A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-11 / 1. szám
# vacLilfat srnkami % ei a i&őffcéf- • -» A tornaijai gyermekotthon Kiporter nem kaphat szebb ajándékot, mint amilyet én kaptam néhány héttel ezelőtt. Az egyik közeli városkában volt dolgom, 3 úgy alakultak a körülmények, hogy egy Idegen hivatalnok-családhoz Is el kellett mennem. A férj nem volt odahaza, Így aztán a háziasszonynak és bájos leánykájának mondtam el Jövetelem okát. — Készíts egy feketekávét — szólt oda beszélgetés közben leányához az asszony. Amikor pedig magunkra maradtunk, megkérdezte, hogy tetszik a lónya? — Bájos kis teremtés — mondottam meggyőződéssel. — Minden anya örülhet, aki Ilyen szép gyermeket hoz a világra. — Magának köszönheteml — közölte a hölgy ellágyult hangon. — Ha maga nincs, nem Ismerem meg az anyai boldogságot. — Az nem lehet, hiszen nem is Ismertük egymástl — Igya meg nyugodtan a kávét. Utána várja meg, amíg zongoraőrára megy a lányom. Ha egyedül maradunk, mindent elmesélek. Soha nem Ízlett feketekávé roszszabbul. S az idő nem vánszorgott ilyen csigalassúsággal. Végül azonban mégiscsak elköszönt a leányka, s kettesben maradtam a középkorú hölggyel. Közben persze, röntgen szemekkel flgyelgettem az arcát; de egyetlen ismerős vonást sem tudtam felfedezni rajta... jó néhány percig csendesen hallgattunk. Aztán felállt az aszszony s az egyik szekrényből egy megsárgult „Hetet“ vett elő. — Felolvasom az egyik Itteni cikket — mondotta. — Kérem hallgassa meg, szánjon rá egy kis Időt. — És választ sem várva, kellemes alt hangon olvasni kezdte: „Vierka nagyon irigyelte anyukáját meg apukáját. Igaz, pár nap óta mindketten az ágyat nyomták, s a szomszédok azt mondták róluk, hogy betegek, dehát akik most Ilyen szép autóban utazhatnak, azoknak betegeskedniük is érdemes. Mindjárt el Is határozta, ha felnő, ő is betegnek tetteti magát. jaj, de finom is lesz, ha érte lé eljön egy ilyen gyönyörű piroskeresztes autói Nem Is érti ezeket az anyuékat! Ahelyett, hogy vidámak lennének, olyan könnyes szemmel néznek rá, mint ahogy ő nézett minap az Ancsl-babára, amikor a Duncsó kutya leharapta szegénynek a fejéti A kis Vierka nem is sejtette, hogy még egy hét sem • telik el, máris teljesül autózási vágya. Igaz, ez az új esemény Is könnyekkel kezdődött, dehát úgy látszik, a felnőttek még a gyermekeknél Is hamarabb slrnakl Éppen az októberi szél söprögetését figyelte Bozsenka néni ablakából (amióta elvitte aput meg anyut az autó, ennél a szomszéd tiéninél lakott J, amikor a községháza titkár bácsija kopogtatott be a konyhába. Hogy mi mindent mondhatott Bozsena néninek, azt bizony máig sem tudja Vierka. Arra szaladt csak ki a konyhába, hogy a máskor mindig jókedvű néni keserves sírásba kezdett. — 0 te szegény kis apátián, anyátlan ária — tört ki még Jobban a zokogás a néniből, amikor Vierkát meglátta. Am a kislány inkább a szebb szavakra figyelt. — Holnap autó Jön érted kislányom — ígérte neki a bőrkabátos titkár. — Elköszönsz szüléidtől s új otthonodba visz majd egy jóságos néni. Másnap aztán alig csókolta le az álmot Vierka szeméről a hajnali napsugár, amikor egy gyönyörűen csillogó autó siklott a Bozsena néni udvarába. Egy porköpenyes, igen kedves néni szállt ki belőle s úgy megőlolgette az ágyból éppen kiugró Vierkát, mintha az anyukája lett volna. Még egy csinos kis fekete ruhácskát is hozott a kislánynak, úgy látszik, egyszerű karton-ruhácskájával nem Illett volna bele ebbe a meseszép autóba. Pedig milyen finom volt benne a széllel versenyezni I Csak abban a közeli városkában, abban a nagy sárga házban, ahova betértek néhány pillanatra, csak ott ne lett volna olyan furcsa mindent — Lábujjhegyen menjünk — mondta egy félhomályos terembe érve a kísérő néni. — Anyukától meg apukától köszönünk most el, de csendben kell lennünk, mert éppen alusznak! Aludtak is szépen. Ott feküdtek egymás mellett, éppen csak két gyertya pislogott mellettük. Jaj, de miért volt minden olyan szomorú körülöttük, még a néni is majdnem elsírta magát, amikor odaemelte Vierkát, hogy csókolja meg szüleinek szépen összekulcsolt, mozdulatlan kezét...“ — De hiszen ez az én rlportoml-- szakítottam félbe meglepetten az asszonyt. — Tíz esztendeje lehet, hogy a tornaijai gyermekotthonban jártam, ott Ismerkedtem meg a csöppnyi Vlerkával, s onnan hoztam magammal szomorú történetét. Miért olvassa hát fel most ezt a régi Írást, ml a célja vele? I — Mert az én kislányom az az árván maradt gyermeki — válaszolta könnybe lábadt szemmel az asszony. — Annyira megsajnáltam, amikor elolvastam Vierka történetét, hogy — örökbe fogadtam. Ezért van magának Is köze az én kislányomhoz. Azt mondják, minden ember vlszszatér egyszer élete legkedvesebb epizódjának színhelyére. Hogyne vágyódna akkor pont a kiváncsi riporter oda, ahol, ha véletlenül Is, de egy emberke sorsát formálta jóra. így hát én is felkerestem újra azt az öreg kúriát, ahol tucatjával várják az árva kis Vierkák, hogy Jó szót, melegséget kapjanak elvesztett szüleik szeretető helyébe. És ahol a sok-sok Pisti meg Kati azokat az emberségmorzsákat könyörgi, amelyektől embertelen anyjuk fosztotta meg öketl Mert hát ez a változás döbbentett meg legelőször is a gyermekotthonban. Ott, ahol azelőtt főképp árva és félárva gyermekek találtak menedékre, most nagy többségben olyan három és öt év közötti csöppségek élnek, akiket „édes anyukájuk“ dobott az utcára. Vagy pedig olyanok, akiket akkora fertőben „neveltek“, hogy a hatóságnak kellett szegénykéket kiragadnia a szennyből. S akikről döbbenetes realitással jegyezte meg az intézet két éve idekerült új igazgatónője, hogy e gyermekeknek az a tragédiájuk, hogy nem vadállatok szülték őket. Mert nincs olyan fenevad a földön, — mondotta ökölbe szorított kézzel —, amely rútul elhagyná védtelen kölykettl“ Túlzás-e ennek az ötgyermekes kedves Igazgatónőnek a felháborodása? Talán az élet nagy válságainak soha ki nem tett életmód mondatta Kittnerová Irenával eze1- ket az erős szavakat? Állapítsák meg önök, kedves olvasók, én csak néhány esetet mondokl el szemléltetésképpen. Itt van mindjárt az a négy aranyos csöppség, akiknek anyukájuk ma Is vidáman éli meglehetősen viharos életét. Ennek a leányanyának először két apró gyermeke került be a tornaijai gyermekotthonba. Aztán még kettőt szült, s azt is Idehozta. Amikor pedig az Intézet vezetőnőié' is megsokallta ezt a sok „ingyen kuntsaftot“, Ot testvér anya nélkül