A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-22 / 42. szám

A problémák megoldhatók »•••••••••••••••••••H

M' A Csemadok életéből Készülünk az őszi évadra A Csemadok luéeneci (losonci) helyi szervezete 1971. szeptember 20-án műsoros taggyűléssel kezdte őszi idényét. A rövid de tartalmas irodalmi műsorban a helybeli Építőipari Technikum tanulói szerepeltek nagy sikerrel. Utána Cservenyák Iván történész, a járási levéltár vezetője tartott kutatásainak eredményeire támaszkodó, gondosan előkészített előadást Varga Gyula fiatalon elhunyt harcos kommunista életéről és áldozatos munkásságáról. Varga Gyula hervadhatatlan érdemeket szerzett a munkásmozgalmi életben mint a kommunista párt elnöke és a város alpolgármestere, valamint dr. Hercz Sándor közvetlen munkatársa. 1930. március hó 5-én 34 éves korában halt meg a szegények betegségében, tüdővészben. Az est másik előadója, Lőrincz Albertné tanítónő felkészülten és élvezetes formában tartott előadást a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségéről. Ennek során, mint a proletár internacionalizmus meggyőző erejű bizonyítékáról szólott arról, hogy a felkelésben a szlovák partizánosztagok soraiban más nemzetek fiai, köztük magyarok is, áldozatos harcot vívtak a sokszor egyenlőtlen küzdelemben. Mindkét előadást szeretettel és elismeréssel fogadták a taggyűlés résztvevői. Végezetül Bednár József, a helyi szervezet elnöke tolmácsolta a vezetőség jelentését, ismertette az őszi munkatervet, melyei a taggyűlés egyhangúlag elfogadott. Molnár László a helyi szervezet vezetőségének és a járási elnökségnek tagja a helyi szervezet anyagi helyzetéről és rendezvényeiről számolt be, közte képes folyóiratunk, a Hét terjesztése érdekében a városban és járási keretekben eddig kifejtett és a legközelebbi jövőben végzendő agitációs munkáról. Felkérte a tagsági gyűlés résztvevőit, hogy készüljenek fel a közeljövőben megtartásra kerülő Hétankétra. SÓLYOM LÄSZLO Örömmel üdvözöljük a Hét vitaindító cikkét, azt a tényt, hogy a lap foglalkozni kíván széleskörű vita formájában a magyar öntevékeny művészeti együttesek jelenlegi helyzetével és problémáival. Igaz, a csehszlovákiai magyar sajtóban már több ízben bonyolódott ehhez hasonló vita, mely látszólag nem változtatott a problémákon. A vitaindító cikkben kitűzött céllal egyetértünk. Mindnyájan azt szeretnénk, ha műkedvelő együtteseink produkcióit minden esetben korszerű, tartalmi és formai szempontból megfelelő művészi színvonal jellemezné. A kérdés csupán az: hogyan lehet ezt elérni? Melyek azok a tényezők, melyek feltétlenül szükségesek ehhez? Mi fékezi a művészeti tömegmozgalom kibontakozását? Hozzászólásomban az énekkarok kérdésével kívánok foglalkozni, de ezzel kapcsolatban valószínűleg több kérdésben más művészeti ágakkal rokon problémákat is érinteni fogok. Szerénytelenség nélkül megállapíthatjuk, hogy nálunk a magyar énekkari mozgalom százéves múltra tekint vissza. (A rozfiavai [rozsnyói] Munkásdalárda 1964-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját.) Az első Csehszlovák Köztársaság idején nagyon eredményes munkát fejtett ki a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség, mely 62 kórust tömörített. Ez a Dalosszövetség két világháború között számos, sikeres dalostalálkozót szervezett. A felszabadulás után csak lassan éledtek újjá a magyar énekkarok Csehszlovákiában. Az első nagyszabású dalostalálkozót csak 1961-ben sikerült megrendezni, de sajnos utána hosszú évekig csak hitegettük kórusainkat. 