A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-11 / 1. szám
az ember „Fortuna szekerén okosan ülj, / Ügy forgasd tengelyét, hogy ki ne dűlj“ — tanácsolta annakidején Faludy Ferenc, aki bizonyára konkrét elképzelései alapján öntötte szavakba Intelmét, noha pontosan nem mondta ki, mire gondolt. Mert ugyebár, a szerencse nagyon tág fogalom. Ne csodáljuk hát, ha mindenki a saját szemszögéből ítéli meg. A készületlen kisdiák például szerencséjének tartja, ha nem szekundázik be. Ugyanilyen örömmel tölti el a kislányt, ha váratlanul titkos szerelmével találkozik. És ha az ember a síkos járdán elcsúszva nem töri ki a lábát, vagy ha hosszú idő után végre ráakadunk a keresett hiánycikkre, ugyancsak szerencsénkről beszélhetünk. Mert hiába is tagadnánk, manapság az ilyen anyagiasabb örömök sem mennek ritkaságszámba. Különösen akkor van nagy szerencsénk, ha mondjuk lakáshoz, vagy ami mostanában oly soknak a vágya: gépkocsihoz, esetleg nagyobb pénzösszeghez jutunk. Ez azután az igazi szerencse! Hát még ha fizetnünk svam kelif értei Márpedig ez is előfordul a Sazka, a Sportka vagy akár a Mates jóvoltából. Nem beszélve a sorsjegyekről. Elég, ha néhány koronát áldozunk egyik vagy másik vállalkozásunkba és türelmesen várjuk a húzás, illetve a sorsolás napját. Minek is tagadnám, nem egyszer magam is próbára tettem a sorsot. Minthogy azonhan nem célom reklámot csinálni a Sportkának, sem a Sazkának, előrebocsátom, ne fáradjanak: az lrlgykedésnek nem volna értelme, mert Igazán nincs okom elldlcsekedni a szerencsémmel. Nem, eddig még semmit sem nyertem és minden Jel arra mutat, hogy ezentúl sem kerülhetek ebbe a kellemes helyzetbe. Jobb belátásra térve ugyanis egy szép napon abbahagytam a toto- éé a lottószelvények kitöltését... Ez azonban nem jelenti azt, hogy többé nem érdekel, hogyan kedvez másoknak a szerencse. Ellenkezőleg, hiszen — mindenki tudja — milyen Jó érzés elégedett, vidám arcokat látni magunk körül, még ha a legtöbben nem is osztják meg velünk boldogságukat. És hogy akadnak ilyen szerencsések, azt nemcsak a sajtóban közölt nyeremények hozzák tudomásunkra, de azok is, akik a „szerencse fiaival“ közvetlenül érintkeznek. Igaz ugyan, hogy előre senki sem tudhatja, melyik sorsjegy „az igazi“, s Így az elárusító sem ismerhetné meg a nyertest, ha... Emberi tulajdonság azonban, hogy a boldogság kikívánkozik A legtöbben ream állják meg, hogy csak úgy gavallériából, vagy hálájuk jeléül vissza ne térjenek az utcai árushoz, akinél sorsjegyüket vásárolták ... Nem nagyon túlzók, ha azt úllitom, hogy utcai sorsjegyárusokból annyi van Prágában,- mint ahány utcasarok. Persze csak a belvárosban és a forgalmasabb helyeken, de még itt sem mindegy, hogy — az üzlet szempontjából — hol telepszik le asztalkájával az árus. Mert például a fogorvoshoz menet, kinek volna kedve megkísérteni a szerencséjét? A válópere tárgyalására igyekvő férjnek, vagy a hozzátartozója egészségéért aggódó kórházi látogatónak Is egészen máson jár az esze, mint a sorsjegyvásárláson. Aki azonban a Vencel téren a Divatcsarnokba vagy az Élelmiszer-áruházba készül, az ilyen embernek a pénztárcájában mindig akad néhány felesleges korona... Annak az árusnak tehát, aki az áruházak táján üli fel sátorfáját, összehasonlíthatatlanul jobbak a kilátásai. Mert hiszen az esetleges borravalókon kivül, az eladott sorsjegyek után kifizetett százalékok alapján a havi keresete 5—600 koronát is kitesz. Nyilvánvaló tehát, hogy nemcsak a játékhoz kell szerencse, de az eladáshoz