A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-02 / 13. szám

Egy író feltámad Egyik este, ahogy a komáromi (Komárno) hajógyár üzemi újságjának régebbi számait lapozgattam át újra, az egyik számban kedves régi barátomnak, az új írói nemzedék egyik fiatal, tehetséges tagjának a novelláján akadt meg a szemem. Elolvastam újra, annál is inkább, mert mind az író, mind pedig a történet igen közel áll hozzám, hisz a szerzővel együtt gyerekeskedtünk, ugyanabba a gimnáziumba jártunk, a történet pedig lakóhelyünk mellett, a benei munkásnegyed közelében játszódott le. Ez az újra elolvasott kis novella adta meg a kedvet ahhoz, hogy újra elővegyem egyik kedves könyvemet, a szlovákiai magyar írók elbeszéléseinek egy régebbi gyűjteményét, s mint már oly sokszor, ezúttal is jóleső érzés fogott el, amikor a sok, immár híressé vált író és a sok új írói tehetség mellett ott láthattam földinknek a tehetséges, emberiesen érző, de tragikus sorsú Komáromi Ressl Jánosnak a nevét is. Keveseknek adatott meg a mai fiatal írók közül, hogy úgy be tudjanak tekinteni az emberi lélek mélyére és az élet kulisszái mögé. De az élet könyörtelen volt hozzá: szinte az első szárnybontogatások után kiütötte kezéből a tollat.. . Gondolataimban nagy erővel törtek elő a megelevenedett emlékek, s elhatároztam, hogy vasárnap délután a gyermekéveimet összefoglaló albummal együtt újra meglátogatom, s az album lapjainak forgatása közben megmegállunk egy-egy közös kép mellett, s elbeszélgetünk arról, hogyan is zajlott le egykor az az idő, amikor még ő is ott lehetett köztünk, s együtt örülhettünk az életnek. Felújítjuk újra azokat az emlékeket, amikor még együtt tehettük meg a szokásos vasárnapi sétánkat a verőfényes napsütésben úszó Nádor utcán, ahogyan abban az időben nevezték, amikor még vidám jókedvvel eregettük a sárkányt a benei réten, halászgattunk a „jégtükörben", a szigeti víztelep alatt, vagy pedig vidáman lubickoltunk a Kis-Duna vizében a mai hajógyár helyén. Szerettem volna elbeszélgetni ezekről a gyerekkori élményekről, s újra feleleveníteni azokat, amelyek még megmaradtak az emlékezetünkben. Remélem, hogy így legalább pár órára el tudom feledtetni vele súlyos betegségét. Bíztam tervem sikerében annál is inkább, mert János barátunk nagyon szeretett „bogarászni" régmúlt események között, amelyek hihetetlen frisseséggel maradtak meg emlékezetében. Bármilyen szép is volt a tervem, a megvalósítására már soha nem kerülhetett sor, mert a kegyetlen sors másképpen határozott. Talán amikor a legszebb terveket, emlékeket gyűjtögettem, hogy minél kedvesebbé, szebbé és tartalmasabbá tehessem az elkövetkezendő vasárnapi találkozásunkat, utolsó csatáját vívta a halállal, befejezve egy évtizedes küzdelmet az életért, melyet oly nagyon szeretett. Így a tervezett szép találkozás helyett már csak a néma sír mellett állhattam meg, leróva tiszteletemet egy olyan ember emléke előtt, aki nem mindennapi életösztönnel és erővel rendelkezett, mert míg testi ereje teljes mozdulatlanságra ítélve már rég elhagyta, a lelke hihetetlenül megerősödött — még így is képes volt alkotni, Írásaival tanítani, szórakoztatni. Óriási lelkiereje volt, soha egy panaszos szó sem hagyta el az ajkát. Pedig évekig nem volt képes leszállni az ágyról, hogy kisétáljon a régi kedves komáromi utcákra. Nem láthatta az újonnan felépült hatalmas lakótelepeket, s szinte el sem tudta képzelni, hogy a régi pocsolyák és nádasok helyén emberek ezrei laknak s a gyermekek százai játszanak vidáman. Nem láthatta a régi girbe-görbe utcák viskói helyén kiemelkedő modern hétemeletes toronyházakat. Nem sétálhatott ki a szépen rendezett új parkba, s nem ülhetett le egy kis padra megpihentetni fáradt testét a csendes nyári napokon. Nem vihette ki kézenfogva kislányait a gyermekparkba, hogy beültesse őket a hajóhintába, felültesse a körhintára, nem gyönyörködhettek együtt a szelíd őzikékben, nem hallgathatta boldog nevetésüket. Tíz évig tűrte a legnagyobb szenvedéseket. Betegágya mellett sohasem lehetett érezni a szokásos kórházi légkört. Bármennyire hihetetlenül is hangzik, de a színt, a hangulatot, az életet mindig ő adta környezetének. Mellette mindenki jól érezte magát, mindenki felfrissült; az öregek lélekben megfiatalodtak, a szomorúak megvigasztalódtak, a megfáradtak új erőre kaptak, a csüggedők lelkébe új erő költözött. Ágyhoz kötött, szenvedéssel teli életének az volt a legboldogabb pillanata, amikor hosszú évek után újra meg tudta rajzolni az „a" betűt, amikor újra le tudta írni két kedves kislányának a nevét, az édesanyám, édesapám szavakat, és kedves szülővárosának, Komáromnak a nevét. Ezzel a képességével újjászületett, újra örülni tudott az életnek, mert nem volt többé örökös tétlenségre ítélve. Volt most már egy állandó jóbarátja, a töltőtoll, amivel ha nehézkes mozdulatokkal is, de szünet nélkül rajzolgatta a szép, sima fehér papírlapokra a betűket, szavakat, mondatokat. Szaporodtak a betegágy mellett a teleírt lapok, és nemsokára meglepett örömmel látták távolabbi jóbarátai, ismerősei is, hogy Komáromi Ressl János új erőre kapott, újra életre kelt, amikor bekopogtatott hozzájuk az újságok hasábjain keresztül írásaival. Az olvasóközönség pedig örömmel látta, hogy a szlovákiai magyar írók családja egy új taggal bővült és kíváncsian várták további alkotásait. Csaknem valamennyi csehszlovákiai lapban és folyóiratban olvashattunk tőle írásokat. Leginkább novellaírással foglalkozott, de Ráckerti orgonák címmel írt egy többszáz oldalas regényt is, jellegzetesen komáromi ízzel és zamattal. Sajnos már nem érhette meg egyetlen regényének kiadását. Már úgy látszott, hogy regénye elvész, hiszen néhány évig kiadatlanul porosodott, míg a Csemadok komáromi városi szervezete vezetőségének jóvoltából lekerült róla a por: a Madách Könyvkiadó ez év júniusában megjelenteti. Elkerül hát a könyvesboltokba s onnan az olvasókhoz. Feltámad hát a már-már elfeledett Kom mSPPP fik l if i Az író 1952 nyarán a bratislavai orvoskert internátusának udvarán Tabi László barátjával beszélget máromi Ressl János, regényének lapjain. Űjra olvashatjuk e tragikus sorsú és fiatalon elhunyt tehetséges író sorait. Regényével visszatér s tovább él köztünk, a csehszlovákiai magyar irodalom kedvelői, támogatói, megbecsülői között. MUNKA LÁSZLÓ * Hamarosan megjelenik Komáromi Ressl János Ráckerti orgonák című regénye a Madách Lap- és Könyvkiadó gondozásában. Az érdeklődők egyéni vagy csoportos megrendeléseiket a következő címre küldjék: Slovenská kniha, Komárno, Steinerova 37. A beteg író mellképe 1 A mm 1 A mm ** • • f Vendégünk: Szilágyi Albert (Mai magyar színmű bemutatójára készül a MATESZ) A csehszlovák-magyar kulturális egyezmény keretében a győri Kisfaludy Színház és a MATESZ gyümölcsöző együttműködést fejt ki. A múlt év végén Dráfi Mátyás, a MATESZ színésze volt vendégjátékon Győrben, Szophoklész: Oidiposz király című drámájában lépett fel, s ezt most a győriek vendég rendező rendelkezésére bocsátásával viszonozzák. Már folynak nálunk Raffai Sarolta magyarországi írónő Diplomások cimű színművének próbái, melyet Szilágyi Albert, a Kisfaludy Színház rendezője állít színpadra. Szilágyi Albertet ismerjük, régi kedves barátunk. Az 1965/66-os évadban Schiller: Haramiák című drámáját rendezte nálunk. Rendezés közben sokat tanultunk tőle, és az együttműködés, a közös munka közben megszerettük, szívünkbe zártuk. Es kicsit mindig visszavártuk közénk. Most újra köztünk van. Szilágyi Albert Erdélyben született. Kolozsváron járt iskolába, majd egyetemre és ott, a magyar színjátszás bölcsőjében szívta magába a színházművészet iránti szeretetet. Mint fiatal rendező került át Magyarországra, ahol számos vidéki színháznál dolgozott mint igazgató vagy főrendező. A vidéki színház a legjobb iskola, sok és változatos művészi munkalehetőséget nyújt színésznek, rendezőnek egyaránt. Az utóbbi években a győri Kisfaludy Színháznál dolgozik és sok sikeres darab rendezése fűződik a nevéhez. Szilágyi Albert tökéletes barát, pedagógus és művész. A próbákra abszolút felkészültséggel érkezik, rendezői utasításai világosak, tiszták: öröm végrehajtani őket. Szilágyi az a rendező, aki hagyja a színészt dolgozni, kibontakozni a színpadon. Megcsodáltuk tökéletes korismeretét és irodalomtörténeti tudását, utasításait hálásan és örömmel tettük magunkévá a színpadon. A Haramiák sikere bizonyítja, hogy Szilágyi Albert beírta nevét a MATESZ vendégkönyvébe, mégpedig aranybetűkkel. Szilágyi Albert a színpadon szuverén irányító és izzásig feszült légkört teremtő alkotó, a magánéletben igen jó pajtás, közvetlen és jókedvű kolléga. Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy elfogadta a Diplomások rendezését és hogy a győri színház igazgatósága hozzánk küldte vendégrendezésre. A Diplomások — ellentétben a Haramiákkal — a jelenkorból, mai életünkből meríti tárgyát. Fiatal falusi értelmiségiekről szól. Már az olvasóelemző próbán kiderült, hogy Szilágyi mennyire jó emberismerő, pszichológus, mikor az egyes jellemeket és a figurák kapcsolatait magyarázta. A készülő darab színpadi próbái pedig azt bizonyítják, hogy tud alkotó légkört, próbahangulatot teremteni, ami a színész és a rendező együttműködésének egyik alapszükséglete. A MATESZ a Diplomásokat először vidéken, majd májusban Komáromban (Komárno) mutatja be. Reméljük, hogy sikerünk lesz vele. SIPOSS JENŐ