A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-09 / 14. szám

Jelenet a drámából: Pál (Ropog József), az anya (Udvardi Anna) és János (Bugár Béla) Jeges szél száguldozik Komárom (Komárno) utcáin. Vacogva léptem be a MATESZ ütött-kopott épületébe, a szép szó templomába, melynek falai megannyi forró színházi estnek voltak már néma tanúi. A színpadon folynak a próbák. Raffai Sarolta: Diplomások című színművének szilveszteri jelenete elevenedik meg előttem. Éles, villogó kardpengeként csapnak össze a gondolatok. A szavak szenvedélyesek, kérlelhetetlenek és fájón igazak: önvizsgálódásra késztetik a hallgatót, illetve a nézőt. Próba délelőtt, próba délután. Nehéz a színészember élete, állapítom meg gondolatban. Nehéz és áldozatos a munkája, sok lemondással jár. Egész élete a nagy készülődések és előadások sorozatából áll, nem beszélve arról, hogy estéről estére más-más színpadon, az ország különböző tájain, gyakran bizony nagyon nehéz körülmények között kell fellépnie, játszania. Célja felé száguld az autóbusz Pontosabban Párkány (Stúrovo) felé, az esti előadás színhelyére. A buszban sok az üres hely — a darab csak ötszemélyes. Az ügyelő mégis megmutatja, hová ülhetek. — Minden színésznek megvan a saját helye, szentségtörést követne el, ha elfoglalná valamelyikét — világosít fel az ügyelő mosolyogva, s én ezzel is többet tudok róluk. Figyelem a színészeket, akik látszólag pihennek, de én tudom, hogy ez csak a látszat. Talán mindennapi gondjaik közt őrlődnek, talán csendesen termik a darabbeli figurát, mint ahogy Illyés Gyula „Szekszárd felé" című versében az ifjú anyajelölt termi csendesen a gyermekét... Néhány lexikális adat a szerzőről és a darabról Július Baré-Ivan Korompán (Krompachy) született. Életének nagy részét Kelet-Szlovákiában élte le, ahol evangélikus lelkészként működött. Életének utolsó tíz évét, 1943-tól az 1953-ban bekövetkezett haláláig Martinban töltötte. Úgyszólván egész Európát beutazta, több nyelven beszélt. Leggazdagabb élményeit azonban mégis a hazai környezetben szerezte, ez tükröződik írói munkásságában is. Hogy csak néhányat említsek a tizenkét megírt darabjából: Ember, Zsírosfazék, Ismeretlen, Ketten, Torony ... 1944-ben írta meg „Az anya" című darabját. Alkotóművészetének ez a csúcsa. Mesteri szerkezetével, mély gondolatiságával és erős drámaiságával a szlovák drámairodalom egyik közkincsévé vált. Miről szól a dráma? Cselekménye a két világháború között játszódik le egy bányászfaluban. A férj bányalégrobbanás áldozata lesz. A fiatalon megözvegyült anya egyedül neveli fel két fiát, Jánost és Pált. János az idősebbik, baromi erejű, nyers, szinte fékezhetetlen, apja természetét örökölte. Teljesen elvakítja a vagyon utáni vágy és a szerelem. Testvéröccsét Amerikába üldözi. Már-már eléri célját: öccse volt szerelmét, Katót, s vele együtt a vagyont, amikor váratlanul hazaérkezik Amerikából az öccse. János úgy érzi, dugába dől minden terve, öccse megjelenésével szertefoszlik minden álma és vágya. A testvéri szeretet helyett iszonyú gyűlölet lobban fel benne. Pállal szembeni gyűlölete annyira fokozódik, hogy azzal fenyegeti, megöli. Ebben az elmérgesedett és veszélyes helyzetben köztük áll az anya, aki szereti mindkét fiát. Éppen azért, mivel határtalanul szereti őket, félti is az életüket. Különösen Pálét, a fiatalabbikét félti, aki gyengébb, törékenyebb, s aki az ő természetét örökölte. Mit csináljon, hogyan védje meg az életüket? Amikor a két testvér közt odáig fajul a dolog, hogy valóban életről-halál-Az anya (Udvardi Anna) és a szomszédasszony (Palotás Gabi) ról van szó, ő ugrik János fia kése elé, s így Pál helyett az ő életét oltja ki az éles késpenge ... A szerző ebben a darabjában művészien ábrázolja a jó és a rossz harcát, kitűnő dialógusokban bontja ki a dráma konfliktusát, és hatásos drámai jellemeket alkot. A drámát Melichárek Jana fordította. Érzésem szerint jól „kiporolta" a több mint negyedszázada írt szöveget, nagyszerűen tömörítette, s a mai néző számára élvezetessé tette. A rendezésről és az előadásról Jó rendezésben jó előadást láttam. , Konrád József rendező nagyszerű érzékkel az anya köré fonta a cselekményt, kitűnően hangolt figurát állított színpadra, okosan elkerülte a szentimentalizmus buktatóit. Így az anya nem sírt, nem jajgatott, szeretetét, féltését keménységével és hidegségével palástolta. Erős és kérlelhetetlen volt, mégis éreztük a vergődését. Így volt igaz, emberséges, ízig-vérig édesanya. Az utolsó előtti jelenetben aztán, amikor néhány percre magára maradt Pállal, friss és üde volt, felbuzgott szívéből anyai szeretete és gyöngédsége, felragyogott meleg embersége, mint a komor eget