A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-30 / 17. szám

Aki Szlovákia fővárosában jár-kel, láthatja, hogy hatalmas építkezések folynak a városban. Talán észre sem veszi az apróbb munkálatokat végző embereket. Szemünk hozzászokott a nagyhoz, a hatalmashoz, s közben elsiklunk az apróságok mellett, mint az elefántot szemlélő ember a hangyák szorgos nyüzsgése felett. Pedig érdemes „odafigyelni", észrevenni őket: a hangyaszorgalmú, tűzkezű embereket. Kikről ls van szó? A TOZ-Potraviny Bratislava egyik öttagú építőcsoportjáról, melynek tagjai újjávarázsolták már a Tuzex egyes helyiségeit, az Olasz áruházat, a Sportüzletet, a Magyar éttermet, a Mihály-kapu alatti csemegeüzletet, nem beszélve arról, hogy nyolc hónap alatt felépítettek egy 600 négyzetméter alapterületű csarnokot, melyben helyet kapnak az üzem lakatosai, autómechanikusai, festői... Felkerestem a kis kollektívát. Ha azt írom róluk, hogy öntudatos dolgozókkal találkoztam, akik a munkájukat hittel és szeretettel végzik, s akik mindenáron meg akarják szerezni a szocialista munkabrigád címet, egyes olvasók talán gunyorosan elmosolyodnak s legyintenek: „Ugyan, kérem, mese az egész!" Pedig tévednek! Az igazság az, hogy ezek az emberek valóban szeretik a mesterségüket, felügyelet és noszogatás nélkül is úgy dolgoznak, mintha a saját kis családi fészküket építenék. Tulajdonképpen azt is építik. Hiszen a társadalom részére végzett munkájukért felvett fizetésükből valósítják meg terveiket, álmaikat. Ügy vélem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a munkásember mentalitása, érzés- és gondolatvilága lassanként megváltozik, színesebbé és gazdagabbá válik. Különösen akkor érvényes ez, ha elégedett a munkahelyével és megtalálja a számításait. És az öttagú építőcsoport megtalálja. De vezetőik sem csalódnak bennük. — Nagyon elégedett vagyok a munkájukkal — mondja Varunera Karol, a vezetőjük. — ök bizony minden szombaton dolgoznak, és ebben az az örvendetes, hogy nem kényszerből. — Az egyik szabad szombatot az S. O. S. gyermekfalu létesítésére dolgozták le. Mintegy 8000 korona értékű munkát végeztek — jegyzi meg Nemesszeghy Péter, a mesterük. Kik ezek az emberek? A munkabrigád vezetője Horftáéek Ferdinand. Tagjai: Izsák János, Sándor Miklós, Darázs Imre és Chytil István. Egy ember kivételével 8—10 éve dolgoznak együtt. Talán ennek tudható be, hogy jól megértik egymást. Szó sem lehet róla, hogy valamelyikük elhúzza magát a munkától. Nem tűrnék meg maguk között. Csakhamar útilaput kötnének a talpa alá. Aránylag fiatalok. Például Izsák János 28 éves. Szencen (Senec) lakik háromszobás szövetkezeti lakásban. A felesége óvónő Magyarbélen (Velky Biel). Szegrőlvégről földiek is vagyunk. Mindketten az Ipoly és a Garam mentéről származnak (Lontó, Farnad). A fiatalember jelenleg gépkocsivezető tanfolyamra jár. Az a terve, mihelyt megkapja a hajtási jogosítványt, nyomban megveszi a ko-Szemtől szemben az igazgatóval u a csit. Dicséretes, hogy szabad idejében sokat olvas ... Mellesleg jegyzi meg, hogy a Fradinak szurkol. Hogy mi lesz a két fiával? Még nem tudja. — A nagyobbik (elsős) igen komoly, szereti az iskolát, jól tanul — mondja. — Dehát sok van még hátra. Manapság máról holnapra is sokat változik a világ, majd elválik, hogy mi lesz belőlük. Szeretném, ha becsületes emberekké nevelődnének. Chytil István újfalusi (Vieska), 31 éves. Estéről estére várja őt haza a két kislánya, akiket nagyon szeret. Két éve kezdte el építeni háromszobás családi házát, s ma már boldogan mondja, hogy felépült. Igaz, az egyik szobát még be kell rendezni, de ha valami nem jön közbe, az is meglesz nemsokára. Egyébként nagyon szeret piszmogni a kertben: veteményez, gyümölcsfákat ültet és nevel. — Tíz hónapja kerültem a céghez. Rögtön idejöttem, ebbe a csoportba. A társaim „befogad-A brigádi-ezetö (jobbról a második) rövid megbeszélést tart tak", megértjük egymást. így hát elégedett vagyok a munkahelyemmel és a fizetésemmel is. Kérdőn nézek a mesterre. — 80—100 korona eltéréssel 3000 koronát keresnek havonta átlagosan — kapom meg a választ nyomban a mestertől. Sándor Miklós Hidasról (Most na Ostrove) jár be dolgozni. A 33 évéből jónéhányat itt dolgozott le. Hatéves a fia, kétéves a lánya. Virgonc, élelmes gyerekek, érdemes értük „gürcölni". A felesége is dolgozik, elég jól keres: Félen (Toma-Sov) a papírüzlet vezetője, elárusítója, egyszóval — mindenes. — Szeretem a munkámat és a társaimat, összeszoktunk már nagyon. Hiányérzetem volna, ha kilépnék közülük — mondja Sándor Miklós. — Szabad időm nemigen van, esetleg télen, akkor sem sok. Szeretek kártyázni, mit lehet tenni, így van — mondja s mosolyog. Darázs Imre a brigád legidősebb tagja: 46 éves. Legtöbb tapasztalattal bíró, legtöbbet átélt ember. Nem sikerült minden úgy az életében, ahogy gondolta, azért nem panaszkodik. Az első házasságából négy gyereke van: 26, 21, 19 és 16 évesek, a legidősebb pincér, a következő katona, ápolónő és a legkisebb elárusító-tanuló a Priorban. — Itt lakom Bratislavában szövetkezeti lakásban a jelenlegi élettársammal, akivel jól megértjük egymást — mondja. — Szeretem a sportot, gyakran kijárok a meccsre, s néha meglátogatom vidéken élő édesanyámat... A régi családom?... Elvannak. Rendszeresen találkozunk. Nem haragszunk egymásra. így van ez, kérem, ilyen az élet... A brigádvezető — Horftáéek Ferdinand — szintén fiatal ember, két fiú apja. A gyerekeiből jó szakembert szeretne nevelni, reméli, sikerül. Az a célja, hogy negyvenéves koráig takarékoskodik, aztán felépít egy szép családi házat a saját ízlése szerint. Szabad idejében horgászik, rendszeresen jár a mérkőzésekre. Nem csoda, hiszen hosszú évekig aktív „focista" volt.,Egyébként igen megfontolt, komoly ember. 61-től tagja a pártnak, három éve pedig vezetőségi tag. — Nagyon szeretem a szakmámat — mondja —, de azért mindenképpen tovább akarok tanulni. A mester, Nemesszeghy Péter is fiatal ember. Ö gondoskodik a brigád tagjairól, az anyagellátásról, de mint minden embernek, neki is megvannak a magánélet gondjai-bajai: kétszobás lakását szeretné kicserélni nagyobbra. Aztán akad komolyabb problémája is: állandóan fáj a szíve.