A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-08 / 9. szám
1945. április 30, 15 óra 30 perc — Hitler és Éva Braun öngyilkosságot követnek el. Holttestüket SS-legények felcipelik a Führer-bunkerből, négy emelet mélységből a kancellári palota kertjébe, ott 200 liter benzint öntenek rá, majd meggyújtják. Közben a Reichstag épületéért folyik az elkeseredett harc: este 10 órakor az egész épület a szovjet csapatok kezére kerül. Május 2-án egész Berlin a vörös hadsereg egységeinek kezén van. 1945. május 7, hajnali 2 óra 41 perc — Reimsben a német és szövetséges hadseregek képviselői aláírják a fegyverszüneti egyezményt. Másnap, május 8-án Berlin—Karlhorstban a német fegyveres erők főparancsnoksága nevében Keitel, von Friedeburg és Stumff tábornokok, a szövetséges expedíciós hadseregek nevében A. W. Tedder, a vörös hadsereg főparancsnoksága nevében Zsukov marsall aláírják a Németország feltétel nélküli kapitulációjáró szóló okmányt. A fegyverszüneti szerződés szövegéből: „1. Mi, alulírottak, akik a német fegyveres erők főparancsnokságának meghatalmazása alapján járunk el, ezennel feltétel nélkül átadjuk a szövetséges expedíciós csapatok főparancsnokának s ugyanakkor a vörös hadsereg főparancsnokságának az összes e pillanatban német parancsnokság alatt álló szárazföldi, vízi és légi alakulatot. 2. A német fegyveres erők főparancsnoksága haladéktalanul parancsot ad valamennyi szárazföldi, tengeri és légi alakulatnak, valamint német parancsnokság alatt álló csapatnak, hogy 1945. május 5-én közép-európai idő szerint 23 óra 01 perckor szüntessenek be minden harci tevékenységet, maradjanak jelenlegi állásaikban és teljesen fegyverezzék le magukat azzal, hogy átadják minden fegyverüket és felszerelésüket a szövetséges legfőbb hadvezetőség által erre kijelölt helyi szövetséges parancsnokoknak vagy tiszteknek.“ Tehát 1945. május 8-án, 23 óra 01 perckor az európai hadszíntéren megszűnik minden ellcnscgeskedés. A második világháború méreteivel felülmúlta az összes korábbi háborúkat. Elképzelhetetlen pusztulást okozott emberéletekben és anyagi javakban: a hadműveletek, a fasiszta koncentrációs táborok, a járványok, légitámadások halálos áldozatainak száma összesen mintegy 50 millió fő. 72 állam volt hadiállapotban, 40 állam területén folytak hadműveletek, a harcoló államok fegyveres erőinek létszáma 110 millió fő volt, a közvetlen katonai kiadások 1384 milliárd dollárt tettek ki, a háborús pusztítások értéke csak Európában elérte a 260 milliárd dollárt, ebből egyedül a Szovjetunió mai területét 128 milliárd dollár kár érte... így kezdődött... De hogyan is indult meg a lavina? És tulajdonképpen mikor? Történészek véleménye szerint a gyökerek az 1919—20-ban megkötött Párizs környéki békeszerződésekig nyúlnak vissza. Tény, hogy ez az imperialista béke nem szüntette meg, hanem tovább fokozta az imperialisták közötti ellentéteket. Az 1919. június 28-án megkötött versaillesi békeszerződés Németországot jelentős területi veszteségekkel sújtotta, erősen korlátozta fegyveres erőit, és súlyos jóvátétel fizetésére kötelezte, a Ruhr-vidék francia—belga megszállás alá került. A gazdasági nehézségek, az infláció és a nyomor fokozódása, a megszállási terhek sztrájkokhoz, forradalmi megmozdulásokhoz vezettek. Külföldi tőke segítségével úgy-ahogy ugyan sikerült helyreállítani a német gazdaságot, ez azonban az 1929—33-i világgazdasági válság éveiben ismét katasztrofális helyzetbe került. A monopoltőkések támadása a munkásosztály életszínvonala ellen nagy mértékben növelte az osztályellentéteket, fokozta a proletariátus forradalmiságát. Megnőtt a kommunista párt befolyása, de ugyanakkor előretört az 1928-tól élénk tevékenységet folytató Nemzetiszocialista Német A nagy világégés Munkás Párt is. A monopoltőke által támogatott náci párt szociális nacionalista propagandája elsősorban a kispolgári és értelmiségi rétegekben talált talajra. 