A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-26 / 12. szám

Gyurika és Pityuka Marikával a Imike még nem sokat ért gyermekotthonban a történtekből / 1 I ' I ^ M • • • 11 w Mm A mm A I i L HM • 111111 • • «'Jfi/'i t/i Hx JM t Ml] 'V • • • Az elmúlt napokban igen érdekes levél érkezett lapunknak „Emberi sorsok" néven indított rovatunkhoz. A levelet egy fiatalember írta, akit gyermekeivel együtt elhagyott a felesége. Mivel dolgozó ember, és senkire se bízhatta a gyermekek nevelését, kénytelen volt gyermekotthonba adni őket. A gyerekek azonban ragaszkodnak hozzá és ő is szeretné, ha velük lehetne. Ezt csak úgy tudja megoldani, ha megértő feleségre talál, olyanra, aki anyjuk helyett gondját viseli az elh&gyott gyerekeknek. Ilyen asszony vagy lány ismeretségét keresi. Levelét tehát nemcsak azért közöljük, mert az eset igen megrázó és tanulságos, hanem azért is mert feltételezzük, hogy lesz több olyan asszony vagy lány, aki érdeklődik e széthullott család sorsa iránt és komoly szándékkal meg szeretne ismerkedni velük. Kérjük az érdeklődőket közöljék címüket, esetleg fényképes levelet küldjenek a szerkesztőségünk címére. (Hét szerkesztősége, Bratislava, Obchodná u. 7). A beérkezett leveleket továbbítani fogjuk a fiatalember címére, akinek nevét és lakhelyét érthető okokból nem árulhatjuk el. íme a levél legfontosabb részel: Eletem legszebb és legszomorúbb élményei Kéthónapos koromtól a nagyanyám nevelt egy kis falucskában, ötéves koromig nem is ismertem az anyámat. Ugyanis ennyi idős voltam, amikor először meglátogatott, de aztán ismét visszament Magyarországra, ahol lakott. Nagyanyámmal nagyon szegények voltunk, de a község, ahogy tudott, segített rajtunk. Karácsonyra mindig kaptam az iskolában ruhát és lábbelit. Tizennégy éves kcrorr.ban maradtam ki az iskolából és dolgozni mentem a helyi földműv e.sszövetkezetbe, ahol ekkoriban még nagyon keveset lehetett keresni. Nagyanyám nyugdíja is nagyon alacsony volt, és így bizony nehezen éltünk. Ekkor látogatott meg másodszor is az anyám, de nem nálunk szállt meg, hanem az egyik nagynénémnél. Akkortájt éppen fizetés volt a szövetkezetben, és ő engem megelőzve felvette a fizetésemet és azonnal el is vásárolta. így egy fillért sem láttam a keresetemből, sőt a természetbeni járandóságaimat is fel akarta venni, de azt már nem adták ki neki. Tizenhét éves koromban meghalt a nagyanyám. Ekkor az anyám ismét meglátogatott és kért, hogy települjek át hozzá Magyarországra. Az ügy hivatalos részét már el is intéztem, de aztán mégsem települtem át. Ügy gondoltam, hogy én Itt vagyok itthon, itt nevelkedtem fel Csehszlovákiában és ezért itt is maradok. Közben a szomszéd faluban, ahová az egyik rokonomhoz gyakran ellátogattam, megismerkedtem egy lánnyal, s nagyon megszerettem. Udvarolni kezdtem neki és csakhamar össze is házasodtunk. Kezdetben az anyósoméknál laktunk, de mert szerettünk volna külön lakni, elmentem bányásznak, hogy többet kereshessek. Ahol dolgoztam, egy bányavároskában szép lakást kaptunk. Jól kerestem, s csakhamar berendezkedtünk. Házasságunk második évében, 1962-ben kislányunk született, majd 1964-ben kisfiunk. Nagyon boldogok voltunk, örültünk a gyerekeknek. Szerettem a családomat, szerettem odahaza lenni, rádió, gramofon és tévé mellett szórakozni. A vidék is gyönyörű volt. ahol laktunk, s ezért sokszor kirándultunk. 1965-ben megszületett a harmadik fiunk is. Igy öten lettünk. Néha meglátogatott az anyám is, de rá kellett jönnöm, hogy csak azért jön, hogy kihasználjon. Mindig jól bevásárolt és aztán elment. Egyszer, amikor ötödmagával érkezett és hetekig ott maradt a nyakunkon, össze is zördültünk. Ezenkívül a feleségemre is rossz hatással volt. Én nem cigarettázom és nem járok kocsmába, józan életet élek. Anyám azonban más utat követ és a feleségemet is befolyásolta. Kezdtünk egyre inkább elhidegülni egymástól. Később megtudtam, hogy két elvált asszonnyal barátkozik és amikor én éjszakai műszakban dolgozom, ő egyedül hagyja a gyerekeket és a barátnőivel jár szórakozni. Minderre az ismerőseim figyelmeztettek. Kezdetben nem akartam hinni nekik. és elmondtam a feleségemnek, hogy ml mindent beszélnek. Fel volt háborodva. Azt mondta, hogy ha a mendemondáknak jobban hiszek, mint neki, akkor csak hallgassak az idegenekre. De a szomszédok ismételten figyelmeztettek, hogy éjszakánként sírnak a gyerekek, mert egyedül vannak és nincs, aki megnyugtassa őket. Végére akartam járni a dolognak. Az egyik este úgy tettem, mintha munkába mennék, de lesben álltam a ház körül. Alig mentem el, a feleségem máris rohant a barátnőihez, aztán összeszedelődzködtek és mentek a szálloda bárjába mulatni. Nem akartam botrányt okozni és ezért hazamentem, otthon vártam. Reggelig vártam, hogy mikor jön haza. Nem jött. Kora reggel kimentem tejet vásárolni, hogy legyen a gyerekeknek, ha felébrednek. Akkor az utcán egymásba botlottunk. Egy férfival volt. Amikor észrevettek, a férfi futásnak eredt, én utána. Utol is értem. Be volt rúgva és félt, hogy megverem. Nem bántottam. Nyomban írásba adta, hogy feleségül veszi a feleségemet és mindenért vállalja a felelősséget. Én azonban azt szerettem volna, ha ismét rendbe jön a családi életünk. Hívattam az anyósomat, és hosszas tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy otthagyjuk a bányavárost és hazaköltözünk. Otthon házat vásároltunk és hazamentünk. Kezdetben minden jól alakult. Megszületett a negyedik gyerekünk, a többiek pedig szépen nevelkedtek. 20 Köti Hazaköltözésünk után a vasútnál kaptam munkát s naponta csak késő délután érkeztem haza a munkából. Egy idő múltán feltűnt, hogy a gyerekek is csak akkor ebédelnek, amikor én hazajövök. Ezt szóvá is tettem és helytelenítettem. A feleségem azt hazudta, hogy a gyerekek délben is kapnak enni. Kiderült azonban, hogy nem mond igazat, mert még reggelit sem készített nekik. Nc.ponta egy koronát adott a legnagyobbnak, aki már iskolába járt, ,hogy vegyen magának kiflit. Ezen élt a szegény kislány egész nap. Mindezt nem tűrhettem tovább. A falu mindent tudott, a feleségem meg hazudozott. Végül is egy napon — éppen nyár volt — azt hazudta, hogy orvosi felülvizsgálatra megy és csak két nap múlva jön haza. Magához vette az összes pénzünket, csak száz koronát hagyott otthon. Eltelt három nap, eltelt egy hét, de nem jött vissza. Keresni kezdtük. A környék kórházaiban semmit sem tudtak róla. Jelentettük a rendőrségnek, azok se találták. Végül a Cedok járási hivatalában megtudtuk, hogy titokban útlevelet váltott és átment Magyarországra. Valóban ott is volt, mégpedig az édesanyámnál. Kénytelen voltam intézkedni. A községházán megértették a helyzetemet és a járás is a segítségemre sietett. A gyerekeket azonnal állami otthonba helyezték el, mivel én dolgoztam és nem volt kire hagyni őket. Mindez több mint egy éve történt. Azóta járt itthon Magyarországról, de csak a legnagyobb lányomat látogatta meg egyszer.' Próbált kibékülni velem, de én nem akartam. Elindítottam a válópert, ö a tárgyalásokon sem jelent meg. Nemrég aztán a bíróság kimondta a válást. Soha nem fogom elfelejteni azokat a borzalmas napokat, amikor a gyerekektől meg kellett válnom. Fájt, hogy el kell szakadnom azoktól, akiket annyira szeretek s akik engem is szeretnek. Amikor az anyjuk elment és még nem helyezték el őket az állami otthonban, én voltam velük otthon, főztem nekik, mostam rájuk. Jól voltunk, de az anyjukat sohasem emlegették. Azt is megértették — legalábbis a legnagyobb —, hogy miért kell otthonba menniük. Mióta ott vannak, havonta meglátogatom őket. Nagyon örülnek, amikor meglátnak, és nagyon sírnak, amikor eljövök. Nyáron a szabadságom idején hazahoztam őket, együtt voltunk egész idő alatt, ellátogattunk Pestre is és máshová. Nagyon boldogok voltak. Most azonban folyton azt kérdezgetik, hogy mikor jöhetnek haza, „mikor lesz már jó anyukánk, aki nem zár be minket és aki szerelni fog bennünket". Pedig jó soruk van az otthonban. Tisztán tartják őket. bőven van ennivalójuk, játszhatnak is eleget, csak egy hiányzik: a szülői szeretet. A nevelők ugyan szeretik mindegyiket, de az mégsem szülői szeretet. Szeretnék változtatni a sorsomon, szeretnék végre boldog családi életet teremteni. Szeretném, ha engem is várna valaki, amikor hazamegyek, mert igen szomorú ez így, egyedül. Szeretném, ha a gyerekek is velem lehetnének, ha nyugodtan tanulhatnának és játszhatnának, ha lenne valaki, akinek azt mondhatnák, hogy anyuka. Mert nem anya az, aki a világra hozza s aztán csak kínozza, végül pedig elhagyja a gyermekét. Az igazi anya minden körülmények között kitart a családja mellett. Nem tudom, hogy milyen lesz még a sorsunk, de szeretném, ha jobbra fordulna, ha végleg rendeződne. Szeretném, ha akadna valaki, olyan megértő asszony vagy lány, aki segítene, aki az oldalunkra állna. Fiatal vagyok még (31 éves) és a csapások sem törtek meg, nem züllöttem el, keserűségemben sem kezdtem inni, kocsmázni. Hiszek benne, hogy még mindent rendbe lehet hozni, csak erős akarat kell hozzá. És az megvan bennem. Jelige: „Szeretném újra kezdeni" A szerkesztőség megjegyzése A levél jogi vonatkozású kérdéseire lapunk jogi tanácsadója levélben válaszol. Megnyugtatjuk, hogy az anyát is lehet tartásdíjra kötelezni. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megállapodása értelmében azokat a személyeket is kötelezhetik a tartásdíj fizetésére, akik időközben Magyarországra vagy fordítva Csehszlovákiába települtek. Stubnya Arnold felvétele