A Hét 1971/1 (16. évolyam, 2-26. szám)

1971-04-16 / 15. szám

Czuczor-emlékünnepély Március 15-én délután kigyulladtak a fáklyák az érsekújvári (Nővé Zámky) Czuczor Gergely emlékmű előtt, és a régi hagyományokhoz hűen megtartották a koszorúzás! ünnepséget, amelyen megjelent a Csemadok országos titkára, Varga Béla elvtárs is. A koszorúzás után este a közeli Andóc (Andovce) nagy szülöttjének emlé­kére ünnepi akadémiát tartottak a Csemadok székházában. A műsor az Irodal­mi Színpad tagjainak fellépésével kezdődött, Czuczor Gergely életéből kiraga­dott részleteket olvastak fel, a költő verseit szavalták. Különösen a Falusi kis­lány Pesten c. költemény aratott megérdemelt sikert, amelyet Csontos Szilvia gimnáziumi tanuló adott elő, ügyesen visszaadva a vers harmatos naivitását és kedves humorát. A műsor legjelentősebb száma Hegedűs Géza író előadása volt. Lebilincse­lően ismertette Czuczor Gergely életét, festette meg emberi és költői arcképét, mely a kitűnően jellemzett kor hátteréből markáns plaszticitással emelkedett ki. A szünet után a délutáni koszorúzás alkalmából elhangzott Riadót hallhat­tuk ismét, ezúttal is Szabó Sándor ihletett tolmácsolásában, majd a Bánk bán legszebb áriájának, a Hazám, hazámnak ismert dallama csendült fel, amelyet zongorakíséret mellett Szűcs Zsigmond énekelt. Utána az újváriak kedvenc cigányzenekara játszott Kolompár Pál vezetésével. Az ünnep alkalmat adott egy újvári kislánynak, Decsi Ágnesnek is, hogy szépen fejlődő énektudását megcsillogtassa a közönség előtt. Petőfi „Szeptem­ber végén" című megzenésített költeményét énekelte finom árnyaltsággal. Az őszinte lelkesedéstől áthatott ünnepi esthez talán nem is ildomos kritikai megjegyzéseket fűzni. S ha mégis így cselekszem, teszem ezt azért, mert az újváriak munkáját, tevékeny kultúréletét őszintén becsülöm és talán a jövőben hasznukra lehet néhány bíráló szó. Elsőnek hadd említsem meg, hogy bármilyen műsorról is legyen szó, nagy hiba, ha a műsorszámok értékrendje között áthidalhatatlan a különbség. Ebben az cselben ls a kevesebb több lett volna. Ha Hegedűs Gézát hívják meg ün­nepi előadónak, a műsor színvonalának hozzá való igazodása kötelező. A há­rom kifogásolt — itt külön fel nem sorolt — szám szereplőinek vagy több gya­korlásra lett volna szüksége, hogy a mércét megüsse, vagy pedig, ha az előa­dásig nem voltak képesek a színvonalat elérni, le kellett volna mondaniok a fellépésről. Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű az .érzékenység meg­sértése nélkül elrendezni a dolgokat, hiszen a fellépésekben egy csomó önzet­lenség, jószándék rejlik, de ha kultúráról van szó — s ebben az újváriak mindig olyan igényeseknek bizonyultak — itt sem lett volna szabad alacsonyra helyezni a mércét. • A Czuczor-ünnepségek nem egy napig tartanak. Másnap egy nagyon érdekes találkozón vettem részt. A Czuczor-rokonság és a Jedlik-rokonság ült össze. Tudvalevő Czuczor Gergelynek és a járás másik, ugyancsak nagy szülöttjének, Jedlik Ányosnak rokonai kapcsolata. Ilyen találkozást már a negyvenes évek első felében is rendeztek, és a Csemadok járási szervezete sem első ízben ven­dégelte meg az összegyűlt rokonságot. Idősebbek, fiatalok, gyermekek mintegy 23-an gyűltek össze. Rajtuk kívül számos érdeklődő volt jelen, például Badin Győző, a honismereti kör nagyon aktív tagja, Nagy András, akinek köszönhe­tő, hogy a szimői (Zemné) iskolán Jedlik Ányos emléktábláját elhelyezték, Szabó Iván, Dráfi József és mások, akik tevékenyen részt vesznek a járás kul­turális életének fejlesztésében. Elbeszélgettem az andódi Agh Istvánnal és feleségével, Czuczor Brigitta né­nivel, akiknek dédapja Czuczor Gergely édesapjának volt édestestvére. — Nem hiábavalók ezek a találkozók — mondta Brigitta néni — és szívesen be is jövünk minden alkalommal. Sok mindenről esik szó ilyenkor, előkerül­nek az emlékek, tisztázódnak a költő életével kapcsolatos egyes részletek, sor kerül közben felbukkant új dokumentumok, levelek ismertetésére. Ez az irodnlomkutatók számára is hasznos anyagot ad. Meg jó a fiatal nemzedékben tartani a tudatot, hogy kinek a rokonságához tartoznak, mert az bizonyos fokig kötelez. ORDÓDY KATALIN Fény az ablakban s éppen ezért nem is tudnak ragaszkodni hozzá és igazából már a falujukhoz sem, megismertesse és megszerettesse az ősi kultúrát. Ez nem könnyű munka, az eredményekért nagyon meg kell dolgozni. Olyan eseményeknél, mint lakodalom, keresztelő, húsvéti locsolás, disznótor, aratási ünnep stb., min­dig előkerül valaki, aki feleleveníti az ilyen alkal­makkor dívó szokásokat. Ezeknek az embereknek a segítségével indul aztán meg az anyag felgyűjtése. Természetesen az aktív munkába való tömeges bekapcsolásra legjobb mód a színjátszó csoportok, tánccsoportok, énekkarok alakítása. Be is indítottak négy járási méretű akciót. A színjátszó csoportok idén első ízben vesznek részt járási versenyen, amire nyolc csoport nevezett be. A falusi öntevékeny színjátszás iránti érdeklődés a televízió elterjedése óta erősen visszaesett. Ezt az érdeklődést ébresztgeti most a járási szervezet min­denfelé, és érdekes, hogy a tévének, amint bebizo­nyosodott, nemcsak visszahúzó, de ugyanakkor len­dítő hatása is van a falusi színjátszásra. Arra még nem gondolnak, hogy részt vegyenek a Jókai-napokon, úgy tartják, hogy a győzelemre való esély nélkül fölösleges lenne a próbálkozás. Ellátogattam Gyürkibe (Durkovce), ahol három színjátszó csoport — köztük egy ifjúsági — műkö­dik. A versenyen az özvegy Karnyónéval és Lovi­csek Béla Ezüstlakodalmával lépnek fel. Felkeres­tem Gömöri Zoltánt, aki az Ezüstlakodalmat rende­zi. Mire e sorok megjelennek, már rég túl lesznek a helyi bemutatón. Gömöri Zoltán nagyon lelkes kultúrmunkás, azoknak a megbízható Csemadok­tagoknak egyike, akikre mindenkor támaszkodni lehet. Pedig egyáltalán nemcsak amolyan időtöltés­szerű foglalatosság nála a rendezés. Naponta Zó­lyomba (Zvolen) jár dolgozni, s bizony sokszor már le-lecsukódik a szeme este, mikor próbára kell mennie. Aztán elfelejti a fáradtságot, a problémá­kat és minden figyelmét a darabnak szenteli, Gömöri Zoltán ugyan úgy tájékoztatott, hogy Gyürkiben nincsenek állandó színjátszó csoportok, csak alkalmilag, egy-egy színdarab betanulására ve­rődnek össze, én úgy gondolom, ha olyan szervező­készséggel rendelkező ember, mint ő, magára vál­Nagykürtösön (Vei. KrtíS) az emeletes bérházak, hivatalépületek árnyékában találtam rá arra a kis földszintes házra, amelynek falán egy szerény tábla igazít útba: Csemadok járási titkárság. 1968 tavaszán egy férfi jött le ide, hogy az éppen születő kürtösi járásban megszervezze a kulturális munkát. — Nem hoztam magammal mást, mint egy akta­táskát és azt, ami bennem volt — mondja. Hogy mit tartalmazott az aktatáska, iratokat vagy pizsamát és fogkefét — sejtelmem sincs róla. De ez nem is érdekes. Az azonban annál inkább, amit Rados Pál magában hozott. (Ne vegye rossz néven, hogy kérése ellenére: rólam ne írjon, inkább nézzen körül a falvakon — mégis írok róla.) Erről faggat­nom fölösleges lenne, ez pontosai lemérhető az eredményeken. Hozott magában kitartást és akara­tot, fáradhatatlanságot, s ami mindezekhez erőt adott, a népművelés, a népi kultúra ápolása iránti nagy, hozzáértéssel párosult szeretetet, az emberek­kel való bánnitudást és kellő erélyt. Munkatársával, Bányai Gézával — aki a gépkocsi­vezető szerepét is betölti — valóban önfeláldozó munkát végez, alig ismerve a szabad szombatot és a vasárnapot. Amióta az új járás megalakult, a Csemadok szervezetek száma huszonkilencről harmincra emel­kedett. Az új szervezet Szelényben (Selany) mű­ködik. A járás székhelyén, Nagykürtösön ugyan még nem alakult meg a szervezet, hiszen a gyorsan növő, főleg más vidékekről összetoborzódott lakoso­kat előbb meg kellett ismerni, kitapogatni, hogy megvannak-e a kellő feltételek egy életerős, aktív szervezet kialakításához. A nagykürtösi járás különösen gazdag néprajzi terület. Nem tudom, igazam van-e, ha úgy gondo­lom, hogy ebben némiképpen a mostoha úthálózat­nak is szerepe van. A palócföld zártabb területe alkalmasabb volt a táji sajátságok konzerválására. Csak bányászni kell tehát, hogy ezek a kulturális kincsek a feledésbe merüléstől megmeneküljenek s felragyogjanak. Rados Pál egyik célkitűzése az, hogy a fiatalokkal, akik nem is ismerik szülőfalujuk hagyományait lalná ezt a nem kis feladatot, jó színvonalú, állandó színjátszó csoportot lehetne alakítani Gyürkiben. Ipolyhídvégen (Ipelské Predmostie) már február­ban megtartották a helyi verseny döntőjét; zene­karok, szólóénekesek, kórusok közreműködésével szárnyaltak a szép magyar népdalok. Itt Cseri Lász­ló fiatal tanár a Csemadok fáradhatatlan munkása. Az ő érdeme, hogy rövid időn belül huszonhétről száznegyvennyolcra emelkedett a Csemadok-tagok száma, ö alakította meg a tizenkét tagú menyecske­kórust, amelyről az a hír járja, hogy nemcsak ki­tűnően énekel, de egyik menyecske szebb, mint a másik. Cseri Lászlónak a jövőre vonatkozólag is még sok szép terve van. A népdalverseny győztese Kmety Lászlóné, szólóénekes lett. Sajnálom, hogy nem sikerült találkoznom vele, nem volt odahaza. Terbegecen (TrebuSovce) őszinte gyönyörűséget szerzett Kovás Béla bácsi játéka, a maga készí­tette régi citerán. Cimbalmozni is kitűnően tud, az volt a kedvenc hangszere. őszintén sajnálom, hogy nem kukkanthattam be a palócföld több más községébe, ahol mindenütt serényen készülődnek a májusi járási kulturális na­pokon megtartandó döntőkre. Annál sajnálatosabb, hogy Kürtösön a már tíz éve épülő kultúrház még nem lesz készen addigra. Megjósolhatatlan, hogy mikor fejezik be, pedig nagy szükség lenne rá! Végigfutva gondolatban azon a gazdag programon, amelyből helyszűke miatt csak igen keveset említ­hettem meg, úgy vélem, hogy a JNB művelődés­ügyi szakosztálya az eddiginél hathatósabban támo­gathatná anyagilag is azt a szervezetet, amely olyan sokoldalú és eredményes munkát folytat, mint a Csemadok. A falvakon folynak a próbák, felcsendülnek a szebbnél szebb népi dallamok, az egész napi munka után a falusi dolgozók, fiatalok a szellem és kedély kiművelését célzó s nemcsak fáradságot, de sok tiszta örömet is nyújtó kulturális tevékenységnek szentelik. És a késő estében világítanak a kürtösi járási titkárság ablakai is, jelképezve azt a fényt, amit meg akarnak őrizni és továbbvinni innét az egész palócföldre. ORDÖDY KATALIN Gyürkiben Gömöri Zoltán az „Ezüst­lakodalom" rendezője egyik fősze­replőjével beszélget A nagykürtösi főutca este (Bugyi László felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom