A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-23 / 29. szám

to "to »01 »s V» hm Ol to hez fordultak. Sajnos ott sem tudtak nagy segítséget nyújtani a nyomozás elindításához, mert csupán a kocsi és a gyermek leírását adhatták meg. A kerületi rendőrkapitányság értesítette a központot, és a központ a prágai rendőrség összes alakulatát, az őrjáratot teljesítő URH-kocsikat és az őrszemeket is, az említett körzetben. Egyenruhás rendőrök vizsgálták végig a környék félreeső zugait, a parkokat, elhagyott udvarokat, kapualjakat, csendes utcákat. Sehol egyetlen nyom. Riadóautókon azonnal specialisták szálltak ki a helyszínre. A legrosszabbra kellett gondolnunk és ezért a gyilkossági csoport specialistáinak sürgős beavatkozására volt szükség — magyarázza Jaroslav Buchara, a csoport vezetője. — A hőmérő ugyanis mínusz 5 fokot mutatott, így a csecsemőt legjobb esetben is a fagyhalál fenyegette. Sok mindenre kellett gondolnunk. Amerikában és a nyugati államokban gyakori bűncselekmény a gyermekrablás. Nálunk nagyon ritka eset. A legutóbbi évek gyermekeltű-A csecsemőrabló Buchara őrnagy, a prágai rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője elkomorult, amikor életének legizgalmasabb bűnügyi esetéről faggatjuk. Még most is szorongást érez, ha azokra a napokra gondol, amelyek izgalmassá tették 1969 januárjának első napjait. Tél volt. Prága háztetői szürke sötét ködbe burkolóztak. Lassan esteledni kezdett. 1969, január 2-át írtak, amikor a prágai rendőrség központja rendkívüli bejelentést kapott. A VIII. kerületi rendőrkapitányság ügyeletese jelentette, hogy a Vörös Hadsereg útján elraboltak egy csecsemőt. Tévedésről szó sem lehet, mert a kis Radek kocsistól tűnt el. — De kezdjük elölről — mondja Buchara őrnagy. Hogyan is történt a dolog? A fiatal anya délután négy óra tájban egy patika előtt hagyta kocsistól a féléves csecsemőt. Bement vásárolni, és amikor kijött, a kocsinak csak a hűlt helyét találta. Azonnal keresni kezdte, mert az első pillanatban azt hitte, hogy valaki meg akarja tréfálni. A csecsemőt azonban nem találta. Hazarohant, hogy megkérdezze a férjét, nem vitte-e ő haza a gyermeket. A férj semmiről sem tudott. Most már együtt indultak keresni az eltűnt csecsemőt. Kérdezősködtek az utcán járó emberektől, de senki sem tudott semmit. Végül is a rendőrségnéseire gyorsan fény derült, mert legtöbbször a szülők és a hozzátartozók félreértéséből támadt a riadalom. A valódi gyermekrablások nálunk nagyon kivételesek. De mégis előfordulhatnak és tragikusan is végződhetnek. Ilyen volt például a kis Luboäka esete Bratislavában, aki szintén a forgalmas utcáról tűnt el kocsistól s mire az esetet felderítették. a beteges hajlamú egyén a csecsemőt már a Dunába dobta. Avagy ott van a fiéanyi, amikor a gyilkos anya úgy akarta magáról elterelni a figyelmet, hogy saját maga jelentette gyermekének eltűnését. Ugyanakkor gondolnunk kellett e feltevések mellett a kétségbeesett szülőkre is, hiszen ők sem gondolhattak jóra. Néhány percen belül megérkeztünk az említett patika elé. Ott találkoztam először a szülőkkel. A síró anya ápolónő volt az egyik prágai klinikán. Elmondta, hogy amíg az orvosságra várt, többször is kinézett a gyermekre. Aztán mire végzett, a kocsi eltűnt. Az utcán mindenkit kérdezgetett, nem látták-e. De senki sem tudott semmit. Közben az idő haladt. Mire a rendőrséget értesítették és az közbeléphetett, már másfél óra telt el a rablás óta. Ez pedig igen nagy előny a bűnözőnek és éppen ezért az egész városra ki kell terjesztenünk a nyomozást. Sehol semmiféle nyom. Azaz mégis volt itt egy apróság. Specialistáink felderítették, hogy a hóban látható kocsinyom a villamosmegállóhoz vezet. Ez azt jelenti, hogy a rabló felszállt a villamosra. A