A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-29 / 43. szám

Mint szülő a gyermekét... A közelmúltban arról olvashattunk a Hétben, hogy kevés az előfizetők száma. Arról is tudomást szerez­hettünk, hogy akik előfizetőket szereznek, azok kö­zött értékes jutalomtárgyakat sorsolnak kl. Mint a Hét régi olvasója és barátja s mint Csemadok-tag, aki szereti a kultúrát, szeretnék hozzászólni magá­hoz a laphoz és a terjesztéshez is. S itt vissza kell egy kicsit tekinteni. Ki ne emlékezne arra, amikor 1948-ban megjelent az első magyar lap, az Üj Szó. Az emberek boldog várakozással tekintettek megje­lenése elé, s alig várták, hogy a kezükbe vehessék. És ez nagyon is érthető volt. Anyanyelvűnkön szólt az ország dolgairól. Az Üj Szót több más magyar lap megjelenése is követte. Közöttük volt a Csehszlová­kiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének folyóirata, a Fáklya, amelynek a Hét lett az utóda. Milyen- is ez a lap? Sokszor tesszük fel így a kér­dést. Vizsgáljuk a tartalmát, hasonlítjuk más képes­lapokhoz, kielégíti-e a csehszlovákiai magyarok gaz­dasági, politikai, kulturális, szellemi avagy erkölcsi igényét? Minden lapnak vannak barátai, rajongói, akik szeretnek olvasni, s ha postás nem hozza a kedvelt lapot a megszokott időben, ha nem hozza a Hetet, bizony hiányérzetük támad és üresnek érzik szombatjukat, vasárnapjukat. Vannak olyanok is az újságolvasók között, akik csak néha vásárolnak lapot, azt is felületesen lapozzák át, s nem érzik sajátjuknak. Bíráló hangjuk a lapnak csupán a gyöngéit érinti, a segítőkészség elmarad. Éppen ezért teszem föl a kérdést, milyen most a Hét, illet­ve milyen legyen? Külalakját tekintve tetszetős, mutatós, nem kell szégyenkeznie más bel- és kül­földi képeslapok mellett. Ami a tartalmát illeti, az mindig olyan lesz, amilyennek a szerkesztőbizottsá­gon kívül a Csemadok központi és járási szervei, valamint az olvasók széles tábora elképzeli. Annyi bizonyos, hogy a lap tartalmának sokrétű­nek kell lennie. Szólnia kell a gyermekekhez, az ifjúsághoz, a szövetkezeti parasztokhoz, az iparban dolgozókhoz, de az értelmiséghez is. Egyszóval az olvasók minden rétegének meg kell találnia a maga legvonzóbb olvasmányát a lapban. S Itt kezdődik a szerkesztőbizottság felelőssége, megfontoltsága. Itt van szerepe és helye a szerkesztésnek, itt kell tudni, miből mennyit összehozni egy-egy számba. A sza­kácsok nyelvén szólva, úgy kell főzni, fűszerezni, hogy az mindenkinek tetsszen. Ezeken túl még a magyaros íz sem hiányozhat. Ügy vélem, az olvasók nagy részének tetszett a Beszélő múlt. A jövőben is jó lenne hasonló témájú írásokat közölni egy-egy városról, faluról, várról, kastélyról, műemlékekről s természetes ezek történetéről. Továbbra is aktuáli­sak maradhatnak a régi szép szokások, hagyomá­nyok, a tanulságos történetek. Én személy szerint annak örülnék, ha több írás jelenne meg a Hétben a tanítóktól. A tanításra, nevelésre, a családi és tár­sadalmi élet problémáira gondolok itt. Az iskola­üggyel kapcsolatban annyi a megjegyzésem, hogy a Hét nem hivatott arra, hogy bírálja, hol és miért szűnt meg magyar iskola vagy óvoda, ez az iskola­ügyi szervek dolga. De gyümölcsöző munkát fejtene ki a lap, ha többet írna olyan fiatalokról, akik ma­gyar iskolában érettségiztek és szépen megállják helyüket társadalmunkban. Szeretem a verseket, így azt is igényelném, hogy az új költők versei mellett megjelennének régebbi és külföldi költők versei is. A Hét olvasói nem mind fiatalok s nem kedveli mindenki a tánczenét. Kedveskedhetne a lap egy­egy régi szép magyar nótával. Szívesen olvasnánk híres cigányprímásokról szóló történeteket is. Hogy jobban megbecsüljük szocialista mánkat, határozottan szükségesek az olyan írások, amelyek bemutatják, hogyan éltek a dolgozók a múltban. A régi rendszer ipari, mezőgazdasági munkásainak a mindennapi