A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-14 / 37. szám
Amilyen mostoha és szűkszavú volt a ha zai magyar sajtó a galántai Kodály-napokat megelőző időben — ennek a szép ünnepségsorozatnak a propagálásában és népszerűsítésében — olyan gazdag és fényűző volt « híranyag lapjainkban a Kodály-napok utón. Azt hiszem, egyetlen újságírónk sem bánta meg, hogy eljött Galántára és részese lehetett a két júniusi nap minden szomorúságának szombaton — amikor szakadt az eső, és minden örömének vasárnap — amikor ragyogóan sütött a nap. Talán még ma Is a felemelően bensőséges gyermekkar! fesztivál és a nagyszerű, fenséges felnőttkari fesztivál hatása alatt vannak, de azt hiszem, nem felejtik el egyhamar a szombati „Szép magyar szó“ versenyét, sem az esti Kodály Zoltán emlékestet, vagy pedig Vass Lajosnak „Kodály Zoltán és a zeneoktatás“ címmel vasárnap megtartott nagyszerű elődását. Megnyugtató és örömteli számunkra, mindazok számára, akik évek óta azon igyekeztünk, hogy végre megvalósuljanak a galántai Kodálynapok — olvasni most az Oj Szó, a Hét, az Oj Ifjúság, a Nő, a Tábortűz és a Népművelés oldalain a bőséges és sok szeretettel megírt sorokat, amelyekben sok mindent megbocsátanak szereplőknek és rendezőknek egyaránt. Köszönet ezekért a sorokért, főleg azért, mert a hazai sajtó jóvátette mostohaságát és ezzel jó szolgálatot tett a legközelebbi és az azt követő Kodály-napoknak. És most egy kis távlatból szemlélve a dolgokat, hadd mondjam el néhány észrevételemet, Illetve észrevételünket és javaslatunkat. A Kodály-napok énekkari fesztivál volt. Az eddigi jelentésekkel ellentétben, nem 23, hanem 25 énekkar (12 gyermek- és 13 felnőtt kar) szerepelt önálló és közös kórusszámokkal (2 gyermekkar csak a közös számokban szerepelt.) Az énekesek összlétszáma 1330 volt. Rajtuk kívül a „Szép magyar szó“ versenyének 36. a Kodály Zoltán emlékestnek pedig 18 szereplője volt, ami azt jelenti, hogy összesen 1384 •ktív résztvevője volt a Kodály-napoknak. Nem kis szám ez, és úgy gondolom, hogy eddig még egyetlen hazai magyar rendezvény sem mozgósított ennyi aktiv kultúnnunkást. Azt hiszem, ez volt a galántai Kodály-napok legpozitívabb eredménye. S ha ezt tartjuk a legnagyobb eredménynek, akkor kötelességünk, hogy ezt a számot a jövőben még jobban klbővítsük és emeljük. Az legyen a cél, bogy a Kodálynapokon való részvételért nagy tömegek — ezres tömegek jahogy ezt a Mester kívánta) induljanak dalolva küzdelembe. Az legyen első számú feladatunk, hogy a következő Kodálynapokra necsak 12 gyermekkórust hívjunk meg, hanem 20—25-öt (magyar és szlovák gyermekkarokat!) és necsak 13 felnőtt kórust, hanem 20—25-öt (kiegészítve kiváló szlovák kórusokkal és magyarországiakkal egyaránt). Éppen itt keli érvényesülnie Kodály internacionalizmusának — és ezért szükséges, hogy necsak magyar énekkari fesztivál legyen a Kodály-napok, hanem szlovákiai országos fesztivál. Tudtommal a szlovák énekkaroknak Szlovákiában önálló fesztiváljuk ez idáig nem volt. Ezért a Kodály-napok kitűnő szolgálatot tehetne a két nép testvéri együttmunkálkodásának és egészsége« versengésének előmozdításában. A Hét térsadalomnolitíka! melléklete 37 9 feleié« szerkesztő; Mis« JAisel Zárószó a galántai Kodály-napokhoz A „Szép magyar szó“ versenye a jövőben ne csak galántai járási és részben Pozsony kerületi ügy legyen, hanem váljék Dél-Szlovákia összes magyar általános középiskolájának ügyévé. Legyen úgy, ahogy dr. Deme László egyetemi tanár az" Oj Szóban írta: „Reméljük, hogy az első helyes kiejtési verseny megrendezése nem szalmaláng fellobbanása volt itt, hanem olyan őrtűzé, amely tovább és tovább, s egyre világítóbb fényt fog ma jd adni...“ A Kodály-emlékestre vonatkozólag pedi*. fontolóra kell venni Schleicher László tanár elgondolásait, tovább Dráfi Mátyás javaslatait Is. Elvégre is — ha Gombaszögön lőhet János vitéz, miért ne lehetne egyszer Galántán a Háry János vagy a Székelyfonó a nyári színpadon a budapesti Operaház előadásában ... ? S ha már az előbbiekben eljutottam az „ezrek“, a tömegesség kérdéséig, akkor szükségszerűen érintenem kell a minőség kérdését is. Énekkarok eseteoen — és ezt, azt hiszem, minden karvezető Igazolja — a minőség idő kérdése is. Ha mi az 1971. (vagy 1972.J évi Kodály-napokat — műsorilag-eszmelleg, tehát koncepcionálisan már 1970 első felében előkészítjük — az énekkarok 1970 második felétől egész 1971 (vagy 1972) Júniusáig készülhetnek, próbálhatnak és gyakorolhatnak. A részben betanult kórusműveket — a Csemadok KB és a Népművelési Intézet zenei szakbizottságának szakemberei — már 1970 végén ellenőrizhetik. Az adott tanácsok és kiigazítások alapján a karvezetők nemcsak a közös kórusszámokat, de az önálló számokat is kellőképpen kicsiszolhatják és tökéletesíthetik. Ha így fogunk felkészülni a további Kodály-napokra — úgy, gondolom, nem lesz olyan nagy a minőségbeli különbség az egyes kórusok között. Sajnos ez Galántán az első alkalommal igen nagy volt. Röviden; tervszerű, átgondolt és alapos munkával emelni lehet és kell kórusmozgalmunk és ezzel a Kodály-napok színvonalát is. Természetesen ugyanez vonatkozik a Kodálynapok további rendezvényeire. A fentiek miatt javasoltuk a Csemadok Központi Bizottságának és a Népművelési Intézetnek, hogy a Kodály-napokat kétévenként rendezzük meg. Talán kivételt képezhet az 1971-es év, amely helyett 1972-ben Kodály Zoltán születésének 90. évfordulóján lehetne rendkívüli ünnepélyességgel megrendezni a Kodálynapokat. Ez alkalomból utcát lehetne elnevezni Galántán Kodály Zoltánról s emléktáblával kellene megjelölni a vasútállomás épületét, ahol gyermekkorának „hét legszebb esztendejét“ élte le a Mester, s talán lehetséges lenne egy Kodály-szobor leleplezése vagy a szobor alapkőletétele is ... A kétnapos ünnepségsorozat előkészítése folyamán, majd az ünnepség alatt is sok-sok ötlet és javaslat hangzott el, amelyek megvalósítására az idő rövidsége miatt nem kerülhetett sor. Például az énekkarok esti felvonulása szerenáddal összekötve, Kodály-dalok rendszeres közvetítése a helyi és az amfiteátrumi hangosanbeszélőbem a „Kodáiy-hét“ folyamán, Kodály Zoltán munkásságának ismertetése, legkiválóbb műveinek előadáséval (lemezről vagy magnószalagról), valamelyik hazai vagy magyarországi szimfonikus zenekar meghívása Kodály zenekari műveinek előadására stb. A lehetőségek egész skálája kínálkozott, sajnos azonban ilyen nagy igényű rendezvényt nem lehet előkészíteni és megrendezni öt-hat hőnap alatt, úgy, ahogy ez az első Kodály-napok esetében történt. Főként azért nem, mert a galántai rendezőgárda alig kapott központi támogatást, kivéve, hogy az anyagiak egy részét a Népművelési Intézet biztosította, és kapott egynéhány szakmai tanácsot, azt is inkább a tizenkettedik órában, ahogyan mondáig szokás. A gyermekkart fesztivál például majdnem teljesen a galántai járás ügye volt. Pedig enéiküi a Kodály-napok nem tükrözte volna a kodályi elképzeléseket, gondolatokat... Hasonló volt a helyzet a „Szép magyar szó“ kiejtés! versennyel kapcsolatban is, amelyhez nemcsak, hogy támogatást nem kaptunk az arra hivatott szervtől, a Pedagógiai Intézettől, mert nem volt „időben beütemezett akció“, hanem lekicsinylő megjegyzéseket. Mi mégis megcsináltuk — s nem bántuk meg ... És sorolhatnám tovább a problémák, gondok és nehézségek egész skáláját: Éppen ezért nem hallgathatom el, hogy a Kodály-napok egészében galántai rendezvénnyé zsugorodott, s hogy a végén országos visszhangra talált, az azoknak az áldozatkész ga~ lántaiaknak köszönhető, akik nem ismertek lehetetlent, akadályt, nappalt és éjszakát. A mezítlábasok, „a semmitől meg nem Ijedő talpig derék fiúk, dalos, táncos, illedelmes, jő dolgú lányok“ unokáiban és dédunokáiban nem csalódhatott a Mester. Szeretném hinni, hogy nem is csalódott bennünk ... Mielőtt befejezném, szeretnénk minden galántai mezítlábas nevében köszönetét mondani — Nagykapos, Rimaszombat, Rozsnyó, Komárom* Nagymegyer, Pozsony, Deáki, Felsőszeli, az Ifjú Szivek, a Magyar Tanítók Központi Énekkara, a budajiesti Vasas és Galánta magyar, valamint Szered szlovák dalosainak, karvezetőinek azért, hogy eljöttek Galántára. Köszönet a sok szép magyar és szlovák népdalért és kőrusműért, amellyel a Mester kedves városának adóztak, leróva, velünk együtt, Kodály Zoltánnal szembeni sok évtizedes adósságunkat. Ugyancsak köszönettel tartozunk ifjúságunknak. Hiszen rájuk, magyar fiatalokra vár, hogy a jövőben a kodályi utakon járva megteremtsék a nagy Harmóniát, hogy átvegyék tőlük a lángot. Azt a lángot, amellyel őrtüzeket kell gyújtaniok és lángra kell lobbantaniok a szíveket, hogy égjenek, lángolva lángoljanak a békés és boldog jövendő megteremtésén fáradozva. Az ő dolguk lesz, hogy az őszbecsavarodott hajú komáromi munkások, felsőszeli és nádszegí földművesek, rozsnyói, galántai és rimaszombati tanítók helyébe álljanak, keményen fogva a szerszámot vagy a tollat. Rájuk vár az emberséges igazi népi kultúra megteremtése. Az ő dolguk Is lesz megtanulni és hirdetni az émberbecsülést, a más nemzetiségűek megbecsülésének kodályi „leckéjét“. S akkor „más életet. teremtenek ebben a kis országban“, a mi hazánkban, szlovákok, csehek, magyarok, ukránok, németek és lengyelek közös hazájában. S ha már a köszöneteknél tartok: elsősorban köszönetét kell mondani a Csemadok minden áldozatkész tagjának, Galánta város tisztes vezetőségének, a galántai városi és járási pártbizottságnak, a galántai járás nemzeti bizottságnak, Kecskemét város tanácsának, a galántai járás üzemeinek és szövetkezeteinek, valamint minden kedves vendégünknek, akik megtisztelték jelenlétükkel az első galántai Kodály-napokat. Befejezésül — és talán kissé elégtételül szolgáljon a sok-sok meg nem értés után mindazoknak, akik a legkevesebbet is tették a Kodály-napok sikeres megrendezéséért — egy rövid kis idéze<t Kodály Zoltán özvegyének, 1969, július 13-án kelt leveléből: „Legszebb emlékeim között fogom mindig számontartaní a csodálatos délutáni hangversenyt, az éneklők felvonulását, a lelkes hallgatóságot. Csodálatos és felemelő érzést kiváltó élmény volt. Köszönöm, hogy jelen lehettem ...“ Mi pedig köszönjük, hogy eljött Geiántána. A legszebb „hét esztendő“ városába. 8ARKtv»K4f LASKM)
