A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-23 / 29. szám

Palermo, 19«4. Scaglione államügyész a feleségével a Teatro Massimo szín­házban Május ötödikén délelőtt Piet­ro Scaglione palermói ál­lamügyész, mindennapos szokásához hiven, először a temetőbe indult, hogy pár szál vi­rágot vigyen hat évvel ezelőtt meg­halt feleségének a sírjára. Elmerülten állt a sírnál, amikor tizenegyet ütött az óra a közeli ka­pucinus kolostor templomának tor­nyán. Az ügyész elhagyta a teme­tőt és beszállt a kocsijába. A vo­lánnál sofőré, Antonio Lo Rosso ült. Az ügyész személyi testőre nem volt jelen, szabadnapot kért, hogy elintézhesse valami ügyesbajos dol­gát. A kocsi a kolostor fala men­tén haladt a megszokott úton. mely eléggé keskeny. A gépkocsivezető lassított: egyrészt észrevette a visz­szapillantó tükörben, hogy egy fe­hér Fiat 850-es jön utánuk teljes sebességgel, másrészt egy építkezés állványozása foglalta el az útnak egy részét. Amikor a Fiat utolérte az ügyész kocsiját, két férfi ugrott ki belőle, az egyik géppisztollyal, a másik automatikus revolverral a ke­zében. Ugyanakkor az állványzat mögül feltűnt még egy bandita, s mind a hárman egyszerre tüzelni kezdtek. Uvegcsörömpölés, a becsa­pódó golyók robaja, vér. Amikor megérkezett a merénylet " színhelyére a rendőrség szürke Alfa Romeo kocsija, már mindkét férfi halott volt. A merénylőknek se hí­re, se hamva, mintha a föld nyelte / Politikai bomba Washingtonban A nagy világlapok hasábjairól már több hete nem tűnnek el a szenzációsnál szenzációsabb hírek a legújabb washingtoni politikai affér­ról s ennek gyűrűzéséről. Mint ismeretes, a New York Ti­mes, majd a Washington Post s ké­sőbb több vidéki lap részleteket kezdett közölni egy, a vietnami há­ború előkészítéséről szóló, 47 köte­tes titkos tanulmányból. Az Egye­sült Államok igazságügyminisztériu­mának nyomására ugyan a szövet­ségi bíróság ideiglenesen megtiltot­ta a leleplező Pentagon-dokumen­tumok további közlését a New York Times-ban, a vietnami politikai bomba azonban felrobbant, s a rob­banás okozta hullámok tovább gyű­rűznek nemcsak Amerika-szerte, de az egész világon. Hogyan lehetséges, hogy ezek a titkos dokumentumok napfényre ke­rülhettek? A francia gyarmatosítók a máso­dik világháború befejezése után csak­nem nyolc éven át elkeseredett há­borút vívtak Vietnamban a felsza­badító erőkkel. 1954. május 7-én a Viet Minh csapatai megsemmisítő csapást mértek Dien Bien Phunál a franciákra. Ezt követően az érde­kelt felek egyezményt írtak alá Genfben, mely biztosította a békét Indokínában. Vietnamot két részre osztották: a Vietnami Demokrati­kus Köztársaságra és Dél-Vietnam­ra. Az egyezmény egyszersmind ki­mondta, hogy két éven belül a két országrészben az egyesítés előkészí­tése végett választásokat kell tarta­ni. Az amerikaiak azonban, attól fél­ve, hogy a franciák által vissza­hagyott vákuumban, Dél-Vietnamban is a kommunisták kerülhetnének uralomra, mindenképpen a válasz­tások meggátlására törekedtek. Igy azután, amikor a VDK kormánya 1955 júliusában felhívta a saigoni kormányt, hogy a genfi egyezmény­nek megfelelően rendezzék meg a választásokat, a dél-vietnami kor­mány — amerikai sugalmazásra — Dr. Dániel Ellsberg és felesége riporterek gyűrűjében a bostoni bíróság épülete előtt (Képtávírón érkezett — CTK—AP) Ismét hallat magáról a — kérdezték vezércikkekben a ró­mai és milanói lapok. Róma és Mi­lano azonban távol vannak, s Paler­mo fél Mintha csak pestis terjedt volna el a városban. Kiejteni itt ugyanis azt a szót, hogy „maffia" — azonos a halálos ítélettel. Az egyetlen helybeli lap, a kommunis­ta „Ora", amelyik megpróbálkozott ezzel, rá is fizetett: bombát dobtak a szerkesztőségre. Scaglione államügyésznek távoz­nia kellett volna Szicíliából. Ha nincs az a sorsdöntő szerda, ma ő lenne a főállamügyésze a fellebbviteli bí­róságnak az apuliai Lecce városban. Mindenki számára nyilvánvaló volt. hogy a látszólagos előléptetés tu­lajdonképpen büntetésből történt. Scaglione „felfelé bukott". Az „Ora" emlékeztetett rá, hogy magasabb kor­mánykörök többször kritizálták Scag­lione magatartását. Például a Liggio­üggyel kapcsolatban. Luciano Lig­giót, az egyik maffia-vezért 1969 ja­nuárjában letartóztatták. A pört az apuliai Bariban folytatták le, fel­tételezve, hogy az ottani esküdtszék objektívabb lesz. Az államügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért. az esküdtszék azonban, fenyegeté­sektől megfélemlítve, a vádlott fel­mentését javasolta. Liggiót bűntár­saival együtt szabadlábra helyezték. Kitört a botrány, s a római legfel­sőbb bíróság követelte, hogy Liggi­ót ismét tartóztassák le. Az egyet­len személy, aki a letartóztatást pa­rancsot aláírhatta, a palermói ál­lamügyész volt. Scaglione aláírja ugyan, de jelentős korlátozással: az elfogató parancs csak Corleonéban, Liggio szülővárosában érvényes, aho­vá a bandita természetesen nem teszi be a lábát. Azóta suttogni kezdték a szicíliaiak, hogy Scaglione a maf­fia halalmában van. Másrészt azonban De Mauro új­ságíró esetében Scaglione teljesen szilárd álláspontot foglalt el. Mauro De Mauro, az „Ora" című lap ri­portere a múlt év szeptemberében eltűnt, azután, hogy cikksorozatot írt a maffiáról. Pietro Scaglione hihe­tetlen energiával vette kezébe az ügyet és félreérthetetlenül kinyil­vánította, hogy egyetlen oldalról sem enged semmiféle nyomásnak és hogy végigviszi a vizsgálatot, tekin­tet nélkül akármilyen személyisé­gekre. Mi lesz, ha úgy döntött, hogy mi­előtt nyugdíjba megy, leszámol min­den megalkuvással és olyan tiszta kézzel távozik az állami szolgálat­ból, mint ahogy annak idején szol­gálatba lépett? Vagy talán a maffia attól tartott, hogy Palermóból távo­zása után esetleg beszélni fog? Nem­csak a maffiát, hanem a magas ál­lami politikát érintő számos ügybe is be volt avatva. Ismeretes, hogy Scaglione doktor nehezen viselte el Leccébe való át­helyezésének gondolatát. Amikor megtudta, hogy távoznia kell Pa­lermóból, magába zárkózott. Mun­katársai szerint nem volt az a férfi aki feladná a harcot. Nemcsak vihar előtti csend volt ez a magába zár­kózás? Lehet, hogy volt a kezében adu, amivel — úgy gondolta — megnyerheti a partit. Ma már ne­héz ezt megmondani. Scaglione dok­tor már sohasem hagyja el Szicíliát. Örökre ott maradt. volna el őket. Senki sem látott sem­mit, senki sem tudott semmit. Két nap múlva volt a temetés. Vi­rágok és koszorúk áradata, impozáns ceremónia, s nem hiányoztak a szív­hez szóló, ragyogó búcsúztatók sem, amiket úgy szeretnek a szicíliaiak. Az olasz újságírók azonban másnap csodálkozva állapították meg, hogy egy szó sem esett a maffiáról. „A maffia olyan hatalmas, hogy büntet­lenül veszélyeztetheti a közrendet?" Az ügyész gépkocsija a merénylet után 6 hot

Next

/
Oldalképek
Tartalom