A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-05 / 44. szám

Lőrincz Gyula or művész és az ember A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népközársaság közös könyvkiadási egyezménye keretében jelentette Tieg a budapesti Corvina Könyvkiadó Szíj Rezsőnek, Lőrincz Jyula festőművészről írt monográfiáját. A magyar könyvművészet zlésével készült sorozat „kutató fényszórójának felfedező sugaát" a határokon kívül élő magyar művészek felé szándékszik rányítani, s így e kötet megjelenése már ilyen célzattal íródott. Vz ismeretterjesztő szöveget 48 reprodukció egészíti ki; ezzel is gyekszik a szerző jobban megismertetni, közelebb hozni az ol'asóhoz Lőrincz Gyula alkotóművészetét, feltárva a tényezőket, ímelyek útját igazították. Az értékszintet képviselő alkotások néltóképpen jutnak el a „fogyasztóhoz", az emberekhez, akik zeretnér.ek közelebb kerülni a művészethez, annak értéséhez. ^ ma embere ugyanis megragad minden lehetőséget és elfogad ninden közvetítő alkalmat az élményszerzésre, mert tudja, hogy iz értékes alkotások nemes gondolatokra és hasznos tettekre isztönözhetik. Eljutott már odáig is, hogy komolyan, és meg'onoltan közeledjen egy-egy kiállításon az elébe-tárt alkotásokhoz, 'ejlődésünk jelenlegi szakaszának objektív, törvényszerű szükégleteiből fakad ez az igény a sokhangúan rezonáló látogatók óraiban. Szíj Rezső monográfiája a nagyközönséghez szól. Egy vérbeli estőművészt, grafikust és közéleti személyiséget mutat be. Szem-Hteti Lőrincz Gyula munkásságát, életútját. A húszas-harminas évekbe nyúl vissza. Felidéző és rögzítő jelleggel hozza közeebb az esztétikai értékeket, s úgy magyarázza meg Lőrincz stíusjegyeit, tematikai motivációit, színeinek merészebb expressziilását, hogy a közölt reprodukciók segítségével meg tudjuk kü-Dnböztetni a „kintről jött" hatásokat az egyéni stílusjegyektől, ezekben felismerni a sajátos technikai megoldásokat s az élet Ital inspirált mondanivaló lényegét. Mert ennek a persoektíájábqn olvadnak egybe az olyan fogalmak, mint a szociológiá, ilozófia, politika s így a népi élet problémái, hogy a művészeten jussanak el a pontos megfogalmazáshoz, a felvetett témaariációk által meghatározott állásfoglaláshoz. Lőrincz Gyulát kezdettől fogva az emberi lét alapfogalmainak első lényege érdekelte. A lét és a létezés jelképei tartalmak ordozói lettek nála, hogy alkotásai, emberi pszichikumán átzűrve, magasabb törvényszerűséget rejtsenek magukba s ezálil őrizzék meg tartalmi jelentőségüket, eszmei tisztaságukat, gy adván vissza a küzdő ember életérzéseit. Mélyről fakadó ritmus, fékezett érzelmi jelleg és az emberbrázolás aszkézisa jellemzik képeit. Alakjai határozott köronalű ábrázolásban bukkannak elő a valóság méltóságteljes !tt7mondásában. Annyi az élet, a konfliktus és a felvetett prob;ma alkotásaiban, hogy egy-egy képének „anyaga" a legrejtet?bbet is a felszínre hozza. A néző magától is társítja a felé suárzó gondolatokat. Tömör, alig pár vonással megrajzolt alakjai yakran a falu hétköznapjainak küzdelmét és lelkiállapotát tükizik. Így válik azután szinte életfontosságú követelménnyé művészet és a közéleti tevékenység, a publicisztika és a szoológia. Lőrincz Gyula művészete nem ridegedett el az „izmunk" ürességének irányába, mert látósugarának középpontjába lindig az embert állította. S hogy másképp, sajátosan, huszadik «úzadi szemmel látja az embert ez csak gyarapítja művészetéek értékét. Ez a kettős látás — amely a század legjellegzete?bb alkotói forrongásainak tökéletes és mély tartalmú művészi íszimilálásában fogantatott — minden „divatos" gesztus nélkül :űrte le a modern képzőművészet konklúzióit a képzőművészet ; a társadalom számára. Művészetével és emberi magatartáséal nem elvitt, hanem hozott: hazai talajba ültette, táplálta és rümölcsöztette az egyetemes képzőművészet életképes, értékes i embercentrikus vívmányait. Képei bizonyítják, hogy Lőrincz yula a valóság talajában legbiztonságosabban gyökerező, legövetkezetesebb alkotónak egvike. Bátor és határozott. Egyéni agédiákból, élet-vibrációkból rakja össze a két világháború szötti évek társadalmi szociológiáját, az akkori viszonyok tuati és érzelmi adoptációiát. Teszi ezt a harcos szocialista hulanizmus revében, az elkötelezett művészet igazának, gézeiének. érdekében. Az egyének tragédiáiéban osztályharcos ielgre mutat. Férfiakra, asszonyokra, akik egyazon cél szolgáltban áldozták fel magukat. Még generációs különbség sincs özöttük — egy nemzedék, egy osztály, egvazon nincstelen valalennyi. Ábrázolt alakjain keresztül a lét belső igazságait fedezi 1 olyan jellegzetesen, hogy alkotásai megkülönböztetik őt kép-5művészeirk bármelyikétől. Szíj Rezső könyve ezen felül még azt is sugallja, hogy eljött : idő, amikor már összerakhatjuk múltunk és jelenünk kéozőűvészeti értékeit, hogy általuk az összképre lelhessünk. Mert : ilyenfajta monográfia nemcsak történelmi dokumentumgvűjmény marad, hanem művelődési hagvománvaink tudatosainak egyik nélkülözhetetlen láncszeme is, ami bizonyára maga án vonja a folytatást. A jól összeválogatott színes nvomatokík sikerült érzékeltetniök a képek gazdag színvilágát. S a fe^r-feketc reprodukciók is a könvv forgatóiban bizonyára kí-Inságot ébresztenek egy gyűiteményes kiállítás iránt. Gondoljuk, a kiadvány nem fog hiánvozni könvvesoolca;

nkról. 5 az igényelt kiállítás is megvalósul, hogy nálunk is, Budaoesn is, minél szélesebb tömegek ismerkedhessenek meg ..élőben" 5rin.cz Gyula művészetével. Ehhez Szíj Rezső könyve bizonyá-i nagyszerű útmutatóul szolgál majd mindannyiunknak. SZUCHY M. EMIL Pálházy József Z Mináfová felvétele Huszonnyolc—harminc éves lehetett. Barna hajú, középtermetű. Szemüveget viselt. Ha levette, hunyorgott a fény felé. Már férjnél volt. Én mindössze tizenhét éves lehettem. Amikor beállítottam hozzájuk, valamit ünnepeltek. Hogy mit, már nem tudom. Nem is fontos, hisz náluk mindig ün lepeltek valamit. Ottragadtam. Becsíptünk. En is, ő is, mindannyian. Férjének éjféltájt el kellett mennie. Kéthetes szolgálati útra készült. A vendégek szedelőzködtek, egymás után távoztak. Ok is elbúcsúztak egymástól. Férje nekem is kezet nyújtott, s további jó szórakozást kívánt. Egyedül ment az állomásra. En is készülődtem. Az asszony nem engedett. — Töltsd itt az éjszakát! — jivasolta. Marad'am. Megvetette az ágyat. Emlékszem, a pnplanon vakítóan fehér, damaszt huzat volt. Az asztal lábánál egy csaknem teli konynkos üveg állott. Meggyújtott egy cigarettát. Számba dugta. Nem Ízlett. Akkor még nem dohányoztam, mégis elszívtam. — Igyunk! — bökött ujjával az üveg felé. Ittunk. Először csak kis pohárból. Később kiment a konyhába, s egti kétderis pohárral tért vissza. Színültig töltötte. Egy kevés ki is csordult a pohár szélén s barna foltot hagyva maga után szívódott fel az abroszon. Vad mohósággal hajtotta fel, a pohár tartalmának felét. A másik felét nekem nyújtotta. Kiittam. Felállt. — Nagyon meleg van itt — mondta — s levetette a testhez álló, műszálas pulóverét. A konyak sárgás fényben csillogott az üvegben. Töltöttem. Egy nyeletnyit vettem csak a számba. Sokáig élveztem a remeit ízét. Az asszony ingerlően rövid mi •iszoknyájában és legújabb divatú, fehér melltartójában állt előttem. Mellém ült. Megfogta a kezem s maga mellé vont. Félénken vonakodtam. t — Ne félj! Mitől félsz, te kis butus? Nagyon tetszett a melltartó. Addig csak külföldi divatmagazinok hasábjain láttam hasonlót. A kezdeményezését erőszakosnak találtam. Mégis engedtem, hogy maga mellé húzzon, hogy szétborzolja a hajam, engedtem, hogy hátamon végigsimítson bár1

sonyos bőrű, munkától kímélt kezével, hogy öleljen, hogy csókra kényszerítsen ... Későn ébredtünk. Otthon kellemetlen megjegyzéseket tettek kimaradásom miatt. Mégis gyakori vendég lettem nála. Két hétig. Két hét szerelem ... m Elkerültem otthonról. Sokáig nem láttam. Hallottam, hogy elváltak. m Három év is elmúlt, mire újra haza kerültem. összefutottunk. Azt mondta, új tói férjnél van. Meglátogattam őket. Bemutatott baráti társaságának s férjének. A rokonszenves, művelt ember a város textilgyárának igazgatóhelyettese volt. Sok minden szóba került. Többek között az is, hogy taxi viszi az állomásra: kéthetes szolgálati útra megy. Mi ez? A véletlen furcsa játéka? A vendégek szedelőzködtek, egymás után távoztak. Ok is elbúcsúztak egymástól. Menni akartam, nem engedett. — Töltsd itt az éjszakát! — javasolta. Maradtam. Megkezdtük a utolsó üveg konyakot. Ittunk. — Nagyon meleg van itt, — mondtam —. Vedd le a pulóveredet! — Jó, de előbb megvetem az ágyat — mondta. Töltött. Aztán az ággyal foglalatoskodott. Emlékszem, a paplanon vakítóan fehér damaszt huzat volt. Megfogtam a kezét. Mag-tmhoz húztam ... Reggel későn ébredtünk. Otthon már elszoktak attól, hogy megjegyzéseket tegyenek kimaradásomért. Gyakori vendége lettem. Két hétig. Két hét szerelem ... hh Köti 15