A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-11 / 23. szám

is in Ii is ri smrssiik Ismét az ital a vádlott Tíz éve olvasom a Hetet. Mostanában nagy érdeklődéssel figyelem az Emberi sorsok rovatában megjelenő leveleket, tanácsokat. Én is tanácsot szeretnék kérni önöktől és az asszonytársaimtól. Egyszerű falusi asszony vagyok, tizenöt éve dolgozom az efsz-ben, de az én gondom a háztartás és a ház körüli kert is. A legnagyobb elfoglaltságom mellett is találok időt az olvasásra, mert nagyon szeretek olvasni. Két nagy fiam van, mind a kettőt kitaníttattam, az egyik már meg is nősült. Most hárman élünk együtt: a férjem, a fiam meg én. Arról szeretnék írni, hogy az ital átka nekem is megzavarta az életemet. Huszonkét évi házasság után teljesen tanácstalan vagyok. A férjem ugyanis azelőtt csak ritkán ivott, de mostanában minden nap. És így megy ez már közel öt éve. Eltelik két nap is, hogy nem eszik, inkább iszik. Reggel és este részeg. Ha este ittasan tér haza és a fiam nincs odahaza, menekülnöm kell a szomszédokhoz, mert tör-zúz mindent. Ez hetente kétszer-háromszor is megismétlődik. Már a hatóságokhoz is fordultam segítségért, de csak figyelmeztették és elvonókúrára ajánlották. Komolyan azonban nem intézkedtek. Ügy látszik, hogy a törvény is csak akkor lép közbe, ha valaki az alkohol okából kimúlik a világból, ha valakit az ittas ember agyonüt. Lehet, hogy nem vagyok tisztában a törvényekkel, de én így látom a dolgokat. A fiaim is az elvonókúrát ajánlják, de a férjem hallani sem akar róla. Ha a gyerekek is megszidják, két napig hallgat, nem iszik, de aztán elölről kezdi. Mindezt nagyon szégyelljük. Kérem önöket és a kedves olvasókat, adjanak tanácsot. Mit tegyek, kihez forduljak? Vagy talán én is váljak el? Mindez így tovább nem mehet. Huszonkét éve dolgozom szorgalmasan, egész életem munkában telik el, házat építettünk, berendezkedtünk, de mit ér mindez, ha az ital megrontotta az egész családi életünket. Szomorú asszony A hiba nem ott van Olvastam az Ital átka című cikkre írt K. Kálmánné levelét. Szépen megírja, hogy az ital mennyi rossznak az okozója. ír a fiatal italozókról is és az ital-kimérésekről. Szerinte sok a kocsma, az italkimérés és kevés a kultúrház. Ez ellen kellene tenni valamit — írja. Szerintem a hiba aem ott van. Csak súgva merem mondani, mert nem tudom, hogy szabad-e fennhangon kiejteni: majdnem minden háznál nyakló nélkül főzik a „saját termést" és senki komolyan nem ellenőrzi. Pedig erre oda kellene figyelni, mert manapság úgy áll a helyzet, hogy már nem kell kocsmába menni, van otthon ital bőven. Van bőven lavorovica, cukorpálinka stb. és nyakló nélkül issza mindenki: öreg, fiatal, asszony, lány, munkás és értelmiségi. Talán ha mértékletesen fogyasztanák, nem ártana annyira, de mértéktelenül vedelik, mert van belőle elég a kamrában és ha elfogy, ismét főznek, mert olcsó. És a mértéktelen pálinkafogyasztás nemcsak öl, butít és tompít, de vadít is. Valahol azt olvastam, hogy az ital mértékletes fogyasztása egészséges, ha azonban többet iszik az ember, túlságosan „erőssé", vaddá, hősködövé válik, ha még többet fogyaszt, hasonló lesz a majomhoz, mert tenne-venne, de csak utánozni képes a józan embereket, és ha még ezt a határt is átlépi, akkor hasonlatos lesz a disznóhoz, amely meghempereg a saját piszkában is. Idejut mindenki, aki túllépi a határt! Azt írja a kedves levélíró, hogy sok a kocsma és kevés a kultúrház, ez nem így van. Az én falumban, Dél-Szlovákia egyik legnagyobb faluja és csak két kocsma van benne. A kultúrházunk viszont szép, újonnan kibővített, milliókat költött rá az államunk, csak éppen kultúra nincs a faluban. A szép nagy kultúrházat csak olyankor nyitják ki, ha idegenből jönnek műkedvelők. Jönnek a komáromi, a kassai színészek, jönnek a naszvadi műkedvelők, jön a nyitrai színház, csak éppen a saját falunkban nincs aki a kultúrát művelje, a fiatalságot emelje. Egyedül teaestekre telik az erőből és ott is földhöz verik a poharakat, üvegeket, mert a teaestet se művelődési szándékkal rendezik. Nem kell a kocsma, hiszen a fiatalok már otthon beszeszelnek és úgy jönnek a mulatságra. Tisztelet a kivételnek! Továbbá azt írja a tisztelt K. Kálmánné, hogy mindez ellen valamit tenni kéne. De mit és ki tegye ezt? Egyszerű falusi asszony vagyok, de úgy hiszem, hogy vannak erre megfelelő szervei a mi államunknak, föntről egészen lefelé. Vannak, akik fizetést kapnak és semmit sem tesznek, nem teljesítik a kötelességüket az iszákosokkal szemben. Pedig mekkora kára származik mindebből a társadalmunknak! Meggyőződtem, hogy máshol ez nem így van. Csak egy példát említek Magyarországon, a szegedi állomáson várakoztam a vonatra. Megfigyeltem az italkimérést. Egy ittas ember italért erőszakoskodott. Nem akarták kiszolgálni. Figyelmeztették, hogy ott a tábla a falon: Ittasokat nem szolgálunk ki! Tovább erőszakoskodott. Rögtön ott termett a rendőr és igazoltatta. Kiderült, hogy szegedi lakos. A rendőr fogta és hazakísérte, hogy többet már ne ihasson és senkiben kárt ne tehessen. Sem az illető, sem senki más nem mert a rendőr ellen szólni. Sőt még azok is elszeleltek, akik csak „kicsit" voltak berúgva, nehogy őket is rendőr vigye haza. Tehát nálunk is erősebb ellenőrzés kellene. Van ma már elegendő pénze mindenkinek, hogy mértékletesen, kulturáltan jó minőségű italt ihasson a vendéglőben és ne otthon vedelje a kotyvasztott népbolondítót. A karikagyűrűvel jön a neurózis Alaposan elszámíthatja magát az, aki azért házasodik, mert lelkileg egészséges akar maradni. Ezt legutóbb Strotzka professzor, bécsi pszichiáter bizonyítottá be. Hosszas vizsgálatsorozat alapján megállapította: a házasság gyakran egészségtelen. A belső béke és a nyugodt idegállapot helyett a karikagyűrű sok esetben komoly neurózisokat és súlyos zavarokat vált ki. Strotzka komoly tapasztalatokat szerzett ezen a téren a bécsi betegpénztár pszichoterápiái ambulanciájának vezetőjeként, és később is. Mindezek alapján a házasság iránti bizalmatlansága egyre növekedett. 1968-ban pedig elhatározta: cselekedni fog. Ügy döntött, hogy megvizsgálja az „ó, mily egészséges a házasság" legendáját. Kísérleti terepként egy alsó-ausztriai városkát választott, alig hatvan kilométerre Bécstől, amelynek a „Kleinburg" fedőnevet adta. Strotzka véleménye szerint ennek a városkának földrajzi, gazdasági és szociális jellege „különösen reprezentálja az összes közép-európai, síkvidéki kisvárost", mivel 5000 lakosa közül 3000 az erősen iparosított központban, a további 2000 pedig a parasztividéki periférián lakik. Valamennyi házasságban élő kispolgár 10 %-a a vizsgálat szerint egyértelműen családi neurózisoktól szenved. „Pedig csupán a valóban kezelésre rászorult pácienseket regisztráltuk" —, így kommentálta Strotzka ezt az adatot. — „Tudatosan nem vettük figyelembe a kisebb pszichikai károsodásban szenvedőket. Ha nem igy teszünk, akkor mi is — egyes amerikai tesztkészitőkhöz hasonlóan —, arra a megállapításra jutottunk volna, hogy a városka neurotikus házaspárjainak aránya 70-80 százalék." A legtöbb esetben Strotzka pszichikai család-nyomorékjai a XX. század fő problémájával küszködnek: azzal ugyanis, hogy a nők felszabadulása és a férfiak nevelése éles ellentétben áll egymással. Ezt Strotzka leegyszerűsítve így fogalmazta meg: „A fiaikba szerelmes anyák még mindig basáknak nevelik a fiukat, míg a felvilágosult fiatal nők egyenjogú partnerek akarnak lenni a magánéletben és a munkában." A házasságokból fakadó pszichózisok további okaiként Strotzka a következőket sorolja fel a kispolgárokról készült tanulmányában: A házasfelek között küzdelem folyik az otthonban gyakorolt hegemóniáért. Ez a harc már Adám és Éva óta folyik. Lélekemésztő kötélhúzás folyik az olyan házasfelek között, akik élesen különböznek képzettségükben és világnézetükben. A legkülönbözőbb szexuális problémák bonyolítják a házasságot. Strotzka: „Alapvetően megmutatkozott, hogy az Impotens férfi sokkal gyakrabban szenved súlyos komplexusokban, mint a frigid nő, aki a szexuális kapcsolatban kevésbé blamálja magát." A szexuális kérdésen túlmenően azonban a házasságból fakadó tehertételek többsége a nőre nehezedik, aki hivatása és a konyha között őrlődik. A férfiakbeléjük nevelt lustasága gyakran csak a házasságban bontakozik ki teljes egészében. S hogy mennyire pontosak Strotzka kísérleti módszerei, ezt megerősítik szociálpszichológusok legújabb statisztikái Angliából és Iránból (!). Az angol és az iráni vizsgálati eredmények meglepően hasonlítanak az osztrákokra. Ezek után Strotzka feltételezheti, hogy „Kleinburg nyilvánvalóan nem csupán Közép-Európára jellemző". faxfwii iiwteéi metwtí * a. >v w •í Galó Ferenc, Dubník 387, okr. Nővé Zámky. 22 éves komoly fiatalember. A vasútnál dolgozik. Szeret táncolni, olvasni, színházba járni, de csak egyedül. Eddig nem találta meg az igazit. Megértő, komoly, társra vágyó lányok leveleit várja. Fényképes levelek előnyben. Zsujtai Rozália, Hrhov 33, okr. Roifiava. 15 éves múlt. Nagyon szereti a beat zenét. Kedvencei az Omega együttes és Szécsi Pál. Hasonló korú fiatalokkal szeretne levelezni magyar nyelven. Minden levélre válaszol, de a fényképeseket előnyben részesíti. Maksi Mária, Rim. Sobota, Gorkého 23. 17 éves. Levelezés útján szeretne megismerkedni 17— 21 év közötti fiúkkal és lányokkal. Szereti a tánczenét, kedvencei: Koncz Zsuzsa, Harangozó Teréz és az Illés együttes. Fényképes levelek előnyben. Bohony Erzsébet, Réca 142, okr. Galanta. 17 éves, kedveli a tánczenét, szeret táncolni. Kedvence Koncz Zsuzsa és a Metró együttes. Hasonló korú fiúkkal és lányokkal szeretne levelezni magyar nyelven. Fényképes levelek előnyben. in