyugodott. — Csak riasztgatod az embert, nyavalyás!... Adhatnál egy csavarás dohányt, az enyém elfogyott. Laci elővette zsebéből a kétszázgrammos paklit, átnyújtotta, Janinak mellére esett az álla. — Hol vetted? — Hol vette király a várát? — Ne marhulj, tényleg hol vetted? — Kaptam ... egy angyaltól... egy jószívű tündérkétől... — Mondd a bolondnak! —%

Komolyan beszélek: egy szépasszonytól kaptam. — Kikezdtél vele? — No, hallod! Varga Erzsébet versei Tévúton — Rendesen? — Hogyhogy rendesen ? ... Másképp is lehet? — Hülye vagy! — mondta Jani dorgálón. Féltő aggodalom érződött ki a szavából. — Miért lennék hülye? Te talán visszautasítottad volna? — Vissza! — felelte Jani határozottan. — Hát persze, aki hónapok óta ártánynak érzi magát. — Másról van szó, Laci összeszedsz valami nyavalyát, aztán mehetsz zabot hegyezni. Sosem látod meg a faludat. — Mesebeszéd. Tudod milyen nő ez!?... Mint a harmat. Gyöngy tiszta, hiszen óvónő, nem holmi repedtsarkú ! — Hallottam én mór vérbajos grófnőről is, pajtás — morfondírozott feddőn Jani. — Azt mondom én neked, ne pocsékold szét az erődet, ilyen koszton nem lehet bikásdit játszani! — Ha tudnád, mennyi tűz van benne! — mondta Laci emlékező áhítattal és felsóhajtott. — Hisz éppen arról van szó: majd elhamvaszt azzal a fene nagy tüzével .,. Mihelyt elmozdulsz mellőlem, rögtön csinálsz valami marhaságot. — Nagy füstöket eregetett, köpött is hegyeset. — Hagyd aztfez asszonyt békén... Ha nem hallgatsz rám, megmondom az őrnagynak, meg, én! — Kiverem a fogad, ha szólni mersz neki. — Nem félek tőled: igenis megmondom ... Laci csak nevette a bábáskodó barátját. Körülöttük csendesen szuszogtak és horkoltak a társaik... — Folytatjuk — lábam alatt eltévedtek az utak ó soha soha nem találok vissza búzavirágszemű gyerekkoromba a mindig-hazaváró édesanyához ó soha soha nem találok vissza testvéreimhez akiket eladtam lábam alatt eltévedtek az utak és nincs aki irányt mutasson MÄ#! rim1 Anyámnak kissé megkésve halálodból nőtt keresztem véresre sebzi hátamat véresre sebzett hátamon dédelgetem halálodat Naplemente Teremtek elvágta ujját az alkonyat piros vérét szétkeni a horizonton bemocskolja az ég fehér zászlóit Fogadd el az én csókjaim keserűk és fájnak ó fogadd el mérgét a számnak nem semmiből — férgek gyűrűző szenvedéséből növények fagyhalál-kínjából gizgazok tavaszi tűzhalálából teremtek nektek világot nem semmiből — porrá-foszlott uborkaindákból nyálkássá-rohadt gyökerekből fák elvesztett koronájából teremtek nektek humuszt nem semmiből — gyerekek örömöt-kéklő szemeiből madarak felhőket-porzó szárnyaiból kakasok hajnali kukorításából teremtek nektek eget nem semmiből — pipacsok vörös méregkelyhéből katonák vérgőzös halálfélelméből galambok fehér szárnycsapásaiból teremtek nektek békét: „szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet" I DÚDOR ISTVÁN rajzai »