A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-23 / 29. szám

Palermo, 19«4. Scaglione államügyész a feleségével a Teatro Massimo színházban Május ötödikén délelőtt Pietro Scaglione palermói államügyész, mindennapos szokásához hiven, először a temetőbe indult, hogy pár szál virágot vigyen hat évvel ezelőtt meghalt feleségének a sírjára. Elmerülten állt a sírnál, amikor tizenegyet ütött az óra a közeli kapucinus kolostor templomának tornyán. Az ügyész elhagyta a temetőt és beszállt a kocsijába. A volánnál sofőré, Antonio Lo Rosso ült. Az ügyész személyi testőre nem volt jelen, szabadnapot kért, hogy elintézhesse valami ügyesbajos dolgát. A kocsi a kolostor fala mentén haladt a megszokott úton. mely eléggé keskeny. A gépkocsivezető lassított: egyrészt észrevette a viszszapillantó tükörben, hogy egy fehér Fiat 850-es jön utánuk teljes sebességgel, másrészt egy építkezés állványozása foglalta el az útnak egy részét. Amikor a Fiat utolérte az ügyész kocsiját, két férfi ugrott ki belőle, az egyik géppisztollyal, a másik automatikus revolverral a kezében. Ugyanakkor az állványzat mögül feltűnt még egy bandita, s mind a hárman egyszerre tüzelni kezdtek. Uvegcsörömpölés, a becsapódó golyók robaja, vér. Amikor megérkezett a merénylet " színhelyére a rendőrség szürke Alfa Romeo kocsija, már mindkét férfi halott volt. A merénylőknek se híre, se hamva, mintha a föld nyelte / Politikai bomba Washingtonban A nagy világlapok hasábjairól már több hete nem tűnnek el a szenzációsnál szenzációsabb hírek a legújabb washingtoni politikai afférról s ennek gyűrűzéséről. Mint ismeretes, a New York Times, majd a Washington Post s később több vidéki lap részleteket kezdett közölni egy, a vietnami háború előkészítéséről szóló, 47 kötetes titkos tanulmányból. Az Egyesült Államok igazságügyminisztériumának nyomására ugyan a szövetségi bíróság ideiglenesen megtiltotta a leleplező Pentagon-dokumentumok további közlését a New York Times-ban, a vietnami politikai bomba azonban felrobbant, s a robbanás okozta hullámok tovább gyűrűznek nemcsak Amerika-szerte, de az egész világon. Hogyan lehetséges, hogy ezek a titkos dokumentumok napfényre kerülhettek? A francia gyarmatosítók a második világháború befejezése után csaknem nyolc éven át elkeseredett háborút vívtak Vietnamban a felszabadító erőkkel. 1954. május 7-én a Viet Minh csapatai megsemmisítő csapást mértek Dien Bien Phunál a franciákra. Ezt követően az érdekelt felek egyezményt írtak alá Genfben, mely biztosította a békét Indokínában. Vietnamot két részre osztották: a Vietnami Demokratikus Köztársaságra és Dél-Vietnamra. Az egyezmény egyszersmind kimondta, hogy két éven belül a két országrészben az egyesítés előkészítése végett választásokat kell tartani. Az amerikaiak azonban, attól félve, hogy a franciák által visszahagyott vákuumban, Dél-Vietnamban is a kommunisták kerülhetnének uralomra, mindenképpen a választások meggátlására törekedtek. Igy azután, amikor a VDK kormánya 1955 júliusában felhívta a saigoni kormányt, hogy a genfi egyezménynek megfelelően rendezzék meg a választásokat, a dél-vietnami kormány — amerikai sugalmazásra — Dr. Dániel Ellsberg és felesége riporterek gyűrűjében a bostoni bíróság épülete előtt (Képtávírón érkezett — CTK—AP) Ismét hallat magáról a — kérdezték vezércikkekben a római és milanói lapok. Róma és Milano azonban távol vannak, s Palermo fél Mintha csak pestis terjedt volna el a városban. Kiejteni itt ugyanis azt a szót, hogy „maffia" — azonos a halálos ítélettel. Az egyetlen helybeli lap, a kommunista „Ora", amelyik megpróbálkozott ezzel, rá is fizetett: bombát dobtak a szerkesztőségre. Scaglione államügyésznek távoznia kellett volna Szicíliából. Ha nincs az a sorsdöntő szerda, ma ő lenne a főállamügyésze a fellebbviteli bíróságnak az apuliai Lecce városban. Mindenki számára nyilvánvaló volt. hogy a látszólagos előléptetés tulajdonképpen büntetésből történt. Scaglione „felfelé bukott". Az „Ora" emlékeztetett rá, hogy magasabb kormánykörök többször kritizálták Scaglione magatartását. Például a Liggioüggyel kapcsolatban. Luciano Liggiót, az egyik maffia-vezért 1969 januárjában letartóztatták. A pört az apuliai Bariban folytatták le, feltételezve, hogy az ottani esküdtszék objektívabb lesz. Az államügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért. az esküdtszék azonban, fenyegetésektől megfélemlítve, a vádlott felmentését javasolta. Liggiót bűntársaival együtt szabadlábra helyezték. Kitört a botrány, s a római legfelsőbb bíróság követelte, hogy Liggiót ismét tartóztassák le. Az egyetlen személy, aki a letartóztatást parancsot aláírhatta, a palermói államügyész volt. Scaglione aláírja ugyan, de jelentős korlátozással: az elfogató parancs csak Corleonéban, Liggio szülővárosában érvényes, ahová a bandita természetesen nem teszi be a lábát. Azóta suttogni kezdték a szicíliaiak, hogy Scaglione a maffia halalmában van. Másrészt azonban De Mauro újságíró esetében Scaglione teljesen szilárd álláspontot foglalt el. Mauro De Mauro, az „Ora" című lap riportere a múlt év szeptemberében eltűnt, azután, hogy cikksorozatot írt a maffiáról. Pietro Scaglione hihetetlen energiával vette kezébe az ügyet és félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy egyetlen oldalról sem enged semmiféle nyomásnak és hogy végigviszi a vizsgálatot, tekintet nélkül akármilyen személyiségekre. Mi lesz, ha úgy döntött, hogy mielőtt nyugdíjba megy, leszámol minden megalkuvással és olyan tiszta kézzel távozik az állami szolgálatból, mint ahogy annak idején szolgálatba lépett? Vagy talán a maffia attól tartott, hogy Palermóból távozása után esetleg beszélni fog? Nemcsak a maffiát, hanem a magas állami politikát érintő számos ügybe is be volt avatva. Ismeretes, hogy Scaglione doktor nehezen viselte el Leccébe való áthelyezésének gondolatát. Amikor megtudta, hogy távoznia kell Palermóból, magába zárkózott. Munkatársai szerint nem volt az a férfi aki feladná a harcot. Nemcsak vihar előtti csend volt ez a magába zárkózás? Lehet, hogy volt a kezében adu, amivel — úgy gondolta — megnyerheti a partit. Ma már nehéz ezt megmondani. Scaglione doktor már sohasem hagyja el Szicíliát. Örökre ott maradt. volna el őket. Senki sem látott semmit, senki sem tudott semmit. Két nap múlva volt a temetés. Virágok és koszorúk áradata, impozáns ceremónia, s nem hiányoztak a szívhez szóló, ragyogó búcsúztatók sem, amiket úgy szeretnek a szicíliaiak. Az olasz újságírók azonban másnap csodálkozva állapították meg, hogy egy szó sem esett a maffiáról. „A maffia olyan hatalmas, hogy büntetlenül veszélyeztetheti a közrendet?" Az ügyész gépkocsija a merénylet után 6 hot