A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-10-29 / 43. szám
Gondos felkészülés A Csemadok KB 1971 október első felében össztitkári értekezletet tartott seneci (szenei) nyaralójának tanácstermében. Az értekezleten lényegében két ponttal foglalkoztak: a Csemadok ez évi munkájának eredményeivel, az őszi-téli időszakban és az 1972. évben a Csemadok előtt álló feladatokkal. A fő beszámolót Varga Béla, a Csemadok KB vezető titkára tartotta. Egyebek között beszélt a párt- és állami szervekkel, valamint a tömegszervezetekkel való együttműködésről, a Csemadok szervezeti életéről, a belső munkafegyelemről. Beszámolójából azt is megtudtuk, hogy napjainkig a Csemadok 15 járási bizottsága 104 elnökségi ülést tartott s hogy az ülésen 907-en vettek részt. Az 538 helyi szervezetnél 2 097 vezetőségi és 541 tagsági gyűlést hívtak össze. A Csemadok taglétszáma kielégítő, ugyanis 61 905 magyar dolgozó tagja jelenleg a Csemadoknak. A továbbiakban foglalkozott az ének-, zene-, tánc-, színjátszó és néprajzi mozgalom eddigi munkájának értékelésével és jövőbeni feladataival. A Csemadok KB 1972. munkatervéből néhány idézet: Az énekkari mozgalom területén többek között a II. Kodály Zoltán Napok megrendezését tervezi a Csemadok KB. A táncmozgalomban a paraszttáncosok felfedezését, majd versenyét akarja megvalósítani a teliezovcei (zselízi) dal- és táncünnepély keretében. A diákszínjátszás fellendítése érdekében 1972—73-ban a diákszinpadok fesztiváljának megrendezésére készül. A néprajzi gyűjtőmunkában elsődleges feladatának tekinti a Csemadok KB 1972-ben egy széleskörű, aktív gyűjtőhálózat kiépítését. Varga Béla elvtárs részletesen foglalkozott a Csemadok szervezeti életével és feladataival is: A Csemadok jövőbeni munkáját továbbra is a CSKP politikájának szellemében végzi, kulturális és tömegmozgalmi munkájával segíteni fogja a magyar dolgozók szocialista nevelését, s ezzel a proletár nemzetköziség, a szocialista hazafiság és a hazánk nemzetei és nemzetiségei közötti elvtársi, testvéri viszony megszilárdítását. Ugyanúgy alapvető feladatának tekinti az állami szervekkel, intézményekkel valamint a többi tömegszervezetekkel való együttműködés elmélyítését. Foglalkozott a helyi szervezetek vezetőségi és tagsági üléseinek színvonalával, illetve azok színvonalának emelésével, az időszerű gazdasági és kulturális kérdésekkel, például azzal, hogy a csemadok KB a jövőben fokozott figyelmet szentel a munkásmozgalmi hagyományok ápolásának. A Csemadok szervei és szervezetei munkájában állandó feladat a Hét terjesztése. Az össztitkári értekezleten Varga János titkár, Bodnár Béla, Héger Károly, Takács András és Litomericzky Győző osztályvezetők külön is beszéltek munkaszakaszaikról. A Csemadok járási titkárai beszámoltak a járásokban előforduló sikerekről és problémákról, a Hét terjesztését elősegítő munkákról. A Héttel kapcsolatos beszámolókat lényegében a pozitív értékelés jellemezte. Major Ágoston a Hét főszerkesztője felszólalásában foglalkozott a lappal kapcsolatos sikerekkel és problémákkal: A Hét példányszáma a terjesztési verseny megindítása óta több mint 1200-al emelkedett, de a további örvendetes értesülések szerint lapunk megrendelőinek tábora a közeljövőben egyre inkább növekvő tendenciát mutat. A Csemadok KB jelenlegi legfőbb feladatának a választások és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek és az idei barátsági hónap méltó előkészítését tekinti a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak szellemében. (Kasza) köt, 3 A diplomácia csúcsai A nagy világlapok, rádió- és tévéállomások bőven kommentálják a szovjet—amerikai csúcstalálkozó lírét, mint olyan eseményt, amely hosszabb távra neghatározó erővel befolyásolja a két nukleáris viághatalom kapcsolatait és így nagy politikai fejleményeket ígér. Nixon elnök október 13-án, kedden a Fehér Ház lajtótermébcn személyesen jelentette be jövő év nájusára tervezett moszkvai utazását. Az elnök ál;al felolvasott szöveget