1933. január 30-án Hindenburg Hitlert, az NSDAP vezérét nevezi ki birodalmi kancellárnak, aki Hindenburg halála után, 1934-ben önmagának a „vezér és birodalmi kancellár“ címet adományozza. 1935-ben a Saarvidék visszakerül Németországhoz, s ezzel megindul a területhódítások sorozata. 1936-ban a Wehrmacht bevonul a Rajna-vidékre. 1938. március 11-én a német csapatok megkezdik bevonulásukat Ausztriába, megtörténik az Anschluss. Csehszlovákia bekebelezése 1938. szeptember 29. — aláírják a Müncheni egyezményt, melynek értelmében a Szudétavidéket a Német Birodalomhoz csatolják. Hitler előzőleg kijelenti, hogy ez a Birodalom utolsó területi igénye. Ennek ellenére 1939. március 14-én, amikor a szlovák nemzetgyűlés kikiáltja az ország függetlenségét, Hitler Csehszlovákia megmaradt részét Cseh—Morva Protektorátus néven bekebelezi a Birodalomba. És kezdődött a világégés... Németország ismét területi igényekkel lép fel — ezúttal Lengyelországgal szemben. Felveti Danzig és a korridor kérdését. Ez azonban csak ürügy, amit Hitler maga sem leplez. „Nem Danzigról van szó. Az a feladat áll előttünk, hogy kiterjessszük az élettért Keleten és biztosítsuk az élelmezést, továbbá, hogy megoldjuk a Baltikum-problémát. Az élelmiszerellátást csak olyan területről lehet biztosítani, ahol a népsűrűség csekély.“ — mondja leplezetlen őszinteséggel. És az indokolás: — „Ha a sors arra kényszerít bennünket, hogy összecsapjunk a Nyugattal, akkor nagyon előnyös, ha nagyobb keleti terület van uralmunk alatt. Háborúban sokkal kevésbé számíthatunk rekordtermésekre, mint béke idején.“ A nyugati imperialistákkal való leszámolás stratégiai és gazdasági tervének tehát áldozatul esik Lengyelország ... Hadüzenet — villámháború 1939. szeptember 1-én, hajnali 5 óra 30 perckor a Wehrmacht egységei megtámadják Lengyelországot, mire szeptember 3-án Anglia és Franciaország megüzeni a háborút Németországnak. Szeptember 17-én a vörös hadsereg átlépi a lengyel—szovjet határt a Kelet-Lengyelországban élő ukrán és belorusz lakosság védelmére. Október 10-én az utolsó lengyel csapatok leteszik a fegyvert. Lengyelország megszűnt létezni... De a háború folyt tovább. 1940-ben német csapatok elfoglalják Dániát, Norvégiát, Hollandiát és Belgiumot, áttörik a Maginot-vonalat, kapitulációra kényszerítik a francia hadsereget. A német hadvezetőség Anglia elözönlését tervezi. Megindul az angliai légicsata, de második szakaszában megtörik a Luftwaffe ereje. Szeptember 17-én Hitler bizonytalan időre elhalasztja Anglia inváziójának, a „Seelöwe“ hadműveletnek megkezdését. 1940. szeptember elején Hitler bizalmas munkatársai előtt arról beszél: számításba kell venni egy keleti hadjáratot — még Anglia leverése előtt —, hogy Németország megsemmisítse utolsó szárazföldi ellenfelét. Kidolgozzák a „Fall Barbarossa“ fedőnevű tervet. Ennek végrehajtásához azonban Románia, Bulgária és Jugoszlávia támogatására is szükség van. Mindhárom ország csatlakozik a báromhatalmi egyezményhez, de közben Belgrádban váratlan fordulatot vesznek az események. Mikor a belgrádi rádióban 1941. március 25-én elhangzik a hivatalos közlemény a Cvetkovics-kormány kötelezettségvállalásáról, elemi erővel tör ki a tömegek felháborodása. Angol, francia és szovjet zászlók alatt tüntetők vonulnak fel, letépik Hitler képét a falakról. „Inkább háború, mint paktum, inkább halál, mint szolgaság“ — hangoztatják. A tömeg hangulata átterjed a hadseregre is, a belgrádi, zágrábi, szkopljei és szarajevói csapatok a kormány ellen fordulnak, lemondásra kényszerítik a Cvetkovics-kormányt; a hatalmat II. Péter nevében Szimovics tábornok veszi át. A balkáni hadművelet De Hitler egy pillanatig sem habozik, nem várja meg az új kormány esetleges lojális nyilatkozatát, hanem utasítást ad a hadműveleti terv kidolgozására. Április 6-án a német Wehrmacht szárazföldi és légi egységei megrohanják Jugoszláviát. Április 11-én a horvát szeparatisták nyíltan fellépnek a belgrádi kormány ellen, kikiáltják a horvát—szlavón területek elszakadását. Ugyanezen a napon megindul a magyar hadsereg támadása is a Bánát felé. Április 17-én az egész jugoszláv hadsereg leteszi a fegyvert. Mussolini sürgetésére közben a német csapatok Albániába és Görögországba is betörnek s kiszorítják az ott harcoló angol, új-zélandi és ausztrál expedíciós hadsereget. Április 28-án, már horogkeresztes zászló leng Athénben, az Akropolisz csúcsán. A német hadigépezetnek sikerült lerohanni ezt a két kis délkelet-európai országot, de a rosszul vezetett, gyengén felszerelt jugoszláv és görög hadsereg kapitulációja nem jelentette a harc végét, ellenkezőleg: az igazi harc csak ekkor kezdődött el. Bosznia, Szerbia és Montenegro, valamint Görögország hegyei között szerveződtek az első partizánosztagok, amelyek ezután pillanatnyi nyugtot sem hagytak a gyűlölt megszállóknak. A németeknek pedig napról napra több gondot okozott a partizánok elleni harc. Maga Churchill ismerte el később egyik alsóházi beszédében, hogy a Tito vezette jugoszláv felszabadító hadsereg több német hadosztályt - tartott lekötve, mint az 5. amerikai és a 8. angol hadsereg Olaszországban ... A balkáni villámháború után, április végén folytatódik a déli szárnyon a német haderő felvonulása, Görögországból és Jugoszláviából a páncélos hadosztályok visszatérnek Romániába, hogy onnan tovább vonuljanak a Barbarossa-tervben kijelölt pontokra. Május 22-én megkezdődik a náci hadsereg felvonulásának döntő szakasza. Ezzel egyidőben már folynak a tárgyalások a finn, a bolgár és a román vezérkarral; az utóbbi részleges mozgósítást rendel el. A magyar hadsereg aktív részvételéről szó sem esik. Magyarországot csak mint felvonulási területet veszi számításba az OKW (Oberkommando der Wehrmacht — német hadseregfőparancsnokság). Sztálinnak és munkatársainak nem lehettek, de nem is voltak illúzióik a náci vezérek végső szándékait illetően. Ugyanakkor az is igaz, az utolsó pillanatig azt hitték — és ez volt tragikus tévedésük —, hogy Hitler csak zsarolni akarja a Szovjetuniót, gazdasági és politikai engedményeket akar kicsikarni, de nem mer háborút indítani a Szovjetunió ellen, amellyel 1939. augusztus 23-án megnemtámadási egyezményt és 1940. február 2-án gazdasági szerződést írt alá. Közben a Szovjetunió is erősítette nyugati határait. Az 1939. végén kirobbant szovjetfinn háborúban megszerezte Nyugat—Karéliát s ezzel megerősítette Leningrad védelmét; 1940 júniusában csapatai bevonultak Lettországba, Észtországba és Litvániába, ahol támaszpontokat építettek ki, s ugyancsak ebben az időben Románia lemondott Besszarábiáról és Észak-Bukovináról a Szovjetunió javára. És most térjünk vissza az események menetére. 1941. június 13-án a szovjet kormány hivatalos közleményben cáfolja a német—szovjet ellentétekről a világsajtóban megjelent híreket. A német sajtó — természetesen felülről jött utasításra — nem közli a szovjet kormány rendkívül mérsékelt hangú nyilatkozatát... De hogy a Szovjetunió vezetői is tudatában voltak a helyzet kiéleződésének és a fenyegető veszélynek, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy május 23-án maga Sztálin váltja fel Molotovot a népbiztosok tanácsának elnöki tisztében.
