A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-24 / 51. szám

/eg&nfcás * ••• ••• fárbatőu kójának jótékony árnyékában. Ujjal mutogattak rá, a gyerekek kővel, dobálták meg, és miatta a kis Hans Christiant is számtalanszor csúfolták. Amikor a fiú apja, az idős cipész, beteg lett, a családnak nem volt orvosra pénze. Egy javasasszony látogatott el hozzájuk, megszánva nyo« morúságukat, hogy megjósolja életben marad-e a családfő? A jósláshoz azonban Hans Christian segítségére is szüksége volt. ö küldte el, menjen végig a hajnali ködben a folyó partján s figyeljen jól, mert találkozni fog apja szellemével. A kisfiú hiába meresztette a szemét. Mire a félelemtől remegve hazaérkezett Odensébe, apja már meghalt. Ezután érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy elmegy Koppenhágába és beáll színésznek. Mielőtt tervét valóra válthatta volna, jó néhány év telt el. Időnként elkísérte édesanyját a folyó partjára, ahol a többi mosónővel együtt a gazdája ruháit súlykolta naphosszat, miközben a kis Hans Christian csodálatos szoprán hangján dalával szórakoztatta a szaporán dolgozó aszszonyokat. Munka után, estefelé, a kőhfdon gyülekeztek a kíváncsiak, akiket a kisfiú szebbnél szebb meséivel, csodálatos tájak, varázslatos eseményei közé repített fantáziája szárnyain. A kétségbeesett anyának mondták ls, nemegyszer: Hans Christian túl okos. Nem fog sokáig élni... Hans Christian Koppenhágába érkezve bekopogott Mme Schallhoz, a Király Színház primadonnájához, hogy támogatást kérjen, de a szinésznő kinevette a rongyos gyereket. Elment a színház igazgatójához is, de az ls elkergette. Hans Christian szégyellte kudarcát, semmiképpen se akart visszamenni Odensébe. Kínjában az éhségtói gyötörve énekelgetett az egyik csatorna partján és Siboni, a konzervatórium igazgatója véletlenül felfigyelt a szép szoprán hangra. Felvette iskolájába, a fiút, de a gyerek hangja egy év múlva mutálni kezdett, többé nem énekelhetett, megint az utcára került. Hans Christian egy színházban statisztált. Legalább színházba járhat, igaz, hogy korgó gyomorral, ingyenjeggyel a kakasülóröl, de azért láthatja végre Hamletet és elámulhat Lear király történetén. Makacsságának, kitartásának meglett a gyümölcse. Végre találkozott olyan emberekkel, akik felismerték tehetségét. Oersted, az elektromágnesség teoretikusa, és Collin, a Theátre Royal igazgatója elhatározták, hogy taníttatni fogják a fiút, kollégiumba küldik. A Slogelse-1 iskolában fegyelmezett, szigorú, szinte katonai rend volt, amely Hans Christiannak sohasem tetszett. 0 volt az intézet legszegényebb, legerősebb és legtörekvőbb lakója. A tanárok példaképként állították a többiek elé, és társai ezért gyűlölték. Hans Christian tanult és megpróbált minden hozzáférhető könyvet elolvasni, minden ismeretet megszerezni. Társaival soha nem játszott, csak tanult, tanult rendületlenül. Szürkén, egyhangúan telnek a napjai. Miután visszatért Koppenhágába, megírta első könyvét az „Utazás gyalog a Holmen-csatornától az Amager keleti partjáig" címmel. Egyetlen kiadó sem akarta vállalni a nyomtatás költségeit. Végül Andersen maga gyűjtötte össze a szükséges pénzt. A könyvet két nap alatt elkapkodták. Ez volt a törekvő fiatalember első írói sikere, s ezt követte a többi. Lett pénze, hire, neve. Rengeteget utazott. Éppen Rómában tartózkodott, amikor közölték vele a fájdalmas hírt: anyja meghalt. Megrázóan hatott rá a felismerés: többé vérségi kötelék senkihez sem fűzi. Nincs családja, nincsenek rokonai. Dániába visszatérve megírta a „Rögtönzés" című könyvét. Számtalan nyelvre lefordítják. Andersen nyomába szegődik a világhír, és a nagy író hazája rövidesen egész Európa lesz. „Csak utazás közben vesszük észre — írja —, hogy az élet gazdag és szép. Az ember nem élhet úgy, mint a pelikán, nem táplálkozhat csak a saját' véréből. Meg kell ismernie más népeket, nemzeteket is." Ettől kezdve Andersen hasonlóvá vált azokhoz a vándorhatytyúkhoz, amelyek hatalmas szárnycsapásaikkal meséin suhantak át. Bizonyos, hogy Koppenhága volt a kikötője, amelyhez ragaszkodott, de a városhoz fűződő kötelékei lazák. Noha lett volna pénze, sohasem volt állandó otthona. Andersennek a szerelemben is csalódnia kellett. Jenny Lind, a romantikus Európa híres énekesnője elhagyta szülőföldjét, Svédországot, hogy Koppenhágában próbáljon szerencsét. Ott ismerkedett meg a nagy íróval, aki ráveszi Meyerbeert, hogy egyengesse Jenny útját, Meyerbeer a színésznőt Berlinbe szerződteti, s a német közönség sorban állt a jegyekért, hogy meghallhassa a „svéd fülemülét". Jenny Lind megfeledkezett Andersenről. „Híres leszek" — mondta Odensében a kis Hans Christian, és élete delelőjén, dicsősége csúcsán, az 1845-ös esztendőben ugyanaz a Hans Christian papírra vetheti: „Huszonöt éve, mint szegény és árva kisfiú, apró csomagommal érkeztem meg ide, ebbe a városba, ahol ma a királynő fogadott, és megkínált csokoládéval." Hírnév és dicsőség koronázta a hosszú harcot, amelynek sebeit élete végéig magán viselte. Bécsben fogadta Sophia főhercegnő és Ferenc József császár. A világ nagy szellemóriásai, Dickens, Hugo, Heine és Lamartine tisztelettel adóztak tehetségének és Odensében beteljesedett a jósnő Ígérete. A város csillogó, ünnepi díszbe öltözve fogadta nagy fiát, amikor az idős mester életében utoljára még egyszer útnak indult, hogy szülőházát láthassa. A csúf kis kacsa, „aki" nem olyan volt mint a többiek, aki rútabb és szegényebb volt, mint a társai, fennséges hattyúvá változott. Meséivel nemcsak királyi tavakon vitorlázott, de bejárta a világ valamennyi tengerét, óceánját. Nincs nyelv, amelyre Andersen műveit le ne fordították volna. KOVÁCS AGNES Költők... „Meging a költő szótlanul, S kezéből a pisztoly kihull." Alexandr Szergejevics Puskin, a legnagyobb orosz költő — mintha csak a saját halálát énekelte volna meg hires verses regényében, az Anyeginben, amikor leirta a hajdani két jó barát, Anyegin s a költő Lenszklj párbaját, amely a költő halálával végződik. 1837. január 27-én, délután négy órakor — 38 éves korában — Puskin is élettelenül hullott a hóra. Egy Dantés-Henkeren nevű kalandor, a németalföldi követ fogadott fia ölte meg pisztolypárbajban. Főműve, az Anyegin, remekmű! Hétezer sorát Puskin kilenc fejezetre osztotta, mert a fejezeteket a kilenc múzsáról nevezte el, s kilenc évig írta kényelmesen, nagy megszakításokkal, mert ihlet nélkül, kényszerből sohasem tudott dolgozni. Belinszkij, a nagy orosz irodalomkritikus „kora enciklopédiájának" nevezte az Anyegint, s méltán, mert ebben a csodás verses regényben felvonul az 1820-as évek egész Oroszországa. I. Miklós, minden oroszok cárja, amikor megismerkedett az akkor még csak 26 éves költővel, azt mondta az udvaroncainak: „Uraim! Ma beszéltem Oroszország legkiválóbb emberével!" Az udvaroncok — látva a cár örömét — boldogan hajlongtak és mosolyogtak. Tizenegy évvel később ugyanennek a cárnak ugyanezek az udvaroncai felbéreltek egy kalandort, aki azután agyonlőtte „Oroszország legkiválóbb emberét", azt a költőt, aki — miután megteremtette az új orosz irodalmi nyelvet — élete főművében, az Anyeginben, halhatatlanná rögzítette az elröppenő életet. „Meghalt a költő!... Elnémult a gyönyörű ének, s nem zendül többé soha már. TI, kik a trón körül sóváran tülekedtek, szabadság-, szellem- és dicsőséggyllkosokt Törvényetek oltalmat ád tinektek, Igazság, jog nem fog ki rajtatok. De van egy más biró, s minden bűnök tudói, rettentő lesz (téletet Aranyatok nem fog megóvni, szándékot, tetteket Ismer 6 eleve." (Lator László fordítása) Ilyen szivszoritó — és merész hangon siratta el Puskin halálát egy másik kiváló orosz költő, a katonatiszt Lermontov, akit ezért a verséért egy évre a Kaukázusba száműztek. Itt Ismerkedett meg a hegyi népek életével és költészetével, s itt került kapcsolatba a dekabristákkal, a társadalmi haladásért indított orosz forradalmi mozgalom első szakaszának képviselőivel. 