A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-21 / 38. szám
Gondolatok a magyar kiejtési verseny előzményeiről jr m mm ÜB m zr 9i B es /ovo/ero# Évek óta sejtjük, érezzük, olykor már tudatosítjuk is, hogy a szlovákiai magyar nyelvművelés sok tekintetben a kezdet kezdetén áll, sőt vannak olyan területek, amelyek ezidáig elkerülték a szakemberek figyelmét is. Míg a helyesírási, nyelvhelyességi s részben a stilisztikai problémák már régebben az érdeklődés középpontjába kerültek, hissen ezek újságjaink, folyóirataink, könyveink lapozgatása közben akarvaakaratlan észrevétetik magukat az olvasóval, addig a kiejtés problémái fölött könnyedén elsiklunk. A szó elszáll, a betű megmarad — gondoljuk legtöbbször, ha egyáltalán figyelmet szentelünk ennek a „mellékes“ kérdésnek. Az esetleges felszisszenésnői vagy szűkebb baráti körben tett megjegyzésnél nem igen jutottunk tovább az elmúlt tíz-tizenöt évben, bármilyen kiejtési hiba ütötte meg fülünket színházban, rádióban, közéleti szerepléseknél, iskolában. Tudtommal például senki sem elemezte még ezidáig érdemlegesen, hogy a pozsonyi rádió egyik-másik bemondója miféle nyelvi törvény alapján szabdalja szét mondókaját sejtelmes szünetekkel összefüggéstelen szakaszokra, hogy miért emeli éppen fel a hangját a legtöbb mondat végén, hogy a tagmondatok végén miért használ olyan hanglejtést, amilyen inkább az összetett mondat végére illene! azt sem igen tűztük tollvégre, hogy a riporterek palócosau, csallóköziesen beszélnek. Magyar szakos tanárainknak általában eszébe sem jutott — vagy juthatott, hogy tanítványaik osztályozásánál részben kiejtési készségüket is figyelembe vegyék. Lehet, hogy egyesek hajtogatásnak tekintették volna azt Is, ha valaki komolyabban kipé cézte volna különböző rangú és rendű funkcionáriusaink kiejtési jellegzetességeit. Tanfelügyelők, iskolaigazgatók, a nyitrai főiskola tanárai időnként végeztek vagy végeztettek különböző jellegű — irodalomtörténeti, helyesírási, nyelvtani stb. — felméréseket, de a kiejtésig ők sem jutottak ei. A középiskolás tantervi utasítás szerint a tanulóknak az érettségiig el kell érniük azt a szintet, hogy szóban és írásban jól ki tudják ma gukat fejezni. A követelmény első részét — egyéni tapasztalataim szerint úgyszólván figyelmen kívül hagyjuk, hivatkozva a nyelvtani órák nevetségesen csekély számára, a másik részének hellyel-közzel igyekszünk eleget tenni, igaz, hogy nem nagy sikerrel. Közben persze megfeledkezünk arról, hogy a helyes kiejtés ismerete nélkül tanítványaink helyesírási készsége sem érheti el a megfelelő szintet. Tudatosítanunk kell végre, hogy a nyelv olyan komplex fogalom, amelynek egyes elemeit a gyakorlatban büntetlenül nem választhatjuk szét; hogy például az írásjelek használata nem független a hangsúlytól, hanglejtésről, szünetektől, ami természetesen fordítva is érvényes. Hogy mennyire így van ez, azt minden írni-olvasni tudó ember érzi, és napról napra saját bőrén tapasztalja. Engedtessék meg. hogy illusztrációképpen elmondjak egy tragikomikus esetet. Az egyik járási sajtóorgánum alkalmazottja a következő szavak kíséretében nyújtott át egy kéziratcsomagot kollégájának: „A dupla bötííkre vigyázz, mer azt minnyá észreveszik, ügy írd, ahogy mongyák!“ A szlovákiai helyes magyar kiejtés problémáira néhány év óta külö nősen a pozsonyi Komensky Egyetem magyarországi vendégtanára, dr. Deme László hívta fel a közvélemény figyelmét. Kissé tréfásan túlozva így jellemezte a helyzetet: „Sok csehszlovákiai magyarral találkoztam már, de magyarul még egyik sem beszélt; az egyik pozsonyiasan, a másik „kasaiasan“ vagy palócosan, a harmadik éppenséggel vágaiasan ejtette a szót.“ Az, arait mi már megszoktunk, vagy legalábbis már kezdtünk beletörődni, arról kisült, hogy egy tisztább magyar nyelvi közegből közénk került ember fülét egyenesen sértette. Egy pár évvel ezelőtt Losoncon tartott szemináriumon bebizonyosodott, hogy a magyar szakos tanárok jelentős hányadának a kiejtésében is akad még jócskán javítani való, amiből csakis arra következtethetünk, hogy nem kis munka vár ránk. ha a szlovákiai magyarság kiej-A Hél társadalompolitika! melléklete 38 Felelős szerkesztő: Mécs | 6 z s e f Z. Minácová felvétele tését pallérozni kívánjuk. Ekkor született meg a gondolat, hogy hasznos lenne országos méretű kiejtési versenyt rendezni. A jelenlevők helyeselték is az ötletet, sőt a kelet- és nyugat-szlovákiai pedagógiai intézet képviselői ígéretet is tettek, hogy megteszik ezirányban a szükséges lépéseket. Eddigi értesüléseink szerint azonban a Kodály-napokig nem történt ezen a téren érdemlegesebb intézkedés. Végül 1969. június 21-én Galántán a Kodály napok alkalmával valósult meg az első járási — részben kerületi — szintű kiejtési verseny. Ami évek hosszú során csak vajúdott, azt úgyszólván a véletlen hozta, világra. A Kodály-napok előkészítése, szervezése során a művészeti bizottság néhány tagjának az volt a véleménye, hogy Kodály Zoltán emlékének csakis úgy adózhatunk méltóképpen, ha a nyelvművelésről se feledkezünk meg. Az elvet — legalábbis hallgatólagosan jóváhagyta, csak akkor ráncolták némelyek a homlokukat, amikor megtudták, hogy ennek a gondolatnak a maradéktalan megvalósítása számtalan anyagi, szervezési és egyéb nehézségbe ütközik. A Csemadok KB és a Népművelési Intézet támogatása csupán egy országos magyar énekkari fesztivál megrendezésére terjedt ki. A szombati nap műsorának nagy része elsősorban a járás Csemadok szerveinek és szervezeteinek, valamint egyéneknek a kezdeményezésére, szorgalmazására valósult meg. Eredetileg Pék Lajos vízkeleti magyarszakos tanár vállalta, hogy a jnb oktatásügyi szakosztályának erkölcsi és anyagi támogatása esetéri Szép magyar szó elnevezés alatt nyelvi vetélkedőt szervez a járás át talános iskolásai részére. Meg is kezdte a szervezési munkát, sajnos azonban áldozatkész munkáját súlyos és hosszantartó betegsége miatt nem fejezhette be. Ügybuzgalmára jellemző, hogy betegsége ellenére Balogh Géza alsószeli, Morvay Gábor és Ivanics István galántai, Gágyor József diószegi pedagógussal együtt részt vett a kiejtési verseny zsűrijének felelősségteljes munkájában Amikor már csak néhány hónap állt rendelkezésünkre a Kodály-napo kig, sürgősen tenni kellett valamit. Az eredeti elképzelés megvalósítása már szinte lehetetlennek tűnt. Ekkor javasolta Deme László a kiejtési verseny megrendezését, sőt ígéretet tett egy előadás megtartására, va lamlnt a bíráló bizottság elnöki tisztének betöltésére is. Nagy segítségünkre volt Deme László A Kazinezy-érmek és a helyes magyar kiejtés kérdései című füzete, melyben tömören ismerteti a Magyarországon háromévenként középiskolás diákok számára megrendezésre kerülő Kazinczy-érmekért folyó kiejtési verseny előkészítésének formáját, szervezési kérdéseit és a helyes magyar kiejtés alapvető követelményeit. A kiejtési verseny tulajdonképpeni szervezése csak ezután kezdődött. Felhívással fordultunk a galántai járás általános iskoláinak igazgatóságaihoz és magyar szakos tanáraihoz, valamint néhány környékbeli általános középiskola igazgatóságához. Dióhéjban ismertettük a versenyzők felkészítésére vonatkozó elképzeléseinket. A felhíváshoz csatoltuk 2—3 példányban azt a szöveget, amelyet a Kodály-napokon a verseny minden résztvevőjének el kell mondania. Más-más szöveget kaptak az általános iskolák 6—9. osztályos tanulói és más szöveget a gimnazisták. A felhívásban javasoltuk a pedagógusoknak, hogy a galántai versenyre küldendő tanulókat lehetőteg piramis szerűen felépített selejtezők alapján válasszák ki (osztályverseny, iskolaverseny), hogy az előkészítés során minél többen kapcsolódjanak be a versenybe, ,s ezáltal diákok és ta nárok egyaránt tudatosítsák a kiejtés problémáit. A kiejtési verseny megszervezésénél nagy segítségeinkre volt Krecskó Károly járási tanfelügyelő is, aki május 20-án megbeszélésre hívta össze a járás magyar szakos tanárait, s ezen Sípos Béla és Mircz Károly rö vid előadásban "hívták fel a figyelmet a verseny előkészítésével kapcsolatos legfontosabb kérdésekre, és Krecskó tanfelügyelő ígéretet tett arra, hogy a verseny első három helyezettjének a tanára 600—1000 koronáig terjedő pénzjutalomban részesül. Talán ennek is tulajdonítható, hogy az első katgóriában a vártnál több tanuló jelent meg a versenyen. Sajnos, azt is meg kell állapítanunk, hogy a pedagógusok közül nagyon kevesen kísérték el növendékeiket a versenyre, s ennek következtében
