A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-15 / 46. szám
Babérlevelek árnyékában A szórakozott professzor A világhírű fizikusról, Albert Einsteinről jegyezték fel ezt a furcsa történetet. A tudós, aki szórakozott súgóról legalább annyira nevezetet volt, mint híres relativitás-elméletéről, egy ízben megszólította az utcán egy barátját: — Szívesen látlak holnap ebédre. Okvetlen gyere el, nagyon érdekes társaság lesz. Nálam ebédel Smith professzor is. — De hiszen az én vagyok — sza bódott zavartan a megszólított. — Nem baj, — legyintett Einstein. — Azért nyugodtan eljöhetsz. Mennyi idő kell hozzá? Egy híres berlini belgyógyász Max Liebermannal, a neves portréfestővel szándékozott megörökíttetni magát. A portré előkészületeiről folyó előzetes megbeszélés során az orvos kikötötte, legfeljebb kétszer hajlandó modellt ülni a képhez. — Rendkívül elfoglalt ember vagyok — mente gedőzött. — Különben is, nekem elég egyetlen vizsgálat ahhoz, hogy megállapítsam egy-egy beteg diagnózisát. — Ne feledje el, hogy ön lényegesen könnyebb helyzetben van — replikázott a festő. — Ha professzor ür elrontja a diagnózist, tévedése a föld alá kerül. Ha viszont én rontok el egy képet, az ott fog lógni a falon, és őrökké ellenem fog tanúskodni. Kimeríthetetlen energiaforrás Anatole France egy ízben olyan társaságba került, ahol több mérnök is részt vett a társalgásban. A beszédtéma érthető módon rövidesen az energiaforrásokra terelődött. — Nincs ktmerithetetlenebb energiaforrás a víznél — állította egy fiatal mérnök. — A jövő a vízierőműveké lesz. — Szerintem csak félig van igaza- kapcsolódott ekkor Anatole France a beszélgetésbe. A legnagyobb erő kétségkívül a vízben rejlik, de felszabadításához nincs szükség közmüvekre. — Hogyan gondolja? — fordult a mérnök meglepetten Anatole France felé. — A legklmerítheietlenebb és leg nagyobb eró néhány csep vízben rejlik — válaszolta csendesen a híres író. —• S ezek a vízcseppek a női könnyek. Rózsaszínű homlokzat, ér. dekes szabású kapu. Igen, ezt a házat keresem mér vagy fél órája Ipolyság kacskaringós utcácskáin. László János asztalosmestert tágas műhelyében találom. Nem, nem bútorrészeket állít össze vagy gyalul, mással foglalkozik. Egy barna fényű hegedű „lelkét“ csiszolgatja Mondhatom, jóleső érzés számomra, hogy a mestert úgy talátom odahaza, ahogyan elképzeltem: Lehet, hobbyjával bíbelődik majd. Hegedűket készít. S amint mondják, nem is akármilyeneket. Betérünk a lakásba. Miután hellyel kínál, hosszasan beszél életéről, a megpróbáltatásokról. 1899-ben született, apja mübútor-asztalos volt, aki Budapesten a híres Thék és Csepreghl cégnél barokk és reneszánsz stílbútorokat készített. Tőle örökölte a kézügyességet és a szép Iránti lelkesedést. Az asztalosmesterséget a veszprémi Fa- és Fémipari Szakiskolában és az apjától sajátította el. Bevonult, majd vöröskatona lett. Mint futár motorbiciklin vitte az értesítéseket Káinétól egészen Pozsonylg. Mikor hazajött, folytatta a mesterségét. A beszélgetés megszakadt. János bácsi feláll s huncutul rámkacsintott. — Bement a szobába, s egy hegedűtokkal vissza. — Ami ebben a tokban van, olyan nem sok akad a világon. — A mester óvatosan felnyitja a tokot, és szinte leírhatatlan a meglepetés. Gyufaszálakból készített hegedű fekszik előttünk. A gyufaszál alkotja a hegedű minden porclkáját. Az apró fapálcikák pontos egybeforrottsága gyönyörűen tökéletes egységet alkot. — Négy évig késztíettem — kezdi a hegedű történetét a mester. — 1932-től 1938.ig. Az alaprajz saját fantáziám szerint született, mert nem hegedű a hegedű, ha készítője nem viszi bele saját magát. Elég nagy gondot jelentett a 18 000 gyufaszál összegyűjtése és róluk a foszfor '''tüntetése is. A hegedűt a hátulján, tehát az alján kezdtem készíteni. Majd a szélső berakás és az oldallal való összekötés készült el. Minden második gyufaszál tiplizve van, vagyis: egymásba faragva. A felső lapba dolgoztam be a gerendát, ami a rezonanciát, tehát a hangot adja. A lélek ugyanúgy, mint a többi effajta zeneszerszámnál, az A-húr alatt helyező dlk el. Érdemes beszélni a szélső berakásokról és szegélyrő1, amely főlmilllméteres kockács kákból készült. Találhatók fekete éden, sárga jávor, piros mahagóniból készült berakások ... A mester részletesen elmondja a készítés apró, évekig tartó fogásait: — Eljutott idegenbe is ennek a hegedűnek a híre. -- A rimaszombati Gömör Múzeum dolgozói személyesen eljöttek Honorárium ellenében kérték tőlem, de amíg élek, számomra ez megfizethetetlen érték. János bácsihoz még ma is sok zenész eljár. Hetven éves nyugdíjas asztalos, de közismeri szakértője a hegedű készítésének, javításának. Érzi már a hét évtized súlyát, terhét, de a hegedűkkel szívesen foglalkozik Vagy ahogyan ő mondja: visszatéríti Őket a másvilágról Hosszasan magyarázgat a javítás és enyvezés különböző fogásairól, aztán újabb hegedű csillan meg a kezében. A hangszer eleje egyszerűnek, megszokottnak látszik, de a hátulján a bu dapestl Erzsébethid képe villan fel olyan élességben, hogy talán még egy teleobjcktíves fényképezőgép sem rajzol élesebben, — Ez a hegedűm sem áll kevesebb részből, mint 14 000-ből. A Duna ringlis, azaz hullámos körisfából készült, az égboltozat pedig jávorból. Még annak idején egy képeslap került a kezembe, s ez adta az ötletet a megvalósításhoz. Az egész munka fantasztikus türelmet igényel. Ma már nem lennék rá képes. A legapróbb részletektől a politúrozásig mindent én készítettem. Mindezt csak azért említem, mert ma már ilyesmivel alig foglalkoznak. A széria hegedűk pedig egy fagombot sem érnek. Nincs lelkűk. Bármilyen furcsa, de az Igazi hegedűnek lelke van. Ezt minden vérbeli zenész igazolja — János bácsi játszik hangszeren? — Hegedülni 1921-ben tanultam, Horváth László Ipolysági cigányprímástól. Ma már nem vagyok mester, de annyira értem a módját, amennyire ezt megkívánja a hangszerkészítés László mester számtalan hegedül közül a gyufaszálakból készült hangszert szólaltatja meg. A magyar nóta olyan szépen cseng a kicsi szobában, hogy bármelyik cigányprímás megirigyelhetné a játékot is, a hangszert is. KALITA GABOR 17
