A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-11-19 / 46. szám
Daniel Futej, az SZLKP KB állami szervek és társadalmi szervezetek osztályának vezetője A Hét vendége A dolgozó nép az események és a tények tUkrfiben megértette a szocialista demokrácia lényegét és jelentéségét. ún szerint miként van biztosítva a jelenlegi vilasztésok demokratikus volte és a dolgozéknek az állam igazgatásában való részvétele? — A demokrácia osztályjelenség. Ez azt jelenti, hogy szükszégszerűen össze van kapcsolva az osztálytársadalom politikai szervezetével, amely az állam, mint az osztálypolltlka megvalósításának eszköze. Ezért meg kell érteni, hogy a demokrácia a polgári társadalomban szintén mindig osztályjellegű, tehát elsősorban a burzsoázia és nem a munkásosztály érdekelt szolgálja. A szocialista társadalomban, ahol a hatalom a munkásosztály és a többi dolgozó kezében van, a demokrácia ugyancsak osztálybeállftottságű. Nem teljesíthet mást. mint osztályfunkciót, bár minőségileg más értelemben. A szocialista demokrácia ugyanis demokrácia nemcsak a munkásosztály, hanem valamennyi dolgozó számára, mivel a szocialista társadalomban valamennyi osztály és szociális réteg alapvető érdekel és szükségletei azonosak. Ebből következik a politikai vonalvezetés ls — állandóan kiterjeszteni a szocialista demokráciát, elmélyíteni megnyilvánulásait s elérni azt az állapotot, amikor különbség nélkül valamennyi dolgozó kiveszi a részét a társadalom és az állam Irányításából és igazgatásából. A választás a legfontosabb demokratikus Intézmények egyike, mellyel kifejezésre jut a dolgozó nép hatalmának szuverenitása. A választások révén a nép megalkotja képviseleti szerveit, melyek a nép igazi képviselőiből — munkásckbó^, parasztokbői, értelmiséglekből állnak, ezek a néphatalom, az államhatalom képviselői. A választások demokratikus voltára nálunk különösen két tény Jellemző: Először, hogy a választójog elvei valóban demokratikusak, hogy a választások általánosak, egyenlők és közvetlenek s a szavazás titkos, ezek az elvek korlátozás nélkül, választási machinációk és csalások nélkül érvényesülnek. A választójog elvei kifejezik a nép Igazi szuverenitásét s nemcsak deklaráltak, hanem következetesen végrehajtásra ls kerülnek a választások egész folyamén. Ezeknek az elveknek a megvalósításával milliós tömegek kapcsolódnak be az államigazgatásba, az államigazgatási feladatokat ellátó dolgozók kiválogatásába s ezen az alapon elárjük, hogy közvetlen kapcsolat létesüljön az állami szervek ás a dolgozók között. Másodszor, hogy nálunk a választások lebonyolítása ls a legnagyobb mértékben demokratikus, egyszerű és közérthető valamennyi dolgozó számára. A dolgozó aktívan részt vesz nemcsak magán a választáson, hanem a választások egész előkészítésében ls, a választól névjegyzékek kidolgozásától, a választókerületek és választási körzetek kijelölésétől, a választási bizottságok megalakításától és a jelöltek -javaslásától kezdve egészen a szavazás eredményének megállapításáig és ennek kihirdetéséig. A választások demokratikus voltát bizonyltja az ls, hogy vissza lehet hlvnl a képviselőt a választások után, ha visszaél a nép bizalmával, vagy különböző más okokból ls, például, ha nem látja el megelégedettségre a tisztségét. A ml választójogunknak ezek az aspektusai reálisak és nemcsak mondvacsináltak, minden dolgozónak lehetősége van, hogy erről meggyőződjék és hogy végrehajtásukból közvetlenül kivegye a részét. Kérem, beszéljen a CSKP vezető szerepéről szocialista társadalmunkban és a kommunistáknak a nemzeti bizottságokban kifejtett munkájáról. A párt vezető szerepe a szocialista társadalomban objektív szükségesság. Ez nemcsak annak a harcnak az eredményeiből következik, amelyet a párt a munkásosztály és a többi dolgozó élén a burzsoázia ellen győzelmesen folytatott, hanem abból az objektív tényből ls, hogy a munkásosztály vezető helyet foglal el a szocialista társadalomban. Minden társadalmi osztálynak szüksége van vezető erőre, amely kifejezésre juttatja és képviseli érdekelt és szükségleteit, megfogalmazza ezeket s megalkotja belőlük célkitűzéseit és programját. Minden társadalmi osztálynak szüksége van szervezőre az e célok megvalósításáért folytatott politikai küzdelemben. A munkásosztálynak Ilyen vezére Csehszlovákia Kommunista Pártja. A szocialista társadalom építésének Időszakában fellépő ez az objektív Igény, hogy