megálló a hármas és a tizennégyes villamos megállója volt. Mindkettő szinte végigmegy az egész városon. Tehát kitűnő lehetőség az eltűnésre. Mégis ezen a nyomon kellett elindulnunk Természetesen közben minden irányban megkezdődött a nyomozás. Rengeteg embert hallgattunk ki. Csak az arrajáró két villamosjáratnak 160 ember volt az alkalmazottja. A közeli elmegyógyintézetet is meg kellett kérdeznünk, hogy az adott időpontban nem hagyta-e el valaki az intézetüket. Este tízkor még semmi biztosat sem mondhattunk a kétségbeesett szülőknek. Az egész gyilkossági csoport reggelig dolgozott. De a fáradozásunk nem volt hiábavaló. A hármas villamos egyik kalauznője úgy emlékezett, hogy a kritikus időben egy 19—20 év körüli állapotos nő szállt fel a villamosra gyerekkocsival. Feltűnt neki, hogy nagyon ügyetlenül bánik a gyerekkocsival és karikagyűrűt sem viselt az ujján. Hogy a nők mi mindent meg nem figyelnek! A fiatalasszony azzal mentegetőzött, hogy a gyerek nem az övé, hanem a nővéréé és hozzá viszi. A kalauznő leírása szerint a nő alacsony volt, kopott kabátot viselt, a hideg ellenére sem volt kesztyűje és erősen festette az arcát. A villamosról Kaőarovban szállt le. Ide összpontosítottuk a nyomozást. A nyomozók sokféle módon vehetik űzőbe a bűnözőt. A legnagyobb segítséget azonban az emberek nyújtják. Az újságok, a rádió és a televízió útján az emberek segítségét kértük. Ez sem volt hiábavaló. Pontosabbá tehettük a nő személyleírását. A tettes azonban nem került elő. Másnap kénytelenek voltunk az egész ország területére kiterjeszteni a nyomozást. Így történhetett, hogy január 4-én váratlanul megszólalt a telefonunk. A teplicei rendőrség értesített, hogy bejelentést kaptak egy Bystran nevű embertől, amely szerint az egyik ismerősükhöz látogatóba érkezett rokon fiatalaszszony nem tud bánni a gyerekével. A bejelentőnek az a gyanúja támadt, hogy a csecsemő senki más nem lehet, csakis az, akit Prágában keresnek. A teplicei rendőrség nem késlekedett. Azonnal kiszállt a helyszínre. Amikor Eva Nyvltovától kérték a gyermek születési bizonyítványát, azt hazudta, hogy azt Litoméficében Buchara őrnagy, a kis Radek és az édesanyja ma feledte. Ennek ellenére a gyermeket nyomban megvizsgálták és megállapították, hogy ugyanolyan anyajegyekkel rendelkezik, mint amilyenekkel a Prágában eltűnt Radek. Nyvltová végül is mindent beismert. Fél órával később közöltük a szülőkkel az örömhírt. Az anya még aznap személyesen átvehette a kis Radekot. A tettest is Prágába hozattuk. Hogy miért követte el tettét? Nehéz megmagyarázni. Nyvltová különböző gyermekotthonokban nevelkedett, sohasem ismerte a szülői szeretetet. Az otthonokból sokszor megszökött, s amikor végre szabadult, egy északcsehországi üdülőhelyen kapott ideiglenesen munkát. Amikor az üdülési idény befejeződött, elbocsátották. Senki sem törődött vele, hogy hová megy. Prágába utazott és könnyebb életet kezdett. Amikor elfogtuk, ötödik hónapja volt terhes. Azon a bizonyos napon, január 2-án, éppen az egyik barátjához ment, amikor észrevette, hogy a kis Radek sír a kocsiban a patika előtt. Megsajnálta, kissé megringatta, aztán tologatni kezdte, végül úgy gondolta, hogy magához veszi és felneveli. Az éjszakát a barátjánál töltötte a gyerekkel, aztán másnap a nagyanyjához utazott. Azt állította, hogy az ő gyereke, de a nagyanyja nem akarta elhinni és ezt elmondta az ismerősöknek, akik közt volt a bejelentő is. Nyvltová néhány hónap vizsgálati fogság után szülési szabadságra ment egy intézetbe. Utána a bíróság egyévi feltételes szabadságvesztésre ítélte. Ügy gondolom, hogy a bíróság döntése helyes volt, mert az ügy inkább tartozott a pszichológusokra, mint a bíróságra. Remélem, hogy azóta a szerencsétlen lány most már