A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-11 / 1. szám
Nagy László Endre versei eltemetsz Hallgatag szám ívére hull hajad, és kedves vagy, mint a nyugalom a ház előtti kispadon ... Kint már az akác levele pereg, a csend és a hajad lassan eltemet. Tested gyümölccsé érleli a nap, hamvas-illatosan adod át magad a hajnaloknak és nekem. Aztán délnek iramlanak a madarak. Kint már az akác levele pereg, a csend és a hajad lassan eltemet. homokszemek 1. Valaki beszédet mondott a hegyeknek ... Valaki dalolni tanította a madarakat... Valaki az Embernek emelt házat... És ez az ember nem tudta, mi az alázat. 2. Lábunk a hóban nyomot nem hagyott... Csak a hó csillogott fehéren és az ég feketén. Testünk a fűben nyomot nem hagyott__ Csak a tó csillogott szépen és a csillagok az égen. 3. A parti köveken szeretkezünk és a víz nem hagy nyomot bennünk. Hiába cibálja hajunkat a szél, hiába árad felénk a harangszó. Ha kiszárad a folyó, ha kiárad a folyó — tovább ölellek! Magyar tudományos élet Jugoszláviában n Két olyan tudományos kiadványról szeretnénk szólni, amely megérdemli, hogy a csehszlovákiai magyar közvélemény is értesüljön róla. Az egyik a jugoszláviai magyar sajtó üj időszaki kiadványa: A 'Hungarológiai Intézet Tudományos Közleménye, amely 1969 szeptemberében jelent meg először. Megindítását elsősorban az tette szükségessé, hogy a Bölcsészeti Fakultás Magyar Tanszékén az utóbbi időben nagyon fellendült a tudományos kutatás, örvendetesen megnövekedett a magyar nyelvű tudományos munkával foglalkozók száma, más intézmények és intézetek munkaprogramja is jelentősen kibővült magyar történelmi, nyelvészeti, szociológiai, irodalmi vagy kulturális anyaggal és végül, de nem utolsó sorban a közéletben beállt változások egyre nagyobb teret biztosítanak a nemzetiségi művelődés múltjának és jelenének feltárása, megismerése előtt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez év elején megindult a Hungarológiai Intézet munkája. E közlöny az Intézet köré gyűlt munkatársak tanulmányait mutatja be. Már az első szám is jelzi, hogy határozott céljai, pontosan körülhatárolt törekvései vannak Hungarológiai Intézetnek. Az alapító okmafŕy ábBatt jelöli meg, a*. Intézet feladatait: „... hogy tanulmányozza a juguSZlfvfai magyarság nyelvét, irodalmát és kultúráját, hogy tudományos kutatómunkával felölelje mindazon kérdéseket, amelyek a kétnyelvűségből, Jugoszlávia népei és nemzetiségei irodalmának és művelődésének egymásrahatásával s általában a magyar és délszláv kulturális, irodalmi és nyelvi kapcsolatokból erednek; hogy együttműködve más tudományos és művelődési intézményekkel hozzájáruljon a tudományos kutatómunka fejlesztéséhez, s az egész társadalmi közösségre nézve egyetemesen jelentős kérdések megoldásához a fenti tudományszakokban.“ Szükségesnek vélik a régebbi örökség felderítését, azonban más, különösen az elmúlt fél évszázad kulturális múltjának részletes feltárását látják fontosnak, mert mint az Előszóban Szeli István írja: „ ... a jelentősebb magyar művelődési központoktól távolra került magyarság önmaga szellemi erőire ébredve, éppen mintegy ötven évvel ezelőtt kezdte megtenni első önálló lépéseit mai kultúrájának kifejlesztése «irányában.“ A legtöbb eredményt eddig a népnyelvi és az irodalomtörténeti kutatás mutatta fel. Nagyszámú magnetofonszalag és írásos lejegyzés jelzi a felélénkült népnyelvl kutatás irányait, jellegét, elkészült néhány figyelemre méltó regionális szótár, több rövidebb-hosszaöb tanulmány. A lexikográfiai munkák legnagyobb eredményének az enciklopédikus szerbhorvát—magyar nagyszótár ígérkezik. Az összehasonlító irodalom 19. és 20. századi tematikus feladatait a Történelmi Intézettel közösen állapították meg, figyelembe véve azokat az igényeket és szükségleteket is, amelyek egyéb (kulturális, oktatási stb.) intézetek és intézmények részéről jelentkeznek. A programban egyetemesen művelődéstörténetnek nevezett témacsoport és kutatási feladatkör problémáit az Intézet fejlődésének további szakaszán véli megoldhatónak. Behatóan szeretnék vizsgálni a mat élet nyelvi és művelődési kérdéseit, az Intézet munkatársai tanulmányozzák a köznyelv állapotát, a sajátságos jugoszláviai közigazgatási, jogi, politikai, tudományos terminológia kérdéseit, irodalmuk mai fejlődési tendenciáit, lehetőségeit stb. Az első közlöny anyaga részben a fent vázolt feladatokkal, az ez évre vagy a hosszabb távra tervezett projektumokkal kapcsolatos munkálatokba ad bepillantást, részben pedig a személyes tematikus érdeklődés képét nyújtja. ... Melánia tájékoztató jellegű cikke az Intézet „Néňlž'edéki ~&s rejjTóliálís ‘fi^eTví infer?“’ ferenciák“ címen folyó munkálatairól számol be. Penavin Olga a jugoszláviai magyar nyelvjárási atlaszok készítésének műhelytitkairól ír, gazdag tapasztalataiból hasznosan meríthetnek a nyelvjárási kutatásba és atlaszkészítésbe bekapcsolódó új munkatársak. Papp György tanulmánya az Intézet népnyelvi kutatásainak a körébe tartozik, Kanizsa és vidéke földrajzi neveinek általános sajátosságait vizsgálja. Matijevics Lajos a magyar diáknyelv kérdéseivel foglalkozó nagyobb munkájának kiegészítéseként a játszi szóképzést vizsgálja meg a vajdasági diákság nyelvében. A szerb és horvát irodalom magyar fordítójának, Margalits Edének bemutatása után a századforduló körül megjelent újvidéki magyar színházi folyóiratokról, a délszláv epikus énekhagyomány magyar vonatkozásairól, az expresszionizmus térhódításairól, a jugoszláviai magyar irodalomban a huszas években, a bánáti magánkönyvtárakról olvashatunk, nyomába járhatunk a vajdasági magyar munkásmozgalmi daloknak. A szám anyagát néhány könyvismertetés és az Intézet belső életét bemutató írás zárja. A másik kötet: az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke által kiadott Tanulmányok (Újvidék, 1969, 344 o.) a Tanszék fennállásának tízéves évfordulója alkalmából jelent meg. Már az előbb említettek alapján is kitűnt, hogy a Bölcsészkar Magyar Tanszéke a jugoszláviai magyar szellemi élet kulcsfontosságú tényezője. Dolgozóit széles körű tudományos tájékozódás, elmélyült kutatómunka, a szaktevékenység területén sajátos állásfoglalásra törekvés, alaposság, ügybuzgalom jellemzi. Az itt közzétett tanulmányok (számszerint 12] és szakdolgozatok (4] főként az irodalomtörténeti, illetve a népnyelvi kutatás némely eredményét tükrözik. Bányai János Kritika a költészetben c. munkája Weöres Sándor költészetének alig kutatott, de annál inkább jelenvaló és a legutóbbi verseiben a költő érdeklődésének homlokterébe kerülő vonatkozások megfogalmazására törekszik. Bori István tollából a kiváló „nyugatos“ novellistáról, Cholnoky Viktorról olvashatunk. A szerző szerint Cholnoky méltó őse a modern magyar prózának, ezért a magyar esztétikai közgondolkodásban is rehabilitálni kell helyét. Több írás foglalkozik Sinkó Ervinnel, a kivételes intellektusú íróval, irodalmárral, a Tanszék 1967-ben elhunyt vezető' j?veT [hí TÍÍCmnrlami J3osny4k István; üJikin; ember racionalizmusa — széljegyzetek S. E.' szépprózájáról; Csáky S. Piroska: S. E. könyvei között). Dávid András a délszláv népek gazdag és színes vitézi énekköltészetében szereplő magyar hősökről, elsősorban Szilágyi Mihály alakjáról ír, Juhász Géza a Vajdaság művészi ábrázolását a kortársak és az utódok műveiben Papp Dániel Vajdaság tájaihoz fűződő érzelmi kötődésén keresztül közelíti meg. Szeli István Móricz Barbárok c. regényének egy lehetséges modelljéről ír, Utasi Csaba Tömörkény és a parasztnovella címmel közöl dolgozatot. Nyelvészeti téma a kötet első tanulmánya, Balázs-Piri Aladár a mondatelemzés néhány kérdését vizsgálja. Több írás meríti tárgyát a népnyelvi kutatás köréből (Matijevics Lajos: A kishegyesi kiszámolők, Penavin Olga: A ruházkodás és a hozzátartozó műveletek szókincse a szlavóniai Kórógyon, Erdélyi László: A mézeskalácsosok és gyertyaöntők szókincse, Király János: Ada helynevei). SZEBERÉNYI JUDIT
