A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

ssóggal vádolva A paragrafus árnyékában meghalt, a két testvér egyedül ma­radt. Míg a fiatalabbik a szokásos utat járja, egzintenciájának alapjait igyekszik megvetni, terveket kovácsol a jövőre, Stanislav egyre veszedelme­sebb kalandokba bocsátkozik. Nem döbben rá, hogy az oly nehezen viselt korlátok nemcsak a szabadság bék­lyói, hanem védik is az embert a bel­ső és a külső anarchia ellen. Szereti a sebességet, a gyors hely­változtatást, az abszolút függetlenséget. Autót, motorkerékpárt ott vesz igény­be, ahol éppen talál, s végigrobogja velük az egész országot, kisebb-na­­gyobb gaztettek, betörések, lopások nyomait hagyva maga után. Motori­zált bandita lesz belőle. Hajszás életében érdekes módon azért arra is talál időt, hogy észreve­­gyen egy kislányt. Gyors elhatározás­sal házasságot köt. Stanislav életmód­jában túl nagy változást ez sem ho­zott. 'Házasságából egy gyermek szüle­tett, de gyermeke sem csiholta ki be­lőle sem az ösztönös szülői szeretetet, sem a kötelességtudat szikráját. Csa­ládját Korponán hagyva folytatja ma­gányos farkas életét. Máig 17 ezer ko-' róna díjjal van hátralékban.Az elkövetett bűntetteknél néha tár­sai is közreműködtek, de ezek mindig csak alkalmi szövetkezések maradtak. Valójában egyedül állt, senkit sem tudott igazán szívébe fogadni. Ha ezen a szomorú körülményen elgondolko­dom, azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, mikor úgy vélem, sze­rencsétlen, szomorú, a bűnözés mér­földkövével jelzett életútjának fő in­dítóoka ebben rejlik. Tehet-e valaki róla vagy pedig születési hiba, ha olyan szívvel jön a világra, amely képtelen megnyílni, befogadni, szeret­ni, nem tudom. A tárgyalás folyamán elhangzott aj­kairól egy groteszk és egyben meg­döbbentő vallomás, amely szerint egész életében egyetlen lényt érzett barátjának, akit szeretett: egy lovat. Ez a kijelentés nem volt részéről cinizmus. Általában a tárgyalások fo­lyamán nem viselkedett cinikusan, in­telligens, értelmes válaszokat ad, ta­lán kicsit túlságosan okoskodó. Az orvosi vélemények szerint beszámít­ható, de kétségkívül pszichopata.Ez alkalommal nem egyedül került a vádlottak padjára, bűntársai is van­nak. Egyikükkel éppen a fogházban valamelyik büntetés letöltésének ide­jén ismerkedett össze. Egyre meré­szebb, egyre súlyosabb bűncselekmé­nyekre ragadtatta magát. Autólopá­sok, apróbb betörések, tolvajlások már nem elégítették ki, Ha úgy fordult, ember ellen támadott. Szliácson behatolt egy lakásba, amelyről kiszimatolta, hogy senki sem tartózkodik benne. Miközben a pénz után kutatott, a lakás gazdája, egy asszony, visszaérkezett. A meglepetés nem bénította meg a hívatlan látoga­tót, Stanislav széket emelt rá és pénzt követelt. A megrémült nő át is adta az 1900.— koronát kitevő minden készpénzét. A fosztogató ezt kevesel­­te. Székkel leütötte az asszonyt és to­vább kutatott pénz után, de ered­ménytelenül. A magatehetetlen nőt a garázsba hurcolta, kezét-lábát az autó gumiabroncsaihoz kötözte, száját be­tömte, majd rázárta az ajtót és elsze­­lelt. Az áldozat, ha nincs szerencséje, az életével is ráfizethetett volna a tá­madásra. így egy idegsokkal és eléggé súlyos sérülésekkel megúszta. Stanislav a szembesítéskor ránézett az asszonyra és kijelentette, hogy ezért a tettéért mélyen szégyelli ma­gát. Beismerése őszintének hatott. Az útról, amelyen járt, már mégsem tu­dott visszafordulni. Igazán veszélyessé akkor vált Sta­nislav, mikor Zilinán egy betörés al­kalmával két pisztoly került a birto­kába. Mindeneseire magához vette, bár komolyan talán nem latolgatta, hogy majd használni fogja egyszer. 1970. januárjában két alkalmi tár­sával úgy tervezték, hogy Kassán az Eperjesi út egyik házában lakó egye­dülálló öregasszonyt rabolják ki. Be is hatoltak a lakásba, de az éj­szakai zajra az öregasszony helyett egy férfi ugrott ki az ágyból. Inkább a váratlan fordulat feletti meglepetés okozta zavarban, mint a férfitól való félelmükben kereket oldottak, s hogy az üldözőtől megszabaduljanak, Sta­nislav a fegyverét használta. A férfi megsebesült, de a találat nem bizo­nyult halálosnak. Stanislav kiegyenlí­tetlen számlájának terhét immár egy gyilkossági kísérlet is súlyosbította. Két társát még január 17-én elfog­ták, ő azonban eltűnt Kassáról, mint­ha a föld nyelte volna el. A motori­zált bandita Csehországban bukkant fel, és menekülő útját még egy-két betöréssel is tarkította, öt napig hiá­ba körözték, végül is 22-én, mikor egy lopott kolíni autóval visszame­részkedett Kassára, sikerült őt elfog­­niok. Tehát ismét a rendőrségen kötött ki. Szemben ült egymással a bűnöző és a közbiztonság három képviselője. Stanislavot természetesen megmotoz­ták és meg is találták nála a pisz­tolyt, amivel a lövést leadta. Fegyve­rét elvették, de a motozás nem volt alapos. A fiú nadrágszárában, lenn a cipőjénél ott lapult a másik pisztoly. Túl nagy a kísértés. A pillanat lázas izgalmában talán még el is tudta hi­tetni magával, hogy utat vághat vele vissza az ő rettenetesen ferdén értel­mezett, másokat fenyegető szabadsá­gába. Villámgyors mozdulat, előrántja a pisztolyt s a másodperc töredéke alatt három lövés dördül el. Az egyik azon­nal emberhalált követel, a másik sú­lyos sebet ejt, amivel a rendőr hóna­pokig kórházi kezelésre szorult, a harmadiknak a golyó csak a gallérját tépte szét. Stanislav valóban kitört a rendőr­ség épületéből. Ilyesmit még a kassai rendőrség krónikájában aligha jegyez­tek fel.A szabadság azonban, amellyel ál­landóan visszaélt, nem rejtette őt el. A kétségbeesett kísérlet nem járha­tott eredménnyel. A gyilkossággal és a vagy harminc rendbeli más bűn­cselekménnyel vádolt Stanislav nem kerülheti el az igazságszolgáltatás büntető kezét. ítéletére vár, perének zárótárgyalására szerdán, december 17-én került sor. Mire rövid történe­te az olvasó elé kerül, az ítélet már elhangzott felette, aki 25 éves életé­ben csak az anarchikus szabadságot, az erőszakot szerette, s igaz barátsá­got, szeretetet csak egy ló iránt ér­zett. ORDÓDY KATALIN utak, pillanatok tének elnöke elmondották, hogy a prágai kiállítást követően ez év elején náluk is bemutatják a fiatal szerző képeit. A kulcsodi szövetkezet ugyanis anyagilag elég erősnek érzi magát hason­ló kulturális akciók támogatásá­ra. Szívesen gyönyörködnek ná­luk a tagok mindenben, ami szép. így azután ahelyett, hogy a kocsmában költenék el kere­setük java részét, a legtöbben a műélvezetet részesítik előnyben. — Bizony nem ártana — céloz­gatnak általában a falusiakra —, ha másutt is hasonló véleményen volnának . . . De térjünk vissza a Tóthpál Gyula egyéniségét tükröző be­mutatóra. A sajtó szempontjából egyre jelentősebb szerepet tölt be a foto és noha rendszerint nem annyira képzőművészeti ér­tékére fektetjük a hangsúlyt, mint inkább arra, hogy hűen tudósít­son, a tájékoztatás minősége, színvonala mégis lényeges köve­telményeket támaszt a fotóripor­terrel szemben. A szlovákiai ma­gyar sajtó — s ezen beiül az Új Szó és a Hét olvasói is — nem­egyszer meggyőződhettek már róla, hogy Tóthpál Gyula ezek­nek az igényeknek nemcsak megfelel, hanem meglátásával, képeinek művészi felfogásával és kidolgozásával sokszor többet nyújt, mint amennyit egy fotó­riportertől elvár az olvasó. Ezt bizonyítja a most kiállított anyag is. Különösen érdekesek portréi. Ezek közül is külön fi­gyelmet érdemel például- a ci­gányasszony cigarettával és az öregember kalappal című képei. De a pillanatfelvételek, a való életből ellesett jelenetek, vagy akár a fotoriporter nyugtalan, mindig újat, ismeretlent kereső természetét tükröző képek is rendkívül eredetiek és szerzőjük jó ízlését, szépérzékét, éleslátá­sát dicsérik. Ez nem is csoda, hiszen Tóth­pál Gyula 29 éve ellenére sem tekinthető kezdőnek ezen a pá­lyán. Középiskolai tanulmányai során ugyan sokféle érdeklődési köre miatt nem a fényképezés volt a vesszőparipája. Az iskolá­ban mértani rajzaira, ezek pon­tosságára, tisztaságára figyeltek fel a tanítói, De kivette részét az iskola kulturális életéből is: szólótáncos volt a javából, s emellett arra is futotta az ide­jéből, hogy mint az iskolai CSISZ-csoport alelnöke az Ifjú­ság érdekeinek a szószólója le­gyen. Sokoldalú tevékenysége elle­nére is 1959-ben jó eredménnyel végezte el középiskolai tanulmá­nyait Királyhelmecen. Szülei érettségi ajándéka egy szovjet fényképezőgép volt, s ez sors­döntőén hatott ki egész további tevékenységére . . . Ettől a perc­től kezdve vált szenvedélyévé a fényképezés, ekkor választotta magának ezt az izgalmas és érdekes mesterséget, mely — — amint mondja — nemcsak hogy hivatása, de egyenesen a szerelme. Kezdetben csak a Perbenyíki EFSZ részére készítette a fali­újságokat. De keresztapja bizta­tására, aki a helybeli nemzeti bizottság kultúrfelelőse volt, egy­re gyakrabban szegődött gépé­vel az „örege" kísérőjévé. Kettes­ben járták többnyire a földeket, a mezőket s míg az egyik oktat­ta és szórakoztatta a paraszto­kat, előadásokat tartott nekik, a másik lencsevégre kapta őket... így ment ez egy ideig és mivel gyakorlat teszi a mestert, termé­szetes, hogy egyre jobban sike­rültek az alkotásai. Képeit cél­tudatosan és kitartóan igyeke­zett szakfolyóiratokban elhelyez­ni. így került az Új Szó szerkesz­tőségébe, ma mint hivatásos fotoriporter keresi a kenyerét. — Még alaposabban meg akarom ismerni az életet — vall­ja —, hogy úgy örökítsem meg, mint amilyen' a valóságban. Ez ugyanis szerintem a lelkiismere­tes fotoriporter legfőbb feladata és az is, hogy jó papként holtig tanuljon. Mert csak így érhet el eredményeket, szólhat az embe­rekhez úgy, hogy képeit s magát a szerzőt maradéktalanul meg­értsék, bármilyen nemzetiségűek. KARDOS MÁRTA Tóthpál Gyula fényképkiállítása Prágában

Next

/
Oldalképek
Tartalom