A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-05 / 9. szám

MIÉRT TETTED ? Dübörögnek a gyors kerekei, s ablakai előtt elrobog a háborította táj. Csúf, fekete madarak vonulnak valamerre, a halál és az elmúlás madarai. Némák a földek, és az álomba dermedt fák halvány tusrajzként vesznek bele a ködbe; mint fekete kérdő- és felkiáltójelek: — Miért? Miért tetted?... — Te nem vagy anyai Te gyilkos vagyl Könyörtelenül dübörögnek a vonatkerekek, s a néma táj fekete kérdő- és felkiáltójelei újra és újra befenyegetnek a vonat egyik ablakán, ahol egy leány reszkető kézzel megfésüli rövid, sötétbarna haját és kis tükrében szembenéz önmagával. Sápadt, mint a téli táj... A festett szemöldök és a száj még jobban kiemeli az arc sápadtságát. A vajúdás kínjai már elmúltak, de egy kicsit feljebb — talán éppen a szív tájékán, mintha eleven tűz emésztené. Lelkiismeretfurdalás vagy félelem? Pokolian fáj a feje is, pedig már két fájdalomcsillapítót vett be . ,. A vonatkerekek mintha a fejében dübörögnének, könyörtelenül, egyre vadabbul. és most, ilyen későn bukik ki szájából az első hideglelős miért... — Miért, Branka Loncsar?... Miért tetted? • * * A komáromi (Komárno) állomás közvetlen közelében találták meg a jugoszláviai újságba csomagolt újszülöttet. Még élt akkor... A kórházban mindent megtettek az életben maradásáért, s ennek ellenére ... A boncolás megállapította, hogy a csecsemő halálát zúzódások és az alacsony hőmérséklet okozták. Az újszülöttet ugyanis a gyors ablakából dobta ki a Svédországba igyekvő Branka Loncsar pancsovai lakos, jugoszláv állampolgár. *** Jugoszláviából jött a csinos barna lány és Komárom közelében, a gyors egyik fülkéjében szülte meg gyermekét. Pontosan kilenc hónapra, az egészséges 3,20 kg-os gyermeket. Hogy ki az apa? Nem lényeges. Vagy talán mégis? A fülkében rajta kívül nem volt senki. Senki sem látta, amikor a vajúdás kínja görcsbe rántotta testét, amikor úgy érezte, hogy a szabaduló kis élettel együtt világra jön a gyötrelem és a szégyen. A csecsemő felsírt, és az asszony ijedten lesett ki a fülke ajtaján: Nem hallotta, nem látta meg senki? Gyorsan meg kell szabadulnia a „tehertől", amíg nem késő ... Tétovázásra, halogatásra nincs idői Még egyszer kikémlelt a folyosóra és az újságpapírba csomagolt kis testet kidobta a vasúti töltés mély árkába. Kóbor kutyáknak vagy a varjaknak lesz martaléka? Vagy megtalálja valaki?... Nem számítI Könyörtelenül dübörögnek a vonatkerekek, s a néma táj fekete kérdő- és felkiáltójelei újra és újra befenyegetnek az ablakon. Csúf, fekete madarak vonulnak valamerre a háborította táj fölött. Svédországi nagynénjével már régen lelevelezte, hogy szülés előtt hozzá utazik, nála szüli meg a gyermeket, hogy ne tudjon róla senki. A nagynéni örökbefogadta volna. Volnál... Volnál... Volnál... Ezer volna, ezer lenne, lett volna, ezer feltételes mód. Ha csak két nappal később szülte volna meg a. gyermekét... ha csak két nappal hamarább indult volna el Pancsováról... akkor az újszülött a mostoha édesanya helyett igaii anyát kap... De nem így történt. De ha egyszer már a gyermek nem várt két napot, s ha az anyja nem indult el két nappal korábban, lett volna ezer más megoldás. Megszabadulhatott volna a gyermekétől gyilkosság nélkül is Branka Loncsar. A bratislavai állomáson már vártak rá. S hogyan találták meg a közbiztonsági szervek a rendelkezésükre álló néhány perc alatt a nemzetközi gyors soksok utasa között? Elég egyszerűen. Már a kalauzt figyelmeztették a közbülső állomáson, hogy kit keresnek. S egy sokat tapasztalt ember szemét nem lehet becsapni egy kis arcfestéssel. Hiába tagad: az orvosi vizsgálat mindenre fényt derít.- Zuhognak rá a miértek: — Miért tette?... Miért tette?... Az amúgy is vérszegény leány a szüléssel járó vérveszteség után holtsápadt arcában a sötét szemek mintha rémeket látnának: Látja a behavazott tájat maga előtt, a vasúti töltés árkát, szeme előtt lebeg az elevenen rúgkapáló kis test; test az ő testéből, s a fogatlan szájacska mintha azt kérdezné: — Anyám, miért tetted ezt velem? Zuhan az újságpapírba csomagolt test, és dübörögnek a gyors kerekei, gyorsuló ritmusuk az agyát döngeti... Varjak, varjak, csúfkároságú fekete madarak... Már az egész eget — az 6 egét — eltakarják... Már nem lát mást, csak a feketeséget... Azután azt sem. Vérátömlesztést kapott: egyszer, kétszer. Más emberek vérét, akik emberek életét akarták megmenteni a saját vérükkel, nem pedig egy gyermekgyilkosét. A kórházi ágyon tért magához. Min den fehér, mint a behavazott táj: az ágyak, a falak, az orvosok és az ápolók ruhája. Csak a sötét kérdőjelek követték még ebbe a fertőtlenítő szagú fehérségbe is. A föléje hajoló emberek szemében is ott a kérdés: — Miért tetted, Branka Loncsar? Szép vagy, fiatal és egészséges ... Még pár nap és a kórház átad az igazságszolgáltatásnak ... Evekre a börtön lesz az otthonod, szürke daróc a ruhád, szalmazsák a nyoszolyád. Most már tudja ezt és lehunyja sötét szemét. Újra hallja a kegyetlen ritmusú zakatolást, az apró, zuhanó test egyre kérdi: Anyám, miért tetted?... Igen, Branka Loncsar, ezt meg kell magyaráznod mindenkinek. Még önmagadnak isi Es ez lesz a legnehezebb... * * * ölök a komáromi kórház fiatal nőgyógyászának szobájában: hallgatok, már nincs mit kérdeznem. Hallgat az orvos is, mór nincs mit mondania. Azaz, talán mégisl De nem mondjuk ki, csak összenézünk. S tudjuk, hogy mindketten ugyanazt gondoljuk. De vajon, mire gondol Branka Loncsar?... Mit érezhet az, aki... ? N. LÁSZLÓ ENDRE AZ JUTOTT ESZEMBE... ... talán jó mulatság volna, ha papírra vetném e szállítási eszközök ritkaságszámba menő gyorsaságát, azt a sebességet, ami egyenesen határos az elképzelhetetlen sebesség négyzetével. Míg nem volt hó, ezen járművek egyedül futkároztak a városban. Minden öt percben lehetett velük találkozni az emberek bosszúságára, vagy talán csak azért, hogy ilyen formában gátolják a város forgalmát, vagy esetleg féltek attól, hogy ha csoportosan közlekednének, akkor a közbiztonság szerveinek kísérő szolgálatot kellene biztosítani, ami viszont megdrágítaná a jegyek árát, és így a utasok a meghatottság könnyeivel tennék síkossá előttük az utakat, és ez pedig csak balesetekhez vezetne. A haladj közösen, kettesével, hármasával, gondolat már életünk nem egy területén sikeresen meghonosodott. Még az olyan helyeken is, ahol rövid pár évvel ezelőtt nehezen tudtam feltételezni, hogy a közeljövőben ez lehetséges. Pár évvel korábban például a városi mulatókból, söntésekből egyedül támolyogtak ki az emberek, nehezen értve meg a kor szellemét. Ma már ezen a területen is haladást értünk el. Ma már ezekben a közjóléti helyiségekben is győzelemre jutott a haladás eszméje. Az emberek egyre nagyobb csoportokban hagyják ezeket a helyeket, összeborulva, forradalmi hangulatban ordítozva a kollektív szellem embert felemelő szükségességéről, végigvonulva fővárosunk utcáin és a .város forgalmában egyénieskedő embereknek tudtára adják, hogy míg ezek az indivídumok egyedül sietnek a napi munka elvégzése után, dolgaik és bevásárlási gondjaik elintézése után, addig ők, a kollektív gondolattól megmámorosodott és a borgőztől kijózanodott és átszellemült polgártársaink hömpölyögve helyettünk is járdától járdáig, méltóan képviselik városunkat. Kár volt azonban azt gondolnom, hogy ez nem vonatkozik városunk utasforgalmának esetére. Már-már elhittem volna, hogy az autóbuszjáratok egyes vonalain külön felhívásban kellene hirdetni a járj közösen mozgalom felemelő gondolatát. Azonban hála a természetnek és a városi utasforgalmat irányító vezetőknek, még a felhívás megjelenése előtt ők is megértették a kor szellemét. Az idei hó lehullása olyan varázserővel hatott, hogy egyszeriben megoldódott e bonyolult kérdés és a munkába való haladásunkat gátló egyénieskedés és önzés. Ma az egyes autóbuszvonalakon szinte sugárzó arccal adják tudomásul az autóbuszok és más utasszállító eszközök vezetői. hogy bennük is győzelemre jutott a közösségi érzés szelleme. Eltűnt a vonalakról az önzés, az egoizmus. Kollektíván járják városunk útvonalait. Kettesben-hármasban, szépen bevárva egymást haladnak a cél felé. így ők, akik az egész év folyamán nehezen tudták felfogni a járj közösen mozgalom felemelő érzését, ma példaképet szolgáltatnak az egyes megállóhelyeken várakozó egoistáknak, jelesre vizsgázva önzetlenségből és belső meggyőződéstől áthatva csitítják azokat, akik tiltakozó szavukat felemelik e kollektivizmus szelleme ellen. Ez így is van rendjén. Egy gondolat azonban nem hagy nyugodtan. Nem lesz nagyon rövid életű ez a mozgalom. Azoknak, akiknek nagyon sürgős a munkába való eljutás, gondoljanak arra, hogy a természet utakat befúvó erejének kellett odahatni, hogy ezen a területen is sikerre vihessük a közösségi gondolkodást. Ezért kérem a megváltó telet, hogy legalább egy évig maradjon, mert még álmomban sem merek arra gondolni, hogy mi is lesz a haladással, ha autóbuszaink visszatérnek a már szokatlan egyénieskedés áldatlan állapotába és újból kettesben-hármasban fogunk lézerígeni a megállóknál, beletörődve abba, hogy nem lesz időnk bevárni a többieket, azokat, kikkel együtt kértük a megváltót százméteres sorban. P. V. B k^K