is, ami azonban némi tapasztalattal és ügyeskedéssel eredményesen irányítható. Feltéve persze, hogy a sorsjegyárus jó kereskedő, sőt még ennél is több: valóságos pszichológusnak kell lennie, aki mindenekelőtt bánni tud a vevővel. Barátságos arcot vág és tréfálkozik vele még akkor is, ha történetesen a pokolba kívánná és a legszívesebben bezárkózna a négy fal közé, hogy egész nap senkivel se kelljen beszélnie. Az igazi sorsjegyárus olyan ember, aki elhessegeti a saját gondjait, és türelemmel hallgatja meg mások Ugyesbajos dolgát. Szükség esetén még véleményt is mond, vagy tanáccsal látja el azt, aki erre megkéri. Ilyen tulajdonságokkal ruházta fel — szerencséjére — a természet Františuk Gutterberget is. Híres névrokonával ellentétben ő ugyan nem talált fel semmit, csupán a vevőit szolgálja ki lelkiismeretesen és nagy szeretettel az Állami Takarékpénztár előtt. Minthogy állandóan sokan csoportosulnak pultja körül, kénytelen voltam meglesni közeledésemhez a megfelelő pillanatot. Végre az egyik húzás utáni napon sikerült vele szóba elegyednem. A hidegtől gémberedett ujjait ropogtatva, egyhelyb-an topogva, hogy kissé felmelegedjen, meséli az idős ember: i — Három esztendővel ezelőtt, 65 éves koromban az Állami Takarékpénztár osztályvezetőjeként vonultam nyugalomba. Nem, anyagi körülményei cseppet sem aggasztók, ami egyébként kifogástalan télikabátján is meglátszik, hiszen a drágaság ellenére is úgy-ahogy megélne havi 1400 koronás nyugdíjából a feleségével együtt. Ám a bökkenő az, hogy nem bírja a semmittevést. Ezért vállalta ezt az utcai, könnyűnek éppen nem nevezhető munkát. — Megölne a tétlenség — vallja — meg azután a szakmámnak is szurkolok. A sorsjegyárusításban ugyanis foglalkozásom — ai régi szép napok — folytatását látom. — Elgondolkodik. — De minek is tagadnám, Jól jön az a néhány koronás többlet, -amivel kiegészíthetem a nyugdíjamat. Gyerekeim, unokáim vannak, szomorú volna, hia időnként egy-egy kisebb ajándékkal sem lephetném meg őket. Beszélgetésünk fonala hirtelen megszakad. Két hosszúhajú fiatalember túr bele a sorsjegyekbe. Válogatnak, a számokat latolgatják- Mintha sejtenék, hogy ez vagy az a cédula Jelenti majd a szerencséjüket. Előérzet? Ki tudja? Tény, hogy a legtöbben nem tulajdonítanak nagyobb fontosságot a sorsjegyek számának. Szinte oda sem figyelnek s kézlegyintéssel, vagy lemondó mosollyal vágják zsebre a papírszeletet. Mintha ezt mondanák: Tudom biztosan, hogy amúgy sem nyerek, de magával ragadott a játék ördöge, szórakoztató ez a várakozásteljes izgalom. Vagy talán mégis csoda történne? ... Akadnak azonban olyanok is, mint ez a két fiú, akik még mindig tanakodnak egymással. Amikor hozzájuk lépek, nem titkolják, mit keresnek: Azt a számot — mondja a fiatalabbik, amelyet az éjszaka megálmodtam, a szerencseszámomát. Ilyen is van? Elnevetem magam, miközben Jól szemügyre veszem mindkettőjüket. Mert a babonás fiatalok manapság bizonyára már faluhelyen is éppen olyan ritakságszámba mennek, mint a fehér holló. Elbúcsúzom tőlük, hogy egy másik sorsjegyárusnál: Anna Dolejšovánál kössek ki. — Ne szalassza el a szerencséjét, édes lelkem — érti félre közeledésem okát, majd kedvesen biztatgatva felém nyújtja azt a papírdarabot, amelynek Jóvoltából „egészen biztosan rövidesen én is a gépkocsitulajdonosok sorába lépek“. Amikor megmondom neki, hogy nincsenek ilyen vágyaim, különben is a külföldi utazásokat részesítem előnyben, megnyugtat, hogy a nyereményből még az osakai világkiállításra is