a saját gyermekével valahol révbe jutott. M. JEDLICKA Hamis becsvágy halálba kergetett egy egész családot Amit a nyugat-berlini Edith Moseleit elért az életben, sohasem volt elég neki. Orvos akart lenni és „csak" műtősnőig vitte. Férjének a foglalkozása sem elégítette ki őt. Peter Moseleit pallér volt. Edith ezért minden reményét egyetlen gyermekébe fektette. Rüdigernek egyszer többre kellett volna vinnie, mint a szüleinek. Minduntalan azzal ösztökélte az anya a fiát, hogy „az ember mindent elérhet, csak akarni kell". Amikor a 16 éves fiú mégsem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, öngyilkos lett. És szülei mindketten követték őt a halálba. A családi tragédia oka egy „kék levél" volt. A berlini Walther Rathenau Gimnázium igazgatósága közölte a szülőkkel, hogy fiuk, Rüdiger másodízben nem megy át az osztályvizsgán a kilencedikben, három tárgyból: matematikából, földrajzból és zenéből ötösre áll. A nyelvi tárgyakban nyújtott jó előmenetele sem tudta megakadályozni, hogy Rüdigernek búcsút kelljen mondania a gimnáziumnak. A fiú meg akarta kímélni a szüleit ettől a szégyentől. Alma, hogy tengerésztiszt lehessen, szertefoszlott. Ekkor elhatározta a 16 éves fiú, hogy véget vet az életének. Megsemmisítette a „kék levelet", mielőtt a szülők kezébe került volna. Azután kiment egy elhagyatott helyre Grunewaldi erdőbe és altató tablettákkal megmérgezte magát. Búcsúlevelében bocsánatot kért Rüdiger a szüleitől: „Ez a lépés látszik számomra az egyetlen lehetőségének annak, hogy megszabaduljak a szégyentől és az alacsonyabbrendűségi érzéstől. Kérlek benneteket, temettessetek a nagyapa mellé." Amikor a halott fiút megtalálták az erdőben, a szülők összeroskadtak a fájdalomtól. Megcsalatva érezték magukat életművük összeomlása miatt. Edith Moseleit szégyenkezett: „Hogy tehette ezt velünk a fiú. Nem akarom, hogy valaki is részt vegyen a temetésén." De azután győzött az önfegyelme. Másnap már ott állt ismét a munkahelyén. Energikusan, mint mindig, teljesítette kifelé a kötelességét. Belsőleg azonban nem tudott napirendre térni csalódása fölött. Szeretett volna mindig büszke lenni a fiára, mint akkor, a születésénél. Amikor Rüdiger a világra jött. egész Nyugat-Berlin kivette a részét a szülők öröméből, mert ő volt az első újszülött 1955. január elsején Az újságok hírt adtak az örömteli eseményről. Amikor Rüdiger ötéves volt, anyja szerzett neki egy szerepet a rádióban. Egy ismert gyermeksorozatban játszolt. Ez kielégítette az anya becsvágyát. De később, amikor Rüdiger kezdett visszaesni a tanulásban, Edithnek nem volt többé ideje a fia problémái számára. Beletemetkezett a munkájába. Az apa sem tudott a fiának segíteni — de ő eredményeket akart látni. „Mutasd meg, hogy mit tudsz. Mutasd meg, hogy igazi Moseleit vagy." Rüdiger remélt sikereinek kellett volna a szülőket megvalósulatlan álmaikért kárpótolnia. A fiú halálával életük és házasságuk egyszerre elvesztette az értelmét. Hat héttel Rüdiger öngyilkossága után Edith Moseleit bejelentette a férjének: „Ma este valamit ünneplünk a kollégákkal. Ne várj rám." Amikor felesége másnap reggel nem volt otthon, Peter Moseleit sejtette, hogy mi történt. A Grunewaldi erdőben találta meg felesége holttestét, ugyanazon a helyen, ahol a fiuk véget vetett életének. Az aszszony holtteste mellett tablettás fiolák hevertek, egy injekciós fecskendő és egy levél. „Bocsáss meg, hogy itt hagylak egyedül." Moseleiték házasságában mindig Edith volt az erősebb. Most, halála után, Peternek senkije sem volt többé, akire támaszkodhatott volna. Ekkor ő is végzett magával Három nappal később megtalálták a szomszédok a családi tragédia harmadik áldozatát. Peter Moseleit felakasztotta magát a fürdőszobaablak kilincsére. -ta-8