A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-27 / 39. szám
Az eltérített repülőgépekről Szeptember 6-án nagyszabású országos ara tóit nnepéiyt rendeztek Nyilrén. Az Qnnepi manifesztációt fán fanovic mérnök, a Szlovák Szocialista Köztársa ság iöldművelésiigyi minisztere nyitotta meg. Ezután az ün nepélv résztvevői szeretettel köszüntötték a CSKP Központi Bizottságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormá nyának küldöttségét, amelyet dr. .Ľubomír Strougal a CSKP KB tagfa, miniszterelnök vezetett. ČSTK felvétel A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi ós Kulturális Sziivotsógó iittk hetilapja Mttgjeltmik minden vasárnap. Fósjorkoszto Major Ágoston Grafikai olrnitriozés: Csáder I.ászló Szerkesztőség: Bratislava, Obchod n á n. 7. Posta fiú k C 393 Telefon: főszerkesztő 341 34 főszerkesztő helyettes 320-64 szerkesztőség 320 65 Terjeszti a Posta Ilírlapszolgálala, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levél kézbesítő. Külföldre szóló előfizetéseket el inlfiz: PNS Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gotlwaldovo nám. 40 Vil. Nyomja a PRAVDA nyomdaválla tat. Bratislava, Štúrova 4. KiiiVi/etési díj negyed évre 26, - Kčs. 1:1 övre 52,— Kés, egész év rp 1(H. Kés. / kéziratokat nem őrziiok meg és tn nt k ul(lünk vissza. Egyetlen nap alatt négy repülőgépet térítettek el az eredeti útirányától s öt repülőgép utasait használták fel túszként. De nemcsak a géprablásokról van itt szó, hanem a dél-amerikai gerillák emberrablásairól Is, akik külföldi diplomatákat fognak el és tartanak túszként fogva, hogy ezzel kényszerítsék a kormányt börtönben sínylődő harcostársaik szabadonbocsátására. Ezek az akciók vegyes érzelmeket ébresztenek az emberekben. Részben szimpátiát, mert e cselekedeteket igazságos ügy érdekében hajtják végre, s végrehajtóik valóságos hősöknek tűnnek egyesek szemében, részben viszont ellenszenvet támasztanak, mert az akciók során olyan emberek kerülnek életveszélybe, akiknek legalábbis közvetlenül semmi közük nincs az illető országok elnyomóinak és elnyomottjainak elkeseredett harcához. Hol hát az Igazság, mi a helyes álláspont ezekben a kérdésekben? E kérdés megválaszolása ismételten felveti a politikai élet örök erkölcsi kérdését: a cél szentesítheti-e az eszközt? A haladás, a szabadság, a nemes emberi célok megvalósítása érdekében felhasználhatók-e bárminemű eszközök, igénybevehetők-e bárminemű harci módszerek? A felelet korántsem egyszerű és korántsem egyértelmű. Sem a dél-amerikai gerillák, sem a palesztinéi felszabadító mozgalom harcának igazságát nem vitatjuk el. Sőt mélyén szimpatizálunk velük! Dél-Amerikai népeinek európai mértékkel szinte felfoghatatlan elnyomása, nyomora az ellenállók tízezreinek kiirtása, embertelen megkínzása (gondoljunk csak Che Guevarára), a véres embervadászatok, a földjükről elűzött palesztínaiak szörnyű szenvedései természetes felháborodást ébresztenek minden becsületes emberben. örülhetünk, hogy ma már mindenütt a világon léteznek olyan haladó erők, amelyek az Ilyen elnyomás ellen fegyvert ragadnak. Hiszen amely osztály, nép, népcsoport vagy éppen szervezete nem reagál az ellenséges benyomásokra, az meghal. Minden élőlényre, emberre, állatra, társadalomra érvényes ez a törvény? A kommunisták számára az osztály- és nemzeti elnyomást sínylődő erők harcának támogatása kötelesség. Ezért a dél-amerikai gerillákkal és Palesztinái menekültekkel nemcsak szimpatizálunk, de támogatjuk is harcukat. Küzdelmük megerősít abban a hitünkben, hogy a világon egyetlen elnyomás, egyetlen terror sem örök. Mégis, amikor repülőgép-eltérítésekről és emberrablásokról hallunk, sok ember vlszolypg. Bizonytalan érzések kerítik hatalmába. A harc indokainak a megértése ugyanis még nem jelenti a harci módszerek feltételen helyeslését. A repülőgép utasa, a túsz személy szerint legtöbbször ártatlan. Véletlen áldozata az eseményeknek. A másik lényeges szempont az ügy megítélésében, hogy a haladásért, a felszabadulásért folytatott erőknek milyen a tulajdonképpeni pozíciója, helyzete. Kétségtelen, hogy más helyzetben vannak a dél-amerikai