1841 júliusában Lermontov ugyanúgy párbajban halt meg, mint eszményképe: Puskin. Még 27 éves sem volt, amikor a gyilkos pisztolygolyó végzett vele. Puskin (Verne rajza után) A két halhatatlan orosz költő párbaját kövesse két halhatatlan magyar költő párbaja. Petőfi Sándor nagy ellenzője volt a párbajnak. A közismerten párbajellenes Petőfi — egy ízben — mégis majdnem párbajozott. 1848-ban történt, pár hónappal azután, hogy megjelent az első, képekkel illusztrált, magyar nyelvű párbajkódex, ezzel a címlappal: „A Párbaj szabályai, mellyeket gyakorlatból merítve összeszedett Chappon Lajos, a Budapesti nemzetőrségnél vitanár és főhadnagy. 1848. - Budán. Nyomatott Bagó Márton betűivel." Petőfi, aki akkor már országos hírű költő volt, a kiskunsági Szabadszálláson képviselőjelöltséget vállalt. „Nem dicsvágyból vagy önérzetből óhajtom a követséget — írta a költő egyik barátjának —, hanem egyedül azért, hogy hazámnak szolgálhassak." Nagy Károly ellenjelölt, aki gyűlölte a költőt, kortesbeszédeiben a legaljasabb eszközökhöz nyúlt: a márciusi forradalom fényes csillagát elnevezte hazaárulónak, muszka kémnek és csavargónak. Ez a gyalázatos viselkedés annyira kihozta a költőt a sodrából, hogy segédei - Jókai Mór és Pálfíy Albert - útján pisztolypárbajra hívta ki Nagy Károlyt. „Soha a világ teremtése óta ember gyávábban nem viselte magát, mint ez a hetvenkedő fattyú — írta Petőfi egy barátjának. - Nagy Károly, ahelyett, hogy megnevezte volna a segédeit, a rendőrségnek jelentett föl, s attól kért védelmet." Petőfi segédei ilyen körülmények között — Írja a korabeli krónikás - kénytelenek voltak az ügyet egyoldalú nyilatkozattal befejezni. Petőfi Sándor tehát nem párbajozott, pedig akart, Ady Endre viszont nem akart, és mégis párbajozott. A fiatal Ady - Debrecenben - valami színésznő miatt összezördült egy Geréby Pál nevű krakélerrel. A dologból - bér a költő nem akarta - végül ls párbaj lett, amelyben Ady Endre Jól összevagdosta az addig vagy hat katonatiszt fölött győzedelmeskedő Gerébyt. Az ügy következményeiről a „Nagyváradi Napló" számolt be, 1900 májusában. „Párbajt vívott Ady Endre hírlapíró múlt évi május 4-én Debrecenben egy színházi előadáson történt összeszólalkozásból kifolyólag. A debreceni törvényszék ezért Adyt 5 napi, Gerébyt 8 napi államfogházra ítélte. Tegnap hirdette ki a nagyváradi törvényszék Ady Endre előtt a debreceni királyi tábla ítéletét, amely helybenhagyta az I. fokú bírói Ítéletet. Ady Endre megnyugodott az Ítéletben." Ez a nagyváradi ítélethirdetés - tulajdonképpen - már csak formalitás volt. Ady neve egyébként ekkor bukkant fel először Nagyváradon, lovagias ügy keretében. Ez azonban a következő három évben - amíg Ady a városban tartózkodott - még többször megismétlődött. De már csak párbajsegédl minőségben. Ami pedig az 5 napi államíogházat Illeti, Ady - két évvel később - le ls ülte ezt az időt Szegeden. 1901-ben, a nagyváradi Fekete Sasban tiltakozó gyűlés zajlott le az egyre szaporodó párbajok ellen. A gyűlés előtt Ady Endre, a párbajellenes mozgalom lelke, két társával, Bíró Lajossal és Halász Lajossal, akik már több párbajban vettek részt, különösen Biró, aki vagy nyolc súlyos kardpárbajt vivott katonatisztekkel - a következő kiáltványt intézte a nagyváradi közönséghez: „Polgárok! Legszentebb jogaltokról van szó. Jöjjetek el minél számosabban! A példátokat máshol is fogják követni, megmozdul az egész közvélemény, és elsöpri azt a középkori előítéletet, azt a szabadalmazott gyilkosságot, amelynek párbaj a neve." A párbajellenes gyűlés hatalmas sikerrel zajlott le. Csak éppen eredménytelenül, mert a párbajmánia úgy terjedt, mint a ragály. Az emberek nem ismerték, vagy talán elfelejtették az ókor egyik legnagyobb lírikusának, Horatiusnak a szavait: „Csak az szabad, ki önmagának tud parancsolni!" (Következő számunkban: Írók ,..) H^t 17