A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-16 / 15. szám

A Csemadok járási konferenciái A Csemadok Központi Bizottságának levele a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Tisztelt Elvtársak! A Csemadok Központi Bizottsága 1971. március 29-én megtartott V. ülése értékelte az 1968—69-es év tevékenységét és a párt KB decemberi határo­zatai valamint dokumentumai alapján levonta a szükséges következtetéseket a szövetség további munkájával kapcsolatban. A KB ülésének egész szelleme igazolta, hogy Szövetségünkben létrejöttek mindazok az előfeltételek, melyek,lehetővé teszik a párt vezető szerepének következetes érvényesítését, kifejezésre juttatta, hogy Szövetségünk a jövőben pártunk központi bizottságainak határozataira tá­maszkodva kiveszi részét a szocializmus építése feladatainak teljesítéséből. Minden törekvésünk arra irányul a jövőben, hogy a kulturális és népnevelő munka különböző formáin keresztül a marxizmus­leninizmus eszméi és a proletár nemzetköziség alap­ján elmélyítsük a csehszlovákiai magyar dolgozók és hazánk többi nemzetei és nemzetiségei közötti barátságot és ezzel hozzájáruljunk népeink erkölcsi és politikai egységének további megszilárdításához. Ezekből az alapelvekből kiindulva kivonjuk tovább mélyíteni a csehszlovákiai magyar dolgozók szocia­lista hazafiságát, mely a közös haza építésében jut kifejezésre társadalmi életünk minden területén. Úgy kívánunk dolgozni és tevékenykedni, hogy munkánkkal a jövőben még hatásosabban mint eddig, hozzájáruljunk szocialista társadalmunk fej­lesztéséhez, népeink erkölcsi és politikai egységének elmélyítéséhez, továbbá hazánk és a Szovjetunió valamint a szocialista országok népei barátságának szüntelen erősítéséhez. Szövetségünk központi bizottsága egyben elhatá­rozta, hogy a Csemadok minden szerve és szervezete méltóképpen hozzájárul pártunk megalakulása 50. évfordulójának megünnepléséhez és mindent elkövet, hogy az évforduló megünneplését következetesen felhasználja a pártunk iránti bizalom-elmélyítésére és jelenlegi politikájának támogatására. A Csemadok szervezetek tagsága munkával és tettekkel köszönti a CSKP XIV. kongresszusát s vára­kozással tekintenek a kongresszus tanácskozása elé, mely szocialista társadalmunk fejlődésének új táv­latait tűzi ki. A kongresszus határozatát és követ­keztetéseit magunkévá tesszük, s minden erőnkkel munkálkodni fogunk azok teljesítéséért. A Csemadok Központi Bizottsága oooooooooooooooooo Megérte ° o Hosszú esztendőkön át jómagam is műkedvelös­ködtem, így hát jól tudom, mennyi munka, izga­lom, lemondás, egymáshoz való alkalmazkodás és Q késő éjszakákba nyúló próba előz meg egy-egy be­mutatót. S hovatovább egyre kevesebb az olyan sze- O rencsés falu vagy kisváros, ahol ne lenne komoly gond tető alá hozni egy-egy műkedvelő színelö­adást. q Így volt ez a Csemadok muzslai helyi szervezeté­ben is. Megszületett az elhatározás, aztán a darab- O választáson is túlestek, meg rendező is akadt Grosch Istvánná személyében, hanem a szereplök kiválogatása már sokkal nehezebben ment. A nem- O akarás mellett egyéb elfogadható mentegetődzések is elhangzottak. Igy aztán a szervezők vállalták a O szerepeket, meg még néhány lelkes Csemadok-tag. Q Megkezdődhettek hát Sipos Jenő: Nagy baj az agy­baj című falusi tárgyú komédiájának próbái. Szór- O galmas munkával eljutottak a bemutatóig. Ennek erkölcsi és anyagi síkére azokat igazolta, akik ren- O dületlenül hittek abban, hogy fáradozásukért cl- q ismerés — taps lesz a jutalom. Háromszor telt ház előtt játszottak Muzslán, így hát még negyedszer O* is megismételték az előadást. Telt ház ugyan már nem volt, de taps, csend, kacaj volt bőven. Jól ját- ' -1 szottak valamennyien. Látszott rajtuk, hogy beért Q a játékuk a próbák és a korábbi előadások során. Vendégszerepelni is voltak már Libádon, Bélán O és Garamkövesden és készülnek további szomszé­dos községekbe is. VÉRCSE MIKLÓS Q o o •fül IwiiMBfe^ilfá? iiiir rt frilBftföttWtyi ft Véget értek az évzáró közgyűlések, és minden járási Csemadok szervezet készül a járási konferenciákra, amely, mint a Csemadok legfőbb járási szerve, megtárgyalja az elmúlt választási időszak munkájának az eredményeit, hiányosságait, leszűrik a tapasztalatokat és kitűzi az el­következő év legfontosabb feladatait. A járási konferen­ciák értékelik a járási vezetőség irányitó munkáját, tag­jainak aktivitását a szervezeti élet, a népnevelés és a népművészet területén. A járási vezetőség tagjainak te­hát számot kell adniok a járási konferencia küldöttei előtt, hogy munkájukkal hogyan járultak hozzá az elmúlt járási konferencia határozatainak végrehajtásához. Hisz végeredményben minden járási bizottság munkája lénye­gében olyan, amilyen tagjainak felelősségérzete és konk­rét szervező tevékenysége a határozatok végrehajtásában. Nem véletlen, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozom. Hiszen az elmúlt évek eseményei kisebb-nagyobb mértékben a Csemadok munkájára is rányomták bélyegüket. Ezeknek az éveknek jellemzője az volt, hogy sokat foglalkoztunk önmagunkkal, keresve a társadalmunkban megnyilvánult opportunista és jobboldali elhajlások okait. Megpróbáltuk leszűrni az elmúlt évek tapasztalatait, levonni belőlük a tanulságokat, hogy ennek alapján szövetségünkben is teljes lendülettel hozzáláthassunk a népművelési, népne­velési és kulturális munka szervezéséhez. Járásainkban már lényegében befejeződött a konszolidációs folyamat. Mindez lehetővé teszi, hogy a levont tanulságokat szem előtt tartva a Csemadokban újult erővel érvényt szerez­zünk a párt politikájának, hogy ennek a politikának alap­ján tovább mélyítsük a Csemadok tagságának eszmei egységét a proletár nemzetköziség, a szocialista hazafi­ság és az egészséges nemzeti öntudat szellemében. A végbement konszolidációs folyamat tehát lehetővé teszi, hogy minden erőnket összpontosítsuk a konkrét munka szervezésére, azoknak a feladatoknak az elvégzé­sére, amelyek szövetségünk jellegénél fogva előttünk áll­nak. A Csemadok megalakulásakor kitűzött céljaink nem változtak. Feladatunknak tartjuk továbbra is a sokolda­lúan fejlett, kulturált és a szocializmus eszméitől áthatott ember nevelését. Ez azonban csak konkrét munkaformá­kon keresztül válik valósággá, élő és ható erővé. E konkrét munkaformáknak a megvalósításakor lép előtérbe a szer­vező munka, melynek hajtóereje a járási bizottság, annak irányító és szervező munkája. Tőlük függ elsősorban a jö­vőben is a helyi szervezetek aktivitása és munkájuk szín­vonala. A járási konferenciák jelentőségének különös hangsúlyt ad az a tény, hogy ez évben ünnepeljük Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának 50. évfordulóját. Ennek méltó megünneplése fokozott aktivitást és szervező munkát követel. A Csemadok járási bizottságai mindenütt terveket dolgoznak ki ezzel kapcsolatban, azonban a ter­vek megvalósítása az új járási bizottságok szervező és irányító munkájától függ. Az ő munkájuk s a helyi szer­vezetek tagságának egybehangolt munkája nyomán vál­nak majd valóra a papírra vetett tervek. A Csemadok-szervezetek jó munkája tehát elsősorban a járási vezetőség kezdeményezőkészségétói függ s akkor lesz eredményes, ha a vezetőség minden tagja naponta kiveszi részét a gyakorlati problémák megoldásából, rend­szeresen látogatja a helyi szervezetek vezetőségi és tag­gyűléseit, és a határozatok meghozatalánál főleg szemé­lyes tapasztalatokra támaszkodik. Az idei járási konferenciák megtartása előtt tehát hang­súlyoznunk kell, hogy a Csemadok járási vezetősége tag­jának lenni egyáltalán nem formális kérdés, minthogy a járási vezetőség politikai és szervező funkciót tölt be, s munkája csak akkor eredményes és hatékony, ha olyan egységes munkakollektívává kovácsolódik, melynek min­den egyes tagja aktívan tevékenykedik. A Csemadok já­rási konferenciáinak ezért legfontosabb feladata, hogy olyan elvtársakat válasszanak a járási vezetőségbe, akik eddig magatartásuk és munkájuk alapján ezt a tisztséget kiérdemelték. A járási konferencia tehát, mely az új ve­zetőséget megválasztja, nagy felelősséggel tartozik az egész járás Csemadok-tagságának, amely joggal elvárja a járási konferenciák küldötteitől, hogy olyan járási vezetőséget válasszanak, melynek tagjai tudnak áldozatokat is hozni a csehszlovákiai magyar dolgozók kultúrájának fejleszté­séért. Továbbá, hogy az új járási vezetőség tagjai való­ban támaszai lesznek helyi szervezeteinknek: a rájuk bí­zott helyi szervezeteket rendszeresen fogják látogatni és aktív szervezői lesznek falvaink kulturális életének. Igen nagy tehát a Csemadok járási konferenciáinak feladata és felelőssége, hisz le kell rakniok a jövő munká­jának alapjait, ez az alap pedig nem lehet más, mint egy olyan járási vezetőség megválasztása, mely képes konkré­tan végrehajtani a járási konferencia minden határozatát. VARGA JÁNOS a Csemadok KB titkára Nyíltan Tisztségbe iktatáskor szokás, hogy az új elnök programbeszédet mond: beszámol terveiről, elképzeléseiről, el­marasztalja a régit és sok szépet, jót ígér, mit majd új tiszteségében kíván megvalósítani. Engedjék meg. hogy én eltérjek et­től a múltban alkalmazott „rendtől", éppen azért, mert a közelmúlt idők alaposan felforgatták ezt a rendet, és szép szavak, ígéretek helyett nyíltan és őszintén szóljak pár szót azon alapfogalmakról, melyet pártunk Csehszlovákia Kommunista Pártja leg­utóbbi plénumain oly alaposan meg­tárgyalt, megállapított és határoza­tokba, irányelvekbe foglalt, részünkre is kötelezővé tett. Megkönnyíti helyzetemet ebben a tekintetben Pezlár elvtársnak az SZLKP KB küldöttének felszólalása párcsoportunk gyűlésén arról, hogy értékelve ténykedésünket, kritikusan tolmácsolta azon határozatokat, me­lyeket Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége ho­zott munkánk megjavítása érdekében, a Csemadok valamennyi szerve, szer­vezete és tagja számára. Kedves Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága decemberi ple­náris ülésén megállapította, hogy a párt csak úgy tudja történelmi hiva­tását betölteni, ha elméletileg egye­síti erejét a marxizmus-leninizmus alapján a proletár nemzetköziségre támaszkodva. Mert csak egyedül eb­ben van a szocializmus felépítésének előfeltétele, csak egy ilyen elmélet és gyakorlat tarthat igényt a széles dol­gozó tömegek támogatására. Éppen az utolsó évek voltak azok, melyek nagyon világosan megmutat­ták, milyen drágán fizetünk a párton belüli elméleti zűrzavar és a hely telen gyakorlati módszerek alkalmazásáért. Hála azon erőknek, melyek a legne­hezebb körülmények között is hűek maradtak a marxista-leninista ala­pokhoz, aránylag rövid időn belül' ki­vezették pártunkat az elméleti zűrza­var és az opportunista, szocialista el­lenes gyakorlat hínárjából és döntő csapást mértünk a jobboldali oppor­tunistákra. A párttagsági igazolványok kicse­rélésével alapjában véve pártunk megtisztította sorait azoktól, akik nem valók azon megtisztelő névre, hogy Közlemény a Csemadok KB uleserol A Csemadok Központi Bizottsága 1971. március 29-én ülést tartott. Az ülés napirendjén a szervezet 1968—69. évi tevékenységéről szóló tájékozta­tó, továbbá az elnökségnek az 1970. évben végzett munkáról készült be­számolója és az 1971. évi munkaterv szerepelt. A Csemadok Központi Bizottsága egyetértett a tájékoztató jellegű érté­keléssel, mely egyrészt elismeri á~Cse­madok 20 éves tevékenységének je­lentőségét, rámutat ugyanakkor azok­ra a hibákra, torzulásokra is, melyek a szervezet életében az 1968—69-es

Next

/
Oldalképek
Tartalom