tudniillik szükség van politikai vezető erőre, túlnő a munkásosztály keretein. A párt vezető szerepének szükségessége alapvető feltételévé válik az egész társadalom létének és működésének. A párt vezető szerepének megvan a maga osztályszemlélete, de össztársadalmi aspektusa ls, mivel a munkásosztály nem tudja teljesíteni történelmi hivatását önmaga, a többi dolgozóval, különösen a parasztsággal és a dolgozó értelmiséggel való szövetség nélkül. A kommunista párt, felvértezve a marxizmus-leninizmus tudományos elméletével, központja a társadalmi mozgás törvényszerűségei felismerésének, valamint e tendenciák politikai Irányvonallá alakításának s e vonal gyakorlati megvalósításának. A nemzeti bizottságok, mint az államhatalom és az államigazgatás szervei, a munkásosztály ás a többi dolgozó hatalma megvalósításának eszközei. A gyakorlatban kifejezésre juttatják ás biztosítják a dolgozók konkrét osztály- és össztársadalmi érdekelt, gondoskodnak az emberek Igényelnek kielégítéséről a társadalmi élet egyes szakaszain. A nemzeti bizottságokban tevékenykedő kommunisták biztosítják, hogy a szocialista államnak ezek a demokratikus szervei szocialista jellegűek legyenek, hogy a nép életének szükségleteivel összhangban fejlődjenek és dolgozzanak, hogy nem formális és öncélú, hanem reális eszközei legyenek a társadalmi aktivitás és kezdemányezés szervezésének. A nemzeti blzottségok kommunista képviselői kötelesek úgy dolgozni a nemzeti bizottsági szervekben, hogy példaképel legyenek a nemzeti bizottságok többi képviselőjének és a nemzeti bizottsági szervek tagjainak. On tagja a Szlovák Nemzeti Tanácsnak. Hogyan jellemezné a képviselő feladatét, kötelességeit választóival szemben? A legutolsó választásokon elnyertem a választók bizalmát, s megválasztottak a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjének. Bevallom, Igen vegyes érzéseim voltak, hogy vajon el tudom-e majd hiánytalanul látni a képviselői tisztséggel járó törvényadta feladatokat. Aggályaim voltak, mert már bemutatásomkor meglehetősen nagy kívánságokkal álltak elő a választók, ezek közül némelyiket teljesíteni lehetett, Illetve el lehetett Intézni a helyszínen, de voltak bonyolultabb és nem reális kérelmek ls. Nem reálisak főképp azért, mert páldául új művelődési otthonok, iskolák, kisebb üzemek, új utak ésatöbbl, ésatöbbi építése beruházást jelentett volna, ami nem szerepelt ez állami tervben. Sem akkor nem voltak meg, sem ma nincsenek meg hozzá a szükséges anyagi eszközök és építőipari kapacitások. A bemutatkozásomkor előterjesztett Igényeket minden igyekezetem ellenére sem lehetett kielégíteni. De így ls sok minden, ami benne volt a tervben, a választók segítségével legnagyobbrészt megvalósult. Szintén komoly problémát jelentenek a választók különböző kívánságai, gondjai, amiktől megelégedettségük függ. igen sokszor fordultak hozzám választök, hogy segítsek elintézni a nyugdíj- vagy vagyonjogi ügyeiket. Jönnek kérelmekkel, követelésekkel társadalmi szervezetek. S Itt sokat segíthet a képviselő. Én ls tanultam. Tanultam az Idősebb, tapasztaltabb képviselőktől, hogy jobban el tudjam látni a tisztségemet. Nos, be kell vallanom, hogy mindenki kívánságának nem tudtam eleget tenni. Ugyanis a lakosság bizonyos részének körében elterjedt az a rossz szokás, hogy mindig panaszkodnak valakire, valamire. Mindig különböző előnyöket szeretnének kicsikarni a társadalomtól, de ők maguk már kevésbé Igyekeznek nyújtani ls valamit, teljesíteni saját kötelességeiket. A képviselőnek sohasem szabad olyasmit ígérnie, amit nem tud teljesíteni. Különösen most, amikor kezdik bemutatni a képviselőjelölteket a választókerületekben. Mert nálunk nem folyik korteshadjárat, nincs nagy eszem-lszom, mint valamikor, hanem minden választókerületnek megvan a maga választási programja — s ebből kell kiindulni. Ez számomra az egyik tapasztalat ás tanulság az elmúlt megbízatási Időszakból. A képviselői tisztség helyes megértéséhez elmélyülteb ben tanulmányozni, Ismerni kell azokat az alkotmány ben lefektetett elveket, amelyek meghatározzék a kép viselő fogalmát és viszonyát a választókhoz. Jól kel Ismerni a képviselői tisztség ellátására vonatkozó Jog szabályokat. A képviselő szocialista társadalmunkban i nép képviselője. A nép választja meg az illetékes kép viseleti szervbe, hogy szószólója legyen érdekelnek és szükségleteinek, összhangban az össztársadalmi érdekek "kel