ellátogathatok. Telitalálat volt ez a csalétek. Jobb meggyőződésem ellenére szó nélkül kifizettem a sorsjegy árát. — Utoljára — fogadkoztam és azzal vigasztaltam magamat, hogy legalább szólásra bírtam a jóasszonyt, akinek olső mondataiból is nyilvánvaló, hogy kitűnő emberismerő. Megfigyeli a vevőit. — Nem egy közülük úgy vásárolja a borítékos sorsjegyeket — mondja —, mint a gyakorlott kártyás, aki a húzás után — nyilván, hogy kiélvezze a feszültséget — nem nézi meg mindjárt a lapot. Óvatosan megtapogatja, majd odébáll vele, hogy valamivel távolabb figyelmesen megszemlélje szerzeményét. Ezt különösen a Vöröskereszt borítékos sorsjegyei teszik indokolttá, mert felbontásuk után az ember azonnal meggyőződhet róla, nyert-e a száma és milyen összeget. Dolejsová szolgálataival, úgy látszik, elégedettek az ügyfelei, mert törzsvendégei is vannak, akik vissza-vlsszatérnek hozzá. Akad köztük, aki csak benne bízik és a világért sem fedezné másutt sorsjegy-szükségletét. Igaz, vannak olyanok is — bár kis számban —, akik zűrzavart csapva olyankor, amikor a legtöbb a vevő, igyekeznek elemeim agy-két sorsjegyet. De jaj nekik, mert ezeknek alaposan meggyűlik a bajuk az éber tekintetű, mindent látó asszonysággal. Még Jó, hogy ezeknél a becs'teleneknél sokkal többen vannak azok, akik egyszerre több sorsjegyet is vesznek, a nagyobb lehetőség kedvéért. Előfordult például, hogy valaki addig-addlg bontogatta a sorsjegy-borítékokat — DoleJSová jól emlékszik rá, hogy több mint 200 koronát fektetett az illető vállalkozásába —, amíg a sors kifürkészhetetlen akaratából megkapta azt, amit keresett: a sorsjegy útján a várva várt gépkocsit, mellyel a helyszínen személyesen is megismerkedhetett. A Jármű ugyanis ott állt az utcán, a sorsjegyárustól néhány lépésnyire, tisztán, kifényesítve, csak úgy ragyogott vadonatúj köntösében. A szerencsés nyertes először iram akart hinni a szemének. Többször is összehasonlította sorsjegye számát a sorsolási jegyzékben feltüntetett számmal. — Lehetséges volna? — kérdezgette hihetetlenkedve, miközben hálásan szorongatta az asszonyság kezét. — Jő érzés részt venni mások boldogságában — véli Dolejšová, majd így folytatja: — Ügy örültem vevőm szerencséjének, mintha én húztam volna k\ a főnyereményt. Egyszer meg egy idős nénike határozta el magát, hogy kipróbálja a sorsot. Reszketős kézzel számolta le szerény nyugdíjából a sorsjegy árát. Nem volt nála szemüveg s Így a körülötte állók közölték vele az örömhírt, azt, hogy 10 000 korona üti a markát. A néniké eleinte csak hallgatott, mintha megnémult volna. Homlokán kidagadtak az erek. Képtelen volt felfogni a történteket. Csak amikor már megértette, kezdett hápogni, majd se szó, se beszéd, elvágódott az aszfalton. Még jó, hogy nem történt semmi baja, rövidesen magához tért. Ezek után nem marad más hátra, mint hogy elmondjam még, mi történt az én sorsjegyemmel, azzal, amelyet Jobb meggyőződésem ellenére vásároltam. Természetesen ez is a papírkosárba került, elődeihez hasonlóan, mert ezúttal sem nyertem egy fltylnget sem. De nem sajnálom, mert Jó helyre került >a pénzem: a Vöröskereszthez, mely Jótékony célú akcióit a sorsjegyek árából fedezi. Azokat a polgárainkat támogatja ezekből 'az összegekből, akiknek segítségére a legnagyobb szükségük van. Elhatároztam tehát, hogy fogadalmam alól felmentem magam a Vöröskereszt sorsjegyei esetében. Ezeket a jövőben is vásárolni fogom. Azután meg, hátha egyszer mégiscsak szerencsém lez. Az ember ohasem tudhatja .. KARDOS MÁRTA
