A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
Beethoven-pőrtré. Fafaragás. A. P. Szamsin munkája (APN felv.) KASSÁK LAJOS Beethoven Nem emelt kalapot Napóleon előtt mondják róla, de ő más dolgokról beszélt rossz fülében szíve darazsai zsongtak kemény ajka közül madarak szálltak ki és térdre kényszerítették a zsarnokot. Ö titáni harcos, jövendőnk követe a mély csönd alján jól sejtették a hívők egy szép napon felzeng a végtelen dallam hogy bekösse a világ fájó sebeit elvesse piros magját a szabadságnak. A végzet és szerelem húrjain játszik harsány kürtszavára a bús ég kinyílik s ott, hol a vak éjszakák iszapja dagadt szőke és barna lányok ittas szívére a várva várt csókok hullatják szirmaik. íme hát felverte a henyélők álmát egy zongorával vagy csak egy vonóval tán hogy kioltsuk gyászunk fekete lángjait s elinduljon a ladik könnyű szárnyakon a magasba, hol egy új csillag született. ART BUCHWALD Dialógusa válásról Egyszer Peter Ustinov színésszel és rendezővel arról beszélgettünk, hogy miben különbözik egy és ugyanazon dialógus a válásról az angol, a francia és az amerikai színpadon: Képzeljük el, hogy hogyan játszanák el ezt a dialógust az angol színpadon: GEORGE: — Jessy! JESSY: — Ho-v. GEORGE: — Már régen készülök rá, hogy beszéljek veled egy dologról. (A valóságban két és fél felvonáson keresztül készülődik feltenni e kérdést.) JESSY (szigorúan): — Beszélj, George! GEORGE: — Én ... /\zaz, hogy ... JESSY: — Gyanítom, hogy miről akarsz beszélni. GEORGE: — Nekem ez nagyon kínos.... JESSY: — Különben is már nagyon késő van. GEORGE: — Szerintem tökéletesen igazad van. Whisky? JESSY: — Kérek. GEORGE: — Ez bizonyos mértékben az én hibám ...JESSY: — Ne hibáztasd magad, George. GEORGE: — Jéggel kéred? JESSY: — Nagyon kicsivel. GEORGE: — De hisz te soha nem szeretted a whiskyt jéggel. JESSY: — Nem szerettem ... GEORGE: — Hála istennek! JESSY: — Miért? GEORGE: — Azért, mert nincs itthon egy csepp sem. (Nehézkesen leereszkedik a karosszékbe.) A franciák ezt a jelenetet így alakítanák: GEORGE: — Kedvesem! JESSY: — Igen, drágám. GEORGE: — Meg kell, hogy valljam neked; van egy új barátnőm. JESSY: — Ezzel nekem semmi újat sem mondtál. És mi lesz Máriával? GEORGE: — Azt még én sem tudom. JESSY: - Szegényke. Be kell ajánlanom a Modellházba. GEORGE (szemrehányóan): — Ajánld, ha akarod. Eddig úgysem voltál hozzá túl kedves. JESSY (még szemrehányóbban): Ügy teszel, mintha egyszer is meghívtad volna hozzánk vendégségbe. GEORGE: — Igazad van, elmulasztottam. JESSY: — És ez az új nőd szebb nálam? GEORGE: — Sokkal, drágám. JESSY: — Nagyszerű. Különben még féltékeny lennék. GEORGE: — Te, hová készülsz, hogy így kiöltöztél? JESSY: — Ezen a héten mindig randevúnk van. GEORGE: — Hát Pierre Párizsban van? JESSY: — Nem tudom. León viszont igen. GEORGE: - Ki ez a León? JESSY: Na, de George, kérlek!... Ha így folytatod, lassan már egy lépést sem tehetek!...„Az amerikaiaknak sokkal jobban tetszik a komor realizmus — magyarázta Ustinov. — Ezért az kell, hogy az egyik sarkon üvöltsön a szakszofon, az utca másik oldalán meg sírjon egy gyerek." GEORGE: — Jessy, nekem feltétlenül tárgyalnom kell veled. JESSY: — Kész vagyok elválni. GEORGE: — De még azt sem tudod, hogy tulajdonképpen mit is akartam mondani. JESSY: — Az isten szerelmére, ne ordíts! Felnőtt emberek vagyunk, nem taknyos kölykök! GEORGE: — Hát ordítok én? JESSY: — A mama előre figyelmeztetett, hogy így fog befejeződni... GEORGE: — Micsoda? JESSY: — Nem fogok veszekedni veled. így történt és kész. A részletek nem érdekelnek. GEORGE: — Fogd be a szád. JESSY: — Ne ordíts! GEORGE: — Csak azt akartam mondani ...JESSY: — Az ügyvédjeink mindent elintéznek! GEORGE: — Mit intéznek el? JESSY: — Jóbarátok maradunk. A gyerekeknek erről semmit sem kell tudniuk. GEORGE: — Hová mégy most? JESSY: — Reno, Mexico-City, Tukson. Képeslapot majd küldök. Remélem, boldog leszel. GEORGE (nehézkesen leül a székre): — Erről egészen megfeledkeztem. Egyébként lehetséges, hogy úgy lesz. Gottfried jf ■ a Kellef / ©/f ©/ Szárny se rebben, megfagyott a csönd, néma földön villodott a hó, tiszta volt a csillag sátra fönt s nem hullámzott, dermedt volt a tó. Egy fa nőtt a mélyből, ágbogán megfagyott a víz a tó felett. Törzsén felkúszott a hableány és a zöld moszat közt átlesett. K. Cích felvétele Fenn a vékony jégen álltam én, örvénylett a víz vak mélye lenn, s néztem ott a lányt, lengett felém szép, fehérlő teste meztelen. Láttam én, hogy felfelé figyel és a jéglapot tapintva sír... arcát már sosem felejtem el, bennem él, míg el nem rejt a sír. Radnóti Miklós fordítása
