A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-10 / 49. szám

Vagonok végtelen sora Még sohasem voltam igazi gyárban. Amolyan kis üze­mekben már megfordultam, de mondom, egy igazi gyár­ban még sohasem voltam. És ez nekem mégse hiányzott. Valahogy a fák, a vizek, az emberek mindig jobban von­zottak, mint a vas, az acél, a fémek és a technika világa. Talán azért, mert az előbbiben úgy-aho^y éligazodok; a fák, a növények, az állatok s az emberek természetét ismerem, de a legegyszerűbb technikai konstrukció felett úgy állok, mint egy rébusz előtt, azzal a különbséggel, hogy a rébuszt néha sikerül megfejtenem. Ilyenféle gondolatok motoznak bennem, amíg a Poprá­di Vagongyár portáján állok, bebocsájtatásra várva. Reg­gel van, még nincs nyolc óra, az első műszak két órája dolgozik már, emberek jönnek-mennek mellettem, a csar­nokok felől nehéz zuhanások hangja j6záll ide, s a gépek egyhangú monoton zaja. «. A gyárat 1922-ben alapították Halath és társai. S akkor még nem is gyár volt, hanem javítóműhely. Természete­sen vagonokat javítottak^benne. 1928-ban az üzemet kibő­vítették és ez időtől számítva már gyártanak Itt vagonokat különböző megrendelők számára. A háború végéig ez a fajta termelés volt a jellemző a vagongyárra, amely néhányszor gazdát és nevet is cserélt. Az igazi, mai érte­lemben vett termelés 1948-tól számítható, amikor is az államosítás során a gyárat beolvasztották a Tatra Smí­chov vállalatba. 1950-től Poprádi Vagongyár néven sze­repel. S ekkor kezdődik a gyár átépítése és bővítése. A nemzetgazdaság rohamos fejlődése megkövetelte a szál­lítóeszközök mennyiségi és minőségi gyarapítását. A Pop­rádi Vagongyár rekonstrukciója ezt a célt szolgálta. S ma már a forgalomban levő vasúti kocsik nagy része poprádi illetőségű. Mindezt a gyár főkonstruktőrjétől, Branislav Nováőek mérnöktől tudtam meg; fiatal ember, s olyan lelkesedéssel beszél egy-egy vagontípusról, mint elfogult apa elsőszü­lött fiáról. Persze, ezen nem is lehet csodálkozni. A gyár jóhírét a gyártmányai növelik, s ha egy-egy gyártmánya megállja a versenyt a külföldi készítmények mellett, akkor az a konstruktőrük s természetesen a gyár többi munkásának a szorgalmát és tudását dicséri. S mostaná­ban van mivel büszkélkedni, hisz a Brnól Gépipari Nem­zetközi Vásáron a Zts típusú kéttengelyes zárt tehervagon nagy sikert aratott. Ennek a kocsinak az egyik nagy elő­nye, hogy vízmentesen el lehet zárni, ami például a gabo­naszállításnál s más egyéb higroszkopikus anyagok szállí­tásánál felbecsülhetetlen jelentőségű. Ebből a típusból a brnói bemutató során a Magyar Népköztársaság 1000 darabot rendelt. A gyár a rendelést 1973-ban szállítja le. De hasonló sikere volt a Wap típusnak is, amelyből vi­szont Lengyelország rendelt 1000 darabot. Bulgária szá­mára a Raj típusúból szállítanak 100-at, ugyancsak 1973-ban. Ez utóbbi típust főleg ömlesztett cement szállítására használják. Ezekből a rendelésekből látható, hogy a gyár dolgozói­nak van mit tenni, hogy az igényeket kielégítsék. Jelenleg évente mintegy kétezer vasúti kocsit készítenek, külön­böző kivitelben. A már említett típusokon kívül gyártanak még kohók és bányák számára speciális vagonokat is. Az> igények állandó növekedése kihat a gyár termelésére. Növelni kell a termelékenységet, s ez nagy feladat elé állítja a gyár vezetőségét, ugyanis a jelenlegi adottságok már eléggé szűkek. A gyár bővítésre szorul. Most építenek egy új szerelőcsarnokot. Pontosabban az egyik lengyel külkereskedelmi Vállalat dolgozói építik, s hozzá kell tenni, hogy pontosan, gyorsan, az előírt ütemterv szerint. A gyár bővítésénél azonban nemcsak a termelés növelé­sére és korszerűsítésére gondolnak, hanem az itt dolgozó emberekre is. Ez ideig nem volt megoldva a dolgozók szo­ciális létesítményekkel való ellátásának kérdése. Most épülnek az új irodahelyiségek, s ha azok elkészülnek, a mostaniakat öltözőkké, klubokká alakítják át. A fejlesztés további nélkülözhetetlen feladata a saját fejlesztési részleg létrehozása. Ez jelenleg már nem káderkérdés. A tervek szerint ezeket a fejlesztési kérdéseket az új ötéves terv­ben oldják meg. -Van még a Poprádi TATRA Vagongyárnak egy készít­ménye, amelyre a tervezők és a munkások egyaránt büsz­kék lehetnek. S ez nem más mint az ISO kontejner, amely a maga nemében világszínvonalat jelent. Mi is ez a fur­csa nevű jószág? Semmi egyéb, mint egy óriási szállító­doboz, természetesen acélból. S ez az acéldoboz, ha a gya­korlatban használatba kerül, teljes mértékben forradal­masítja az anyagszállítást. Állításomat egy nagyon egy­szerű példával bizonyítanám. Tegyük fel, hogy kétezer alkatrészt kell elszállítani Ostraváról Poprádra. A mai gyakorlat szerint, a gyárban az alkatrészeket teherautók­ra rakják, kiviszik az állomásra, Itt a teherautókról vasúti kocsiba rakják, s ha a vagon megérkezik a ren­deltetési helyére az átrakodási folyamat megismétlődik. Vagyis ugyanazt az anyagot négyszer kell így átrakni, míg a gyártótól eljut a megrendelőig. Ha mindez kontej­nerrel történik, akkor az egész szállítás leegyszerűsödik. A gyárban a szállítandó árut berakják a kontejnerbe, egyetlen teherautó az állomásra viszi, az állomáson daru­val vagonra emelik, s a rendeltetési helyen ugyanez meg­ismétlődik — fordítva. Vagyis két munkafolyamatot meg­takarítunk vele. S ez a megtakarítás nemzetgazdasági szempontból egyáltalán nem elhanyagolandó. Rengeteg időt és munkaerőt jelent. Hazánkban jelenleg másfél mil­lió embert vesz igénybe az anyagszállítás, anyagmozgatás. Nagyon jelentős szám ez. A kontejneres szállítási rend­szer bevezetése ezt legalább egyharmadával csökkenthet­né. Természetesen e célra meg kellene teremteni a kellő anyagi és technikai bázist. Jövőre ünnepli a Poprádi TATRA Vagongyár fennállá­sának ötvenedik évfordulóját. E fél évszázad alatt a javí­tóműhelyből hatalmas vagongyár lett. Gyártmányai, a különböző típusú tehervagonok, Európa-szerte hirdetik a gyár jóhírét. 8S Külföldön is nagy sikere van a Zts jelzésű fedett vasúti kocsinak i Az igazgatósági épület Az ír katasztrófa Egy angol „Vietnamszakértő", egy meggyőződéses héja Eszak-ír­országról beszélt, és megjegyezte, az a baj, hogy gyenge az angol hadsereg hírszerzése: ha rendel­keznének 2000 terrorista névso­rával, majd ezeket rácsok mögé dugnák, minden rendben lenne. De mit változtatna ez a helyzet politikai vonatkozásán, tettük fel neki a kérdést, azon, hogy a ró­mai katolikus kisebbség majdnem totálisan ellenséges? A válasza úgy hangzik, hogy a politika nem számit, ha kézben tudjuk tartani a biztonsági helyzetet: ilyen eset­ben a politikai probléma háttér­be szorul. Csodálatos lett volna a beszél­getés iróniája, ha nem ígért volna annyi fájdalmat. Mindazok után, ami Vietnamban történt, egyes emberek még mindig úgy gondol­ják, hogy pusztán katonai intéz­kedésekkel megoldások kénysze­ríthetők valamely elkeseredetten megosztott közösségre. Írországban még világosabban megmutatkozik ennek az elkép­zelésnek az abszurditása, mint Vietnamban. Nyolcszáz éve, azóta hogy a pápa II. Henriket Íror­szág uralkodójává nyilvánította Anglia mindent elkövetett, hogy erővel biztosítsa hatalmát a test­vérszigeten. Az angolok politikai zsenialitása a jelek szerint sem­mivé foszlik, amikor Írországról van szó. A legutóbbi téves elgondolásor. alapuló erőfeszítés arra, hogy biz­tonsági eszközökkel kényszerí sél ki a békét, augusztus 9-én tör­tént, amikor is internáltak terro­rizmussal gyanúsított személye­ket. Eddig körülbelül 240 férfii internáltak, valamennyien katoli kusok. Ennek politikai eredmé­nyét előre meg lehetett jósolni még jobban elidegenedett Vls*ei 500 000 katolikusa az egész politi kai rendszertől. A világ többi része valószínűiéi nem egészen érti, mi is történi/ az Egyesült Királyság egyik ré szében. Talán még mindig túlzá lenne, ha polgárháborúról beszél nénk Észak-Írországban, de a gaz dasági életben és az egyéni han gulatban kialakult feszültség a elviselhetetlenség határát súroljc Az észak-írországi ellenfelel egyre kibékithetetlenebbekké vál tak. Jellemző volt, hogy amiko Faulkner arról beszélt, hogy ka tolikusokat is bevenne a kor mányba, kijelentette, hogy ner, tartozhatnak ezek közé olyan el lenzéki vezetők, mint Gerry Fii és John Hume, mert mindkette az egyesitett republikánus lroi szág megteremtésére törekszene1 és nem fogadják el, hogy Észak Írország az Egyesült Királysá része. A katolikus közösségbe azonban Fitt és Hume mérsékel tek, akik alig tudják biztosítar, választóik támogatását. Nélkülü azonban a kisebbség megközeli tése terén mit sem érne, bárm is tennének. A valóság az, hogy Észak-lroi szágban halálos sebet kapott különálló tartományi kormányzi rendszere. Most már csupán csc da mentheti meg, és csodák eg\ általán nincsenek kilátásba Egyébként megjegyzendő mé hogy az angolok tömege aligh tekinti Észak-Írországot Angi szerves részének. , International Herald Trlbur

Next

/
Oldalképek
Tartalom