A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-12 / 28. szám
Földszagú emberek dicsérete Hosszúra nyúlt a tél, alig volt tavasz, s hirtelen ránk szakadt a nyár. Sokáig vacogtunk, ruzorogtunk, sóhajtozva vágytuk a meleget, fényt és ragyogást. Végre mgeérkezett a régen várt vendég, s derült kék-égszemével mókásan ránk köszönt: — Adjisten, emberek, Itt vagyok, fogadjatok szeretettel és örüljetek! Minden évszaknak megvan a maga sajátos varázsa. A tél — ha olykor kegyetlen is — szép, mert hófehér bundába öltözteti a szunnyadó természetet. A szűzi hóval borított táj csengő és szikrázó tisztaságával arra tanítja az embert, hogy tisztelje és szeresse az otthont, a meleg családi fészket... y . A tavasz — a zöldszagú, a virágot bontó, illatos — az újjászületésről dalol. Fellelkesíti és arra tanítja az embert, hogy becsülje meg és szeresse az életet... Az ősz — tarkabarkán vilió-A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetségé nek hetilapja Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő Majos Ágoston Főszerkesztő helyettes Mans József Szerkesztőbizottság: Major Ágoston, Macs [ozsef, IJzsvald Arpád, Szőke József Grafikai elrendezés: Csóder László Szerkesztőség: Bratislava, Obchod ná u. 7. Fostafiök C 1193 Telefon: főszerkesztő 341 34 főszerkesztő helyettes 328 Hl szerkesztőség 328 65 Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesító. külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNTS — Ústrednú expedícia Haie, Bratislava, Gottwaldovo nám. 4« Vil. Nyomja a PRAVDA nyomda válla tat. Bratislava, Štúrova 4. Fin fizetési díj negyed évre 26,—» Kés. fél évre 52,— KŐs, egész évre Itt a. Kés Kézirutnkat nen» őrzőnk meg és m in küldünk vissza. zó színeivel — kissé bágyadtan búcsúztatja a nyarat. Érett gyümölcsével rakott szekerét házunk elé vonszolja, jótékonyan közénk szórja, aztán elsápadva belehal a nagy munkába, adakozásba... Szándékosan bontottam meg a sorrendet, s hagytam utoljára a nyarat. A nyár évezredek óta az aratást és az új kenyér ünnepét szimbolizálja. A mindennapi kenyér — a foszlós és illatos — számunkra az életet jelenti. Illata ott leng bölcsőnk és koporsónk felett Is. A kenyér ízét soha nem unja meg a nyelvünk. Kenyér és otthon, kenyér és haza, kenyér és édes anyanyelv elválaszthatatlan egymástól, csak így együtt kerek és egész minder, fogalom. Van-e szebb, nemesebb, emberi! . tett, mint kenyeret adni a; ország asztalára!? Nem Is olyan régen, csupán néhány évtizeddel ezelőtt, kegyetlen harc folyt a mindennapi kenyérért. A nincstelen emberek jóval Péter-Pál előtt Igyekeztek beszegődni részesaratónak, hogy családjuknak beb.ztosítsák az egész évi kenyérrevalót. Nehéz, kemény munka várt rájuk, mégis örültek, ha sikerült egyességet kőtniök olyan gazdával, akinek jól termett a földje, s a gazdasszony Is ízletes ételt tudott főzni. A nagy és nehéz munkában bőséges kosztra volt szükség. A legtöbb gazdaember Igyekezett Is jól ellátni az aratóját, hiszen érdeke volt, hogy munkása jól dolgozzék és végig bírja erővel, mert attól függött, hogy mikor kerül hombárba a gabonája kár és szem veszteség nélkül. Elvétve azért akadtak gőgös és embertelen nagygazdák Is, akik semmibe vették a szegény munkásembert. Nem Is szegődött be hozzájuk a faluból egy nincstelen sem. Más vidékről jöttek, s jó, ha egy évet lehúztak nála, aztán fa képnél hagyták. Jól emlékszem a régi aratásokra ... Az aratást megelőző napok készülődésében és várakozásában volt valami megfoghatatlan feszültség és ünnepélyesség, valamiféle alázat az érő gabona s rettegő félelem az ég felé: Jaj, csak jégeső ne csépelje el a talpon álló gabonái! Mikor aztán aranysárgára színeződtek a gabonatáblák, a falu apraja-nagyja kitódult a határba. Hajnaltól késő estig suhogott a kasza, s messze hangzón harangozott a kifényesedett acélon a íenőkö. A tikkasztó hőség próbára tette az erős férfiembert, a marokszedő gyereklányok, fiúk meg szédelegtek, mint az eperrel jóllakott libák. Étkezés idején azt sem tudták szegények, pihen- Jenek-e vagy egyenek. Dehát az étel kifordult a szájukból; erre volt szokás mondani: megette a kaszanyél meg a sarló. Titkon örültek, ha hirtelen jött zápor verte végig a határt, legalább addig pihenhettek, míg a napsugár felszárította a lucskos gabonát. Lassan elfogytak a gabonatáblák, sokasodtak a félkeresztek, aztán asztagba hordták és elcsépelték. Végül a lesoványodott, megfáradt, földszagú emberek hazavihették az aratórészt, a kenyérnek valót, az életet... Akkoriban mondták és írták: „Milyen gyönyörűséges látvány a virító pipacstól, szarkalábtól és búzavirágtól ékes határ, s milyen felemelő érzés hallgatni az aratók csengőbongó kacagását, s milyen megrendítően szép a daluk, amint égre verődve visszhangzik a tájban, amire Illa subát terít a leszálló alkonyat.. Hamis romantika a parasztéletről! Nem dalolt a szegény ember aratás idején — hacsak be nem rúgatta a gazda —, de nem Is kesergett. Dolgozott keményen, összeszorított foggal, nógatás nélkül, mert élni kellett és akart. Talán nem is csoda, hogy kissé elkalandoztam. Ilyenkor, aratás Idején azonban akarva, nem akarva, íelbuggyanmak e régi emlékek, kissé Incselkednek, elbeszélgetnek velem, szembesítenek a múlttal és azt bizonygatják, hogy nagyon megváltozott a világ. Igen, megváltozott. Megváltoztak a viszonyok. A régi paraszti világra már csak egyegy gazzal benőtt szekérkerék, rozsdás borona, eketaliga, házfarára akasztott Járom emlékeztet. A régi aratásokra meg úgyszólván semmi. Nincs már szükség kaszásra, marokszedöre. Szerte az országban a gabonatáblákat nagy, csillogó gépek járják. A csokoládébarnára pőrkölődött gépkezelők váltott műszakban dolgoznak. Nem könnyű a munkájuk, de összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint a régi aratóké volt. így van oz jól. A falu lakóinak nagy része talán nem Is tudja, hogy aratnak odakünn a határban. Pedig folyik a serény munka: néhány ember néhány géppel learatja, elcsépell és magtárba hordja a gabonát. Lassanként megtelnek a gabonatárolók, fedél alá, biztos helyre kerül az ország kenyere. Foszlós bólű, illatos, új kenyér sül a friss gabonából és kerül nap mint nap az asztalunkra. A frissen sült kenyérben henne dalol a lankák és síkságok felett nyargalfiszó szél, benne van a napnak melege, esőcseppnek tisztasága, s egyben dicsérete és gyümölcse a földszagú emberek dolgos hétköznapjainak... LOVICSEK BELA