A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-25 / 16. szám
# Az idei bécsi ünnepi hetek műsorán szerepel Gottfried von Einem operájának az ősbemutatója. Az új opera librettóját Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámájából írták. 9 Három olasz tudós — Felice Caramia, Germano Ricci és Carlo de Bach — megtalálta a májgyulladás (hepatitis) vírusát. A három olasz tudós most azon fáradozik, hogy a vírus kitermelésével megfelelő ellenszert állítson elő. 9 A moszkvai Kis Színházban bemutatott Darvas-drámával, a Szakadékkal kezdődött meg a Szovjetunióban a magyar drámafesztivál. Ennek keretében 62 szovjet színház 19 magyar színpadi művet mutat be. Többek között Az ember tragédiáját, Örkény István Tóték, Sarkadi Imre Elveszett paradicsom, Csiky Gergely Ingyenélők, Petőfi Sándor Tigris és hiéna, Katona József Bánk bán című drámáját. 9 Az elmúlt év decembere óta pusztít a kolera Nigériában. Eddig több mint 300 embert vitt el. A járvány főleg az ország délkeleti részében öltött nagy méreteket, ahol több mint 400 megbetegedést jegyeztek fel. 9 A milánói dóm, Európa egyik leghíresebb székesegyháza, süllyed — közölte a városi tanács. Megállapították, hogy két év alatt a pillérek 2,5 centimétert süllyedtek. Az épületet acéltámasztékokkal kellett megerősíteni. A veszélyt részben az idézte elő, hogy fokozódott a vízfogyasztás, s ezáltal csökkent a talajvíz szintje, részben pedig az, hogy a dóm körül a nagy forgalom állandó rezgéseket okoz. 9 Roger Moore, az „Angyal", újra filmez. Az ember, aki fél önmagától, ez a film címe. Hőse egy férfi, akit kettős baleset ér: elüti egy autó és beleszeret az úrvezetőnőbe (akinek szerepét Olga Georges-Picot játssza). 9 Alberto Moraviának, aki három évig csak a színpaddal és a filmmel foglalkozott, újra regénye jelent meg. Az En és ő című Moravia-regóny a napokban került könyvtári forgalomba. 9 Jól haladnak a májusi bécsi gyűjteményes Oscar Kokoschka-kiállítás előkészületei. A rendezvényre eddig 31 európai és 10 amerikai múzeum és 30 magángyűjtő küldte el Kokoschka festményeit, grafikáit. 9 Moszkvában készülnek Dosztojevszkij születése 150. évfordulójának novemberi megünneplésére. A jubileumi bizottság elnöke Konsztaniyin Fegyin. Dosztojevszkij egykori leningrádi lakásában múzeumot nyitnak, újjárendezik a moszkvai Dosztojevszkij Múzeumot és dokumentumfilm készül az író életéről. A rengeteg rendezvény betetőzéseként november 11-én ünnepi ülés lesz a Bolsoj Tyeatrban. 9 Az Atlanti-óceán víztömege mintegy tízmillió köbkilométerrel több, mint ahogy eddig feltételezték — állapították meg a szovjet kutatók. Számításaihoz szovjet és külföldi expedíciók új adatai szolgáltak alapul. Az új felmérés szerint az Atlanti-óceán térfogata 332,7 millió köbkilométer. 9 A líbiai régészeti intézet munkatársai régi, az időszámításunk előtti második évszázadból fennmaradt föníciai temetőre bukkantak. A sírokban csontvázakat, edényeket és agyagból készült lámpát tmáltak. 9 Űj film forgatására készül Roger Vadim francia rendező, BB egykori férje. A film forgatókönyvéről eddig mindössze annyit sikerült megtudni hogy Felicien Marceau francia dráma- és regényíró egyik műve alapján készül. A főhősnőt, egy fotomodellt, Brigitte Bárdot alakítja.