kenyérért vívott harcaira, a bér­sztrájkokra gondolok, valamint a penészes pince­lakásokra, amelyekben pusztított a tüdővész. A régi világ klérusának, földbirtokosainak az embertelen­ségére is emlékeztetni kellene olykor, főként azok miatt, akik természetesnek és magától értetődőnek veszik a szocialista társadalom nyújtotta előnyöket. Jó lenne, ha a Hét időben közölné a fontosabb álla­mi ünnepek, évfordulók időpontját, hogy a Csema­dok helyi szervezetei fel tudjanak készülni az ese­ményre. A Hét a ml lapunk. Minden hiányossága ellenére is úgy szeretjük, mint szülő a * gyermekét. CSEKEI ERNŐ, Ruzomberok vendége Dr. Csanda Sándor Dr. Csanda Sándor 1951-től főiskolai tanár, 1970-töl a Szlovákiai írószövetség magyar szekciójának a titkára. Eddig megjelent műveiben főként irodalom­történettel, a magyar—szlovák kulturális kapcsola­tokkal és irodalomkritikával foglalkozik, önálló kö­tetei: A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar—szlovák kapcsolatai, Válság és illúzió, Hi­dak sorsa, Első nemzedék, Harmadik nemzedék. — Milyen összefüggést lát jelenlegi munkahelye (a Komcnsky Egyetem magyar tanszéke) és az író­szövetségben betöltött funkciója között? — Tulajdonképpen mindkettő ez idén jubiláló munkahely a szlovákiai magyarság életében: 20 év­vel ezelőtt alakult meg a Szlovákiai Írószövetség mellett a magyar szekció, s 1951 októberében kezd­tünk magyarul tanítani a Komensky Egyetemen is. Talán itt nem is kell hangsúlyoznom, hogy mindkét intézmény valami minőségileg újat hozott nemzeti­ségi társadalmunk számára, amihez hasonlót nem találunk a masaryki polgári demokráciában. Igaz, magyar tanszék létezett néhány évig az első Csehszlovák Köztársaságban is, de igen fonák kö­rülmények között: egy jószándékú szlovák iroda­lomtörténésznek, Pavel Bujnáknak kellett itt szlo­vák nyelven előadni, elsősorban finnugor nyelvtudo­mányt, s ugyanekkor ő volt a prágai Károly Egye­tem magyar tanszékének egyetlen professzora is. Halála után, 1934-ben pedig mindkét tanszék üre­sen maradt, s a magyar főiskolások száma 1951-ig minimálisan kicsire zsugorodott. Ez azt is jelentette, hogy az ötvenes évek elején szlovákiai magyar nem­zetiség — amint ezt akkoriban Lőrincz elvtárs a Csemadok elnöke is több beszédében hangsúlyozta — hézagos szociális összetételű volt: hiányzott be­lőle a szakképzett értelmiség, jórészt a szakképzett munkásság is, s csaknem egész kisebbségi társadal­munk képzettség nélküli falusi dolgozókból állt. Azt hiszem ennek a helyzetnek egyik csökevényét, a provinciális életmódot és gondolkodást máig sem sikerült maradéktalanul felszámolnunk. De a kezdet — húsz év távlatából visszagondolva — valóságos hősi korszaknak tűnik. Emlékszem pl. olyan esetek­re, hogy a Pedagógiai Fakultásnak akkor megnyíló magyar tagozatán néhány szakcsoportban a felvett elsőévesek első feladata az volt, hogy tanárt keres­senek maguknak. S micsoda lelkesedéssel „agitáltak meg" magyarul tudó, idős szlovák nyugdíjas taná­rokat is, hogy a tanítást egyáltalán el lehessen kez­deni! Arra is bizonyára sokan emlékeznek, milyen rendkívüli minősítésnek számított az akkor meg­nyíló magyar iskolákon, ha egy-egy tanítónak már érettségije is volt. Az Írószövetségben is ilyen „hőskorszaknak" szá­mított a magyar szekció minden kezdetleges próbál­kozása. Az egykorú lapkivágások tanúsítják, hogy a felszabadulás utáni első verseskötetről (Dénes György: Magra vár a föld) szinte valamennyi újság úgv kezdte ismertetését, hogy ez ünnepet jelent a szlovákiai magyar irodalomban. Persze minden ün­nepi kezdetet szürke hétköznapokon kell folytatni és továbbfejleszteni, s ehhez már kevesebb hősi len­dületre, de annál több szívós munkára és tehetsé­ges alkotóra van szükség. Ha a csehszlovákiai ma­gyar irodalom eredményeire és csúcsértékeire gon dolunk, akkor meg kell mondanunk, hogy tavaly Fábry