A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-07 / 18. szám

Milan Mravec: Kivándorlók esküvője • • • Eva Oly régi már az Írás, hogy lassanként elhiszem: Belőlem lettél, hogy közösen rajzoljuk fel a világot. Nem tudnék egyetlen téglát sem kibontani a falból, amiről biztosan állíthatnám: nem a Te kezed, hanem az Enyém illesztette a helyére. De nemcsak a tárgyakat, hidakat, alagutakat, nemcsak a divatot, közlekedést és művészetet, nemcsak a formákat, színeket és dimenziókat lapoztuk együtt — együtt raktuk le a szavak kábeljeit, s minél mélyebbről jön, annál tisztábban hallom a szavakból a Te hangod. Többnyire szerelmes verseket és személyi lapokat költöttem Rólad. Mindegyik műfajban ragaszkodtam a tényekhez, ezért oly szegényes a kép. A tények jellemezhetnek egy évszakot, egy földrészt vagy a halált. De a legköltőibb vagy a legmatematikaibb tények összege sem más, mint tény vagy ami rosszabb: hangulat, tehát homály. Te, attól kezdve, hogy kíváncsivá, aztán szomjassá, aztán kapzsivá tettél az alma ízére, mindig abszolút világosságra törtél, s még elrejteni valódat is fénnyel tetted láthatatlanná mert tudtad, hogy a káprázat kedvéért sok mindent megbocsájtok. Te őrized meg a nyelvet és az előér.* zeteket, hogy aztán én kiharcolhassam a sorstól a továbbélés, a túlélés módját. Te vagy az a bizonyosság, amely arra késztet, hogy magamban s ne a világban keressem az igazság igazolását s az igazság elviseléséhez szükséges figyelmet, s jó Benned érezni a gyengét, amikor képtelen vagyok a hősiességre. Tele vannak papírjaim a Rólad szóló tapintatlan leírásokkal — Te alig írtál még Rólam! — s közben alig tudok egyebet Rólad, mint amenynyit magadtól elárulsz azzal, hogy mindent elvégzel helyettem, ha nekem másra kell figyelnem. Szívesen kötnék Veled szövetséget és szerződést a világ újrafelosztására, de nem lehet. Űgyis azt veszed el Tőlem, amit Nélküled már amúgy sem tudnék megtartani, s cserébe Téged kaplak érte, így hát nem veszíthetlek el, míg van mit elhódítanod. S amíg van mit elhódítanod — a világ egyre tágasabb lesz és egyre téresebb. S arra is Neked kell vigyáznod: el ne vesszünk benne. Banner Zoltán Dénes György Még tündököl a kert Még tündököl a kert, de már könnyű árnyék lebeq a ritkás lombon át; kimondhatnád a szépség fájdalmát, de mély tekintetével rád nyit egy virág, Rácz Andor Az élet hajnalén Ha árnyas lomb között a hajnal titkon beoson, s a szellő álmatag neszével füledbe súg és simára vasalja orcádnak ayűrött rózsáit, ha ifjúságodnak sarkig tárt ablakát bederenqi a pirkadat, s csak sután hunyorogsz álmos, sanda tekinteteddel mint álmodban vágytál — ébren — elűzni igyekszel, átadod magadat a céltalan semminek szívedben nincsen vágy — szerelem, tovasuhansz a múlással meddőn, nesztelen hallgass, a lét most önmagát siratja, a bokrok ölén álmos csönd zizeg, gyémánt-folyó ringatja habjait; néma kövek közt fekszik a szíved. Csanády János Békedal Valahol a béke csendje ül szívem közepében legbelül; honnan hoztam? Háborúk zajából, fehér lepkeszárny, rebeg, világol, ha a harcizaj egy pillanatra, ha a véres harcizaj elül. Lepkeszárny vagy menyasszonyi fátyol, benne egy szép lányremény lobog, piros, finom szívek ütemére asszonykendők, forró népdalok. Árad már a tavaszi szél vízre, nehéz, édes remény száll a szívre, ha a harcizaj egy pillanatra, ha a véres harcizaj elül. Valahol a béke csendje ül szívem közepében legbelül; honnan hoztam? Háborúk zajából, átmentettem hetedhét halálon, menyasszonyi fátyollá varázslom, ha a véres harcizaj elül. 1963