A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 2. szám

ötéves a CSMTKÉ Tavaly december 13-án Pozsonyban, a Csehszlovák Rádió hangversenytermében újólag bemutatkozott a Csehszlová­kiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. A hálás közönség­gel együtt ötéves fenállásét ünnepelte.. Nem tudtam részt venni az ünnepi hangversenyen. Akkor este máshova szó­lított a kötelesség. Másnap persze érdeklődtem a szereplés­ről. a hangulatról, a kórus nagyszerű teljesítményéről, és még lobban sajnáltam a kényszerű mulasztást. Hiszen a lap képviseletében ott voltunk mi is az énekkar születésé­nél, a nagyon is szegényes hajlékban ringatott bölcsőnél, szorongással és kétkedéssel osztva a gondot dr. Kocka Istvánnal, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának akkori vezetőjével, Oyurcső Istvánnal, a költővel, az ének­kar ekkori szervező titkárával, Mózsi Ferenc központi tan­­felügyelővel, fände Iván, Ag Tibor, Szljjártó jenő ás Schlei­cher László karnagyokkal. Roppant akarat ás erőfeszítés Arán születik meg a kórus Nyitrán, de a gyermeknek nincsen apja, anyja — lesz-e hót cipője, ruhája, pénze és konok elhatározása az élethez és megmaradáshoz? Az énekkar árva gyermekként jött a vi­lágra, a költő szavával élve „mint dér az ágon kérdezet­ten“, s az Ilyen gyermeknek belső ösztöne parancsolja az élethez való ragaszkodást. Nem kényeztetik ei, nem öl­töztetik selyembe, bársonyba, éppen ezért édes számára a száraz kenyér Is. Megszületett közel száz lelkes, ügysze­rető és jóhangú pedagógussal, s zümmögték csodálatos szé­pen a „jussom az életre, jussom a szóra“ ... Üres volt az erszény, fillérek lapultak meg csak a sarkában, de össze kellett jönni az összpontosításukra. S ők lelismerték a köz­mondás igazságát: ha rövid a kardod, toidd meg egy tépés­sel! Ha üres a bukszád, segíts valahogy magadon. Es ők segítettek magukon. Kezdetben saját költségükön jártak az összpróbákra. Mert akarták az énekkart, felismerték óriási jelentőségét és feladatát nemzeli kisebbsági kultú­ránkban) £n ötéves létükre emlékezve ez előtt a nemes nagylelkűség előtt emelek kalapot. Mindenki előtt, akit se nem keserített, se nem torpantott meg az üres erszény! Es jöttek vidékekként a további Összpontosítások s a hangversenyek. Először Nagymagyeren, majd Párkányban, Komáromban, Rozsnyón, Pelsőcön, a jókai-napokon, a Gom­­baszögl Országos Dal- és TáncUnnepélyen ős Pozsonyban, Gyurcsó István a megmondhatója, hogy az említett helye­ken milyen megértőén, meghatóan segítették az énekkart a szövetkezetek. Kérni kellett, igaz, de soha nem szégyen kérni szép és nagy dolgokra... Meg ez esetben annak sem volt megalázó a helyzete, aki kért, hiszen sehol nem vára­koztatták meg a nemes czlvű, a közös ügyért mindenre kész szövetkezeti elnökök. Itt három napig látták el élelem­mel az énekkar tagjait, ott szintén, amott hízó sertéssel ajándékozták meg őket. Egy szóra, köszönömárt. En most a fennállásénak ötödik évét ünneplő énekkar minden tag­ja és minden volt és mostani vezetője nevében köszönöm meg a pártoló szövetkezetek nagylelkűségét. Járjanak elöl a továbbiakban is jő példával, ha a magyar kultúra ügyé­nek megsegítéséről van szól Árva gyermekhez hasonlítottuk a kínok, keservek köze­pette született énekkart, s maradjunk is meg ennél, fis folytassuk azzal, hogy az ilyen gyermek edzettebb, fejlő­­désképesebb, mert élni akar. Alig múlt el egy esztendő, s dél-szlovákiai összpontosításaik és szerepléseik után Bu­dapest az első jelentős állomásuk. A Zeneakadémia nagy­termében a Vasas Szakszervezet Központi Művészegyüttese Énekkarával adnak közös műsort. S a teremben ott ül a hófehér hajú, világszerte Ismert zeneszerző és zenepedagó­gus, Kodály Zoltán. Fáradt, megtört öregember már, akár­milyen nagy zenei eseményről is van szó, tíz percnél nem marad tovább a teremben. Tanítóink hangversenyét azon­ban végigüli, végighallgatja, sőt a végén találkozik is ének­karunk tagjaival: dicséri teljesítményüket, jó hangállo­mányukat, igényes számaikat. A Kodály Zoltánnal való találkozás az énekkar történetének egyik legszebb fejezete. A korai budapesti vendgszereplés az Erkel-dijas vendég­­karnagy, Vass Lajos érdeme, aki kiváló hozzáértéssel, erő­vel kovácsolta össze a kórust. Hogy ma éppen színvonaluk­kal, tisztán csengő hangjukkal, az egyes szólamok pedig árnyaltságukkal tűnnek ki, ez elsősorban az ő szívós mun ­kájának s szigorúságának az eredménye. Az énekkar fe­gyelmezett, mert vezetői is fegyelmezettek. Nem mellékes megemlíteni, hogy, Vass Lajos Erkel-dijas vendégkarnagy még egy összpontosításról sem hiányzott. Soha nem hivat­kozott télre, hóra, őszi locs-pocsra. Vass Lajos ős az ének­kar egy lett, s az ő elmére nem Is találok elággé méltányló szavakat a köszönet mondáshoz ... Fennállásuk harmadik esztendejében további külföldi hungversenykörútra kerül sor. A Német Demokratlkns Köz­£>2 /

Next

/
Oldalképek
Tartalom