A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-23 / 29. szám

A 17 maffia-gangsztcr nem sokáig élvezhette a kis földközi-tengeri sziget „vendégszeretetét" Az olasz hatóságok azonban vég­re megelégelték a maffia garázdál­kodását. Tizenhét maffia-tagot má­jus 13-án a kis Linosa-szigetre in­ternáltak, köztük Angelo La Barbe­rát (47) és Rosario Manciót (60), akik a maffia igazi hatalmasai kö­zé tartoznak. Számos gyilkosság és zsarolás terheli a kontójukat, ezeket azonban sohasem lehetett rájuk bi­zonyítani. A többi 15 kisebb gengsz­ter: bérgyilkosok, verekedők, ká­bítószer-kereskedők. Valamennyiüket már sokéves szabadságvesztésre ítél­ték, de ideiglenesen kénytelenek vol­tak szabadlábra helyezni őket, mert raffinált ügyvédeik perújrafelvételt tudtak elérni. Nyugodtan élhettek volna tovább a villáikban — míg a • palermói államügyész meggyilkolása miatt felháborodott közvélemény le­csillapítása céljából az olasz kor­mány internálásuk mellett nem dön­tött. Egyeseket Linosára, másokat Filicudira vittek. A kis szigetek lakói addig mit sem hallottak a maffiáról. Amikor azonban megtudták, hogy nem jó­pénzű turisták érkeztek hozzájuk, a linosaiak elhagyták a szigetüket s mindaddig nem tértek vissza, amíg el nem szállították egy másik szi­getre a maffia-vezéreket. Pedig igen jól ment a dolguk. Naponta több­ször is megpróbálták, hogy a postá­ról a kontinensen élő barátaikkal telefonáljanak. De a Maffia-vezérek számára csak nagyon ritkán volt szabad vonal. És valami mindig gyanúsan kattogott a készülékben. La Barbera, a leghatalmasabb az internáltak közül, ezt mondta nagy lelkesedéssel az egyik nyugati lap riporterének: „Whiskyt és nőket kel­lene ide hozni. Akkor lehetne vala­mit Linosából csinálni..." De a szigetlakóknak más volt a véleménye... Külpolitikai kislexikon Amerikai Államok Szervezete. AÁSZ, Organization of American States, OAS. Székhelye Washington. Az 1890-ben alakított Amerikai Köz­társaságok Nemzetközi Szövetségé­nek utódaként az 1948. áprilisi bo­gotai értekezleten alakult, alapok­mánya 1951-ben lépett érvénybe. Tagjai Kanada és Kuba kivételével az amerikai földrész országai. A tag­államok katonai, gazdasági, politi­kai, kulturális és jogi együttműkö­dését hirdeti, gyakorlatilag azonban az Egyesült Államok politikai, gaz­dasági és kulturális behatolását szol­gálja. A szervezet költségvetésének 70 %-át az USA fedezi. Az Amerikai Államok Szervezetét az USA vezető politikai körei a maguk javára hasz­nálják fel. A szervezet megkönnyíti számukra, hogy megőrizzék és ki­terjesszék befolyásukat Latin-Ame­rika országaiban. Az OAS jelentős szerepet játszott a forradalmi Kuba elszigetelését és bojkottálását célzó törekvésekben, valamint az USA 1965. évi dominikai beavatkozásá­nak szentesítésében. Legfelső szer­vei: az Amerikai Konferencia, a kü­lügyminiszterek konzultatív konfe­renciája, amely fontosabb ügyek tár­gyalására ül össze, a Tanács mint végrehajtó szerv (a tagországok mindegyike egy-egy nagyköveti rangban levő delegátussal képvisel­teti magát), a Pánamerikai Unió, amely lényegében a főtitkárság sze­repét tölti be, valamint a különböző szakbizottságok. válaszképpen féktelen terrorhadjá­ratot indított a hazafias erők ellen. Az amerikabarát kormány megdön­tésére 1955 novemberében széles kö­rű partizánmozgalom indult, amely a továbbiakban általános felszabadí­tó harc jellegét öltötte. Az amerikai kormány az „egy ta­podtat sem tovább a kommunizmus­nak" jelszó alapján először fegyver­szállítmányokkal, később katonai tanácsadókkal és műszaki csapatok­kal támogatta a saigoni bábkor­mányt. 1964 augusztus elején — azzal az ürüggyel, hogy a VDK parti őrsége amerikai hadihajókra lőtt a Tonki­ni-öbölben, — az amerikai kormány elrendelte a VDK bombázását, majd szárazföldi s tengeri erői is leplezet­lenül beavatkoztak a felszabadító erők elleni harcokba. Megindult az amerikaiak vietnami háborúja — hadüzenet nélkül. Mivel azonban cenzúrát csak ab­ban az esetben lehet elrendelni, ha a szenátus a hadüzenetet jóváhagy­ja és megszavazza a hadiállapotot, a vietnami frontról érkezett tudósí­tások cenzúrálatlanul kerülhettek a reggeli kávé mellé az amerikai ol­vasók asztalára, sőt az amerikaiak milliói nap mint nap a televízióban szinte „életközelségből" láthatták, ahogy fiaik ott pusztulnak a vietna­mi mocsarakban. És mindezt évek hosszú során át. Nem csoda tehát, ha ma már mindenki torkig van a vietnami háborúval az Egyesült Ál­lamokban. Különösen most, hogy kiderült: még az Eisenhower-kor­mány — amelynek akkor Nixon al­elnöke volt — gondos megfontolá­sok után készítette elő a vietnami agressziót, provokálta ki az indokí­nai „piszkos háborút." Dr. Daniel Ellsberg közgazdász­professzor, akit azzal gyanúsítottak, hogy ő tulajdonította el és adta át a Pentagon titkos tanulmányát a New York Times-nak, maga jelent­kezett a bostoni bíróságon. Kihall­gatása után 50 000 dollár óvadék el­lenében szabadlábra helyezték. Ellsberg kihallgatása során azt mondotta, hogy a saját elhatározá­sából adta át az okmányokat az új­ságnak. „Mint amerikai polgár — mondotta — s mint felelős polgár nem tűrhettem többé azt, hogy ezek az információk továbbra is titokban maradjanak az amerikai közvéle­mény előtt. Hajlandó vagyok vállal­ni a következményeket." A titkos dokumentumok eddig nyilvánosságra hozott részletei is rávilágítanak arra, hogy mind az öt háború utáni amerikai elnök felelős az agresszivitásért, a provokációk stratégiájának kidolgozásáért, az amerikai közvélemény manipulálásá­ért s a polgárok becsapásáért. —ta— Régészeti „kémhálózat" Róma altalaja tele van korábbi civilizációk felderítetlen maradvá­nyaival, és ha az ásó valamilyen" szi­lárd tárgyba ütközik, lehet az ősi időkből származó szobor csak úgy, mint egy korai keresztény sírkamra. Ez esetben pedig hamarosan el­árasztják a színhelyet a régészek, és a munka végtelenül elhúzódik — ki­véve, ha valamelyik magán építő­vállalat emberei elég cinikusak ah­hoz, hogy a történelmi kincsnek vélt tárgyat az éjszaka leple alatt meg­semmisítsék. Egy állami alkalmazásban levő tu­dós ezeket mondotta: „Ne említse a nevemet, mert egy régészeti kémhálózat vezetője va­gyok: meg akarjuk akadályozni, hogy az építkezők tönkretegyék vagy el­hurcolják a múltból maradt kincse­ket." Az állami közmunkáknál az olasz fővárosban állandóan ott lebzselnek a régészek a munkások körül. Ez is az egyik oka annak — bár nem az egyedüli —, hogy oly sok időt vesz igénybe a római metró építése. Az elmúlt hat év alatt a munka nagyon kevéssé haladt előre pénz­ügyi és technikai nehézségek miatt, és eltarthat 1975-ig vagy még to­vább is, mire az A-vonai üzembe lép. A metró egyik állomását, amelyet a nagy forgalmú Piazza della Re­publicára tervezték, át kell majd helyezni a régészek miatt. Azon a ponton, ahová az állomást eredeti­leg tervezték, kiásták egy nagyobb épület és egy hatalmas kert romjait, a korai császárság idejéből. Mindenesetre tény, hogy a régé­szek rendelkezésére álló állami költ­ségvetés négyötödét Rómában a már megtalált régészeti kincsek védelmé­re és helyreállítására használják fel. Köt 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom