A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-07-02 / 26. szám

to "to "Of e "to M o> to ián viszyni is szereire az asszonyt, aki szerette, aki ápolta, aki soha egy szó­val sem juttatta eszébe az ő nagy­nagy elesettségét. És Péter mégis elment! Úgy érezte, hogy mindennek vége: Nem bírja tovább. Mi lehet rosszabb egy elrontott élet­nél? Tovább élni... Egy darab drót — és rajta egy hu­rok. Valamikor régen azt tanulta a hittan órákon, hogy az öngyilkosság halálos bűn... Ha-ha-ha! Halálos bűn? Talán csak a gyilkosság az. Ha valaki mást öl meg. De ha magát? Erre joga van! Az öngyilkosságra nem vonatkozik az ezerkarú törvény egyik paragrafusa sem! — Péter! Te adtad kezembe azt a szigetelt drótot... Te csinálod rá a hurkot az én kezemmel, mert te fél­kézzel nem tudsz hurkot csinálni. Te erősíted a központifűtés csövére eb-És még nincs vége! Nem tavasz volt ez, hanem egy hi­deg, sáros átmenet a tél és a nyár között. Talán az élet is csak ilyen átmenet. Az enyém ilyen, az én éle­tem. Magány, kétségbeesés, a kisem­mizettség megalázó érzése! Széles az ágy egy embernek, egy asszonynak, aki hozzászokott, hogy férfikéz simogatására ébredjen reggel, hogy este ne párnán, hanem a szere­tett férfi vállán pihenjen feje. És most mégis egyedül van, olyan egyedül, hogy magányosabb már nem is lehetne. Péter elment! Egy másik, egy fiata­labb asszony ágyában ébred és nem vesz tudomást az eső kitartóan szem­telen kopogtatásáról. Talán most öleli át azt a másikat. Már nem volt fiatal, nyolc évvel volt idősebb Péternél, amikor megis­merkedtek. Sokszor csalódott, sokszor gondolt arra, hogy legjobb annak, aki meg sem született. De talán ez a férfi ragaszkodni fog hozzá, hálás lesz, sze­retni fogja. Beleszeretett és ... sajnálta. Péter fél keze hiányzott, és még be­teg is volt. De csinos és fiatal. Az asszony ápolta, el akarta feledtetni vele, hogy ... Hogy valamivel keve­sebb másoknál... Talán sikerült is — egy ideig. Ta­ben az örökké sötét alagsori lakásban — az én kezemmel... És te teszed nyakamba a hurkot — az én kezem­mel ... Igen, mindig és mindent az én kezemmel, mert te olyan ügyetlen vol­tál, mindent az- én kezemmel csinál­tál. De gyilkolni, a kétségbeesés fene­ketlen szakadékába taszítani tudsz félkézzel? Le tudsz lökni az asztalról félkézzel? Nevetni tudsz félkézzel? Be­csapni, kihasználni, az életemet el­emészteni tudsz félkézzel is? Nem is vagy te olyan ügyetlen, olyan szána­lomraméltóan ügyetlen, amilyennek tudtalak, amilyennek ismertelek ... — Ne ... Ne ... Péter!... Gyere vissza!... Megbocsájtok!... Nem, nem akarok még meghalni! Az elrontott élet is jobb a halálnál! Lazítsd meg nyakamon a hurkot — félkézzel! Any­nyira szorítja a torkom, hogy már nyelni sem tudok ... lélegezni sem tu­dok ... mindjárt megpattannak az ereim a halántékomban ... Ne, ne ta­szíts le az asztalról! Az asszony hiába várt a szabadító kézre. A sötétség fekete bársonya­függönye leereszkedett szeme elé, és előre zuhant. Így találtak rá a szomszédok. Még élt, dobogott a szíve. A ház előtt szirénázva állt meg a mentőau­tó... A kórházban tért magához. — Miért tette, asszonyom? Hát nem volt más kiút? Ingatta a fejét, ami azt jelentette, hogy nem volt. Azután elfordult és hallgatott. Mit is mondhatott volna? Még mindig él, tovább kell viselni a csalódás terhét. Mert azt már nagyon jól tudja, hogy arra, arra nem lesz még egyszer ereje, önkezével nem próbál többé végetvetni az életének. Pár nap múlva hazaengedték a kór­házból. Miért is tartották volna ott? Testileg egészséges volt. Testileg igen! És várta a munka, az élet, az élet csupa kisbetűvel, mert többé már nem várhat tőle semmit. Jegyőkönyvek — hivatalos hang — faggatás. — Miért tette? Munkahelyén a kutató tekintetek a bőre alá fúrták magukat, a szívét, az agytekercseit próbálták végigtapogat­ni: — Miért tette? A kis alagsori lakásban rend és tisz­taság. A munkahelyén is elégedettek a kolléganővel, a munkáját becsüle­tesen elvégzi. De már elindult egy úton, amin oly nehéz megállni. Munka után nem haza vezet az első útja. Azok a központifűtés csövek kí­sértenek és keserű emlékeket ébresz­tenek. Az iszonyat és a halálvergődés rémséges pillanatainak az emlékét... És az ágy, az asztal, minden szék, minden, amit a kezébe vesz, Pétert idézi. Ezért megy munka után a kocsmá­ba! Azelőtt soha nem ivott, most igen: bort és pálinkát. Egyelőre még nem Könözsi István felvétele nagyon sokat. Csak annyit, hogy egy kicsit elkábítsa. Még nem akadozik a nyelve beszéd közben, még nem tántorog az utcán, még ad magára, öltözködik, rendben tartja a haját, és talán mosolyogni is tudna. De az al­kohol gyilkos fenevad, ha valakit egy­szer megfojf, nehezen ereszti el az ál­dozatát. — Miért iszik? — Mert felejteni akarok ... — És sikerül? — Eddig még nem ... Majd talán később ... De maga is tudja, hogy ez csak ön­ámítás. Az alkoholhoz szokott szerve­zet egyre több mérget kíván. S ez az út a mélybe, a teljes elzüllésbe vezet­het csak. — Igyanak az egészségemre, az el­rontott életemre! Tudják, ha Péter visszajönne, én megbocsájtanék ne­ki... Soha többé a kezembe sem fog­nám a pálinkás meg a boros poha­rat... De tudom, hogy soha ... soha nem jön vissza ... Tudom ... Valóban nem jön vissza! Vagy talán mégis? Ha fiatal szeretője majd kikergeti a lakásából? Ha szemére veti testi hiányosságát?... Akkor talán majd visszajön, meghunyászkodva, mint a kivert kutya... Vagy más szeretőt keres? Ki tudja? Pár oldalas jegyzőkönyv. Pár sor a kórházi naplóban. Konyak csillog a pohárban, gonosz tigrissárga szemmel les az áldozatá­ra... Csak ennyi az egész, csak ennyi az elrontott élet. S aki elrontotta, an­nak a bűnére nincs paragrafus. A hűtlenséget nem büntetik a mi törvényeink... Öt lépésre a gázkamrától m Ronald Reagan, egykori filmszínész — ugyanis kimondott híve a halálbüntetés­nek. Ha ismét megkezdődik az ítéletek végrehajtása, minden kivégzés hajnalán közvetlen telefonösszeköttetést teremte­nek hivatala és a gázkamra között, hogy az utolsó pillanatban még megkegyel­mezhessen a halálra ítéltnek. Ilyesmire azonban aligha kerül sor, mert Reagan­tól távol áll az irgalom. A San Quentin fegyház halálra ítéltjei — köztük Sirhan Sirhan, Robert Kennedy gyilkosa is — már többé-kevésbé bele is törődtek, hogy nem fogják megérni a jövő évet. Csak Mansonnak van még rá kilátása. Elítélése után beszállították ugyan az egyik halálcellába, de csak egy éjszakát töltött ott, utána azonnal vissza­vitték a Los Angeles-i vizsgálati fogház­ba, mert újabb per indult ellene — Gary Hinmannak, kommunája egykori tagjá­nak meggyilkolása miatt. Legalább öt évbe beletelik, amíg Manson és bandá­jának három lánytagja minden lehetősé­get kimerít a halálbüntetés elkerülése végett. A három lány — Leslie van Houten, Patricia Krenwinkel, Susan Atkins még­sem fogja látni a San Quentin halál­folyosóját. ítéletük végrehajtásának nap­jáig a Los Angeles-i női fegyházban maradnak, csak aztán viszik őket a 800 kilométerre levő San Quentinbe, a gáz­kamra mellett levő siralomházba. Manson bandájának egy másik tagja, a 25 éves Bobby Beausoleil, akit Gary Hinman meggyilkolása miatt már tavaly június 15-én halálra ítéltek, már hóna­pok óta a halálfolyosó lakója. (Folytatjuk) Charles Manson börtönőrei között — megborotválva Amint az orvos megállapítja halálának beálltát, ammóniákot fúvatnak a kamrá­ba, hogy semlegesítse a mérges gázt, majd egy erős ventillátor egy hosszú, vé­kony kéményen át kiszívja a keveréket. Déltájban, két órával a kivégzés után, kiviszik a holttestet, és egy durván ácsolt deszkakoporsóba fektetik. Azóta, hogy 1937-ben a San Quentin fegyházban megépítették a gázkamrát, 190 férfit és négy nőt végeztek ki a fent leírt módon. Ez a sors vár Charles Man­sonra, a B 33 920 számú elítéltre is, va­lamint a Sharon Tate gyilkosságban bűn­részes segítőtársaira, Susan Atkinsra, Patricia Krenwinkeire és Leslie van Hou­tenra, hacsak az Amerikai Egyesült Álla­mok Legfelsőbb Bírósága közben alkot­mányellenesnek nem minősíti és meg nem szünteti a halálbüntetést. Döntésére 624 jogerősen halálra ítélt ember vár. S habár a kérdést már ebben a hónapban el kell döntenie, kilátásaik mégis nagyon csekélyek. A bíróság ugyanis már régóta nem olyan liberális, mint Kennedy és Johnson idejében. Ri­chard Nixon csupán konzervatív embert állított a hivatalukból kilépett vagy meg­halt szövetségi bírák helyébe, ezek pedig még mereven ragaszkodnak a szemet szemért, fogat fogért elvhez. 1967 óta, amióta a halálbüntetés alkot­mányosságának vizsgálata megindult, senkit sem végeztek ki az Egyesült Álla­mokban. De ha a Legfelsőbb Bíróság most zöld jelet ad a hóhéroknak, ijesztő méretű kivégzéshullám következik be. Manson bandájának tagjain kívül egye­dül Kaliforniában 92 férfi és nő jut a gázkamrába. Kalifornia kormányzója — A gázkamra belseje

Next

/
Oldalképek
Tartalom