és szükségletekkel. A képviselő munkájának alapfeltétele a szocialista államban, hogy megvilágítsa a pártnak és a Nemzeti Frontnak politikáját a választók között és hogy ugyanakkor gondoskodjék e politikai célok megvalósításáról a gya korlatban. A képviselőnek aktívan kell dolgoznia a képviseleti testületben, tehát a nemzeti bizottsági szervekben, ahová beválasztották, rendszeres, állandó kapcsolatot kell fenntartania választóival. E két tevékenységet dialektikai összefüggésében kell látni, a kettő kölcsönösen feltételezi egymást. Képletesen szólva e két tevékenység lehetővé teszt a képviselő számára, hogy közvetítse a lakosság akaratát és a helyi érdekeket s a nemzeti bizottság plénuménak vagy egyéb szerveinek ülésein Javaslatokat terjeszthessen elő, összhangba hozva a, helyi érdekeket az össztársadalmi szükségletekkel. A legtöbb tapasztalatot a képviselő akkor szerzi, ba aktívan részt vesz a választók nyilvános gyűlésein. Ha képviselői napokat tart a választókerületében. Rendkívüli Jelentősége van a helyi nemzeti blzottségok, s számunkra, SZNT-képvlselők számára, a járási nemzeti blzottségok plenáris ülésein való részvételnek. A gyakorlat azt mutatja, hogy Jó eredményeket akkor lehet elérni, ha Ismerjük a fő feladatok tervét, ha jól Ismerjük a gazdasági és a politikai helyzetet választókerületünkben s ha ugyanakkor előjegyzési naptárunkba beírjuk, hogy hol, mikor, milyen ülésen kell részt vennünk és ott milyen kérdések szerepelnek a napirenden. Meghatározzuk az ellenőrzés módozatalt ls, hogy a tervek, feladatok ne csak papíron maradjanak. Az ellenőrzés különösen azért fontos, mert a gyakorlatban sajnos vannak még különböző bürokratikus munkamódszerek, huzavonák, különféle ügyintézések, döntések oly komplikált Indokolásai,'Tíogy végtére ls semmi sem Intéződik el, s továbbra ls ott maradnak a helyükön a bürokratikus munkamódszereket alkalmazó dolgozók. Mint képviselő, nem szabad, hogy megfeledkezzék az ember a másik oldalról jövő ellenőrzésről sem. Ez az az ellenőrzés, amit a választök gyakorolnak képviselőik fölött a választókerületben. A képviselőnek számot kell adnia tevékenységéről, meg kell világítania, hogyan valósította meg a gyakorlatban elképzeléseiket, ötleteiket. Igen komoly feladat hárul a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőire az új törvények meghozatalával kapcsolatban. A tervezett új törvényeket, törvényjavaslatokat még a Szlovák Nemzeti Tanácsban vagy a Szövetségi Gyűlésben történő megszavazásuk előtt meg kellene vitatni a választőkkai, hogy az állampolgárok még Jóváhagyásuk előtt kifejthessék nézeteiket, véleményüket a? új jogszabályokkal kapcsolatban. A parlamenti bizottságokban való megtárgyalásuk és parlamenti jóváhagyásuk, megszavazásuk után pedig meg kell magyarázni a választóknak a törvényt, megkövetelni a törvényes rendelkezések végrehajtását és ellenőrizni betartásukat. A nemzeti bizottságok például ellenőrzik végrehajtő szerveik munkáját, melyeknek kötelessége, hogy biztosítsák a társadalom szocialista rendjének védelmét, a szocialista együttélés elveinek betartását, a törvény rendelkezéseinek az életben való alkalmazásét. A törvények tisztelete Igen fontos az egyes államhatalmi szervek működésének szempontjából. A képviselő említett kötelességei mellett, az emberek gyakran keresik fel különböző személyes problémáikkal. Itt Igen nagy érzékkel kell megítélni a dolgokat és segítséget nyújtani. Mert a képviselő a választóitól kapott bizalmat azzal kell hogy meghálálja, hogy teljesíti kötelességeit, hogy kiveszi a részét gondjaikból, bajaikból, de örömeikből ls. A képviselői munka legszebb jutalma, ha a választók a jól végzett munka után azt mondják: köszönjük, közösen végeztük el ezt a jó munkát. A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetségének hetilapja. — Főszerkesztő Major Ágoston. — Szerkesztőség: Bratislava, Obchodná u. 7. — Postafiók C 398. — Telefon: főszerkesztő 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64. szerkesztőség: 328-85. - Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. — Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Üstredná expedícia tlaée, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. — Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., KoSice. — Előfizetési díj negyed évre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon Tóthpál Gyula, a 24. oldalon P. Hasko felvétele