koszorúzó szivárvány. Mindez nem csupán a rendező érdeme, hanem főként az anyát alakító Udvardi Annáé. János alakjában Bugár Béla valóban megtestesítette a szerző papírra álmodott figuráját. Pillanatra sem lazult fel nyersesége. Elhittük minden szavát és mozdulatát. Indulata és gyűlölete mélyről jött fel, tűzben izzó vas volt. Régen láttam tőle ilyen-erőteljesen megformált és kimunkált alakítást. Ropog József Pál szerepében jól megformálta az anyja természetét öröklő fiú törékenységét, melegségét. Tudott kemény és erős is lenni, mikor anyjáról vagy a szerelméről volt szó. Itt-ott az elérzékenyülésbe talán több férfiasságot vihetne, így jobban kirajzolódna Pál arcéle. Ferenczy Anna rövid szerepében bájos jelenség volt. Megjelenése a színpadon át- meg áttörte a komorságot, mint a felhők között bukdácsoló napsugár. Katója élt: szeretett, aggódott, de nem riadt vissza a fenyegető veszélyektől sem. Ugyancsak hiteles volt Palotás Gabi alakítása a Szomszédasszony szerepében. Figurája jól oldotta fel a dráma torkot szorongató, fojtogató légkörét. Sok pergőnyelvű szomszédasszony gyűlt benne össze, mégis eggyé tudta őket gyúrni. Az előadás hatását jól egészítette ki, illetve fokozta Dobi Géza zenéje, s itt kell még megjegyezni, hogy Kondrád József ügyesen oldotta meg az anya látomásainak a megértetését a fényjátékokkal. Platzner Tibor díszleteinek darabossága és komorsága jól kihangsúlyozta és jellemezte a kor és a dráma hangulatát. Valamit a nézőkről A bemutató óta ez volt a hetedik előadás. Tetszett a közönségnek, amit nemcsak a felzúgó taps bizonyított, hanem a szavuk is. Megkérdeztem a kicsindiek egy csoportját, hogy tetszett az előadás. Kotoláczi Ferencné, Tóth Jánosné, Veres Anna, Kiss Lászlóné és Színai Istvánné ezt felelték: — Nagyon szép volt, nagyon tetszett, örülünk, hogy eljöttünk, hogy láthattuk, pedig goromba, hideg az időjárás... Máskor is eljövünk, sőt másokat is elcsalunk! Ehhez csak annyit tennék hozzá: minél gyakrabban és minél többen látogassák az előadásokat, mert a színészember éltető eleme a zsúfolt nézőtér, fülének pedig édes muzsika a felzúgó és hosszan tartó taps. LOVICSEK BÉLA Nagy László felvételei Húsvéti szokások A húsvét ünnepe ősi pogány vallási szokásokban gyökerezik. A földműveléssel foglalkozó népek minden évben megünnepelték a tavaszi napfordulót, amikor a növényzet a hosszú téli álomból felébredt és a ragyogó nap legyőzte a téli sötétséget, a természet megújult. Az újabb korban a húsvét ünnepét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni élső vasárnapon tartják. A magyar húsvét szó eredete a böjt megszűnésére utal. Húsvéthoz kapcsolódnak a hagyományos ételek: tojás, sonka, kalács, bárányhús fogyasztása és nem különben a legáltalánosabb népszokás: a locsolkodás. A víz általi tisztulás a hiedelem szerint az asszonyi termékenységet segítette elő. Valamikor csak tiszta vízzel öntözték a lányokat, asszonyokat, a felnőttek sok helyen még ma is igy csinálják — kannából, vödrökből zúdul a víz a lányok nyakába. A szagosvíz gyermekkori divatja azonban ma már mindenhol tért hódított. A locsolásért pirosra festett vagy hímes tojást ajándékoztak a legénynek. A tojás a keletkező életnek, a megújuló természetnek volt a szimbóluma. A piros színnek már az egyiptomiak is bajt elhárító, szerencsét hozó jelentőséget tulajdonítottak. Nem egy ősi sírban találtak pirosra festett tojásokat. A gyermekeket megajándékozó nyúl meséje is szinte világszerte elterjedt. A húsvéti szokások még napjainkban is megmaradtak falvainkon, de a városokban is divatban van a locsolkodás. Kora reggel az első szobában terített asztal várja a vendégeket. A legények kéretik magukat, hogy még sok helyre kell menni, de egypár percre mégis leülnek, megkóstolják a sonkát, lehajtanak egy kupica méregerős pálinkát. Aztán jön a másik csoport. Az anya kínál, a lány a konyhaajtóban áll, mert jönnek seregestől a kisgyerekek is a szagosvízzel. Koronák csörögnek, sáros lábak dobognak. — Ajtó mellett állok, egy koronát várok... Szabad-e megönteni a szép violaszálat? ... Félig elmondott versikék foszlánya száll a kölnisszagos levegőben. Az utca olyan, mint a zsibvásár. Nevetés, szaladgálás. Kisebb csoportok járnak fel és alá. Nadrágos csöppséget cipelő, kipirult arcú büszke apák kopogtatnak a lányosházak ajtaján. Útközben derül ki, hogy mennyi rokona is van az embernek! Húsvétkor az asszonyok is megbocsátják a „jókedvet". A húsvét az új cipő és az új ruha napja is. Kislányok pityeregnek a szemükbe csordult csípős kölnitől. A kerítés mellett a gyerekek pénzt számolnak és az összetört tojásdarabokat szedegetik ki a zsebükből. Ez is a húsvéti hangulathoz tartozik.