A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
J STUBNYA ARNOLD felvételei 1. — Hallasz, kedves? — A Duna parton jártam. Igen. Egyedül. Néztem a szélesen hömpölygő vizet, s a te arcodat láttam. Az égről ts te néztél le rám, meg a rügyező fákról ts. Látod, kedves, én már akkor, ts veled vagyok, ha egyedül járok. Magamban hordalak, mint alma a magját, virág az illatát. Hozzám tartozol, enyém vagy. Nem, nem vagyok bolondos, ne nevess ktl Tudod, mit hallottam még? Hallottam a fekete föld sóhajtását, miközben szülte a füvet, és az ágon csengettyüző rügyeket ts hallottam, és hallottam a te hangodat ts, ahogy suttogta a nevem ... Igen, ötkor. A megszokott helyen. Pontos légy, kedvesI 2. Az oszlop egyik oldalán: — Köszönöm, hogy eljöttél, s köszönöm a virágotI — Ismét lemondó, szomorú a hangod. Miért? Ml bánt? — Nem tudom. Talán kissé csalódtam. Talán nem kellett volna olyan sokat várnom a tavasztól. — Nem bízol bennem? — Azt sem tudom. Talán akkor bízom, mikor mellettem vagy. S az oszlop másik oldalán: — Már ezerszer mondtam, hogy szeretlek. — De én újra ifieg újra akarom hallani. ■— Szeretlek, s?ereitek, szeretlek ...I Egy láthatatlan kéz tisztára seperte és kékre mázolta a nagy, magas égboltul, ezer ágon elvezette a hó levét, kisarjasztntta a pázsitok fiivét, rügyeket pattintott az ágon, fényt, meleget, ragyogást kölcsönzött a Napnak, előcsalogatta az ég matlarait, megrészegítette éket, s útjára bocsátotta a langyos szellőt. Fény, illat, ujjongó zsongás zuhog a légből. Mint vízporba szőtt színes szivárvány köti össze a földet, embert, a mesét és a valóságot, az álmokat és a szerelmeket: ez a Tavasz, az év kamasz gyermeke, játékban tobzódó csikókora. Szépségeket halmoz, és eltékozol. Köszöntünk te nagy, kamasz kölyök, légy nagyon kedves, meghitt vendégünk, sziporkázz köztünk jókedvűen, üdén, fakassz mosolyt az arcunkon, ragyogd be az életünket! 3. — Azt mondod, aranyzuhatag? Szépen mondod. Te mindig, mindent szépen mondasz, mégsem tudok hinni, mert te másnak Is mindig szépeket mondasz. Azt nem bírom elviselni. Akit én szeretek, azt egészen akarom, és csak magamnak akarom, soha senkivel nem osztozom. Ha nekem mondod egyszer, hogy a hajam aranyzuhatag, ezerszer megcsókollak, de ha egyszer másnak mondod, csqk egyetlenegyszer, hát én akkor ezerszer megöllekI 4. Tíz perce ülnek egymás mellett hallgatagon. Tíz perce mondták ki, hogy vége mindennek. Az első percben keserű fájdalom feszült bennük... az ötödikben már csillapodott a keserűségük és a fájdalmuk ... s most, a tizedik percben már ú/ra érik ajkukon az édes szó és a csók. Még néhány pillanat és szerelmesen összeborulnak. Aztán holnap úfra megismétlik ugyanezt, hogy úfra éghessenek, hogy újra mey újra felbuzoghasson a szerelmük. Fiatalság, bolondság!... Vagy mégsem? —lh—