egyidejűleg tették közzé Moszkvában és Washingtonban. Nixon kijelentette, hogy az utazás független pering! látogatásától, és mindkét út alkalmával „a két irszág közötti kétoldalú kapcsolatok szerepelnek najd a megbeszélések témái között". A szovjet vetetőkkel folytatandó tárgyalások témáiról szólva az unerikai elnök felsorolta a hadászati fegyverrendszerek korlátozásának kérdéseit, a közelkeleti helyietet és „számos más területet, amelyeken — mint mondotta — jelenleg tárgyalás folyik az Egyesült illamok és a Szovjetunió között". „Célom, hogy javulást érjünk el a két ország kapcsolataiban és a világbéke kilátásait illetően" — jelentette ki Nixon, Az elnök „teljesen téveseknek és megalapozatlanoknak" minősítette azokat a spekulációkat, hogy i két utazás — a pekingi és a moszkvai — kapcsoatban áll egymással. „Egyik útnak sem célja, hogy i szóbanforgó két ország közötti esetleges nézetkülönbségeket kihasználja" — mondotta. Nixon közölte, hogy „jelentős eszmecseréket kíván folytatni Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP főtitkárával, valamint Koszigin miniszterelnökkel és Podgornij államfővel". A bejelentés világszerte élénk visszhangot váltott ri. A világsajtó a várható legmagasabb szintű szovjet-amerikai találkozót nagy és fontos eseménynek tartja. A legtöbb lap a szovjet diplomácia sikereként értékeli a látogatást s úgy véli, hogy Nixon moszkvai útja nem tekinthető meglepetésnek, mivel ;z sok tekintetben elkerülhetetlen folytatása a két nagyhatalom közötti kapcsolatok alakulásának. Részletekbe is belemennek a politikai jósok, s elsődlegesen a leszerelési problémakörben és a Közel-Kelet ügyében várnak haladást — az általános enyhülésen kívül — a májusi moszkvai találkozótól. De kedvezően értékelik az indokínai háború befejezésének, vagy legalábbis a befejezés előkészítésének az esélyeit is. Az elmúlt hetek egy másik jelentős külpolitikai eseménye Szadat egyiptomi elnök október 11 és 14 közötti moszkvai látogatása volt. Szadat Leonyid Brezsnyevvel, Nyikolaj Podgornijjal és Alekszej Kosziginnal tárgyalt, majd hazafelé útját Damaszkuszban megszakítva tájékoztatta Hafez el Asszad szíriai államfőt moszkvai tárgyalásainak eredményeiről. Szadat moszkvai tárgyalásai megerősítették és továbbfejlesztették azt az irányzatot, amelyet alig öt hónappal ezelőtt a két ország barátsági és együttműködési szerződésének aláírása fémjelzett. Mindkét fél nagy fontosságot tulajdonított a megbeszéléseknek, ami megmutatkozott abban is, hogy Koszigin szovjet miniszterelnök algériai és marokkói látogatását befejezve visszatért Moszkvába. De Moszkvába érkezett Mahmud Riad egyiptomi miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter is, aki New York-i programját szakította meg az ENSZ székhelyén, hogy jelen lehessen a tárgyalásokon. És a szovjet fővárosban tartózkodott Mohamed Ahmed Szadek, az Egyiptomi Arab Köztársaság hadügyminisztere. Mindez azt mutatja, hogy a legmagasabb szintű megbeszéléseken katonai, politikai és gazdasági kérdések szerepeltek. A L'Humanité október 11-i, hétfői számában közli a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága plénumának határozatát. A nemzetközi fejlemények, köztük az európai feszültség enyhülése, a szocializmusért, a nemzeti függetlenségért és a békéért küzdő erők sikereit tanúsítják — állapítja meg a határozat. Leonyid Brezsnyev franciaországi látogatása — szögezi le a határozat — újabb lépést jelent az európai feszültség enyhülése felé. A határozat üdvözli az FKP-nak más testvérpártokkal való kapcsolatai fejlődését és aláhúzza, hogy „az SZKP és az FKP küldöttségeinek közös nyilatkozata tanúsítja, hogy mindkét párt magasabb szintre szándékozik emelni baráti kapcsolatait és együttműködését". RICHARD NIXON „Egyik útnak sem célja, hogy a szóbaníorgó két ország közötti esetleges nézetkülönbségeket kihasználja." feszültség enyhülése felé. anvar szadat Űj, fontos lépés a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztésében.