A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-05 / 5. (5a.!) szám

Havasi gyopár Lac de Tignes — az országút sok-sok f alagút alatt kanyarog Barangolás a Francia-Alpokban EGY KATASZTRÓFA SZÍNHELYÉN • VlZZEL ELÁRASZTOTT FALU • NAPPAL 30 FOKOS HŐSÉG - ÉJJEL FAGY • FRANCIAORSZÁG LEGMAGASABBAN FEKVŐ FALUJA • KÖZÉPKORI VISZONYOK • SZIKLAGOMBAK • BARLANGLAKOK • CATHRINE ANYÖ KÁVÉJA Még nem is oly rég világszerte óriási megdöbbenést keltett egy szerencsétlenség híre, amely Val d'lsére-ben, ebben a híres francia télisport központban és üdülőhelyen történt. Egy hatalmas lavina percek alatt 39 emberéletet oltott ki. Érdemes közelebbről megismerkedni ezzel a romantikusan szép vidékkel. Val d'lsére városka — vagy inkább csak falu, mert kiterjedésre nem nagy — a Francia-Alpok félreeső, kevésbé látogatott részén fekszik. Alig húsz évvel ezelőtt még csak ismeretlen hegyi falucska volt. A háború után a környéken elterülő hatalmas jégmezők, gleccserek és az azokból eredő Isére folyócska vizét áramfejlesztésre akarták felhasználni. A városka alatt néhány kilométenyire duzzasztógátat, új utat építettek, ami lendületet adott a fejlődésnek. Val d'lsére 1800 m tengerszint feletti magasságban 3000—4200 méteres hegycsúcsok között lapul meg. Ha vonattal érkezünk, a végállomás Bourg St. Maurice. Innen keskeny, meredek úton autóbusz szállítja a látogatókat. A szétszórt, szegényes házacskák után felejthetetlen látványt nyújt a duzzasztógát. Fehér, beton fala alulról nem is sejteti, mekkora víztömeget tart fel. A gátról nézve az ember egy természetes, sík völgyfenéken képzeli magát. Balra a szűk völgy, jobbra egy gyönyörű tó, a Lac de Tignes. Köröskörül a jégborította csúcsok, melyek szélcsendben mesebelien tükröződnek a tó vizében. Senki sem mondaná, hogy a víz alatt egy egész falu rejtőzik. Az elárasztott falut Tignesnek hívták. A partról jól látható egy út, amely a tó vizében vész el. Ez volt a Tignes-en át Val d'lsére-be vezető régi országút. Az új út helyenként alagúton keresztül vezet, a lavina-veszélyeztette helyeken betonfedelet építettek rá. A tó bal partján egy szűk szorosban kanyarog az út. A szoros csakhamar kiszélesedik, s elénk tárul Val d'lsére. A modern szállodák mellett ott áll még néhány, a múltból ott felejtett, kőlappal, fedett, szegényes házikó. A városkát erdők övezik, felettük már csak bokrokkal tarkított legelők, s még feljebb a csupasz, illetve a hóval fedett sziklák, majd az örök jég birodalma. Val d'lsére-ben télen és tavasszal van a fő idény. Ilyenkor tömött pénztárcával rendelkező turisták süttetik magukat a napon. Néhanapján talán síznek is, A mulató- és szórakozóhelyek után ítélve azonban inkább csak szórakoznak. Aki pedig mégis sportolni akar, számtalan drótkötélypálya és felvonó áll rendelkezésére. Nyáron inkább csak a szegényebb, gyalogos turisták járják a hegyoldalakat, ahol a fű között tömegével található a havasi gyopár. A hegyi legelőkön a teheneket cölöpökhöz, korlátokhoz kötik és a szabadban fejik meg. Amikor szabadon engedik őket, az egész gulya kifut a friss legelőhelyre, s kolompjuk visszhangzó muzsikája felejthetetlen élményt nyújt. Az igazi érdekesség azonban a környéken nem maga Val d'lsére, hanem az iséran-hágó s azon túl az autóbuszszal egy óra alatt elérhető Bonnevalsur-Arc nevű község. Az Iséran-hágón át vezet Európa legmagasabban fekvő autóútja. Csak júniustól szeptemberig biztonságos a közlekedés itt, de még akkor is 4—6 méteres hófalak vannak az út két oldalán. A nyeregből gyönyörű kilátás nyílik a 'környező havasok végtelenbe vesző csúcsaira. Az elhagyott Tignes-i tó és környéke s tiszta időjárás esetén a körülbelül 50 kilométerre fekvő Mont Blanc Is látható. A nyáron-átutazó vendégek kedvéért kis kápolna van a csúcs alatt, a hágó legmagasabb pontján. Nem messze tőle van egy drótkötélpálya alsó állomása, ahonnan percek alatt feljuthatnak egy hóval borított, örök jégmezőre azok, akiknek kedvük van nyáron sízni. Odafent viszont olyan erős a napfény ibolyántúli sugárzása, hogy alaposan leég a bőre annak, aki nem vigyáz. Augusztusban, 30 fokos nappali hőség után éjjel zúzmarás a fű, és mégis milliónyi virág nyílik mindenütt. Mindannyi csodálatos remeke a természetnek. Megszokták a hideget, s a hóolvadás, és az új hó közötti néhány hét alatt hihetetlen pazarlással díszítik a kopár, sziklás hegyoldalakat. A hágóról lefelé tekergő — helyenként hátborzongató kanyarok leküzdése után Bonneval-sur-Arc faluba ér az ember. Azt mondják, ez Franciaország legmagasabb fekvő faluja. Az év kilenc hónapján át a „világ vége". Ugyanis amikor az Iséran-hágó szeptembertől júniusig be van havazva és járhatatlan, akkor ez a hely csak egy oldalról, Modan felől közelíthető meg. Sürgős esetekben a csendőrök helikopterrel jönnek a rászorulók segítségére. A falu elég népes és csaknem kizárólag csupasz, faragatlan kövekből épített ősrégi házakból áll. Amíg a zord hegyekben mindenütt a virágok megszámlálhatatlan fajtái köszöntik az utast, addig a faluban csupa gaz és csalán nő a házak tájékán. Virágnak nyoma sincs, A házak legnagyobb része erkélyes, de ezeket az erkélyeket a lakók nem pihenésre, napozásra, hanem bármilyen furcsa is, a szögletes, darabokra vágott tehéntrágya szárítására és tárolására használják. Ezen a környéken ugyans (2200 méter magasságban) már nincs fa, a szén szállítása pedig nagyon költséges, s ezért szárított trágyával fűtenek. A lakosság rendkívül egyszerű, barátságos és elmaradott. Ruhájuk, külsejük elhanyagolt. Még a nők sem adnak a szépségre. Szépnek mondható nő ritka, mint a fehér holló. Nagyorrúak és csontosak. A falu lakói lassan elköltöztek volna már a vidékről, ha az állam nem segítené őket, hogy némileg emberi életmódot folytassanak. Egy modern tejfeldolgozó üzemet építtetett itt az állam. Svájcban képeztettek ki egy fiatalembert sajtkészitőnek, s már Kilátás az Iséran-hágóról, a háttérben jobbról a Mont Blanc Bonneval-sur-Arc 18 Köt