A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-18 / 42. szám
lots Seethaler hatvanhét é\os nyugdíjas ezen a napon is, mint mindig, korán ébredt. Noha jő néhány év eltelt már azóta, hogy mint kormányos a vizeket járta, tehát nyugodtan aludhatott volna. Szokásait azonban öreg kora ellenére is megtartotta: még ma is ugyanúgy szereti a vizet (nem inni! és a hajót, mint azelőtt. Ezért aztán nem is csoda, hogy nem rendes házban lakik a szárazföldön, mint más rendes halandó, hanem egy ún. Itausbootban, vagyis lakóhajón, amely ott horgonyoz a Hallstätter See egy csendes kis öblében. Mint már mondottuk, kora reggel volt, egyébként 1970. június negyediké, csütörtök. Alois Seethaler kiment lakóhajójának kis fedélzetére, hogy megnézze, milyen az idő. Körülnézett a magas hegyek közé ékelt festői tavacska sötét vízén, s egyszerre csak egy tárgyra lett figyelmes, mely ott úszott hajójától úgy kétszáz-háromszáz méterre. Mikor Jobban szemügyre vette a dolgot, úgy tűnt fel neki, hogy MILLIÓK a Hallstatti-tóban mintha több tárgy úszna egymás mellett. Rögtön beült a halászcsónakjába és kievezett a tóra. Mikor odaért, megállapította, hogy valamiféle zsákok úsznak ott. öl darab volt belőlük: közönséges jutazsákok, itt-ott szakadtak, mintha előző nap este még krumplit tartottak volna bennük. Kihalászta hát és a hajójára vitte őket. Mikor kibontotta a zsákokat, csodálkozott csak el igazán: bankjegykötagek hullottak ki belőlük. Felületesen átnézte a bankókat, s kissé furcsának találta őket, mert feliratuk szerint a Szlovák Nemzeti Bank adta ki valamennyit 1941-ben. Fogott tehát egy köteget és bevitte a hallstatti csendőrörsre. Átadta a szolgálatos csendőrnek és közölte vele, hogy ennyi és ennyi bankjegyet talált, amit szeretne átadni. A csendőrök kimentek a helyszínre, átvették a bankjegykötegeket és megindították a nyomozást. A szenzációt csakhamar megneszelték az újságírók is, s gondoskodtak róla, hogy az uborkaszezon kezdetén egy kis port verjenek az álmos kisváros, Hallstatt körül. Még aznap kiszálltak a helyszínre a feüetes szervnek, a linzi rendőrkapitányság emberei. , ■ Hallsatt Felső-Ausztria tartományban, Salzkammergutban, a Dachstein lábánál, mintegy 500 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. ismert üdülőhely. Környékén háromszáz méter mélységet is elérő sóbányák vannak, ahonnan főzéssel nyerik a sót. A városka házai a meredek hegyoldalhoz vannak tapasztva, köztük nem is utcákkal, hanem fedett lépcsőkkel. A szűkös helyet annyira ki kell használni — az élőknek, hogy a halottaknak már nem sok jut belőle. A temetőt időről-időre feihantolják és a csontokat a templom kriptájában helyezik el, minden egyes koponyára gondosan ráírva egykori tulajdonosának a nevét... Hallstatt már a múltban is ismertté tette a nevét egy értékes telettél: 1846-ban a várostól nem messze gazdag őskori temetkezőhtí'lyeket tártak fel. Az itteni leletek után nevezték el <iz emberiség egyik kultúrkorszakát hallstatti korszaknak, ezzel a névvel jelölik a régészek a brozkorszakból a vaskorszakba való átmenetet, vagyis az 1. e. évezred régebbi félét. A Hallstatti-tó kerekén 8 kilométer hosszú, 2...3 kilométer széles, víztükrének felülete 9 sin2, mélysége 125 méter. Nem messze innen ■/an a híres Töplitzi-tó, amely ugyan nem prehisztoríkus, hanem nagyon is új leleteiről híres: a második világháború után többször is a náci időkből származó levéltári okmányokat, íegutóbb pedig a nácik sachsenhauseni hamisító műhelyéből kikerült nagy mennyiségű hamisított font sterling bankjegyet találtak a tó mélyén. Nem csoda, hogy az osztrák újságok már másnap a legkülönbözőbb feltevéseket kürtölték világgá. Ebben nyilván nem kis szerepet játszott a töplitzi leletre való visszaemlékezés is. De hát lássuk, mit állapított meg a rendőrségi vizsgálat. Megállapították, hogy a bankjegyek, noha átáztak, egészen jó állapotban vannak, csak kissé penészesek, ami arra vall, hogy valami pincében tarthatták őket. A pince azonban meglehetősen száraz lehetett, mert a bankjegyek csak igen kis mértékben voltak penészesek, jóllehet legalább huszonöt évig rejtegették őket. Feltűnő volt továbbá, hogy a Egy dudás van két csárdában Darvas Ferenc, és Tardog Péter szerzeménye Énekelte Koős János Copyright by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest 1. Egy du - d*s vöt 2. Mind -két - tő • vei két csér - dé - ban, el - hi - tel • ni: Mért is ring úgy i mi - sik - nak, jaj, az a ki- esi de • re - ka? Két lány küzd a szí • ve - mért. De dön • te - ni ao - se tu • dok én. Ez a hely - zet aggasz tó, Tudómén, így nem fen jó, De fe - je - met so - ha- sem ve- szí- tern el. Hiú a - kad egy ki- tö ■ nő 18