Zoltán halálával elveszítettük az egyetle: olyan írónkat, akit kisebbségi regionális keretein ken túl, az egyetemes magyar irodalomban is fenn tartás nélkül élvonalbeli írónak tartottak. Melyil írónknak lesz — belátható időn belül — ilyen álta lános szellemi és erkölcsi tekintélye? Erre a kér désre aligha tudnánk most válaszolni, de az biztos hogy az ilyesmit kérdés-felelet akcióval vagy vitá val nem lehet eldönteni, mert kiváló íróvá bárki csak a művei avathatnak. — Mely kérdések foglalkoztatják jelenleg a ma gyar szekció vezetőségét? Mostanában kevés látványos akciónk (irodaim estünk, nyilvános vitánk stb.) van. Mindez abbó következik, hogy a Szlovákiai Írószövetségben a 1968—69-es években túl erős volt a „fellazulás", sol volt az olyan politikai színezetű akció, amelynel következményeit csendes munkával, főként a poli tikai szervekkel való tárgyalásokkal, új koncepciók tervek kidolgozásával kell jóvátenni. A konszolidá ció befejezését az Írószövetség is a közelgő általá nos választásoktól várja, ezután következik maj< az írókongresszus, amelyen nemcsak új vezetősége kell választani, hanem lényegesen módosítani kel a Szlovákiai Írószövetségnek 1969-ben kidolgozot alapszabályzatát és programját is. Mint politika szempontból is fontos tényt szögezhetjük le, hog; a magyar szekció „statutumá"-ban aligha lesz lé nyegesebb változtatás, mert ez az Írószövetség alap szabályainak egyike a legkevésbé változó fejezetek nek, politikai jellegű változtatást 1969-ben sem szen vedett. Bizonyos változás érinti majd a Szlovákia magyar írók fórumát, az Irodalmi Szemlét, mert a írószövetségnek nem lesz külön kiadója, így vala mennyi folyóiratot és könyvet a jövőben állami ki adók fognak megjelentetni. Közelebbi terveink közé tartozik, hogy a műfor dítóink számára, akik főként a cseh és a szlovál szépirodalom alkotásait fordítják magyarra, a szlo vák műfordítók szervezetének mintájára (Zdruíeni slovenskych prekladatelov) valamilyen szervet kel létrehoznunk. Szinte érthetetlen és főként hanyag sággal magyarázható, hogy ez eddig hivatalosa; nem alakult meg. Amennyiben tőlünk telik, se gítünk a Csemadoknak Fábry Zoltán hagyatékánal rendezésében és a kutatók, alkotók számára val hasznosításában is. Külön problémát jelent az iro dalmi utánpótlás, főként a legfiatalabb költők rend kívül szokatlan hangütésű verseinek publikálási s e költészetre az olvasóközönség részéről érkező -nagyrészt elutasító — visszhang. Legközelebbi gond jaink közé tartozik az idei nemzetiségi díj odaíté lése is, mert az utolsó évben ugyan számos jó köny vünk jelent meg, de kérdés, van-e közöttük valóba: kiváló is. Amint az idézett példákból is láthatjá a Hét olvasói, nincsenek már megoldhatatlan vag különösen súlyos problémáink, ami azt jelenti, hog az írók is túljutottak az 1968-ban előidézett válsá gos korszakon, s joggal reméljük, hogy a választó sok után, 1972-ben a többi művészeti és kulturáli szövetséggel együtt a Szlovákiai írószövetség tevé kenysége is valamennyi területen normalizálódil 1971. X. 31. OKTÓBER V 31 Farkas NOVEMBER H 1 Marianna K 2 Halottak napja Sz 3 Győző Cs 4 Károly P 5 Imre Sz 6 Lénárd A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. — Főszerkesztő: Major Ágoston. — Szerkesztőség: Bratislava, Obchodná u. 7. — Postafiók C 398. — Telefon: főszerkesztő 341-34, főszerkesztő-helyet­tes 328-64, szerkesztőség: 328-65. — Terjeszti a Posta Hír­lapszolgálata. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. — Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Üstredná expedícia tlaée, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. — Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., Koäice. — Előfizetési díj negyedévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon P. Havran, a 24. oldalon P. Hasko felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom