A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

KOÖS JÁNOS műsorából Mi, férfiak LOVAS Róbert és SZENES Ivar szerzeménye Copyright byZeneműkiadó Vállalat, Budapest A hónapok eredete JANUÁR A mi időszámításunkban használt év és annak hó­napokra való felosztása, mint egész naptárrendsze­rünk, latin hagyományt, a római naptár emlékét őrzi. Ezt vette át a keresztény­ség is. A régi rómaiak, mint a földműves társadalmak ál­talában, az év kezdetét a termelőmunka megindulá­sától, a természet tavaszi megújulásától számították. Az esztendő végén pedig annyi napot toldottak hoz­zá, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy a kezdet ismét tavaszra essék. Legendás királyuk: Numa Pompilius két hónappal bővítette a tízhónapos római évet: januariussal és februarius­­sal. A hagyomány szerint i. e. 153-tól lett az év kez­dete január, de rendszere­sen csak Julius Caesar hó­napjai holdhónapok voltak. A főpap (pontifex maxi­­mus) egyik kötelessége az volt, hogy figyelje az új holdsarló feltűnését és ki­kiáltsa (latinul: calare): megkezdődött az új hónap. Minden hónap első napját dies calendae-nek hívták, ebből származott a mi ka­lendárium szavunk. A ró­maiaknál a calendarium egyúttal adóskönyvet is je­lentett, mert a hónap első napja a kölcsönök és ka­matok visszafizetésének időpontja volt. Ezért tréfá­san „szomorú napok" -nak, latinul „calendae tristes" - nek mondták. A január hónap Janus istenről kapta a nevét. A római mitológia szerint ő zárja és nyitja az ég ka­puit. Neki szenteltek min­den kaput (janua) és átjá­rót (janus), ő volt a ki- és bemenet istene. Előre és hátra néző kettős arca a római pénzen is szerepelt. Hónapjának első napján hozzá fohászkodtak, mint a szerencsés kezdet istené­hez. E napon kerülték a veszekedést, kölcsönösen jót kívántak egymásnak, ajándékokat adtak, hogy az új esztendő szerencsés le­gyen. A régi népek már né­hány ezer évvel ezelőtt ész­revették, hogy a Nap egy év leforgása alatt a csilla­gok között egy teljes kört írt le az égen. A Napnak ezt a látszólagos égi pá­lyáját 12 egyenlő részre osztották. Egy-egy ilyen szakaszban található fénye­sebb csillagokat csillagkép­be tömörítve képzelték. A 12 csillagképet már a legrégibb művelt népek (sumirok, asszir-babilóniak, egyiptomiak) alakjuk és egyéb okok folytán túlnyo­mórészt állatokról nevez­ték el. Ezért ma is állat­övi csillagképeknek nevez­zük őket. A Nap minden hónapban az állatöv más­más csillagképében tartóz­kodik, ezért a hónapoknak megvan a maguk állatövi jegye. Ma már a Nap nem abban a csillagképben van, amelyikről a hónap egy­kori nevét kapta, de azért a január hó jegye ma is a Vízöntő. Az állatövi csil­lagképekhez később a görö­gök különféle mitológiai történeteket fűztek. Ezek szerint például a Vízöntő csillagképen Ganümédész, Zeusz és az istenek ked­venc pohárnoka tündököl. MIZSAK LÁSZLÓ, PS-12, Klencí pod Cerchovem, okr. Domazlice. 20 éves. Szereti a tánczenét. Ked­venc együttese az Illés és az Omega. 17—19 éves lá­nyokkal levelezne szíve­sen. Minden levélre vála­szol. LACA FERENC, PS-12, Klenéí pod Cerchovem, okr. Domazlice. 20 éves, szeret táncolni. Kedvenc együttese az Omega és az Illés. Levelezés útján sze­retne megismerkedni 17 — 19 éves lányokkal. Fény­képes levelek előnyben. VERBALY KATALIN, Hodejov 252, okr. Rim. Sobota. 16 éves, minden érdekli, szereti a beat ze­nét, sokat olvas. Levele­zés útján szeretne meg­ismerkedni 17—19 éves fiatalokkal. Minden levél­re válaszol. MOLNÁR MAGDOLNA, Tatralan 02, Kezmarok, okr. Poprad. 18 éves. Ha­sonló korú lányokkal és Fiúkkal szeretne megis­merkedni levelezés útján. Kedveli a beat zenét és szeret táncolni. Kedven­cei : Szörényi Levente és az Olympia együttes. Fényképes leveleket vár. SZÓ JÓZSEF, Síd 233, okr. Luéenec. Levelezni szeretne 16 éves lányok­kal. Kedveli a tánczenét, szeret táncolni. Kedvence Koncz Zsuzsa és az Illés együttes. Fényképes leve­lek előnyben. VINCZE ILONA, Stúro- vo, Svermova 8. bl. okr. Nővé Zámky. 16 éves. Kedveli a tánczenét, sze­ret táncolni és sportolni. Hasonló korú és érdeklő­désű fiatalokkal szeretne levelezni magyar nyelven. DRAGON PIROSKA, Kis­kunfélegyháza, Pf 5. Ma­gyarország. 18 éves. Köz­gazdasági szakközépisko­lába jár. Szereti a verse­ket, kedvenc költője Ady Endre. A beat-zenét is kedveli. Csak fényképes levelekre válaszol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom