A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-30 / 48. szám
Or. ARATÓ ENDRE 2. A cseh-szlovák Milyen volt a csen—szlovák viszony Csehszlovákia szétzúzása után? A Londonban székelő kormány — Benessel, a köztársasági elnökkel az élen — kitartott a csehszlovákizmus nacionalista koncepciója, valamint a polgári köztársaság változatlan íormában való visszaállítása mellett. Ezzel szemben — a korábbi két évtized súlyos tapasztalatai alapján — Szlovákia Kommunista Pártja (SZLKP), amely a köztársaság szétzúzása után vált ki Csehszlovákia Kommunista Pártjából (CSKPJ, nem vethette fel a Csehszlovák Köztársaság visszaállítását, hanem kezdetben a szektás „Szovjet—Szlovákiáért“, valamint a helyes „Szabad Szlovákiáért a szabad Csehszlovákiában" jelszavakat adta ki. A „Szovjet—Szlovákia“ jelszavát 1939—1941 között hangsúlyozták, s e koncepció érvanyagát abból mentette, hogy a második világháború az imperialista hatalmak között a világ újrafelosztásáért folyik, s a munkásosztály feladata a proletárforradalom közvetlen megvívása, a szovjethatalom megteremtése Szlovákiában. Összefüggött ez az 1939 —1941 közötti nemzetközi helyzettel, a Komintern és a Szovjetunió politikájával, amelyet a szlovák kommunisták maradéktalanul magukévá tettek. Az új Csehszlovákia létrehozását — ami a fenti jelszóból kimaradt — a szlovák kommunisták ekkor azért hagyták figyelmen kívül, mert a Szovjetuniónak nem volt hivatalos kapcsolata a csehszlovák emigrációval, a Szlovák Államot pedig elismerte. Az 1940— 41-es esztendők eseményei vezettek el ahhoz, hogy a CSKP moszkvai vezetősége 1941 májusában — ugyanakkor, amikor hangsúlyozta az antifasiszta harccal összefonódó nemzeti önrendelkezés ügyét — élesen birálta a szlovák, ill. a cseh szovjet köztársaság célkitűzésének eszméjét, utat mutatva a fasizmus ellen kibontakozó széles körű együttműködésnek. Fordulatot jelentett a Szlovák Állam erőteljes meggyengülése 1942—1943-ban, amely a nemzetközi helyzettel volt összefüggésben. Ekkor 1943 augusztusában alakult meg K. Smidke kiváló kommunista harcos aktív szervezése, tevékenysége következtében az SZLKP illegális V. Központi Bizottsága, amelyben Smidkén kívül jelentős munkát fejtett ki G. Husák és L. Novomesky. Ez a Központi Bizottság hozzáfogott a széles körű antifasiszta küzdelem megszervezéséhez, s fellépésének jelentős eredménye volt a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) létrehozása, amely hosszú, a polgári pártok képviselőivel folytatott tárgyalások nyomán, 1943 karácsonyán alakult meg. Az SZNT „a szlovák nemzet politikai akaratának egyetlen hazai reprezentánsa“, a londoni polgári csehszlovák kormány akarata és erőfeszítései ellenére jött létre, s ha a polgári erőkkel paritásos képviselet alapján is kezdte el működését, abban az SZLKP-nak jelentős befolyása volt. Az SZNT az SZLKP vezetésével és kezdeményezésére hozzáfogott az antifasiszta felkelés megszervezéséhez. Ebben a harcban együtt kellett szétverni az első polgári Csehszlovák Köztársaság változatlan megújítására irányuló burzsoá törekvéseket és a cseh polgári hegemóniát jelentő csehszlovákizmust. Ily módon a szlovák nemzeti kérdés megoldása elválaszthatatlanul egybekapcsolódott a szocialista átalakulás ügyével a Szovjetunióra való támaszkodással. A szlovák kommunisták és szövetségeseik ugyanekkor természetesen szembefordultak a szlovák kérdés fasiszta „megoldásával“, a Tiso-vezette Szlovák Állammal, amely nem •tolsósorban a két világháború közötti hibás cseh polgári politika következményeképpen a szlovák nép széles rétegeiben illúziókat ébresztett. Koncepciójuk tehát egyaránt irányult a csehszlovákizmus és a Szlovák Állam ellen: lelvetették Csehszlovákia föderatív átszervezésének gondolatát. Vizsgáljuk meg ezt kissé részletesebben. Mindenekelőtt utalnunk kell arra, hogy Benes és a londoni kormány az első köztársaság jogfosztottságára hivatkozva beavatkozott Szlovákia belső ügyeibe és állandóan keresztezte a forradalmi harc során megalakult SZNT intézkedéseit. Mindent elkövetett, hogy korlátozza • szerv működését és e kérdésekben — nem véve ki a Szlovák Nemzeti Felkelés Időszakét (1944. augusztus — szeptember] — állandó volt a vita a londoni kormány és a SZNT föderáció történelmi előzményei között. Ez a küzdelem egyszerre jelentette a csehszlovákizmus elleni fellépést és a szlovák nemzet elismertetését, a csehszlovák föderáció megvalósításáért folytatott harcot. Ugyanekkor egy pillanatig sem szabad elfeledkezni arról, hogy ez a küzdelem mindvégig összekapcsolódott a népi demokratikus átalakulás ügyével és sohasem volt szeparatisztikus irányú, a cseh néppel való sokoldalú és mély együttműködés nemcsak programot, hanem a mozgalom létalapját is jelentette. így a szlovák kommunisták és az SZNT Csehszlovákia megteremtéséért harcoltak, de egy olyan köztársaságért, amely kiküszöböli a múlt hibáit és éppen ezért erősebb is lesz elődjénél. Benesék nagy figyelmet fordítottak Szlovákiára, katonai hírszerző csoportok, valamint politikusok dolgoztak a londoni burzsoá kormánynak. Az emigrációs kormány működésének kifejezetten jobboldali jellege volt, s a polgárság egy tekintélyes része sem volt megelégedve tevékenységével. Tagjai az ' angol kormányzattól hatalmas fizetést húztak, jelentős apparátussal, tisztikarral rendelkeztek. Érdeklődésük középpontjában az állott, hogy adott pillanatban miképpen vehetik ismét kezükbe a hatalmat Csehszlovákiában, hogy ott folytassák, ahol 193Ö- ban abba kellett hagyniok. így tekintettek természetesen Szlovákiára. Beneséknek tehát e terület antifasiszta mozgalma kétszeresen nem tetszett: sem a szocializmus felé való orientálódása, sem pedig annak szlovák jellege nem volt ínyükre. A föderáció koncepcióját először az SZNT alakuló okmányában 1943 karácsonyán fogalmazták meg: „Kívánjuk, hogy a szlovák és a cseh nemzet mint az egymáshoz leginkább közelálló szláv nemzet további fejlődését a csehek és a szlovákok közös államában, a Csehszlovák Köztársaságban biztosítsa, amely az egyenlő az egyenlővel princípium alapján jön létre.“ Erre a határozott kívánságra Benes, aki a csehszlovákizmus megingathatatlan híve volt, nem válaszolt hasonló nyíltsággal, hanem az SZNT-hez írt, 1944 márciusi levelében a problémát megkerülve hangsúlyozta, hogy a szóbanforgó problémát nem lehet élesen megformulázni s a londoni kormány, valamint az SZNT felfogása közel állnak egymáshoz, de az lenne a helyes, ha a háború végén, otthon oldanák meg „Csehország, Morvaország, Szlovákia és Kárpát-Ukrajna decentralizálásának kérdését.“ Ez a fogalmazás azonban már önmagában Is jól rávilágított a nagy elvi ellentétekre: az SZNT etnikai alapon kívánta a föderáció megteremtését, Benes pedig az egyes országrészeknek (beleértve a cseh lakosságú Morvaországot) akart, már a Pittsburgh! egyezményben leszögezett elvek alapján bizonyos fokú tartományi-közigazgatási autonómiát adni. Végül Benes a szlovák nemzet önálló létének problémáját terminológiai kérdésként kezelte, amikor kérte, hogy a cseh, a szlovák és a csehszlovák nemzet fogalmát messzemenő toleranciával használhassák. 1944 júliusában a londoni kormánytól az SZNT-hez levél érkezett, amelyben Benesék félreérthetetlenül leszögezték, hogy a felszabadulás után Szlovákiában a München előtti köztársaság viszonyait akarják visszaállítani. Az SZNT határozottan és magabiztosan visszautasította ezt a Szlovákia belső ügyeibe való beavatkozást és a londoni polgári kormány tudomására hozta, hogy az SZNT az ország valamennyi demokratikus erejét tömöríti, valamint a szlovák kommunisták kezdeményezésére hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem engedi meg az első Csehszlovák Köztársaság kapitalista viszonyainak restaurációját. Ugyanakkor ismét hangsúlyozta, elvárják, hogy az új Csehszlovákia a csehek és szlovákok viszonyának újszellemű rendezését is biztosítani fogja. 1944 júliusában kelt az SZNT-nek ugyancsak Beneshez küldött levele, amelyben válaszolt az elnök nemzetiségi kérdésre vonatkozó fejtegetéseire. Ebben a csehek és a szlovákok teljes egyenjogúságának kívánsága mellett szerepelt a köztársaság valamennyi nemzetiségének, köztük a magyaroknak az emancipációja is. Különös hangsúllyal került szóba a csehek és a szlovákok közötti antagonizmus kiküszöbölése és az „egyenlő az egyeiuovel" elvének alkalmazása. Az SZNT felfogása szerint ugyanis csak ez az út vezethet a Szlovák Állam által megtévesztett szlovák tömegek kijózanodásához, akik úgy vélték, hogy ez az állam meghozta a szlovák kérdés megoldását, a kőt világháború közötti nemzeti elnyomás megszüntetését. Ezekkel a tömegekkel pedig — vallotta az SZNT — számolni kell. Milyen volt a cseh kommunisták, a CSKP moszkvai vezetőségének az álláspontja a szlovák kérdésben? A központi lap, a Ceskosiovenské listy (Csehszlovák Lapok) többször foglalkozott ezzel a problémával. Messzemenő egyetértés volt, a tekintetben, hogy a szlovák nép külön nemzetet alkot és a cseh—szlovák viszony csak a teljes egyenlőség alapján oldható meg. Hallatszottak azonban olyan hangok Is, amelyek ezt a jövőre akarták halasztani, holott a viszony elvi megalapozása nem tűrt semmiféle halasztást. A londoni, valamint a moszkvai emigráció még 1943 végén cserélte ki nézeteit erről a kérdésről. S bár ellentéteik alapvetőek voltak (az előbbi tagadta, az utóbbi pedig elismerte a szlovák nemzetet), a tárgyalásokon a CSKP vezetői engedményt tettek Benesnek. A Csehországban kiadott illegális kommunista lap, a Pfedvoj (Elöörsj pedig a szlovák néppel való baráti együttműködéssel párhuzamosan felvetette a szlovák nép önrendelkezési jogát, egészen az elszakadásig. A cseh kommunisták állásfoglalása, ha mutat is némi következetlenséget, a CSKP pozitív hagyományait követte, s nem zárta ki a iöderációs megoldást sem. A cseh—szlovák viszony alakulását vizsgálva eljutottunk a Szlovák Nemzeti Felkeléshez. Az SZNT 1944. szeptember 1-1 deklarációja — miután a rendezés alapelveit több más korábbi dokumentuma tartalmazta — e viszonyról a kővetkezőket szögezte le: „A cseh nemzettel való baráti együttélés mellett vagyunk az új Csehszlovák Köztársaságban. A köztársaság alkotmányjogi, szociális, gazdasági és kulturális kérdéseit a demokratikus elvek, a haladás, a szociális igazságosság szellemében véglegesen a szlovák és a cseh nép választott képviselői határozzák meg kölcsönös szerződés megkötésével.“ A felkelés idején, 1944. szeptember 17-én zajlott le nagy részvétellel, Szlovákia minden részéből érkezett delegátusok jelenlétében az SZLKP és Szlovákia Szociáldemokrata Pártjának egyesítő kongresszusa. Az itt elfogadott határozat az „egyenlő az egyenlővel“ elv hangoztatásával tulajdonképpen a föderációs megoldás mellett tört lándzsát. Az újonnan egyesült munkáspárt egyaránt elhatárolta magát mind a csehsziovákizraustól, mind pedig a szlovák szeparatizmustól, amikor kijelentette, hogy sohasem mond le a szlovák nemzetet megillető jogokról, de nem Is hagyja a népet reakciós és soviniszta demagógok karjai közé engedni. A felkelés alatt kiéleződött a londoni kormány és az SZNT közötti viszony. Az előbbi eljuttatta Szlovákiára vonatkozó állásfoglalását az SZNT-nek. Ez a dokumentum az ismert nézet szerint e jelentős törvényhozó és végrehajtó szervet egy tartományi nemzeti bizottság szintjére akarta lesüllyeszteni. Hangsúlyozta a csehszlovákizmust törvénybe iktató alkotmány érvényét és a megoldás módozataira vonatkozóan az ismert halasztó javaslatot tette. Az SZNT egyértelműen visszautasította a londoni kormány állásfoglalását és azzal a maga felfogását, a föderatív koncepciót állította szemben Ugyanekkor elhatározta hogy delegációt küld Londonba. A küldöttség vezető tagja L. Novomesk? volt. Említésre méltó, hogy a delegáció csak egy hét után találkozhatott Beneásel, s amikor a tárgyalást megkezdték, megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az elnök a múltból semmit sem tanult és makacsul ragaszkodott az egységes csehszlovák nemzet eszméjéhez. Később a küldöttség tagjai részt vettek a kormány és az államtanács ülésén, az utóbbin Novomesk? nagy beszédet tartott. A londoni csehszlovák kormány 1944. október 23-1 ülésén hozott határozatában kapitulált, elvetette az 1920. évi alkotmány idevágó pontját és elismerte a szlovák nemzet önálló létét, tudomásul vette az SZNT föderációra vonatkozó kívánságát. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy Beneá is en-14
