A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-27 / 52. szám
JEVGENYIJ VINOKUROV Ezüst erdő Ha hirtelen jött vággyal Látni szeretném az egész világot — Csak szemem kell behunyni. Gyermekkoromban Töprengő arccal Barangoltam az Ezüst erdőn. Fölöttem fenyők zúgtak; Hajlongva és vesződve Kavarta koronájuk A fodrozó eget. Elálmélkodtam, amikor Messzeszállt kavicsomra A tóból csnbbanás felelt. Törvény, ismerem titkodat; Mindennemű következés Csupán okából eshet! Tételed százszor igazolta Életem néhány Évtizede. Belenyugszom. Nyilvánvaló. Örök e lánc. De miért van, hogy ha szemem lezárom, Kitárul a világ? 13 — Szőllösi úrnál. — Kocsis Péter felállt. — Mielőbb! ... A Lacit meg holnap reggel elküldhetnéd, segítene hazahordani a fát a belső erdőből. Kocsis István egész éjjel forgolódott. Fúria az oldalát az öt hold föld. Kinek segít azzal, ha belép a pártba, és kinek árt?... Éjfél is elmúlt, már vagy a tizedik cigarettát szívta. Margit sem alhatott tőle. Rászólt. — Miért nem alszol, István? — Mindjárt kivirrad! — Nem tudok, Margit. — A föld miatt? — Mit csináljak, belépjek a pártba? — Az- urak pártjába? — mondta Margit. — Az urak szekerét akarod tolni? — Miért tolnám az urak szekerét?... Én kapnék öt holdat! Nekünk teremne, később talán meg is vehetnénk. — Mézesmadzag — mondta Margit. — Humbug az egész ... Amilyen bolond világ van, vissza is jöhetnek a telepesek, megváltozhat a helyzet. Kocsis István határozatlan volt. Tétovázott. — A kommunista pártba is beléptünk semmiért, azoktól sem kaptunk semmit, legfeljebb gjynibottal a hátunkra, még most is maceráinak miatta. Ezektől legalább földet kapnánk. — Én nem bánom, csinálj amit akarsz... — Valaki úgyis elpártolja, minden talpalatnyit szétosztanak. Más nem fél, csak én féljek? — morfondírozott István. — Mondtam már, hogy csinálj, amit akarsz. Hagyj aludni! — Fal felé fordult, jelezvén, hogy nincs több mondanivalója. István tovább lógatta a lábát az ágy széléről és szívta a cigarettát. — Alszol már, Margit? — kérdezte jó fél óra múlva István. Mivel azonban Margit nem válaszolt, ő is végigdült az ágyon és magára rántotta a dunyhát. A faluban megszólaltak a kakasok: hajnalodon. Laci korán reggel felkelt és elment a bácsikáékhoz. Kocsis Péter meg MárCzl Mari az istállóban végződtek. Nagy istállójuk tele volt állattal. A két muraközi lő háta szélesen gömbölyödött, a tehenek jól tejeltek, a növendékállatok jó húsban voltak. — Eredj a konyhába, nemsokára megyünk mink is, aztán majd megreggelizünk — mondta Kocsis Péter Lacinak. — jolika fenn van már, csak menj! A lány a tűzhely körül foglalatoskodott: szalonnát sütött meg bort melegített. Láthatóan örült Lacinak. — Megiszol egy pohárral? — Akár kettővel is! — Hideget adjak vagy meleget? — Inkább meleget, jó cukrosat. \ — Akkor csészébe öntöm -t- mondta szolgálatkészen a lány, s Laci kezébe adta a csészét. — Vigyázz, forró! ... Egész nap nálunk leszel? — A belső erdőből hordjuk haza a fát — mondta Laci. Nézte a kipirult arcú lányt. Kócos, fésületlen volt a göndör baja. Illet neki. — Vessél a tűzre néhány darabot! — rendelkezett Joli, villabeggyel megmozgatta a sistergő szak.nhaszeleteket a lábas alján. — Hiszen ha mindig nálunk lehetnél — .sóhajtotta. — Csacsi vagy, Jolika ,,. Értsd már meg végre, kis butus, hogy nekünk ... mi testvérek vagyunk, mi .,. — elakadt a fiú szava. Olyan szép piros volt a lány szája, olyan kívánatos, Laci nein tudta megállni, hogy ne csókolja meg. A kis, törékeny teremtés engedelmesen hozzásimult, felesik lábolt, szabad kezével átölelte a fiút, lehunyt szemmel tar- , tóttá csókra kissé megnyíló száját: megcsillant apró, fehér foga. Laci látta, miként lüktet megfeszített nyakán egy vastag ér, hallani vélte a szive dobogását, érezte kemény mellének halmait és testének R tejszagú illatát. Szelíden eltolta magától. — Megyek, segítek apádéknak — lódította. Folytatjuk gn ILJA SZELVINSZKIJ Szonett Nincs örök élet. Füst a hírneved. Száz emberöltőn át is fenn lebeghet, S egyszerre: vált, nincs .. . Átveszik helyed. Szegény költő, közönnyel elfelednek. A századok csak játszanak veled. Szíved csak néhány röpke percre kellett... Miért vet árnyat szemeden a felleg, Te megbántott, te együgyű gyerek? Sorsod szerint az egy örökre törj! Egy gondolat jegyében tündökölj: Babérnál és éremnél többet ér egy Visszhang, mely a jövőben ébred éried! Nincs öröklét. De céllal megtelik Az élet, hogyha annak szentelik. Sarkady Sándor fordításai DEMÉNY OTTÓ Bonne tristesse Ma minden szép ellen a drága szomorúság a sorsomnál is erősebb remény semmit sem hiszek ami hihetetlen de ragyognak gyerekes térdeid de jó szavaid simogatnak de sok időre szóló álmot adsz és eső leszel — ablakomon bezörgetsz kerek kavics — útjaimon derengő virág a bokron — megérintelek úgy kell élnem hogy ne feledjelek eső kavics virág ígéret ma jó bánat holnap tartós remény
