A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-20 / 33. szám

Csuk a templomtorony a régi A szövetkezet irodájában majdnem mnyiszor megfordul Jancsa Ferenc, i kőhidgyarmati (Kamenny Most) Semzeti Bizottság elnöke, mint Kara Márton, az Egyesült Barátság szővet­<cezet helyi részlegének az irányítója i községházán. A nemzeti bizottság­ban végzett közös munka „forrasz­totta" össze a két érett férfit. Majdnem egykorúak, s mindketten túllépték már az ötvenet. Márton bátyánk szikár, magas, napbarnított ircú férfi. Jancsa elvtárs alacsony, köpcös, megnyerő arcú ember. De :sak alakra különböznek egymástól, gondolkozásban egyformák és mind­kettőjüknek egy a célja, a falu és a közös felvirágoztatása. A nemzeti bizottság elnöke már 36 éve dolgozik a közigazgatásban. A régi közjegyzőségek idejében is ott körmölt a jegyző úr mellett. Ami­kor megalakult a nemzeti bizottság, a nép belé helyezte bizalmát. Valaki csodálkozva kérdezhetné: — A régi világban is jó volt, s most is jó? Jancsa Ferenc esetében ez való­ban így van. Sokat segítettek neki a jegyzőségen eltöltött évek. Azért tudja olyan jól, mi a különbség az akkori és a mostani irányítás között. Abban az időben szent volt, amit a jegyző úr mondott. Választottak ugyan a faluban bírót, képviselőtes­tület is létezett, de tagjai rendsze­rint csak bólintgattak, ha a tekinte­tes jegyző úr valamit véghez akart vinni. Az 1300 lakosú Garam menti köz­ségben 54 tagja van a nemzeti bi­zottságnak. Hogy többségükben rá­termettek, az meg is látszik a köz­ségen. Aki régóta nem látta a falut, lassanként már csak a kimagasló templomtorony emlékeztet a régeb­bi időkre. Pedig a második világhá­ború után kevés olyan tönkrement helység volt, mint Kőhídgyarmat. Három hónapig állt ott a front, s a házak jó része tönkrement, megron­gálódott. A szorgalmas lakosok azóta muta­tós házakat építettek és a régebbi épületeket is rendbehozták. A nem­zeti bizottság mozgósította a lakos­ságot és társadalmi munkával teszik széppé a falut. Napjainkban már járdán kopog­nak a cipők, s hasonlóan, mint a városi parkokban, virág és zöld gyep­szőnyeg szépíti a falut. A fák hűs árnyékában padokon pihenhet az arra vágyó. Este neonfényben füröd­nek a házak. Az oszlopok helyét tár­sadalmi munkával ásták ki a kőhíd­gyarmatiak. A vizvezetékhálózat léte­sítésénél is sokan szorgoskodtak ön-Kara Márton, a szövetkezet elnöke, a jnb képviselője, az aranytiszta, üveges búzát nézi m a n Jancsa Ferencnek, a hnb elnökének is jólesik a pihenés a hűs fák ár­nyékában zetlenül. De még így is másfél mil­lióba került, míg a „Hegyfarokról" a faluba került o kitűnő ivóvíz. A sportpálya, az iskola, az üzlet, a szép vendéglő, a temető körülkerí­tése mind az elnök és a nemzeti bi­zottság jó munkáját dicséri. Nem csoda hát, ha hazánk felszabadulása 25. évfordulójára indított faluszépí­tési versenyben a megtisztelő máso­dik helyre kerültek és jelentős pénz­jutalomban részesültek. Most sem tétlenkednek a kőhídgyarmatiak. Pártunk megalakulása 50. évfordu­lójának tiszteletére 515 egyéni és hat kollektív kötelezettségvállalást tet­tek, amelyek értéke meghaladja az egymillió koronát. A falu széppé, kulturálttá tételé­ben a falu gazdasági ereje, a szövet­kezet is részt vállalt. Ha valamit szállítani kellett, az elnök csak át­szólt a szövetkezet irodájába. — Márton, holnapra két traktor kellene. — Hány órakor induljanak? — hangzott mindannyiszor a válasz. Kara Márton megérti, s mindenben segíti a tanács elképzeléseinek meg­valósítását. Hogy is tehetne másképp, amikor ő is tagja a nemzeti bizott­ságnak, a nép képviseleti szervének. Eleinte csak otthon dolgozott a ta­nácsban, aztán a kerületi nemzeti bizottság munkájából is kivette ré­szét, mint a környékbeli falvak kép­viselője. Jelenleg a járási nemzeti bizottság tagja. , Kara Márton sok-sok népgyűlésen vett részt a járás és a kerület kép­viseletében. S milyen látogatottak voltak a megbeszélések! Kérdések özöne zúdult