1969-ben Galántán az I. Kodály Zoltán Énekkari Fesztiválon éreztük, hogy talán sikerül újra feltámasztani régi haladó hagyományainkat. A Csemadok művészeti tömegmozgalmi osztálya jelenleg 34 felnőtt kórust tart nyilván. Ezek közül sajnos nem mindegyik dolgozik rendszeresen. Működésükről (próbáikról, műsorukról és szerepléseikről) nincsenek pontos értesüléseink. Ha például megvizsgálnánk egy-egy kórus évi fellépési lehetőségeit — a helyi rendezvényeken való szerepléseiket leszámítva — sajnos nagyon kedvezőtlen képet kapnánk. Pedig minden művészeti csoport működésének rugója a szereplés, a működési perspektíva. Megfelelő perspektíva nélkül a tagok kedvüket vesztik, elhanyagolják a próbák látogatását, a kórus idővel szétesik. Ilyenre már számos példa volt. Szerencsére az ellenkezőjére is van példa. A sládkoviéovoi (diószegi) Vox humana 1970-ben alakult. Taglétszáma egyre növekszik. Jelenleg már több mint 70 tagot számlál. Sem a kórusművek betanulásában, a fellépések szervezésében, sem az anyagi feltételek biztosítása terén (egyenruha stb.) nem ismernek akadályokat. A legtöbb jellemzőjük: szeretnek énekelni, szeretik a kórusukat, összeforrott, közösséggé váltak. Olyan emberek, akik képesek áldozatot hozni az ügyért, a művészi munkáért. Az elsősorban kitűnő vezetőjük, Pintér Ferenc érdeme, továbbá egy nagyon rugalmas és aktív vezetőségé, mely mindent megtesz annak érdekében, hogy a kórus egyre magasabb művészi színvonalat érjen el. Általában kevés szó esett eddig az énekkarok belső szervezettségéről, az énekkarok vezetőségéről. Valamikor minden énekkarnak volt vezetősége, s mivel tagsági díjat is fizettek a tagok, az énekkar a saját pénztárából fizette a karnagvot. Ma sok esetben annyira elkényelmesedtünk, hogy az énekkar szervezési problémáival is sok esetben a karnagynak kell foglalkoznia. Nem szólva arról, hogy a kórus tagjai gyakran a legkisebb anyagi áldozatra sem hajlandók. Szerencsére ez nem általános jelenség. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az énekkarok hajlandók akár a saját költségükön is részt venni dalostalálkozókon, ha az jól előkészített és élményekben gazdag, sikeres szereolést ígér. A csehszlovákiai magyar nyelvű sajtó foglalkozik ugyan itt-ott énekkaraink működésével, szereplésével, de az az érzésünk, hogy ez még mindig kevés. A Dalosszövetség munkáját volna hivatva folytatni a Népművelési Intézet keretében működő Központi Énekkari Tanácsadó Testület. Sajnos az Intézet tervében csak évente két összeiövetel szerepel. Ha még hozzávesszük azt a tényt, hogy a Tanácsadó Testület (amint az elnevezése is mutatia) sem hatáskörrel. sem jogkörrel nincs felruházva s tagjainak nincs közvetlen kapcsolata a többi kórussal, várhatunk-e tőle eredményes szervező és irányító munkát az énekkari mozgalomban? A karvezetők szakmai felkészültségét, továbbképzési lehetőségeit tekintve talán valamivel jobban állunk, mint az öntevékeny művészeti mozgalom többi ágazata. Ámbár ezen a területen is vannak hiánvosságok. Az ideális az lenne, ha csak azok vezethetnének kórust, akiknek a Népművelési Intézet működési engedélyt ad. De ez feltételezné azt, hogy a karvezetőket az énekkart fenntartó szerv kellőképpen honorálja. Jelenleg sajnos ott tartunk, hogv örülünk, ha valaki elvállalja egy-egy kórus vezetését, nem hogy ilyen feltételekhez szabjuk A ladcei (lédeci) asszonyok A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara a működést. A legfontosabb feladat az lenne, hogy egy olyan aktív központi irányító szerv alakulna, melynek soraiban nemcsak karvezetők, hanem az énekkarok, aktivistái (vezetőségi tagjai) is részt vennének, s mely képes lenne rugalmasan összefogni, koordinálni a kórusok működését, megszervezné a kórusok munkájáról szóló dokumentációs anyag összpontosítását, a sajtó tájékoztatását, közvetítené és szorgalmazná az egymáshoz közeli kórusok találkozóit, közös hangversenyeit, kapcsolatokat létesítene szlovák, cseh és külföldi kórusokkal, szorgalmazná a kórusművek kiadását, egyszóval irányítaná a mozgalmat, hogy az valóban mozgalommá váljék. Ha minden járásban hasonló szakbizottság működne, melynek vezetője tagja lenne a Központi Tanácsadó Testületnek, meg tudnánk teremteni a kapcsolatot a kórusok és az irányító szerv között. A karvezetők továbbképzése, a karvezetők klubja, az énekkari fesztiválok, dalostalálkozók rendezése, a kórusművek kiadása, a további kórusok szervezése és a többi kórusmozgalommal összefüggő kérdés ennek az irányító szervnek az eredményes munkájától függ. Sok fáradságot és áldozatot igénylő munka ez, de meggyőződésem, hogy sokan vagyunk, akik e nemes ügy érdekében mindent megtennénk, ha erre módot adnak. AG TIBOR, a Csemadok KB néprajzi előadója