gprillák és másban a palesztínai felszabadítást mozgalom képviselői. Ezért más-más eszközöket kénytelenek alkalmazni. Az egyik fél legális szervvel, a világ által Ismert és elismert szervezettel nem rendelkezik, míg a másik, a palesztínaiak reguláris nemzeti hadsereggel rendelkeznek, az arab államok jóvoltából az ENSZ-ben Is képviseltethetik ügyüket. Tehát nem szorulnak ugyanolyan eszközökre, mint a dél-amerikai partizánmozgalom képviselői. A kommunista pártok tudatában vannak, hogy a forradalmi harcba, az Imperializmus elleni küzdelembe a kizsákmányolás és az elnyomás áldozataivá vált más osztályok és rétegek is bekapcsolódnak, s beviszik saját szélsőséges mód szereiket, kispolgári ideológiájukat. De a kom munlsták — minden rokonszenvük ellenére (persze másként tekintenek azokra, akik kényszerben, végső elkeseredésben cselekszenek és megint másként azokra, akik biztonságban és kényelemben élve licitálnak) — az 6 tetteiket és harci módszereiket is az osztályharc, a társadalom forradalmi átalakításának az oldaláról közelítik meg. Mérlegelik, hogy a forradalmi mozgalom, amely él a túszszerzés fegyverével, vajon ezt tekínti-e a harc kizárólagos vagy fő módszerének, vagy a nemzeti, illetve a társadalmi felszabadulásért vívott sokrétű küzdelem egyik eszközeként, az osztályharc részeként alkalmazza-e azt. (Ez választ ad arra a kérdésre is, hogy vajon fanatikus kis csoportok, a tömegektől elzárt szekták harcával, vagy pedig jelentős társadalmi mozgalommal van-e dolgunk.) Egyesek viszont azt vallják, hogy a marxizmus— lenlnizmusnak az egyéni terrort ki kell zárnia az igénybe vehető harci eszközök sorából. Az így érvelők gyakran Leninre hivatkoznak, mondván, 6 volt az, aki — egyebek között •— a II. Miklós cár elleni merényletet megkísérlő narodnyik testvérbátyja elfogásából és kivégzéséből levonta ezt a következtetést. Ám az „Idézők“ pontatlanok. Lenin — miközben nagyra értékelte a narodnyikok hősiességét — az egyéni terror útját járó bátyja és harcostársai drámájából azt a konzekvenciát vonta le, hogy nem vezet eredményre az a taktika, amely a társadalmi felszabadulásért vívott harcot a tömegek helyett kizárólag a rendkívüli hősökre építi. A forradalom győzelme csakis a tömegek aktív küzdelméből születhet meg. Harcba vitelükhöz igénybe kell tehát venni minden lehetséges eszközt és módszert. (A harci módszereknek önmagukban nincs osztályjellegük. Ilyen tartalmat csak a konkrét osztályharcban kapnak. ) Vagyis Lenin a különböző módszerek alkalmazásának, nem pedig egyesek abszolutizálásának volt híve. „Aki bizonyos harci eszközök alkalmazhatóságának kérdésére Igennel vagy nemmel próbál válaszolni, anélkül, hogy részletesen megvizsgálná az adott mozgalom konkrét helyzetét e mozgalom fejlődés: fokán, az teljesen letér a marxizmus útjáról“ — hangsúlyozta. Hogy a cél eléréséhez kinek, mikor, milyen eszközt és módszert kell Igénybe vennie, azt a konkrét körülmények, az osztályharc konkrét állapota és az imperialista-tőkés diktatúra ellen fellépő valamennyi erő harci szövetsége szem előtt tartásával a forradalom élcsapatának kell eldöntenie. Lenin számol olyan kényszerhelyzettel Is, amely a forradalmi terror módszereinek alkalmazását teszi szükségessé. De miközben leszögezi, hogy „elvileg sohasem mondtunk le és nem Is mondhatunk le a terrorról“, óva int minden forradalmárt attól, „nehogy elragadtassa magát a terrortól, nehogy a terrort ismerje el a harc fő és legfontosabb eszközének“. Morális ítéletünk is az elmondottakkal áll összhangban. A nemzetközi osztályharctól független, ún. „humánus“ megközelítést ajánlóknak azt mondjuk: annak megítélése, hogy mi szolgálja eredményesen és mi gátolja a társadalmi haladás ügyét, tehát hogy erkölcsileg igazolható vagy elmarasztalandó ezeknek a latin-amerikai forradalmároknak a cselekedete, csakis a forradalmárok, a haladás táborának a dolga lehet, mégpedig az ő küzdelmüknek, a haladásért vívott harcnak magasabb rendű erkölcsi normatívái alapján. Nem ítélkezhet viszont az osztályellenség, nem ítélhetnek az imperialisták, a gyarmatosítók, akiknek a kezéhez oly sok vé? és szenny tapad.