felé, s bizony össze kel­lett szednie az eszét, hogy kielégítő válaszokat adjon. Sajnos, a jó sze­mélyi kapcsolat az utóbbi években megszűnt. A demokráciának ezt a helyes formáját nagyon kevés helyen alkalmazták. A tömegek tájékoztatása a képvi­selő elsőrendű feladata. Ezt soha­sem szabad szem elöl téveszteni — vallja a szövetkezet elnöke. Sok fél­reértést elkerülhetnénk, ha újból szerveznénk nyilvános gyűléseket. Márton bátyánk kétszer is átgon­dol valamit, mielőtt valamihez hoz­zálát. A környéken utolsóként alakí­tották meg a közöst. De alig telt el néhány év, s máris a legjobbak kö­zött emlegették a kőhídgyarmatiakat. Az egyesülés után is az Egyesült Ba­rátság szövetkezet legszilárdabb rész­legét képezik. Háromszor mérj, egyszer nyírj — elvét vallják a gyarmati elnökök. Meggondoltságuk eredménye, hogy szép a falu, gazdag a szövetkezet. Hét év múlt el a legutóbbi válasz­tásoktól, s azóta az ízlésesen beren­dezett esküvői teremben sok fiatal párt indított útjára a hnb elnöke. -A névadó ünnepségeken a fiatal kis­mamák jónéhányszor hallgatták meg csillogó szemmel az elnök benső­séges szavait. Gyűlések sokasága van a két elnök mögött. Igaz, ha mérlegelik a hosz­szú választási időszakban elért ered­ményeket, elégedettek lehetnek. Aki régen nem járt Kőhídgyarmaton, már csak a templomtoronyról ismer rá a falura. TÓTH DEZSŐ Versenyfelhívás Kapcsolódjon be On is a Hét előfizetési versenyébei Mindenki nyerhet, aki előfizetőt szerezi Százötven díj! A Csemadok Központi Bizottsága és a Hét szerkesztősége ver­senyt indít a lap terjesztésére, új előfizetők szerzésére. Felhívjuk a Hét minden hűséges olvasóját, a Csemadok tagjait és funkcio­náriusait, hogy szereízenek további új előfizetőket a Hétre. A ver­seny 1971. augusztus 15-én indul és 1971. december közepén mű­sorral egybekötött nyilvános sorsolással ér véget. A sorsolás helyét és időpontját később köröljük. A versenyben részt vehet Csehszlovákia minden állampolgára, aki megrendeli a Hetet vagy legalább egy előfizetőt szerez a Hét­re és beküldi a posta által lepecsételt megrendelést igazoló szel­vényt a szerkesztőségünkbe. Mindenki annyi szelvénnyel vehet részt a sorsolásban, ahány előfizetőt szerzett. Az előfizetést igazoló szelvényt 1971. december 15-ig kell beküldeni a Hét szerkesztősé­gének címére: Redakcia Hét, Obchodná 7, Bratislava, Versenydíjak: a) Aki egy előfizetőt szerez, azok között száz értékes könyvet sor­solunk ki. b) Aki legalább tíz, vagy tíznél több előfizetőt szerez, azok között a következő díjakat sorsoljuk ki: 1. díj: Külföldi utazás a Szovjetunióba 2. díj: Konyhai robotgép 3. díj: Rádió-készülék 4. díj: Tranzisztoros rádió 5. díj: Bőr aktatáska 6. díj: Dohányzó készlet 7.—10. díj: Könyvkollekció 11.—50. díj: Könyvek c) Mindazok akik legalább 30 előfizetőt szereznek, a sorsoláson kívül, további jutalomként egy évig ingyen kapják a Hetet. A sorsolásban részt vesz minden előfizetést igazoló szelvény, ha azt láttamoztatják és időben beküldik. Ezért ne feledje el a szelvé­nyen feltüntetni a pontos címét. A verseny sorsolásának eredményét lapunkban közöljük. Kapcsolódjon be ön is a Hét új előfizetőket toborzó versenyébe! A Hét az ön lapja! Vegyen részt a Hét terjesztési versenyében! Sok sikert! A Csemadok Központi Bizottsága és a Hét szerkesztősége. Rendelje meg On is a Hetet. Kérjük, hogy az alábbi megrendelő lapot kitöltve adja le a helyi postahivatalnak és az előfizetést igazoló szelvényt lepecsételve küldje be a Hét szerkesztőségébe: Bratislava, Obchodná 7. MEGRENDELŐLAP Alulírott 1971 1-től egy évre,-fél évre, i negyedévre megrendelem a Hét című képes hetilapot. « Az előfizető neve: Pontos címe: Járás: t Dátum: Saját kezű aláírás: Az előfizetést igazoló szelvény A igazolja, hogy: Név: község, város postahivatala Pontos cím: Előfizető szerzőtől a megrendelést átvette Az előfizetést igazoló postahivatal pecsétje, aláírása Hot. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom