A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-02 / 13. szám

Nevető világ SKÓCIA HhBHHHi Egy skót leányzó, akinek egy fiatal orvos udvarolt, sírva meséli barátnőjének, hogy szakított az udvarlójával. — És persze — mondja a barátnő —, visszakérte az ajándékokat. Mire a leányzó panaszosan: — Nemcsak visszakérte, hanem felszámolt harminchét vizitet is. Két öreg bácsi üldögél a skóciai temetőben. Beszélgetnek. — Hány éves, kolléga? — Nyolcvankettő. És maga? — Kilencvenhárom, fiam. — Hát akkor, bátyám, magának nem is fizetődik ki már hazamenni... * * • Egy skót belép a házba, és kétségbeesetten kiabálja a feleségének: — Mary! A legelőnkön egy idegen tehén legel! Az asszony ráförmed: — Mire vársz, John? Eredj és fejd meg! • • » A skót százötven kilométert gyalogolt, hogy megnézze kedvenc labdarúgócsapatának döntö mérkőzését. Amikor hazaér, szomszédja megkérdezi, hogy mit látott. — Semmit — feleli a fáradt skót —, már nem volt elég erőm, hogy átmásszak a kerítésen. DÁNIA Joergen, a koppenhágai kereskedő kedvenc újságját lapozgatva egyszerre csak felhördül, és így szól a feleségéhez: — Te, kedvesem, nézd ezt a képet. Nem szégyelli magát ez az alak, anyaszült meztelenül jelent meg egy fővárosi szórakozóhelyen! Az asszony alaposan megszemléli a pucér fiatalemberről készült felvételt, majd így felel: — Ennek nem kell szégyellnie magát, fiam. Más lett volna, ha te jelentél volna meg így a mulatóban ... * • • A koppenhágai állatkertben egy élemedett hölgy melegen érdeklődik a víziló lakosztályának őrzőjétől, hogy a hatalmas állat nő-e avagy férfiú. Mire az őr oktató hangon válaszolja: — Asszonyom, ezt csak egy másik víziló kérdezheti. SVÉDORSZÁG A stockholmi szállodában a nászutasok a nyolcadik emeleten kapnak szobát. A liftet ezúttal nem liftboy, hanem egy szőke svéd szépség kezeli. Útközben rákacsint az ifjú férjre. majd mosolyogva kérdi: — Hogy van, drágám? Odafönn a szobában az ifjú asszony lecsapja a táskáját, és rátámad a férjre: — Ki volt ez a nő? Amaz dühösen legyint: — Hagyjuk ezt, jó! Elég bajom volt tegnap, míg megmagyaráztam neki: ki vagy te? nája selymét a sárkány léceire feszítve. Sarkon fordult, és mély sóhajtással vonult vissza a lakásba. Férje bolondériája sehogy se ment a fejébe, de már lemondott róla, hogy ilyen dolgokban megértse Bent. „Mint izgatod magad? Fő, hogy az üzleti vállalkozásaiban helyén van az esze, vagyonosodik, és gondtalan életet biztosít a családjának. A többi nem fontos. Játsszadozzon csak! A férfiak már ilyenek..." Deborah ezzel vissza is nyerte nyugalmát, kiment a konyhába és odaszólt a szolgálónak: — Forró puncsot készítünk. Franklin úr meg a fiam bőrig ázva jön majd haza, mert épp most kellett nekik elmenniük! A puncs jól fog esni mindkettőjüknek. Ezalatt apa és fia kiért a város szélére, s egy magtárszerű épület eresze alá húzódott a szabad mezőn. Franklin hegyes vaspálcikát erősített a sárkány fejére, s aztán William lassan elengedte a kenderfonálon lebegő alkotmányt. Franklin a fonal másik végét szorosan ráhurkolta egy vaskulcsra, s hogy elkerülje ezúttal a „pulyka-balesetet", a kulcshoz egy kurtább selyemzsinórt illesztett szigetelő anyagként. Gomolyogva közeledett feléjük egy sokat ígérő viharfelhő. A sárkány ott csapongott a felleg alatt, de nem történt semmi. Franklin már-már kételkedni kezdett saját ötletében, amikor egyszerre csak észrevette, hogy a kenderkötél kócai-bogai felágaskodnak. Ekkor visszahúzta kissé az átnedvesedett zsineget, és csuklóját feszült várakozással emelte oda a vaskulcshoz. Hirtelen olyan szikrák sisteregtek föl a vasból, hogy a kísérletező ember testén végigfutott az öröm borzongása. Igaz tehát, amit gondolatban kiszámított! A villám azonos az elektromossággal. ömleni kezdett az eső. Az átázott kenderkötél most már szökőkút módjára ontotta magából a villamos szikrákat. — Gyerünk, fiam — szólt boldogan Franklin —, a kísérletet jóvégre vittük. Gyakorlati alkalmazása igazán egyszerű lesz. Pár hónap múltán Franklin felszerelte a hegyes vasrudat Piac utcai házára. Ez volt a világ első villámhárítója. De ezenkívül úgy volt megszerkesztve, hogy még villamosságot is szállított feltalálójának laboratóriumába. Franklin ilyképpen nem csupán kivédte, hanem tüstént szolgálatába is hajtotta „az ég haragját", vagyis az ember ősi és örök módján járt el a természet erőivel, A villámhárító alsó vége lenyúlt egészen a lakás lépcsőházába, és ott két részre ágazott, vagy fél méternyi távolságra egymástól. A rúd e villás végére egy-egy bronzharangocskát erősített. Így aztán amint villamossággal telített felhők vonultak el a ház fölött, harangjáték jelezte az elektromosság felgyülemlését a rúdban, feltalálójának pedig nem kellett egyebet tennie, mint odavinni a palackokat és megtölteni azokat a légkör szállította energiával. Egy éjszaka Franklin hangos csattanásra figyelt föl. Kisietett szobájából a lépcsőházba, és észrevette, hogy a harangnyelvek nem inognak ide-oda, mint máskor viharos időben, hanem mereven megállnak egymás felé fordulva, míg a villám tüze csattogva pattan egyik harangról a másikra. Sárgás-vöröses fény világította be a lépcsőházat, de nem okozott kárt semmiben: a villám hatalmát a ház gazdája immár megzabolázta. A bronzharangokat Franklin sokáig nem szerelte le. Éveken át megkondultak a zivatar közeledtére, és amikor már rég lomtárba kerültek, az öreg Franklinnek akkor is úgy rémlett néha egy-egy csöndes, csillagos éjszakán, hogy újra hallja zengő-bongó szavukat, a diadal első édes, megrebbenő örömével. Részlet Sós-Vámos: Franklin vagyok Philadelphiából című könyvből. Philadelphia, a Piac utca Franklin korában mert egyáltalában nem tudhatjuk igazad van-e." Deborah jóformán be se lépett még, és máris megállította férje meglepő kérdése: — Lelkecském, megvan-e változatlanul az a vég selyemtafotád, amit húsvétra vettem? — Hogyne, Ben! Ha nem lennél férj, rég észrevetted volna, hogy még nem volt időm kiszabni. — Kérlek szépen, hozd be gyorsan azt a tafotát nekem. — Már minek, kedvesem? Csak nem akarod selyemingre elhasználni az én szoknyámat? — Hogy mire kell, még neked sem árulhatom el, de ollót is hozzál, tűt meg cérnát... Deborah nagyon elcsodálkozott. Az elmúlt években elég csodát látott ugyan az otthonukban, de hogy Ben még az ő szoknyájának selymét is elvegye? ... Ám alig kapta meg Franklin a kért dolgokat, rögtön kitessékelte a szobából feleségét, és legelőször is gondosan bezárkózott. Aztán kifaragott két hosszú fapálcikát, keresztben odaerősítette őket egymáshoz, és újabb pálcikákból keretet készített. Most következett a selyem. Csattogott az olló, villogott a tű, s egyszerre csak ott feküdt az íróasztalon egy hatalmas, gyönyörű sárkány! Ekkor Franklin fogta az egészet és elrejtette könyvszekrényében, a vaskos kötetek háta mögé. Az asszony közben tízszer is elsétált férje ajtaja előtt, és amikor meghallotta végre a visszaforduló kulcs halk kattanását, rögtön bent is termett a szobában. Vizsgálódva kutatott mindenfelé a szeme, de nem látott semmi szokatlant, még tafotadarabokat sem bírt felfedezni, a férje meg oly szelíden lapozgatott egy könyvben, mintha nem is ő tüntette volna el a szép, sötétkék selymet. Franklinné megzavarodott, kinézett az ablakon az utcára, s hogy mondjon valamit, végül is megszólalt: Franklin szülőháza Bostonban — De szépen süt a nap... Gyönyörű az idő ilyenkor, júniusban, Franklin szintén az ablakra tekintett. Komoran vizsgálta az égboltot. — Sajnos, folyton süt a nap. Reménytelen időjárás ... Deborah asszony most már igazán meghökkent. Hát ez mégiscsak cifra dolog, hogy Ben a napsütésre is haragszik! Miután pedig Franklin újra lapozgatni kezdett a könyvben, az aszszony lemondóan sóhajtott egyet és betette maga mögött az ajtót. „Ez az én napom!" — dobbant nagyot Franklin szíve ahogy ébredéskor fürkészni kezdte az eget. Feje fölött kék volt még az égbolt, de a láthatár alján komor felhők gyülekeztek. Franklin sebtiben öltözött, közben már átkiáltott a szomszéd szobába a fiához: — William, William! A huszonegyedik évében járó, sudár fiatalember nemsokára bekukkantott. — Mit kíván, édesapám? — Szedelőzködj, megyünk ki a rétre! — Most? Hiszen vihar közeledik. — Az a jó, fiam, az a jó... — Mire lenne jó? — Sárkányt eregetünk, Will! — hangzott az izgatott felelet. — Ide hallgass, és ne bámészkodj, nem bolondult meg az apád!... Te is tudod, hogy Collinson barátom megkérdezte tőlem, miképpen juthatok fel az égig, ha egyszer meg akarok győződni arról. amit bizonyítékok nélkül is hiszek. Hogy ugyanis a villám sem egyéb elektromos kisülésnél. Mivel én egyelőre nem szándékozom a menynyekbe kerülni, inkább a sárkányt küldöm helyettem. No, látom, érted végre ... Segítségül hívlak, más tanú viszont ne legyen rajtad kívül, mert az emberek vigyorognának, ha meglátnák, amint ötvenedik évemhez közeledve sárkányt eregetek a mezőn. Már kiléptek az utcára, amikor Franklin tréfás öngúnnyal s némi önelégültséggel hozzáfűzte: — Kora reggel, amikor fürdés közben kipattant végre agyamból ez a szikra, philadelphiai Archimédesznek csúfoltam magamat, ma pedig, amikor eljutottam odáig, hogy kipróbálhatom, mennyit ér az ötletem, azt képzelem, újra megjelenítjük Teli Vilmost és a fiát. Éppen mi ketten, és éppen itt, az új földrészen. Teli erősebbnek bizonyult valaminél, amitől az emberek rettegtek. A zsarnokságnál. Mi is le fogunk győzni valamit, amitől ősidők óta félnek. Kimutatjuk az „istenek menny kövéről", az „ég haragjáról", hogy semmi más, mint egyszerű fizikai jelenség. S ha ezt bebizonyítottuk. a többi már gyerekjáték. Akárcsak ez a sárkány. Deborah asszony kifutott utánuk a kapuig, és elképedten fedezte föl szok-